Elérhető a Firefox harmadik bétaverziója
2008. február 14. 02:20, csütörtök
Ugyan már letölthető a népszerű böngésző új bétaváltozata, azonban a szoftver a sok hibajavítás ellenére még közel sem tökéletes.

Hirdetés

A Firefox 3 harmadik bétakiadása a korábbi hírben megadott időponttal ellentétben egy hét késéssel érkezett. Azonban, ha figyelembe vesszük, hogy a Mozilla Alapítvány programozói mennyit dolgoztak, ez a csúszás nem számottevő. A szervezet szakemberei a második bétaverzió óta körülbelül 1300 hibát javítottak ki, amelyek többsége elsősorban a Firefox új biztonsági funkcióit (kártevők elleni védelem, biztonságos letöltésvezérlő, weboldalak információinak megjelenítése stb.) érintették.

A változtatásoknak köszönhetően a fejlesztők szerint a böngésző stabilabb, gyorsabb, pontosabb és a felhasználóbarátabb lett, ráadásul a használata az eddiginél kevesebb memóriát igényel. A programozók rámutattak arra, hogy az elmúlt 30 hónapban eddig 2 millió kódsort írtak át és több mint 12 000 hibát javítottak ki. A mostani változat automatikusan frissíti a telepített kiegészítőket, könnyebb lett a jelszavak megjegyzése és tárolása, módosult a kártevők elleni védelem, a kereső és a letöltésvezérlő. Utóbbi segítségével már kideríthető, hogy egy adott fájlt melyik weboldalról töltött le a felhasználó.

Immár lehetőség nyílik a podcastok és videocastok médialejátszóhoz társítására, a könyvjelzőhöz egyetlen kattintással új oldalakat fűzhetünk hozzá és immár van egy, a kiegészítők keresésében segítő funkció is. Ez az új menedzser tartalmazza az ajánlott kiegészítők listáját. Az új verzió az elődeinél hatékonyabban használható a Mac OS X, illetve a Linux operációs rendszereken és magyar nyelven is letölthető.

A számos újdonság ellenére a Firefox 3 harmadik bétakiadása még bőven okozhat bosszantó perceket a felhasználóknak. Az egyik fő hiányosság lehet a fejlesztők szerint, hogy az egyes régebbi kiegészítők még nem működnek tökéletesen az új programmal.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
AtomHeart   2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 
2008. feb. 16. 14:05 | galéria | válasz | #35
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. feb. 15. 11:03 | válasz | #34
Igazad van, Rambót kell Redmondba küldeni hogy rendet tegyen
2008. feb. 15. 09:47 | válasz | #33
> Egy olyan világban, ahol az új verzió = 5-szörös gépigény (elrettentő példa: Vista), ez komoly fegyvertény. Ez az igazi fejlődés

En a valodi technologiai fejlodest nem Visztakhoz hasonlitom, hanem a szakma lehetosegeihez - amelynek ma mar koztudottan (sajnos vilagszerte) a fejlesztoi kozossegek 95%-a a hiret sem ismeri. Innovaciot, vagy egyaltalan komoly technologiai elorelepeseket Visztakhoz hasonlitani kb. olyan lenne mint ha a magyar eletszinvonal "javulasat" mittomen burmai allapotokhoz hasonlitgatnank onmagunk vigasztalgatasara.
2008. feb. 15. 08:55 | válasz | #32
akkor már inkább Ubuntu, Debian még mindig Debian.
2008. feb. 15. 08:53 | válasz | #31
"Amíg XP-m volt átlagosan 250-300 megát evett maga a rendszer (512 MB RAM-ból), a Vista 400-500 megát eszik (1278 MB RAM-ból), de mint hogy azt már valaki leírta a Vista memóriaéhsége nagyban függ a gépben lévő memória nagyságától a megújult memóriakezelésnek köszönhetően...."

És az új memokezelés sokkal jobb lett egy pl: gyakran használt programok ha idle a géped bemásolódnak a memóriába ésha elinditod nem a hddn kel kotorászni mert már rég ott van a memoriában. Az se okoz gondot ha kell a ram másra egyszerüen felülírja azt amire nincs szükség.
DjDano  
2008. feb. 15. 08:16 | válasz | #30
"XP-nek 128 MB olyan, mint Vistának fél Giga. Igaz hogy nem 5-szörös, csak négyszeres növekedés..."

Az XP esetében a minimális memóriaigény elvileg 128 MB ram, de javasolt legalább 512 MB. A Vista-nal 512 MB a minimum, de ott is javasolt legalább 1 giga. Mindebből látszik, hogy a te 4x-es gépigényed maximum 2x-es memóriaigényt jelent... A játékok természetesen mindkét oprendszernél felsrófolják a memóriaigényt.

Amíg XP-m volt átlagosan 250-300 megát evett maga a rendszer (512 MB RAM-ból), a Vista 400-500 megát eszik (1278 MB RAM-ból), de mint hogy azt már valaki leírta a Vista memóriaéhsége nagyban függ a gépben lévő memória nagyságától a megújult memóriakezelésnek köszönhetően....




bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. feb. 15. 07:20 | válasz | #29
Látod, a Linux már annyira felhasználóbarát, hogy a hozzám hasonló bénáknak is működik. Hülye vagyok a konfiguráláshoz, a parancssortól irtózok, csak leültem a gép elé, betoltam a Debian telepítő CD-t, aztán mást sem csináltam, mint egérrel kattintottam a Tovább gombokra a grafikus telepítőben.

Úgyhogy az én példám egyrészt legyen elrettentő (úristen, már ilyen linuxosok is vannak ) másrészt innen üzenem a többi hozzám hasonló lámának, hogy a Linux felnőtt a feladathoz. Nálam minden automatikus, mindenhez volt driver, mindenhez volt kodek, gyors, nincs vírus, ráadásul hülyebiztos (különben nem tudnám most sem használni...)

És mindezt Debiannal. Persze, régen nem volt vele egyszerű az élet, de a Windowssal ellentétben a készítők nem a dollárok számolgatásával töltötték az időt, hanem güriztek hogy legyen egy jó rendszerük desktopra is. Aki már odáig eljutott, hogy tudja, mi az a partíció, és az FTP, az már elég okos hogy otthon Linuxot használjon.
r4pid  
2008. feb. 15. 00:45 | válasz | #28
Ill nem is néztem volna meg... 1szer néztem meg mert valami zabálta memóriát és végignéztem mindent és megakadt a szemem rajta
r4pid  
2008. feb. 15. 00:43 | válasz | #27
Könyörgöm ne legyetek már ennyire csökött agyúak (már bocs...) Nem írtam volna be ha nem kérdezték volna -.-

Olvass vissza pls néhány sort és megtalálod:

"Vki esetleg tud saját tapasztalatokat megosztani erről a kevesebb memóriahasználatról? Mert én elég szkeptikus vok ezzel kapcsolatban.."
AtomHeart   2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 
2008. feb. 15. 00:42 | galéria | válasz | #26
"nem neked is" helyett "nem is neked"
AtomHeart   2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 
2008. feb. 15. 00:41 | galéria | válasz | #25
Te egy elvakult linux fanboy vagy, ezzel a hsz-el nem neked is akarok valaszolni, csupan a tobbi forumozot szeretnem figyelmeztetni, hogy ne a Te postod buzditsa oket a linux kiprobalasara! Meglehet, hogy keservesen csalodnak...

Narxis  
2008. feb. 14. 23:30 | válasz | #24
Ha boldogabb vagy, nézegess a MB-okat, biztos fontos dolog minden megnyitott lapnál megnézni. :)
sly007  
2008. feb. 14. 22:49 | válasz | #23
ClamAV,Avast, stb. De kicsit meg kell izzadni azért hogy olyat találjon az ember amelyik valós időben vizsgál. :-) Amióta Linuxot használok, lassan el is felejtem, hogy létezik olyan, hogy vírus, trójai, stb. :-)
Su0my  
2008. feb. 14. 22:15 | válasz | #22
"természetesen nincs is sok reinstall mert vírusom volt"

ezt úgy értem, hogy nem nekem (SZERENCSÉRE nem használok linuxot->unixot inkább, leopard :P->pontosabban most sajna XP :S), hanem én nem sok ilyen esetet hallottam:)
Su0my  
2008. feb. 14. 22:13 | válasz | #21
u.i.: de van rá vírusirtó!!!!
Su0my  
2008. feb. 14. 22:12 | válasz | #20
"- Vírusírtó? Az mi? És mégis mit írtson Linuxon? :D"

khm khm ... :) igen, ez az, amibe sok linuxos beleesik :) ugyanis van linuxra is vírus->csak szerencsére sokkal kevesebb és azok között is alig van ártalmas. de azért ez a hozzáállás sem biztos, hogy jó :)

amiért ezt a szép felkiáltójelet kaptam egyik az nagy hatalommal rendelkező admin jóuramtól, az egy hasonló vita okán született, ugyanis egy kb. 50-55 IQ-val rendelkező fórumtárs próbált meggyőzni arról, hogy ő egy fensőbb létforma, lévén ő nem használ sem vírusirtót, sem tűzfalat, mert ő tud netezni, etc. linuxra én sem ismerek vírusirtót, természetesen nincs is sok reinstall mert vírusom volt, de azért azt se felejtsük, el vannak rá vírusok. pont. volt is erről cikk, igaz az egy egyáltalán nem kártékony példányról szólt:)
Su0my  
2008. feb. 14. 22:09 | válasz | #19
"idióta baromság"

érdekes, hogy ezt a jelzőt használod más hsz-ére, ugyanis a te szösszeneteid 101%-át illetném hasonló melléknevekkel...
sly007  
2008. feb. 14. 17:56 | válasz | #18
Azt ne felejtsük el, hogy a fél IE bele van integrálva a Windows-ba. Tehát van egy rakás olyan programrész amit már tartalmaz az OS. De beszélhetünk arról is, hogy a program mekkora része van virtuális memóriában. Szóval nem olyan egyszerű ez. :-)
r4pid  
2008. feb. 14. 17:25 | válasz | #17
Ja és összehasonlításképpen: ugyanazon a 64 bites vistán 32 bites explorer 30 megát foglal el msn.com-ot megnyitva, 64 bites explorer pedig 20(!) megát szintén msn.com-on
1etlen ok amiért nem a 64 bites explorert használom hogy nem jeleníti még meg a flasht (pl jútúb)
r4pid  
2008. feb. 14. 17:15 | válasz | #16
64 bites vistán a firefox 3 beta 3 jelenleg 51 megabájtot használ. 5 perce volt h 36ot láttam de cikk kedvéért megnéztem és megint más volt.
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. feb. 14. 14:58 | válasz | #15
Ugyanazon a bolygón élünk?

Debian Etch van fent, KDE-vel. Minden egyből ment, hálózati beállítás, kamera, USB, DVD-író, chipset, videókártya, hang, processzorhűtés, alaplapi hűtés vezérlése. NVidia 3D driver letöltve, egyből ment.

- OpenOffice van fent, könyvet írok vele (azért a majomkodásért amit vele művelek, szentségtörés lenne a LaTeX...). Microsoftos állományokat is vele nyitom meg, semmi probléma.

- Kaffeinnel filmnézés, és vagy az, vagy mplayer minden formátumot lejátszik.

- Netezés Firefoxxal, őt nem kell bemutatni, Linuxon még egy picit stabilabb és gyorsabb is, Flash megy, Java megy.

- aMSN-el, Kopete-vel, XChattal, meg persze google mail-lal beszélgetek messzire került ismerőseimmel. A Google Earth linuxos változatával nézem meg hogy hol laknak.

- CD és DVD írás K3B-vel, adat-CD, hang-CD, bootolható CD, DVD-k dettó.

- Zenei CD-t beteszem, felajánja a grabbelést, tetszőleges formátumban (WAV, FLAC, OGG, MP3, meg még valami). USB kulcsot is felismeri. DVD-t is.

- Letöltés KTorrent. Szokták kérdezni, hogy milyen torrentoldalakat használok. Azt szoktam válaszolni, hogy nem tudom. KTorrent keresőjét használom. Az megtalálja, aztán klikk a linkre, és jön...

- Tűzfal? hol kell beállítani? Linuxnak van beépített, piszkálni még sose kellett...

- Vírusírtó? Az mi? És mégis mit írtson Linuxon? :D

A teljesítményről annyit, hogy mindezt 512 MB művelem és a rendszer villámgyors, akkor is, ha mindent egyszerre csinálok.

De ha valaki menőcsávó, és Windowssal akar szopni, hát térdeljen le, és csinálja. A Microsoft majd minden egyes verzióval egyre méretesebbet és szőrösebbet rak a csőrébe...
AtomHeart   2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 
2008. feb. 14. 14:36 | galéria | válasz | #14
"Minden másra ott a Debian, profi asztali oprendszerré fejlődött. "

Ez valami rossz vicc?

Yv@n  
2008. feb. 14. 14:18 | válasz | #13
"De ha veszek 1 Giga RAM-ot, akkor abból nem fogok 50%-ot az operációs rendszerre pazarolni."

Akkor a gyengébbek kedvéért méghegyszer: cache-elésre használja, de foglaltként jeleníti meg, amint egy programnak szüksége van rá(pl játszol) kitakarodik belőle, és jóval kissebb az eltérés az xp memória használatához képest, mint amit desktopon tsk manager alatt amúgy látsz.

"Mindenben felveszi a versenyt a Vistával"
Na ne röhögtesd már ki magad :) Nem keveset használok debian-t, de azért ekkora egetverő baromságot állítani nem mernék.
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. feb. 14. 13:42 | válasz | #12
XP-nek 128 MB olyan, mint Vistának fél Giga. Igaz hogy nem 5-szörös, csak négyszeres növekedés...

Az igaz, hogy a memória olcsóbb lett. De ha veszek 1 Giga RAM-ot, akkor abból nem fogok 50%-ot az operációs rendszerre pazarolni. Még a 12,5% is soknak tűnik egy oprendszerért, de ha az ember a régi játékaival játszik, akkor beletörődik. Minden másra ott a Debian, profi asztali oprendszerré fejlődött. Mindenben felveszi a versenyt a Vistával, méghozzá az XP gépigényével.
2008. feb. 14. 13:36 | válasz | #11
Vki esetleg tud saját tapasztalatokat megosztani erről a kevesebb memóriahasználatról? Mert én elég szkeptikus vok ezzel kapcsolatban..
DjDano  
2008. feb. 14. 13:29 | válasz | #10
5x gépigény idióta baromság...

Amugy meg imádom, hogy amikor 2 giga dual ram 10 rongy alatt kapható, egyesek még mindig pár 10 megán képesek elmélkedni...
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. feb. 14. 13:19 | válasz | #9
használata az eddiginél kevesebb memóriát igényel

Egy olyan világban, ahol az új verzió = 5-szörös gépigény (elrettentő példa: Vista), ez komoly fegyvertény. Ez az igazi fejlődés
2008. feb. 14. 12:46 | válasz | #8
mindent ki lehet kapcsolni, ami idegesítheti az embert. meg engedélyezni mindenfélét. ha meg valaki ártalmas kódot helyez el egy weblapon és az átlag juzer inkább minden biztonsági funkciót kikapcsol, akkor nem a böngésző fejlesztőjére kell mutogatni.
2008. feb. 14. 12:14 | válasz | #7
Azert nagyon ne eld bele magadat. Ugyanazt a feladatod most nem 42MB-bol hanem 36-bol oldja meg.
DjDano  
2008. feb. 14. 10:59 | válasz | #6
Én is elégedett vagyok vele, aki válalkozóbb kedvű letöltheti a Minefield kódnevű naponta frissülő FF3 prebeta4-es változatot is
2008. feb. 14. 10:23 | válasz | #5
Énis kipróbáltam, ez láthatóan nagyon jó LESZ. De még nem az mert erősen béta.
r4pid  
2008. feb. 14. 09:53 | válasz | #4
Már jópár napja használom és pozitív tapasztalatom van vele kapcsolatban. Ahogy most írok pl folyamatosan aláhúzza pirossal, mert 1előre még csak angol helyesírást támogatja, ez elég idegesítő:D A sebessége nagyon gyatra 64 bites vistan, nem tudom miért ilyen iszonyat lassú pedig 100mbes netről használom (lehet proxyval akad össze vagy VPN-nel)
Amúgy a keresőfunkciója nagyon tetszik, elég látványosra sikerült az egész szal bejön. 1-2 foltozás még elkell neki de nagyon zsír lesz ha kész lesz.
Walaki  
2008. feb. 14. 09:38 | válasz | #3
"ráadásul a használata az eddiginél kevesebb memóriát igényel"
Ezért őszintén tisztelem a fejlesztőket!
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. feb. 14. 08:17 | válasz | #2
Egy béta szoftvert még nem is lehet ajánlani sehová.
2008. feb. 14. 04:29 | válasz | #1
hangzatos ujitasok, de ketlem hogy feleven belul fogom ajanlatni a felhasznaloimnak. felek hogy lassan a firefox is olyanna valik mint az IE alapbeallitasokkal: ahhoz hogy egy oldalt 100%-osan megtekints, vegig kell vergodnod a biztonsagi figyelmezteteseken.