Online tíz­paran­csola­tot akarnak a német fogyasztóvédők
2008. február 13. 19:02, szerda
A Német Fogyasztóvédelmi Központok Szövetsége (VZBV) jelentős mértékben, külön szabályozással korlátozná a gazdaság adatéhségét.

Hirdetés


Gerd Billen
"Világos szabályokat kell hoznunk, amelyek rögzítik, hogy ki gyűjthet információkat a felhasználókról, ezeket ki értékelheti, elemezheti és ki használhatja fel" - szögezte le Gerd Billen, a VZBV elnöke. A szakember a német fogyasztóvédelmi minisztérium és a BITKOM szervezet által közösen szervezett, Személyazonosság biztosítása a digitális világban című konferencián szólalt fel. "Az internet lassan már nem paradicsom a felhasználók számára. A naiv eufória már a múlté, láthatók az első bűnök. Úgy tűnik, ideje tehát megfogalmaznunk az online világra vonatkozó tízparancsolatot és a tavaly bemutatott a Digitális világ fogyasztói szuverenitásáról szóló chartát lépésről lépésre a gyakorlatba átültetnünk" - tette hozzá Gerd Billen.

A VZBV elnöke a nagy internetes konszerneken - többek között az Amazonon és a Google-n kívül - elsősorban a közösségi portálokat bírálta élesen, mondván nem fogadható el, hogy ezek az oldalak begyűjtik több millió felhasználójuk személyes adatait. Mivel az adatvédelem nem megoldott, ezért nagyon komolyan fennáll a visszaélések veszélye. Különösen az bosszantó, hogy az adatok azután is elérhetők a közösségi portálok rendszereiben, ha már valaki törölte a profilját. Alapvető lenne az is, hogy a közösségi platformok reklámmentesek legyenek. "A cégek által alkalmazott praktikák és fogások láttán egyáltalán nem csodálkozhatunk azon, hogy az emberek fokozatosan elveszítik a bizalmukat" - nyilatkozta végül Gerd Billen.

A konferencián Peter Schaar német adatvédelmi biztos a cégek mellett elsősorban az állam adatéhségét kritizálta, amelyre szerinte kitűnő példa a távközlési és internetezési adatok hosszú időn át való tárolása. "Egyszerűen nem akarom, hogy ha internetezek, akkor a Nagy Testvér állandóan azt lesse, éppen mit csinálok, milyen oldalt keresek fel" - összegezte véleményét Peter Schaar.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. feb. 14. 10:30 | válasz | #4
egyrészt az állam, illetve a titkosszolgálatok, csak indokolt esetben figyelhetnek meg valakit, egyébként alkotmányellenes, másrészt, ha ennek ellenére figyelgetnek, több millió embert napi 24 órában, hát meg is érdemlik felőlem a se99embe is benézhetnek ott biztos találnak valami számukra érdekes dolgot ezek a sz*revők.
2008. feb. 14. 10:25 | válasz | #3
"Egyszerűen nem akarom, hogy ha internetezek, akkor a Nagy Testvér állandóan azt lesse, éppen mit csinálok, milyen oldalt keresek fel" - összegezte véleményét Peter Schaar." ----> használj _Xerobankot_ Öcsém !
2008. feb. 14. 10:21 | válasz | #2
"nem fogadható el, hogy ezek az oldalak begyűjtik több millió felhasználójuk személyes adatait. Mivel az adatvédelem nem megoldott, ezért nagyon komolyan fennáll a visszaélések veszélye. Különösen az bosszantó, hogy az adatok azután is elérhetők a közösségi portálok rendszereiben, ha már valaki törölte a profilját. Alapvető lenne az is, hogy a közösségi platformok reklámmentesek legyenek."

- a felhasználók önszántukból töltik ki az adatokat és olyan adatot adnak meg, ami tetszik, pl.: Jóska Pista
-ugyan hogy élnének vissza Jóska Pista profiljával???
-egyrészt az a google baja, ha több millió törölt profilt őrizget a szerverén, egyszer csak majd megtelik :), másrészt pedig mit is kezdenének több százmillió Jóska Pistával???
-reklámok kellenek, hiszen miből tudnák fenttartani a szolgáltatásokat? talán a tiszteletreméltó Gerd Billen zsebből kicsengeti a google költségeit?
2008. feb. 14. 07:35 | válasz | #1
Végre valami normális dolog a németektől.