Honlap a mozgássérültek parkolóit jogtalanul használókról
2008. február 15. 12:52, péntek - Forrás: MTI
A mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolókat jogtalanul használók ellen indult egy honlap, melyre bárki felkerülhet, aki elállja a helyet az arra jogosultak elől.

Hirdetés

A www.mashelye.eu internetes címen található honlap készítői abban bíznak, hogy kezdeményezésükkel egy olyan közlekedési kultúra kialakulását segítik, amelyben az emberek sokkal jobban odafigyelnek egymásra.

"Bosszantó és felháborító, hogy sokan jogtalanul veszik igénybe a mozgássérültek számára fenntartott parkolókat csak azért, mert nem akarják néhány méterrel messzebb leállítani az autójukat, vagy, mert máshol nincsen hely" - mondta Nagy Attila, a honlapot üzemeltető kft ügyvezető igazgatója a távirati irodának. A honlapra kiteszik a fenntartott parkolókat jogtalanul elfoglaló gépkocsikról fényképeket. Az első fotók között látható az is, amelyen két rendőrautó foglalja el a mozgássérültek parkolóhelyét, miközben az egész hatalmas parkoló gyakorlatilag üresen áll.

A cég most önkénteseket keres arra, hogy elhelyezzék a honlap szóróanyagot a mozgássérült parkolóit szabálytalanul elfoglaló autókra. A szórólapokon egy figyelemfelhívó szöveg mellett az akció szlogenje áll:"Ha nem vagy a helyében, kérlek ne állj a helyére!"

Nagy Attila felhívta a figyelmet arra, hogy a honlap képgalériája folyamatosan bővül, és mindenkitől szívesen várják a hasonló témájú fotókat, amelyeket "a személyiségi jogok maradéktalan betartásával" kezelnek.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. feb. 18. 10:02 | válasz | #4
Tipikus magyar mentalitás...fotóztok, jelentgettek, nem szép. Becsszóra, mintha komunizmus idején lennétek, leskelődtök, fotóztuk, hallgatóztok, hogy a szomszédot mivel lehetne beköpni. Ideje volna felébredni emberek, elmúltak azok idők (sajna a nagyja ez nélkül nehezen tud élni, nehezen tudja elfogadni..), hogy ha valakivel valami bajod van , kapsz róla valami piszkos dolgot és beköpöd.
Ha az a kurv@ zsaru mozgássérültek helyén parkol és nincs benne annyi önérzet, hogy nem helyes, akkor az átlag ember nem fogja megváltoztatni az ők mentalitásukat sem, majd bosszút fognak állni úton-útfélen, egyszóval csak az átlag ember fog szívni.
Saját magatok alatt fűrészelitek a fát..de hát ez van...ki mit keres megtalál...
Annyi bíztos, hogy amelyik zsarú fegyelmit kap a fotók miatt, attől a perctől mindenkit szívatni fog, munkatársai szolidaritásból meg dettó...
2008. feb. 17. 23:55 | galéria | válasz | #3
de ha kitakarod a rendszámot, akkor már semmit se ér az egész...
nem lehet így kitalálni, hogy ki volt az :S, tehát semmi megszégyenítés nincs benne
Vorpal  
2008. feb. 16. 12:02 | válasz | #2
Nem vagyok benne biztos de nemaz ha ki van takarva a rendszám,
közterületen fozózgathatsz
Visor  
2008. feb. 15. 14:55 | válasz | #1
Maga az ötlet jó, csak az hogy más autóját felrakni netre és azt szórólapként terjeszteni az már sérti a tulaj személyiségi jogait, és ezzel szerintem nagyon meg fogják ütni a bokájukat.