Hónapokig tarthat a pénztárgépek átállítása
2008. február 20. 13:31, szerda - Forrás: Napi Online
A kukacoskodó vásárlók és a fogyasztóvédők már előre dörzsölik a tenyerüket az egy- és kétforintos érmék március elsejei kivonása hozta ármizéria miatt - vélik a kereskedők.

Hirdetés

A boltosok október óta azon törik a fejüket, hogyan oldják meg a problémát úgy, hogy minél kevesebb panasszal és minél zökkenőmentesebben kezeljék meg a "forintos" helyzetet. Jó megoldást még nem találtak, a legtöbben megadták magukat és azt mondják: nézzük meg, hogyan működik ez folyamatában. A kisebb kereskedők zöménél - az egy- és kétforintosok bevonását követően több hónapig - a pénztáros szóban mondja el a vevőnek a valós összeget, a gép ugyanis az átállítás hiányában biztosan nem a valós összeget mutatja majd. (Egyes kereskedők szerint ez akár kilenc hónapot is igénybe vehet.) Jó magyar szokás szerint várhatóan néhány hétig a nagy kereskedelmi láncoknál is ez lesz a helyzet, mert ahhoz, hogy átállítsák a gépet, külön kell módosítani az ezt szabályozó rendeletet.

A parlament tegnap fogadta el az egy- és kétforintos érmék kivonásáról szóló jogszabályt, amely egyben szabályozza azt is, hogy a kereskedőknek miként kell eljárniuk az érmék eltűnését követően. Ez ad alapot a pénztárgépek átállítására. Előbb azonban meg kell várni, hogy a rendelet hatályba lépjen. Az APEH ezt követően módosíthatja a gépekre vonatkozó szabályozást. A pénztárgépek gyártójának le kell gyártania az új szoftvert és ki kell jelölnie azokat a szakszervizeket, ahol az átállítást végre lehet hajtani. Ez időbe telik.

A kereskedőnek március elsejétől alkalmaznia kell a kerekítést akkor is, ha a gépét még nem állította át. A faramuci helyzet, vagyis az, hogy a gép nem a valós összeget mutatja, csak úgy kerülhető el, ha azonnal átárazzák a termékeket, vagyis 5-re vagy 0-ra kerekítenek. Ám annyi árucikk van, hogy az átárazást nem lehet egyszerre elvégezni. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára úgy véli, legalább egy-két év kell, hogy a kerekítetlen összegek az árcímkékről, nyugtákról végleg eltűnjenek.

A Magyar Nemzeti Bank októberi döntését követően sokáig nem lehetett tudni, hogyan kell a kereskedőnek eljárnia. Csak december 17-én jelent meg a készülő jogszabály értelmezése, amely rendezte a kérdést, miszerint a termékek áránál vagy a vásárlás végösszegénél kell-e alkalmazni a kerekítést. A Pénzügyminisztérium ez utóbbi mellett döntött, amivel egyébként a kereskedők is egyetértenek. Mint ahogy azzal is, hogy a kerekítésből származó haszon nem számít vagyonszerzésnek, így külön áfaalapnak - így könyveléstechnikailag nem szükséges pluszadminisztráció. Az még mindig kérdéses, hogy március elsejét követően a különféle hatóságokkal hogyan számolnak majd el a kereskedők a kasszában lévő összeggel.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. feb. 27. 08:12 | válasz | #11
Mindig is ez a pénzérmék alapötlete: azért kerül többe, hogy ne érje meg hamisítani, hogy csak az államnak (mint pénzkibocsájtónak) érje meg gyártani.
A 100 Ft-os gyártása is kb. két-háromszor annyiba kerül mint a névértéke, mégsem szüntetik meg.
Adamul  
2008. feb. 21. 14:06 | válasz | #10
nem kerekítünk, csak 8 :D
2008. feb. 21. 10:11 | válasz | #9
Nem azért vonják ki mert kicsik, hanem mert nem éri meg a gyártásuk (most nem tudom pontosan, de pl. egy 1 forintos érme 10 forintba kerül).
2008. feb. 21. 10:10 | válasz | #8
Én úgy tudom, hogy azért vonják ki ezeket az érméket, mert az előállításuk sokszor annyiba kerül mint a névértékük.
Mister  
2008. feb. 21. 08:50 | válasz | #7
odaraktam a banplíz szmájlit is, ez nálam a viccet jelenti :)
2008. feb. 21. 08:08 | válasz | #6
Érdekes az érmék kivonásának indoklása: az 1-es és 2-es érmék túl kicsik.
Láttak már 1 és 2 eurocentes érméket? Kb. akkorák mint az 1 és 2 Ft-osak.
Ha bevezetik nálunk is az eurot, akkor kivonják a legkisebb centes érméket is?
Mit fog szólni az EU? Vagy addig azt remélik, hogy az idős lakosság szeme javul?
r4pid  
2008. feb. 20. 18:15 | válasz | #5
LoL mister :D:D

Amúgy én simán megoldanám h MINDEN esetben lefelé kelljen kerekíteni és akkor tuti minden áru 0-ra végződne (10 FTig meg maradna a mostani rendszer), és akkor nem lenne ez a hülye 99999999 Ft-os szarság, hanem lenne 10000000 amit sokkal jobban szeretek ;)
Cat  
2008. feb. 20. 17:12 | galéria | válasz | #4
ha veszel 47000 darab 8 forintos csavart, akkor 376 000 forintot kell fizetned. Nem kerekít senki semmit sehova.

De ha egyet veszel, valóban 10 forintot kell fizetned. De ha kettőt, akkor nem 16-ot, hanem csak 15-öt, szóval nyersz egy forintot. Ha hármat, akkor 25-öt, megint "vesztesz" egyet. Nem darabonként, hanem a végösszegből kell kerekíteni. Ha bankkártyával fizetsz, akkor pontosan annyit vonnak le, mint a számla összege.
2008. feb. 20. 15:39 | válasz | #3
Mister ezt komolyan mondod ?
hol veszel te egyesével negyvenhétezer csavart ???
Várj kiszámolom.
Ha egy évben 200 munkanappal számolunk, akkor 10 év alatt 2000-szer mehetsz a boltba.
Ez azt jelenti, hogy egy nap átlagosan 23,5-szer kell menned a boltba csavarért.
Vagy járhatsz 20 éven át, napi 11-12-szer.
Én ennél jobb elfoglaltságot is el tudok képzelni, de te tudod

Vagy ha tényleg komolyan gondoltad, hogy egy tételben veszed meg, akkor bizony az információ szerzésed, hogy is mondjam finoman ... nem túl jó
A számla végösszegéből kerekítik le vagy fel az értéket, nem egyesével

Szóval, ha nem 10-20 éven keresztül jársz a boltba, egyesével venni csavarokat napjában többször, ami szerintem irreális, bár lehet ez a hobbid
Ez esetben szólj, és nálam is kaphatsz csavart.

Hanem egyösszegben veszel ilyen nagy tételt, akkor szinte semmilyen változást nem fogsz látni, főleg ha 10-el osztható db-számú azonos csavart veszel.
Tehát nyugodj meg, üllj le, nem lesz ekkora áremelés.
Mister  
2008. feb. 20. 15:00 | válasz | #2
viszont nemár, hogy 9!!!!!! hónap átállni.
Mister  
2008. feb. 20. 14:59 | válasz | #1
ha veszek negyvenhétezer darab 8 forintos csavart, akkor 47.000 x 10 forintot kell fizetnem 47.000 x 8 ft helyett, ami 94.000 Ft különbség 470.000 Ft-nál.
ez előre be nem jelentett áremelés!

tudom, van, hogy jobban is járok, de ennek én nem nagyon hiszek