Vélemény: az IT-lapok álságos válsága
2008. február 21. 01:47, csütörtök
Válságban van az IT-sajtó: vége a nyomtatott lapoknak, kicsi a piac, hiteltelenek a szaklapok, kontárok a szakújságírók. Ezek a felvetések már szinte mindennapossá váltak, nem csoda, hogy az Inforum által szervezett sajtóbeszélgetés sorozat első témája is ez: "merre tovább informatikai újságírás?" A téma a helyén van, a szereplők felhozatala viszont bosszantó. Az egyetlen szerencse, hogy az elhangzott beszélgetést nem hallották túl sokan.

"Kenyérharc, szakma, ismeretterjesztés - ez a harc lesz a végső? Verseny a médián belül: internet vagy nyomtatott sajtó? Merre tovább informatikai újságírás?" Ezek voltak a meghirdetett beszélgetés szlogenjei, melyek egyértelműen felkeltették az érdeklődésemet. Mindenképp szerettem volna ellátogatni az eseményre, utólag azonban kiderült, kár volt.

Aki valamelyest is követi a médiapiac eseményeit, az tudhatja, hogy a nyomtatott lappiac napról napra komolyabb gondokkal küzd a zuhanó példányszámok miatt, a nagyobb kiadóvállalatok pedig kénytelenek komoly piacvesztést elkönyvelni amiatt, mert zeneiparban jelenlévő társaikhoz hasonlóan édes álomba szenderültek, és jó ideig nem vettek tudomást arról, hogy az internet megváltoztatja a világot. A válság szó ott duruzsol a nyomtatott lapoknál dolgozó kollégák fejében, főleg azokéban, akik tervezgetik, hogy mekkora durranás lesz majd, ha megcsinálják rendesen az online felületüket.

A Webaudit mérései szerint a Chip magazin online felületét a letöltés oldal nélkül naponta 500-an látogatják, míg az USA-ban egyik legnagyobb IT-lapként számon tartott Computerworld hazai mutációjának online-ját is mindössze alig ötezren. Ha emiatt nem is kéne aggódniuk, akkor a Matesz 2007/2-es gyorsjelentése viszont mindenképp hervasztó számukra, mert a hazai pályán, printben is elég gyengén teljesítettek (a Chip kb. 11 000 havonta, a CW kb. 3500 heti értékesített példány). Adjuk hozzá ehhez a listához az IT-sajtó szégyenfoltjának tartott IT Businesst, amit ugyan 8300 példányban nyomnak, de a MATESZ szerint is csupán 1500-an vesznek meg. (Egy forrásunk szerint ebből mindösszesen 50 darab fogy hetente újságárusnál, a többi rásózott előfizetés, de erről később.)


Csontos Péter, Hirschler Richárd, Kenczler Mihály, Sziebig Andrea

Egy ilyen statisztikailag is válságosnak tűnő helyzetben valóban jogos összehívni egy kerekasztalt, hogy arról beszélgessenek a felek, hogy hogyan tovább. Lássuk a felhozatalt. A moderátor Kenczler Mihály, aki 18 éve informatikai újságíró. Jelenleg szabadúszó, de szolgált már a Chip és a ComputerWorld berkein belül, mostanság pedig a Népszabadság Infovilág mellékletében és az IT-Business hírlevél hasábjain tűnik fel. Mivel korábban több ízben bizonyította, hogy szakmailag korrekt, valóban bejárt számos kiadót, ezért ideális jelölt moderálni.

A beszélgetők között a legfiatalabb, Csontos Péter, a CW főszerkesztője, akitől még a beszélgetés előtt megkérdeztem, mégis hogyan látja a jövőjüket, mint egy süllyedő hajó kapitánya - egyértelműen állította, hogy fényesen. Mellette Hirschler Richárd, a HVG Online főszerkesztője, aki annak ellenére, hogy a papír HVG Háló rovatát is szerkeszti, nem tekinthető IT-újságírónak, vagy ha igen, akkor minden online újságíró számítástechnikai újságíró is egyben. A harmadik vendég pedig Sziebig Andrea, aki főszerkesztőből tulajdonossá válva nemrég mentette meg az IT Business c. hetilapot a kukába kerüléstől. Erről a sajtótermékről annyit érdemes laikus olvasóknak tudni, hogy külső szemmel nézve üzleti modellje arra alapul, hogy a cégvezetők hiúságának, magamutogatásának kíván fóruma lenni. Itt lehet "üzengetni", dicsekedni a többi cégvezető előtt, természetesen a megfelelő hirdetési felületek megvásárlását követően. A hírérték fogalma elhanyagolható.

Megfogyva bár, de törve nem

Príma kis társaság, talán csak egy baj van vele: több szakmailag fontosnak tartott újságot meg sem hívtak nemhogy az asztalhoz, de a rendezvényre sem. Nem láttam a helyszínen a többi nagy online szereplő képviselőjét sem, mint Index, Origo, Prohardver, HWSW, stb. Az asztaltársaság így viszont kedélyesen elcseveghetett, meglovagolva a két topmenedzsereknek szóló hetilap fejeseinek ál-bölcs gondolatait, melyből egy nehéz fél óra után inkább kiszakadva, a nem jelenlevő kollegák véleményét kérdezgettem különböző csatornákon keresztül.

Miért nyitott a beszélgetés bicskát a zsebemben? Sziebig Andrea kijelentette, hogy a vezetőknek nem kell egész nap a monitorra tapadva figyelnie a sok hírt az online sajtóból, számukra elegendő, ha beteszik a táskájukba az IT Businesst, a CW-t és alkalmasint "átpörgetik este". Végül is miért foglalkozzon egy cégvezető azzal, hogy mi történik körülötte? Elég hetente elolvasnia a PR anyagokat, akkor biztosan tiszta fejjel tudja irányítani vállalatát. Andrea szerint ráadásul még ma is jobban respektálják az olvasók és a hirdetők a nyomtatott sajtót. Elismerte, hogy ugyan valóban komolyan csökkentek az eladások, ráadásul a magyar piac eleve kicsi, de ez nem számít (!), csak a presztízsnek kell megmaradnia.

Az igazi válság

Ezzel a mondattal jutottunk el oda, ami véleményem szerint valóban válságot jelent az IT-sajtóban, de nyilván bármely más piacon is. Teljesen mindegy, hogy ki olvassa, ki veszi meg azt a nyomorult lapot, egyeseknek egyetlen egy dolog számít, hogy a hirdető kipengesse minden hónapban a sarcot és menjen a szekér. Ha ezért hazudni kell a hirdetőnek, ha meg kell vezetni egy kicsit, és sokkal fontosabbnak beállítani a lapot, mint amilyen, akkor hát legyen. Ha el lehet varázsolni a gyakran valóban technikailag kissé lemaradt marketingeseket, hogy a nyomtatott az igazi és ezért érdemes még többet fizetniük, mint tavaly, akkor hát legyen.

Eközben az eszesebb papíralapú lapok, mint a sok mindent megért HVG is belátja, hogy az online diktál. Hirschler elmondása szerint az offline verzióban is kénytelenek voltak rövidebb írásokra, célratörőbb, valódi bevezetőkre áttérni, ütősebb címeket kitalálni, mert az embereknek erre lett igénye. Ugyanakkor észlelték, hogy a hirdetések szép lassan áttevődnek az online-ba még náluk is, csak egyelőre az online felület nem akar értékes lenni. Ennek oka, hogy a marketingesek szemében egy internetes lap végtelen hirdetési felülettel rendelkezik, míg a papíron ez nagyon is fix volt. (Ez a végtelenség persze nem igaz, mert amint átlép egy kritikus küszöböt a hirdetés-tartalom arány, akkor az olvasó hányni fog tőle, letiltja, elmegy, és az egészet megette a fene.)

Jelenleg az összes reklámköltés 5%-a kerül az online felületekre, ami nem túl csábító a nagy kiadóknak. Persze főleg rajtuk múlik, hogy mikor billen ez át a túloldara, mert a reklámfelület mellé muszáj valami tartalmat is rakni. Szerencsére a tendencia gyorsulásába besegít néhány hirdető, hiszen van olyan multi, amely nemzetközileg eldöntötte, hogy nem hirdet többé nyomtatott lapokban. Ki kell emelni, hogy a nyomtatott sajtó nem teljes egészében van halálra ítélve, hiszen az alapos háttérmagyarázatokra és oknyomozó riportokra képes napilapoknak, vagy a tematikus, szórakoztató és ismeretterjesztő jellegű újságoknak igenis van létjogosultsága még nagyon sokáig.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. nov. 30. 17:19 | válasz | #66
az it business nevű csodánál még a madaras teszkós reklámújságot is szívesebben forgattam, pedig nem is jártam a madares teszkóba. még marketinganyagnak sem merném jó szívvel nevezni, ami azért sejtet valamit a hasznosságáról.

azért egyértelműen látszik a fogyasztó elfordulása a hazudós marketingrizsától, az online-ban legalább az elméleti esélye megvan, hogy valaki beszól ha hülyeséget írnak. és hál' istennek kicsi a piac ahhoz, hogy akkora arányban forduljanak elő a bérposztolók. engem pl rohadtul zavar, hogy a hwsw-n nincs egyből beböfögés a hírek alatt.

moonman meg külön kategória, aki hisz az adott termékben és többezer értetlen köcsöggel (inkluzíve velem is néha) szemben próbálja védeni. természetes, hogy végletessé válik valaki egy ilyen helyzetben, főleg ha márcsak e tényállás miatt is rugdossák az arcok. most hirtelen nem tudnék mást mondani, aki csak nagyságrendben annyit tett volna a 1.0 júzerek tájékoztatásáért. aztán lehet csak az én horizontom véges, nem voltam jelen máshol. szerinted te képes lennél tízezerszer nyugodt hangnemben leírni, hogy "telepítsd fel az sp2-t" ? ha megnézed ő megcsinálta.

2008. feb. 25. 22:05 | galéria | válasz | #65
előszedem neked a 1992-est és mindjárt megnézem :)
2008. feb. 22. 16:08 | válasz | #64
HOHOPPÁ! A Prim cikke arról szól, hogy IT-döntéshozók szálltak be tulajdonosként az IT-Businessbe. A helyzet teljesen egyértelmű. Mr.Keresztesi, Mr. Vahl, Mr.Nemes, Mr.Horváth és társaik felemelik a telefont, és megmondják Ms. Sziebignek, hogy kit tegyen a cimlapra, kinek utalja ki a Leadership Awardsot, a véleményformáló faldíszítő oklevelet, stb. Cserébe Ms. Sziebignek kiutalják az "én szakújságírója" emlékplakettet meg néhány milliót. Minden szakmának olyan sajtója van, amilyet megérdemel. Vagy amilyet vásárol magának. Az olvasók meg magasról le vannak izélve.
2008. feb. 22. 13:24 | válasz | #63
http://hirek.prim.hu/cikk/65892/
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. feb. 22. 12:29 | galéria | válasz | #62
Gamer, PCM
2008. feb. 22. 08:24 | galéria | válasz | #61
Szerintem is nagyon jó a Pc World tesztek szempontjából. És tényleg kiemelhetjük a tippeket is. Olyan dolgokról írnak amiket tényleg mindenki a hasznára tud fordítani. (Nem mellesleg a kezdőknek is rengeteg segítséget adnak.)
DW  
2008. feb. 22. 06:39 | válasz | #60
Ebben tévedsz, a Panoráma is Vogel lap volt.
2008. feb. 22. 01:45 | galéria | válasz | #59
Chipet a Vogel adta ki a Computer Panoramat meg a HVG
2008. feb. 22. 01:43 | galéria | válasz | #58
A PC World már az elejen szar volt
oda műkedvelők irtak már az elején is
Chip anno jó volt, úgy 94-95 környékéig, aztán szép lassan átment ismeretterjesztésbe, akkor már nem kellett
a Computer Panorama sem volt vmi nagy szám, de olyan egetverően rossz se, az Alaplap réteglap volt.
voltak igazi szaklapok is jellemzően grafika terén, pl. Computer & Desing
(illetve maradjunk annyiban, ezt a részterületet ismertem)
ej anno egy chip magazin 200 forint volt :)

játékújságok terén pedig:
CoV, Computer Mania? hamar meghalt, PC-Ultra
PcX, PC-Zed, Guru, PC Guru, 576, Gamestar, és ugye az új PC Guru
(konzolos lapokat most hagyjuk)

mi maradt ki?
2008. feb. 22. 01:36 | galéria | válasz | #57
"222-ig FPS és 345-ik RTS-ről mi újet lehet írni? "
hehe, én egyszer megtettem, ki is basztak érte (közvetetten)
2008. feb. 22. 01:31 | galéria | válasz | #56
igazából kezdem nagyon hiányolni az interaktivitást
az offline média nem szól másról, hogy van egy megmondóember, aki mindenféle okosságot összeirkál, és én nem tudok rá reagálni, nem tudom azt mondani: én ezt másképp látom, hülyeségeket hordasz itt össze
soxor oda sem írják, ki irja a cikket
egy előnye van: lehet a klotyón olvasgatni
illetve azért vannak szerzők akiket kedvelek, de akkor az meg olyan mint egy regény, novella
lehet egyoldalú a kommunikáció, nem zavar
2008. feb. 22. 01:28 | válasz | #55
bocsi tényleg kevertem megnéztem mi volt az amit vettem. :D látod ennyire felejtős lett számomra pedig a régit nagyon szerettem.
ReTeK  
2008. feb. 22. 00:39 | galéria | válasz | #54
Azért már akad az online sajtóban is az informatikához kapcsolódó komoly és szórakoztató írás is bőven (pláne ha nem csak magyarul ért a koma ugye) :-)
Azt meg szerintem te sem gondolhatod komolyan, hogy egy "print"ben több információt találsz mint a neten. Például csak GPS készülékekkel foglalkozó rahedli oldal van már akár magyarul is és nem is egy, vagy olyan oldalak „kockáknak” ahol szétszedik apró darabokra a cuccot és nem a pénzköltésről szolnak.
2008. feb. 22. 00:02 | válasz | #53
Azért milyen megelpő, hogy számítógépes környezteben nem fogynak a "szaklapoknak" csufolt reklámújságok papíralapon.
Ez kb olyan mintha csodálkoznánk hogy kijött a traktor és senki nem vesz lovat szántani.
DW  
2008. feb. 21. 23:10 | válasz | #52
így van...ott a hwsw és a prohardver. Csak azt mondd meg nekem, te hány PDA tesztet olvastál a Ph-n? No és hány nyomtatót? Esetleg tunert (igaz, ebből volt, de nem annyi mint a print lapokban)? PNA? PDA? Notebook? GPS teszt? DVD-író? HD DVD? Blu-ray? Hibrid írók (aminek ugye már nincs értelme, hogy a hd dvd megdöglött)? Sorolhatnám még, folytatva olyan pofon egyszerű dolgokkal, mint pendriver (readyboost is). Szoftvertesztet már meg se merem említeni.

Két tonna más hardver típusú hardver van, nem csak alaplap-cpu-memória-vga. Én épp ezért szeretem a printet. Rengeteg apró kütyü van benne és nem csak azt látom benne, hogy jajj már megint egy alaplap, amiben csak az a különbség, hogy ezen van firewire is, amazon meg esetleg vmi heatpipeos csodahűtő...no aztán van köztük 30 ezer ft különbség viszont teljesítménykülönbség 30 táblázaton át bizonyítva, hogy 1% se. No meg aztán olyan témákat is érintenek, ami IT-hez kapcsolódik, de nem feltétlenül mély hardveres vagy szofveres. Engem ezek az írások kikapcsolnak, szórakoztatnak és gondolkodásra késztetnek, nem pedig arra, hogy nyissam ki a pénztárcámat egy új VGA-ért, amit aztán két hónap után vághatok a kukába, mert kijött a Kvék 6 és megint nem fut normálisan (vagy pénz híján csak csurgassam a nyálam). Amúgysem vagyok nagy játékos, tehát az extra játékra való vackok hidegen hagynak (játékos egérpad tesztek rulez, na annál lejjebb már nem lehet menni, úgy gondolom.
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2008. feb. 21. 23:01 | válasz | #51
Nivos cikk.

Megfontolt, es konzekvens, szoval csak igy tovabb sracok.
DW  
2008. feb. 21. 22:57 | válasz | #50
Nem emlékszem, hogy a PC World új tulajhoz került volna 15 éves fennállása alatt. A PC World az IDG-é volt, és most is az a tulajdonos (amerikai IDG licensz).

Te szerintem a Chipről beszélsz. A régi Chipből (Vogel) kiváltak egy csomóan. abból lett a Magyar PC Magazin (IPMA kiadó - ami aztán megszűnt lapostul mindenestül) és közbe maradt a Chip új felállásban. Mellesleg, ha megnézed a Chipet, most került át a Vogel kezéből a Motorpressehez, míg a CP megszűnt. Ennyi.
2008. feb. 21. 21:46 | válasz | #49
Az oké, de a kíváló tippözön? PCWorldben a tippözön brutálisan jó, ilyen nem volt a történelemben nálunk (nem vicc).
Bandee1987   2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. feb. 21. 21:32 | galéria | válasz | #48
A mai pc-s újságoknak semmi értelme. A cd-dvd melléklet tök felesleges, tekintve, hogy netről hamarabb leszeded az újabb változatot, vagy a cdn lévő demók teljes változatát. Újságnak se sok értelme van, tekintve, hogy csomó weboldal foglalkozik játéktesztekkel, hardvertesztekhez meg pl. ott a hwsw vagy a prohardver.
2008. feb. 21. 21:11 | válasz | #47
Ajánlom átnézni hogy milyen volt mikor a pcworld egyik hónapról a másikra új tulaj hezébe került. Előtte szerettem olvasni, utánna vettem még 3-4 db-ot, és vártam hátha alakul, de egy nagy rakás fos volt. Lehet hogy vannak jó újságok, de én nem láttam mostanság. Vettem 3-4 féle lapot is de nem nyerték meg tetszésemet. Az hogy itt az sg-n is ismerik hogy kell bemásolni más cikket, attól még mindíg többet tudhatok meg a fórum-ból mint egy lapból. A teszteknél azt hiányoltam mikor saját maguk kipróbálták a termékeket, és lehetett olvasni hogy mi nem stimmelt, mit nem tudott működtetni, és mi volt ami pozitívum volt benne. A másolt lapoknál a cikkek 99%-a reklám.
2008. feb. 21. 20:33 | válasz | #46
Ha a két PC-s játékújság is ilyen cikkekkel jelentkezne, akkor bőven jók lennének! Emlékszem, mikor indult a GS ('99 október), meg a 2000-2005ig az újság HIBÁTLAN volt. PCG meg ('98tól olvasom én) '98-2002 és a miután elmentek a kontárok, 2004-2005-ig HIBÁTLANOK voltak! Ezeken kellene elgondolkozni.
2008. feb. 21. 20:31 | válasz | #45
Szóval ha valaki ad magára, pörgeti a CP-t, PCW-t és Chippet. Nagyon igényes magazinok és a tesztjük übereli a legtöbb online cikkekét (persze, nem indet nézem online, csak párat, de nem gagyikat). A Tippcsokruk meg annyira igényes (pláne a PCW-é), hogy nem lehet szavakba önteni. Így tovább srácok!!!
2008. feb. 21. 20:28 | válasz | #44
Ja, elnézést kérek, igen nagy idióta voltam. Ugyanis nem említettem meg a PC World-öt, Chip Magazint és a Computer Panoramat. Nélkülük az élet nehéz! Több mint 8 éve olvasom őket (CP-t csak 2002 óta), minden számot és egyszerűen nagyon klasszok!

BTW: A PCGuru és a GameStar régen nagyon nagyon jó volt. Fantasztikusak! Ma meg közepes-jó (néhány elem meg fárasztóan bugyuta).
Su0my  
2008. feb. 21. 20:21 | válasz | #43
:))

de azért szép volt még az az időszak! :D
Su0my  
2008. feb. 21. 20:19 | válasz | #42
itt a pont!

ugyan még bennem ne mfogalmazódott meg, de valami ilyesmiért is járok ide, mert van a cikk bevezetésként és jobb esetben a lényeg csak ezután jön a fórumban!
DW  
2008. feb. 21. 19:33 | válasz | #41
Annyira jó ez az írás, de tényleg. Kár, hogy csomó rész nem stimmel. Egyrészt a fordítással kapcsolatos megjegyzés, ami bánt engem. Attól függetlenül, hogy valami fordítás, nem feltétlenül rossz. Sőt, nagyon jó cikkeket lehet találni a külföldi lapokban is (tudom, mert munkám révén több külföldi és minden magyar IT laphoz is hozzájutok). Ha ez van lefordítva magyarra, az nem tudom kit zavar. Mellesleg a tesztek nem szoktak a printben fordítások lenni (legalábbis azok nem, amiknél kb. 10-15 szereplő van. Ahol már 30-60-100, ott már persze kilóg a lóláb (bár a PCW-ben ilyet nem láttam még).

Mellesleg a print IT lapokban (ami nem B2B, mint a CW, vagy IT Business) csomó olyan termékbemutató és teszt van, amit magyar online sehol sem látni! Kit érdekel már az ezredik VGA kártya, amin csak a matrica más? Úgy gondolom, számos hardcore user van, akit ez érdekel, de sajnos sokkal több, akit nem. Ki a francot érdekel az R600 blokkdiagrammja??? 100 magyar IT oldalt böngésző netezőből 5-öt (maximum).

A print lap írása nem arról szól, hogy lemérjük 10000 játékkal a dzsíforszot meg a rádejónt. A printet pont azok olvassák, akik kedvelik a könnyebb lélegzetvételű cikkeket, és nem órákig akarnak bogarászni az fps-ek között. A printben számos olyan téma van, amit online nem lehet olvasni sehol, vagy éppen 100 oldalt kéne googleban átnézni, hogy a lényeget megértse az ember. Mellesleg, a print lapot jó a budin olvasni:), notebook kényelmetlen.

Sajnos a sok warezjancsika osztja az eszet, aki nem vesz újságot miközben print IT lapot nem látott még élőben (max az ÖKM-et veszi meg sutyiban az újságárusnál, amit aztán két rántás után a kukába vág, nehogy apu-anyu megtalálja), max vmi bugyuta gamerlapot, ami meg nem a hardver-szoftver oldalban erős.

Mellesleg nem értem a cikkben a print hirdetéssel kapcsolatos felvetést sem. Mintha az SG-n nem lenne banner vagy reklám. Reklám nélkül nincs offline és online lap sem!!! Kár szépíteni, a reklám a szükséges rossz. Akit nem érdekel, nem nézi meg (printnél átlapozza). Az, hogy egy hirdetés nem kapcsolódik a lap témájához, az senkit sem érdekel. IT oldalon is láttam már autóreklámot. Az mennyire kapolcsódik a témához? Semennyire.
Arról nem is beszélve, hogy ha már reklám: sok online tesztoldal pénzért ír tesztet, aminél szintén gyakran kilóg a lóláb. Azt hiszen ennél nagyobb k**válkodás nincs. Ez a megbízható hír/cikkforrás?

A sajtóközleményekről csak annyit, hogy a cikk írója úgy tesz, mintha itt nem lenne copy-paste anyag. Ugyanmár, kérem!

Ja és nem akarom védeni a printet, csupán próbálok rávilágítani, hogy nem minden igaz ebből az SG-által kreált cikkből. Sajnos egy ilyen volumenű cikk megírásához nem ártana, ha a szerző ismeré a print lapokat is.

Bocsánat, ha valakit ezzel megsértettem.
2008. feb. 21. 18:55 | válasz | #40
Már kitöröltem azzal :D Finomabb papírra van nyomatva :)
2008. feb. 21. 18:23 | válasz | #39
Pl. a nemrég bekerült Intel vs. AMD cikkel kitörölheted. Az AMD megkapta a leggyengébb vkarit, és erre megkapta a leszólást M-től, hogy milyen sz*r az AMD proci (persze nem 1024x768 alatti felbontásban tolva a gammákat). LOL.
2008. feb. 21. 18:03 | válasz | #38
Hát egy nagy adag hümmel tudok válaszolni a hírre...
2008. feb. 21. 18:02 | válasz | #37
Sorry, még annyit, hogy nem ez az egy van természetesen. De viszont a GSTV nagyon jó és a PCG Live is! Ezekre kellene ráállni, és mondjuk egy ilyen adásért fizetni havonta pár száz forintot. Mert képeket tudok nézni neten is és ma már eléggé elterjedt a net. Jó jó, videókat is tudunk lőni netről, de hangalámondással, meg egy kis poénkodással (ha van és diszkréten) mindjárt más!
2008. feb. 21. 17:59 | válasz | #36
Nem aza lényeg, hogy egy RTS-ről vagy FPS-ről újdonságot írjon! Nem leeht, pláne ha a játék is sablonos. De legalább a cikk elolvasása után ne azt tudjam meg, hogy a grafika jó/rossz, meg hogy 1-2 játékelemet (egységet, pályát, modot) részletez, többit meg sem említi!

Kedvencemet engedjétek meg: PCG, cikk írót nem írok. NWN2 kieg. Leírja babán a játékelemeket, majd evvel zárja sorait: "van még két új kaszt és rahedli új spell". Hogy melyik az a két új kaszt? Vedd meg a játékot, azt megtudod (vagy nézd meg neten). Oké, ha a 70 új spellt nem írja le, oké. De a két új kasztot, ami egy RPG-ben azért nem utolsó szempont.
2008. feb. 21. 17:49 | válasz | #35
Jó jó, a PCG még oké, de a GS gáz. Akkora képek vannak, hogy betojok, ráadásul a szöveg kevés (fél óra budi=fél GS) és akkor a tartalomról ne is beszéljünk. Vannak jó cikkek, de az exkluzívak sose azok.
2008. feb. 21. 17:45 | válasz | #34
"Az ember máris szívesebben jár egy olyan helyre, ahol nem nyomják le a torkodon xy senki véleményét, hanem szabadon választhatsz, mehetsz a fórumba, ahol 100-ak mondják el a véleményüket, ami már nagyon is hiteles."

Ez azért majdnem túlzás! Az újságíró véleménye is egy a sok közül. Nem kötelező elfogadni. És hogy miért majdnem túlzás? Mert a cikkek színvonala romlik. Olvassatok csak bele eg mai GS-be vagy egy PCG-be, meg egy régebbibe (5 évesbe). Orbitális a difi! Szóval igazad van!
2008. feb. 21. 17:39 | galéria | válasz | #33
Nem nem! Akkor igazán jó volt! Nem mondtam hogy színvonalas volt! De legalább 12-13 éves fejjel jó volt! Most amit kiadnak az nevetséges.
2008. feb. 21. 17:34 | válasz | #32
Majd harminc-negyven ev mulva lesz neki komoly erteke mint tradicionalis ujsagiras. Olyan lesz mint a veteran motorok, autok vagy a belyeggyujtes. Lehet majd venni online lapok nyomtatott kiadasait diszdobozban, aranyarban.
bunny  
2008. feb. 21. 15:47 | válasz | #31
Ez biza így van, itt lakik a cenzné meg az ura is. Sajnos az SG már messze nem az, ami jópár éve volt.
2008. feb. 21. 15:40 | válasz | #30
"az online felületeken ráadásul minősíteni is lehet a tartalmat, ahogy ez itt nálunk már majd' 10 éve működik is"

Azért ehhez halkan hozzátenném, hogy működik itt az sg.hu-n is a cenzúra rendesen. Nem egyszer tűnnek el egy-egy cikket kritizáló hozzászólások - és itt nem flamelésről van szó.
(Gondolom ez a post is el fog tűnni rövid időn belül, mert az erre utaló hozzászólásokat is törölni szokták.)
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. feb. 21. 15:38 | galéria | válasz | #29
Igen. Jelen helyzetben Dani viszi bele kicsit a saját humorát/egyéniségét stb.
Nagyon rossz, ha valaki ezt eltúlozza, mert ilyen is van. Meg kell találni az egyensúlyt

"A probléma egyik gyökere, hogy a 222-ig FPS és 345-ik RTS-ről mi újet lehet írni?"
Mégis 4-5 oldalas száraz, vagy éppen túlzóan sík, humorharold jellegű szösszenetek látnak offline napvilágot. Gáz.
2008. feb. 21. 15:28 | galéria | válasz | #28
"Már bocsánat, de a kutyát nem érdekli majdnem 2000 Ft-ért, hogy valami KIÉGETT gamernek éppen miért bántja a csőrét valamilyen játék.
Ez majdnem már a személyi kultusz látens kiépítése. Felesleges, ódivatú baromság. Csak itt az SG-n mondok 20 embert, aki a hsz-i alapján, röhögve porba alázza a hivatásos fajankókat."

Márminthogy jobb cikkeket írnának? A probléma egyik gyökere, hogy a 222-ig FPS és 345-ik RTS-ről mi újet lehet írni? Semmit...
2008. feb. 21. 15:27 | galéria | válasz | #27
Ezen röhögnöm kell. Sok-sok év után elővéve tűnt fel nekem, hogy az írások elég nagy része abban is elég színvonaltalan csak ez 13 évesen nem tűnt fel.
2008. feb. 21. 14:22 | válasz | #26
Nem igazán nevezném IT szaklapoknak a mai felhozatalt. Minden szám többnyire azzal van tele, hogyan lehet gyorsítani XP-t (lerágott csont, és persze sosem mondanak újat, vagy érdekeset), vagy játékokkal (jellemző, hogy egyenlőségjelet tesznek némelyek a számítástechnika/informatika és a játékok közé), PR ízű felszínes irományokkal. Szánalmas, hogy az egészet a reklámpiac felől közelítik meg. Persze valamiből élni is kell de miért a reklámból akar mindenki megélni? Esetleg megpróbálhatnák az ÚJSÁGÍRÁST. Ha már nyomtatott sajtóterméknek látszó dologgal foglalkoznak. Ha minőséget produkálnának, nem kellene aggódniuk a bevétel miatt. Lehet rossz példa, de hiába van minden programnak súgó menüje, nem lehet nélkülözni a nyomtatott referencia könyvet, ismertető könyvet, tankönyvet egy adott programról. Magyarán a nyomtatott dokumentációt. Persze könyvek frontján is megy a kóklerkedés. Mivel gyorsan avulnak, magas áron kell adniuk, hogy gyorsan visszatermeljen valami hasznot. Nem az online miatt haldokolnak, hanem mert nem is újságírást csinálnak. A reklám előállítása még nem állítja elő a terméket. Vagy mégis?
NEXUS6  
2008. feb. 21. 14:16 | galéria | válasz | #25
Egy kicsit szétfolyónak éreztem a cikket, bár valszeg ezzel a fórum parttalanságát sikerült visszaadni. Viszont az utolsó bekezdés az nagyon ott van!;)

Sajna a nyomtatott sajtó tényleg haldoklik és ilyen szitukban végül tényleg csak azok maradnak a biznicben, akik nem képesek észrevenni, hogy már ők is halottak (szakmailag), röviden zombik. (Saját szakmámból is sajna érzékelem ezt a folyamatot).

Másrészt az az onlájn újság, ami "úgy akar szerkesztődni", mint egy nyomtatott újság, az meg olyan mint a balettozó elefánt. Egyrészt "lassú" nem eléggé érdekes, másrészt általában szakmailag se lesz képes lekövetni az eseményeket.

Ha olyan trendi, semmitmondó szlogeneket akarnék én is mantrázni, mint pl. a Web2.0, akkor egy korszerű oldallal legfőbb jellemzőjeként azt emelném ki, hogy sokkal inkább bizonyos szempontból csak keret, és a tartalom jó részét a júzer adja.
Ilyen szempontból az SG megelőzi az Indexet, vagy az Origot.

Ahhoz, hogy igazán komoly szereplő legyen viszont 2 dolog kell, szerintem.
1. Bizonyos fajta profil/arány váltás a cikkek között. Jelenleg rengeteg a semmitmondó, tudományoskodó, túl távolság tartó cikk. Az abban szereplő dolgok legtöbször éppen hogy érintik a hétköznapi életet. Szerintem igen is kicsit jobban merni kell kiengedni a hangot (lásd pl ez a cikk is), persze nem az Index féle szájbermájer, szájberértelmiségi, szájberszenvelgés a követendő példa.
2. Bővíteni kell a szolgáltatások körét. Igazi portálként, ha nem is helyben megjeleníteni az infót de linkeket adni. Rengeteg linket. Soxor a cikkekből is lemaradnak az alapvető érintett linkek!

Szerintem.
2008. feb. 21. 13:57 | galéria | válasz | #24
Pontosan! Bár ha visszatérne pl az 576 kbyte (az igazi régi!) én gondolkodás nélkül előfizetnék.
2008. feb. 21. 13:33 | válasz | #23
Én pl neten a legtöbbet egy termékről a fórumból tudok meg. Leírják mi az ami nem tetszik, és hogy mi tetszik benne sokan. A cikkek úgyis sokszor ferdítenek mivel az író személyes véleménye is tükröződik. De újságot ilyen téren már rég nem vettem. Régebben még vettem, de miután mindet felvásárolták, és ugyanazt kapod amit másik 30-40 országban, és minden tökéletes, nincs semmi gond velük. Jobban szeretem ha valós teszteket folytatnak, mint egy külföldi lapot lefordítanak magyarra, és itt meg is állt az IT vonal. Azt hiszem chip, vagy pcworld volt az amit így felvásároltak, és utánna olvashatatlanná vált. Mármint információtartalma annyi lett mint egy a szóban forgó cégtől való reklámnak.

Nekem nem arra van szükségem hogy lefordítsák a magyar nyelvre a cikkeket, hanem leírják a tesztek folyamán mire jöttek rá. Ezt elfelejtették, és érdemi munka már nincs is.

Inkább nézek neten cikkeket, teszteket, fórumokat, és átolvasom mi a véleménye a termékekről az embereknek mint elolvassak ilyen gagyi magyar(magyarra lefordított) IT lapokat.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. feb. 21. 13:22 | galéria | válasz | #22
Az offline IT sajtó halott, legfeljebb ezt még nehezen fogják fel a tulajok.

Ha hazai helyzetet nézem, akkor szaklapból a Chip magazin lenne az egyetlen, amire azt mondom, hogy 20 év múlva is megvenném és elolvasnám.

A Guru és a Gamestar, mint "játékos" lapok, max. a 12-15 évesek igényeit elégítik a "színvonalas" [köhöm] írásokkal, de legalább orbitális méretű képekkel, és olyan reklámokkal, aminek SEMMI keresnivalója nincs egy IT szaklapban. Persze a pénz nagy úr.

Nehezen tudom elképzeleni manapság, hogy van épeszű és neteléréssel rendelkező ember, akir azért vesz meg mondjuk egy gamer lapot, mert abban xy mennyiségű bemutató és z számú teszt van.

Már bocsánat, de a kutyát nem érdekli majdnem 2000 Ft-ért, hogy valami KIÉGETT gamernek éppen miért bántja a csőrét valamilyen játék.
Ez majdnem már a személyi kultusz látens kiépítése. Felesleges, ódivatú baromság. Csak itt az SG-n mondok 20 embert, aki a hsz-i alapján, röhögve porba alázza a hivatásos fajankókat.

Online már mindjárt más!
Danikánk megveszi/megkapja/letölti (engem nem érdekel melyik) az adott gamet és szívét lelkét beleadva megpróbál objektív maradni, mindezt adja nekünk ingyen.

Ez már valami!

Az ember máris szívesebben jár egy olyan helyre, ahol nem nyomják le a torkodon xy senki véleményét, hanem szabadon választhatsz, mehetsz a fórumba, ahol 100-ak mondják el a véleményüket, ami már nagyon is hiteles.
fflx  
2008. feb. 21. 13:21 | válasz | #21
Azert ki lehet szurni a lenyeget a forumokbol is, bar teny, hogy igen idorablo elfoglaltsag.
Su0my  
2008. feb. 21. 13:17 | válasz | #20
élőlénytől
Su0my  
2008. feb. 21. 13:16 | válasz | #19
húú nekem erről moonman ámokfutásai ugranak be először a prohardver fórumon... ha egy este 10-féle töményet keverek és addig iszom magam, amíg el nem hullok, akkor is jobb a gyomrom másnap ahhoz képest, mint ha egy mondatot is elolvasok a fent említett... élőlényről...
Su0my  
2008. feb. 21. 13:15 | válasz | #18
Dojcsák Dániel Lehetőleg még sokk cikket írj itt az SG-n!

A témához: a reklámmal még nem is biztos, hogy annyi baj lenne: mindig ezt hozom fel példaként, de amikor elkezdtem amerikai csatornákon nézni az NFL-t (amerikai foci), nem bírtam elképzelni, hogy fogom kibírni az 5 percenkénti 1-2 reklámot. Kérem szépen annyira ki lehet bírni, hogy még szórakoztató is. Miért? Mert ott tényleg szakemberek csinálják. És nem arra mennek rá, hogy két mondatot izomból verjenek a fejedbe-akarom mondani nem csak ez a fő szempont, hanem a szórakoztatás is. Marha szellemes, humoros kis 1-2 tíz másodperces reklámokról van szó. ÉS egymás után max. 3 van. Itthon meg a mosóporos affektálós szörnyűségek ja meg a hüvelygombás is jó na ez tíz percen keresztül..

Nyomtatott sajtóban is annyira egy sémára épülnek a hirdetések.. Kicsit meg kéne már dolgozni a pénzért! Arról nem is beszélve, hogy a cégek nem veszik észre, hogy a fizetett tesztek/írások sokkal inkább rombolják egy cég hírnevét (rövid távon kevésbé, közép és hosszú távon nagyon!), mint növelik a bevételt.

Arról meg, hogy haveri alapon lezsírozott hirdetések: ebben nincs semmi meglepő. Aki tűzközelben van, az Magyarországon ezt csinálja. Apuka/testvérke/jóbarátocska cégén keresztül megcsinálni mindent, lehetőleg úgy számlázva, hogy mennél több jusson nekünk, az elvégzett munka meg a lehető legolcsóbb legyen és épp csak annyi, hogy lehessen mtogatni, hogy de hát mi csináltunk is valamit..

Hmm amúgy ha már ilyen médiafikázósdit játszunk, akkor egy dolog: itt az SG-n ki lehetne cserélni a filmkritikai újságírókat... :D Többi dologgal viszonylag kevés baj van, bár a bulváros címek mögött megbújó semmi tartalommal nem rendelkező cikkek néha idegesítőek, de legalább valamivel el lehet ütni az időt (és utána ugye a magamban fortyogás is jobb mint, az unalom:) )..

Na legutolsó gondolat: az a baj, hogy a mai világban mindenkiből lehet újságíró. Az 1 dolog, hogy a tehetséges embereket így könyebb megtalálni, az meg a másik, hogy ilyenekből van a legkevesebb. Közhely.cfg >>>loaded<<<
ReTeK  
2008. feb. 21. 12:28 | galéria | válasz | #17
sajnos a fórumokban sem lehet ma már teljes mértékben megbízni, pl. itt az SG hw. fórumán is Mászkál egy jó pár hívatlan reklám ember, a teljesen elvakult vallási szintre emelkedett márka fanatikusok pedig a másik véglet. Nagyon megtévesztő lehet.
2008. feb. 21. 12:23 | galéria | válasz | #16
Mindkét fórumnak van életlehetősége. Csak azt kéne felmérni, melyik az a piac, ahol a netalapú dolgok nem mennek.

Amíg ott tartunk, hogy a lakosság 70%-a számítógép analfabéta, a netet használók 60%-a szintúgy, addig a papírnak van jelentősége, hiszen ezek az emberek, cégvezetők is vásárolnak, hirdetnek, stb.

Tapasztalataim azt mutatják ugyanis, hogy a netet használó analfabéta 60% nem fogja fel, mit olvas ott. Mert annyira örül, hogy rá tudott kattintani... És ezek hiába hirdetnek neten, ha nem tudnak normálisan válaszolni egy netes érdeklődésre.

Láttam a múltkor egy honlapot. Azt írta benne ember, aki a tartalmat beletette, hogy majd a szakértői segítségével kiküszöböl vmilyen hibát. Az a honlap olyan volt, hogyha nem fontos információk vannak rajta, sírva menekülök a környékéről is. De aki csinálta büszke rá, hogy neki van olyan.

Ezek alapján azt gondolom, a papír még egy ideig marad. Aki meg nem áldoz arra, hogy az általa használt eszközöket is megismerje, akkor is lemarad, ha a neten van.
2008. feb. 21. 12:03 | válasz | #15
Cat: Világos. Az általam feltett kérdésre, hogy MIÉRT ÉRI MEG?, ez a válasz: mert "lezsirozzák". Igen, a hirdetési pénzek bizonyos százalékán sokszor megosztozik a kiadói főember, a jutalékből élő hirdetésszervező és a reklámbudget szétosztása felett döntő marketinges anyósának a consulting bt-je - mondjuk nagy multiknál ezt már nem is olyan könnyű megszervezni, mert ott azért nem egyszemélyi döntések vannak nagyobb összegekről... De a kérdésem továbbra is áll: a haverizmus műfaját jól ismerő és művelő INFORUM mi a fenének álságoskodik ilyen "merre tovább szaksajtó?" izék szervezésével? Gondolom, azt már erősen megbánták, hogg az SG.hu újságíróját meghivták.
IT-berkekben azért baromi meglepő tud lenni, ha egy újságírói névjegggyel mászkáló figura tényleg újságíróként viselkedik... és újságcikknek nevezhető újságcikket ír.
2008. feb. 21. 11:56 | galéria | válasz | #14
Aki az írott sajtóból tájékozódik az MÁR lemaradt. Lehet csak órákat/napokat/heteket, de ez ebben az IPARÁGBAN nem megengedhető! Világos helyzet.
Cat  
2008. feb. 21. 11:37 | galéria | válasz | #13
"Az INFORUM-ot létrehozó multik számára megéri iszonyu sok pénzért hirdetni ezekben a senki által nem olvasott ócska lapokban"

Nem, nem éri meg, a cégek számára biztosan nem. Viszont a magyar reklámszakma belterjes, kapcsolati szinten működnek a dolgok, azaz lezsírozzák egymás között egy sör mellett a "haverok".
2008. feb. 21. 11:37 | galéria | válasz | #12
Biztos nem nézted meg a csatolt linkeket...
2008. feb. 21. 11:15 | válasz | #11
Hát, szerintem is meglepő cikk. De gratula hozzá! Nagyon.

Ámde egy aspektus kifejtése erősen hiányzik belőle: az INFORUM ugye az IT-multicégek által létrehozott és pénzelt lobbiszervezet, aminek az a fő dolga, hogy az IT-cégek érdekeit kijárja a kormányzati szerveknél. Ez pontosan megmagyarázza a meghivott lapok körét. A multik ugyanis ezeket a lapokat tartják el hirdetéseikkel.

A CW már nem áll másból, mint különböző cégek főembereinek igehirdetéséből, vagy interjut adnak a mikrofonállványként funkcionáló ujságiróknak, vagy a PR-osaik meg is irják a cikkeket és igazgató úr fotójával meg is jelenik. Mindezt nyilván nem ingyen teszi az IDG. Kedvencem a CW-TV. Egyszerűen katasztrofális.

Az IT-Businessről irt betonkemény minősitéssel - miszerint a lap az IT szakma szégyenfoltja - nagyon egyetértek, nem is érdemes ragozni a dolgot. (Hozzáteszem, ismerek onnan olyan ujságírót, aki szakértelménél fogva szerintem valódi szakujságíróként is megállná a helyét, nemcsak jelenlegi reklámszövegírói lakáj-akármiként.)

Namármost a gond az, hogy a CW-t és azt IT-Business-t ÚJSÁGnak tekinti az INFORUM. Ezek a kiadványok ugyanis reklámszöveggyűjteményként jelennek meg. Ez nem ÚJSÁG. Egy ÚJSÁG hirtartalma nem lehet nulla. Márpedig e kiadványoké nulla. Hetente összegyűjtik és kinyomtatják azokat a PR-közleményeket kicsit felcicomázva, amelyeket hétközben a primonline-on meg a hwsw-n meg itt, az sg.hu-n is elolvashatok ingyen. Hozzáadott érték nulla.

Mit kell ezek után csodálkozni a példányszámesésen? Bár példányszámról csak a CW esetén beszélhetünk, az IT-Businessnél regisztrált fizetett példányszám az NJSZT előfizetéséből adódik - az NJSZT ugyanis épp ezt a lapot tartja méltónak arra, hogy megajándékozza vele a tagjait. (... engem is... Bár a jelenlegi IT-lapkinálatból tulajdonképp mindegy, mert mindegyik reklámlap, a CHIP is, a PC-World is, szóval ÚJSÁG-féle it-újság már nincs.)

Egy kérdést mondjuk fel kéne tenni: TESSÉK MONDANI? MIÉRT HIRDETNEK E KUTYA ÁLTAL NEM OLVASOTT LAPOKBAN A MULTIK? Mert bizony hirdetnek, majdnem annyi pénzt adnak egy oldalnyi hirdetésért, mint amennyit a HVG-ben? MIÉRT?

A lapok a bevételüket nem az előfizetésekből szerzik, hanem a hirdetésekből. Az INFORUM-ot létrehozó multik számára megéri iszonyu sok pénzért hirdetni ezekben a senki által nem olvasott ócska lapokban. ENNYI. A többi csak duma, a szinvonal, presztizs, ismeretterjesztés (??? ugyan, kérem, na ne má...) stb. üzleti szempontból nem számit. Csak a hirdetésbevétel rovat.

Az "IT-sajtó" kb. tiz évvel ezelőtt mozgalmas, színes, esetenként még érdekes is volt, sokféle lappal, lapmelléklettel, stb. Azért lett ilyen, mert a hirdetési budgettel rendelkező IT-multik ilyennek akarják. De akkor mi a turónak hiv össze egy ilyen izét az INFORUM? Ez tényleg álságos.
2008. feb. 21. 11:05 | válasz | #10
Mi van?!? :))))). Valami nagyon a tyúkszemedre lépett, de nem látom sehol a kiváltó okot :). Azt viszont igen, hogy az a valami elérte a hatását, ugyanazt a márkát kb 10x ismételted a kommentedben, tehát rögzült, elérte célját. Csak azt nem értem hogy mi köze ehhez a cikkhez :). Nyugi, relaaaax, igyál egy kávét :P. /South Park/
2008. feb. 21. 11:01 | válasz | #9
Igen, és ennek örülünk :). Nagyon :).

Én személy szerint szeretek hosszabb lélekzetvételű, elemzős, oknyomozós cikkeket olvasni, de ezek egyre ritkábbak...
2008. feb. 21. 10:43 | galéria | válasz | #8
"miüta laptopon tolom, már a wc-re sem kell az újságot vinnem" - ^^
2008. feb. 21. 10:30 | válasz | #7
Mióta van netem, énsem veszek semmi ilyet. Nem olcsó lapok, és 60%-a a cikkeknek nem érdekel. Neten meg ottvan minden ami benne, sőt sokkal több, és mindig aktuális.
És most már az utolsó bástyájuk is ledőlt, miüta laptopon tolom, már a wc-re sem kell az újságot vinnem:D
2008. feb. 21. 10:08 | galéria | válasz | #6
Naggyon jó cikk! Grat! Személy szerint híreket innen kapok. Sem az Origót sem az Indexet nem böngészem. Bár ha nem figyelek fel a hivatkozásokban szereplő linkek tartalmára, meg sem néztem volna a Ford reklámot a legtöbb linken a sorok közt. :) Asszem ezek nem nekem szólnak. De lehet, hogy más is csak most figyelt fel rájuk. A ford véleményem szerint szar autó. Tudatosan vásárolok autót. A reklám tartalmából azt se tudtam volna megmondani, hogy autót reklámoz. Sőt amíg fel nem hívtátok rá a figyelmemet, nem is tudtam, hogy az ott egy reklám. Azt hiszem, hogy azért nem érdekelt, mert kép. Sorry érte, de engem az adatok és a vélemyények összessége érdekel, nem a marketing. Sokszor ettől a szótól felfordul a gyomrom. Ha készülne egy cikk itt az sg-n egy autós témában és az egekig magasztalták volna a Fordot akkor utánna néztem volna, hogy miért. És ha nem kamu, akkor még a véleményem is változhat. De nem attól fogok Fordot venni, mert megláttam a sorok közt egy reklámot. Már ha megláttam. Ha meg ide is befurakodnak az oldalnyi, monitorról is kilógó plakátok, akkor itthagyom az oldalt, mert nem fogja bírni a gyomrom. Tehát előbb a fogyasztó érdekeit kéne szem előtt tartani és aztán a végeredménnyel versenybe szállni. Vegyük a Toyotát. A TQS szerint gyártanak ma autót asszem mindenhol. Inkább megveszem azt, bármilyen is a külseje, mert nálam a pénz számít. Ebben az esetben. Nem elég, hogy szép a design. Ma MaO-n szerintem nagyobb baj az, ha az autónkra rendszeresen kell nagyobb összegeket költeni, mint az, hogy az utcán sétálóknak és/vagy nekem nem tetszik. A Toyotának drága a szervízelése. Nagyjából átlagosan 2x annyi mint a suzukinak pl. De nem olyan az üzletpolitikájuk, mint az amerikai GM-é. Olcsó az alkatrész, de kell is. A Toyotához drága, de nem kell. És az alkatrész csak az egyik fele. Azt be is kell szerelni. B@szhatom az olcsó alkatrészt ha az autószervízek méregdrága órabérrel teszik bele. Ettől függetlenül a Ford még mindíg jobb helyen van mint a GM. De az autóiparban megkérdőjelezhetetlen a Japánok létjogosultsága és piacvezetősége. A toyota egyedül 60.000-rel több autót adott el világszerte mint a világ legnagyobbja a GM. Pedig ott azért van egy-két ismert típus. Számomra már az is visszataszító, hogy amerikai. Hamarabb megveszek egy hazai Suzukit, mint egy Fordot vagy egy GM-et. A Volkswagenről ne is beszéljünk. Nem is értem, hogy az AUDI hogy nem hagyta ott az egész visszahúzó kócerájt. Egy szó mint száz, nem érdekelnek a reklámok. Hajlandó volnék megnézni Őket 10-15 percben egy jó mozifilm előtt, de ehhez jó mozifilm is kéne. A közszolgálati és kereskedelmi tv-k reklámkavalkádjáról és alantas felhangosítós módszerétől úgyszíntén gyomorgörcsöm van. Sőt Nem csak van, hanem volt is, amíg ki nem dobtam a tv-met. Más volna a helyzet, ha nem c és d kategóríás sz@rt sugároznának. Ehhez képest még Románia is jobban áll mint mi. Bár Ők lassan miben nem. Szóval az autósztrádákat bölcsőként körülvevő, mindenféle műsorszórásba beférkőző Interneten tolakodó marketingesektől benyilal az epekövem. Személy szerint aki az ismerőseim közül marketingre adja a fejét azt csak szánni tudom. És egyben becsülni. Mai napig nem értem, hogy hogyan lehet ennyi trágyát az emberek arcába gyömöszölni. Sok sikert Nekik!
2008. feb. 21. 10:06 | válasz | #5
hmm az egy "papiros" lap amire folyamatosan elöfizetünk ugy 10éve az a HVG :) azon felül mindenben átvette a papir helyet a netes sajtó. Talán néha veszek egyegy népszabit.
Borg  
2008. feb. 21. 09:41 | galéria | válasz | #4
Meglepő cikk ez itt kérem.
Már nem tartalmilag.
Csak az őszinteség, és a színvonal, itt.
Zolka  
2008. feb. 21. 09:19 | válasz | #3
Nem igazán értelek titeket. Én kb 10 éve nem vettem egyetlen ilyen írott sajtóterméket sem. Minden ott van a neten, még a GeryGrey által írt nagyobb lélegzetű leírások is. Ja... hogy nem a magyar oldalakon kellene nézelődni? Kérem...
Én is megnézegetem a SG-t, HWSW-t, Prohw-t, néha még Indexet is. De újdonságot havonta egyszer mondanak. A Digg és a többi külföldi lapon olvasottak, és a külföldi fórumok az elsőszámú infóforrás. (és a hazai online sajtót is általában fél-egy nappal beelőzik.)
2008. feb. 21. 08:37 | válasz | #2
Nyaralásokra be szoktam vásárolni, GS-GURU-PCW vonalon, csak hogy legyen mit olvasni a repülőn/esős napon a szállodában. Tény, hogy IT vonalon a netes felhozatal régesrég beelőzte a nyomtatott sajtót Sokkal jobb a helyzet mint pl a politikai/közéleti újságok területén, ha mélyebb lélegzetvételű publicisztikát akarok olvasni akkor még mindig a nyomtatott napi/hetilapok közül válogatok, viszont ha videokártya/játékteszt/egyéb más hasonló érdekel, akkor első a Prohardver, eszembe nem jutna újságot venni. És persze átkotorni az összes létező fórumot, mert ott biztos hogy elfogulatlan, valós felhasználók véleményeit olvasgathatom, vásárlás előtti információgyűjtésre ha %-os arányban kellene kifejezni a megbízhatóságot akkor 60 a fórumok, 35 a szakportálok tesztjei, és a maradék 5% a nyomtatott sajtó.
tmisi  
2008. feb. 21. 08:24 | galéria | válasz | #1
Mostanában én sem veszek ilyen újságokat. Amúgy sem vettem gyakran, csak ami éppen érdekelt és főleg GS-t vagy PCG-t. De mostanság arról hogy érdekel-e a játék, vagy hogy melyik hardvert vegyem meg, inkább döntök a fórumokon lévő tapasztalatok alapján, mint egy cikkről. Vagy letöltöm a demót. :) A mostani GS meg amúgy sem jön be, letöltöttem PDF-be épp belenéztem oszt töröltem. Az online informatikai lapok egyébként is beszámolnak mindenről, a teljes játékok meg sokszor nem is érdekelnek (sok a rétegjáték, pl. RPG, kaland). A CHIP/PCW lemezein is csak az újságnak szánt teljes verzók, amik érnek valamit, mert ingyen regisztrálhatók.
Egyébként másfél éven át nagybátyámnak a határőrségnél 3-4 havonta osztogattak ilyen újságpakkot (3 GS + 3 PCW - az elmúlt három hónap számai, vagy volt olyan hogy egy 5-ös PCG kiadás, dobozba, régi számok), mert gondolom ezeket nem tudták eladni. És olyannak adják, mint a nagybátyám, akinek gépe sincs. Persze hogy nálam landoltak. És ingyen. :D Sajnos mostmár rendőr lett és azóta nincs ingyen magazin. :/