Elítélték a Sharereactor üzemeltetőjét
2008. február 13. 13:31, szerda
Precedens értékű ítéletet hozott a frauenfeldi kerületi bíróság a Sharereactor nevű letöltési platform 28 éves üzemeltetőjével szemben.

Hirdetés

Az oldal működtetőjének vesztét az úgynevezett hash-hivatkozások okozták, ezek szolgáltak ugyanis a későbbi nyomozás során a hatóságok számára bizonyítékul. A portálon filmek és játékok illegális másolatai voltak elérhetők bárki számára. A bíróság szerint azzal, hogy a fiatalember linkeket tett közzé a honlapon, elősegítette a szerzői jogsértések elkövetését. Az ítéletben a bíróság hangsúlyozta, hogy ugyan a vádlott maga egyetlen illegális másolatot sem töltött fel a P2P-rendszerbe, azonban mások számára jelentősen megkönnyítette az ezen tartalmakhoz való hozzáféréseket. "A tartalmakat így nagyon sokan érhették el" - mondta a bírói tanács alelnöke.

A svájci szerzői jogi törvény szerint a filmek és a zeneszámok másolása kizárólag magáncélra engedélyezett. A számítógépes játékok és programok esetében viszont ez a lehetőség nem áll fenn. Mivel a Sharereactor fő bevételi forrását a reklámokokból befolyó összegek tették ki, ezért a testület úgy ítélte meg, hogy a tevékenység üzletszerű volt.

A Sharereactor-ügy még 2004 márciusában vált ismertté, amikor a thurgaui hatóságok bezáratták a havi 7 millió lekérdezéssel büszkélkedő oldalt, amely akkor a világ legnagyobb fájlcserélő hálózatának számított. A jelenleg Kanadában élő 28 éves fiatalembert akkor a Swiss Anti Piracy Federation (SAFE) nevű szervezet jelentette fel, amely a nagy filmkiadók (Columbia Pictures, Warner Brothers, Sony stb.) megbízásából szerzői jogsértőket kutat fel.

A mostani ítélet tett pontot a négy éve húzódó ügy végére. A vádlottat pénzbüntetésre ítélték, összesen 4700 svájci frankot kell fizetnie.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. feb. 15. 09:54 | válasz | #16
Ő nem töltötte le, semmi ilyesmit nem csinált. Egy oldalt tartott fent ahol linkek voltak, kb mint a piratebay, ha már három évre visszamenőleg nem emlékezel a múltra :). Csak nem torrent file-okról, hanem ed2k hash-ekről van szó, közben változott a technika. De a szitu teljesen ugyanaz, ott jelenleg a vádemelésnél tartanak.

Az elég hmm. rövidlátó gondolkozás, hogy ááááá, az a pénz semmi, simán kifizeti. Aha, csakhogy ő semmit nem követett el: nem üzemeltetett fizetős ftp-site-ot, nem találtak nála illegális anyagot, többszáz warezolt lemezt, ipari cd-prést, még csak egy másolt ikszpit se. Semmi ilyesmiről szó nincs.

Másrészt büntetett előéletű lett (attól függően hogy ez minek számít), ennek minden negatívumával.
endrev  
2008. feb. 14. 10:50 | válasz | #15
Svájci, bocsi.
2008. feb. 14. 10:48 | válasz | #14
Egyben ez azt is jelenti, hogy ezután a bíróknak, az ügyészeknek, a nagyorrúaknak stb.. se éjjelük , se nappaluk nem lesz, mert bármikor lecsaphat rájuk, vagy gyerekeikre, az igazság, a nép és/vagy a kalózok keze, haragja.
endrev  
2008. feb. 14. 10:44 | válasz | #13
Mindenki érti, hogy ez mit jelent?

Ezentúl elítélhető az a bolttulajdonos, aki kést árusít.

Ezzel ugyanis megkönnyíti az emberek dolgát abban, hogy olyan eszközhöz juthassanak, amellyel bűncselekményt lehet elkövetni. Nem számít, hogy a bűncselekményt az követi el, aki a kést ölésre használja, nem pedig a bolttulajdonos! (Lőfegyveres analógia dettó.)

Párhuzam:
1. Kés - letöltés
2. Késsel kenyeret is lehet kenni, ölni is lehet - letölteni nem jogvédett és jogvédett tartalmakat is lehet.
3. Késüzlet(ABC) tulajdonosa - aki ilyen linkeket helyez ki a weboldalára.

Valaki szóljon már annak a német bíróságnak, hogy nagyon el...
2008. feb. 13. 22:15 | válasz | #12
nem alkuszunk ! nem az ítélet mértékével van a baj, hanem az ítélet tényével, és főleg hogy az pénzbüntetés, mert így valóban a lentebb leírt bűnszervezetben elkövetett pénzharácsolásról van szó, és másodlagos szempontból pedig megfélemlítésről, példa statuálásról. ezért a bíró lakolni fog. és az is aki megbízta. más büntetést KELLene ilyen esetben kiszabnia, pl.: feltételes szabadságvesztést , mert az esetleg tényleg elgondolásra készteti a srácot hogy így keresse-e a kenyerét, vagy esetleg szerényebben, mondjuk lábujjhegyen torrentezzen legközelebb
2008. feb. 13. 20:11 | válasz | #11
Scájcban ez nem egy komoly össze, simán kiköhögi a srác.
Durván 768.000 Forint. Az ott egy havi átlagkereset.
Itthonra átszámítva kb. 170.000 lenne.

2008. feb. 13. 19:57 | válasz | #10
a törvény konkrétan az illegális tartalmak _tárolására_ vonatkozik, az ítélet hamis, és bűnszervezetben elkövetett csalás, sikkasztás és hatalommal való visszaélés vádjával a bíróságot kell elítélni... magyarul : ez egy sima "lehúzás", aljas módszerrel való kizsákmányolás. a srác megdolgozott a pénzéért, évekig tanult, olyan rendszert dolgozott ki amelyben sokak lelték örömüket, kezdve a júzerektől a reklámok készítőiig, hátrányát viszont senki nem érezte: tkp: a forgalmazott filmek/zenék készítői is örülnek ha népszerű az amit csinálnak, megélhetési problémájuk így sincs, mert elég bevételük van a mozikból/turnékból, aminek a népszerűségét a torrent adja meg, a "hiénák" , "nagyorrúak" , "Senkiházyak" , naplopók és semmitevők viszont nagy lóvétól esnek el. a korábban már összeharácsolt pénzükből a bíróságot megvesztegetve akarnak íly módon példát statuálni, statuáltatni, statuáltattattattattatni, ami gusztustalan. az ilyeneket szokták legelőször bedugni a gőzkamrákba, a középkorban pedig az ilyeneket szokták nyilvánosan máglyán elégetni.

2008. feb. 13. 19:40 | válasz | #9
én a srác helyében finoman megtanítám a bírónak egy szuperintenzív tanfolyam keretén belül a számítástehnika rejtelmeit (beleverném a fejébe)
2008. feb. 13. 19:10 | válasz | #8
Valszeg azért "csak" ennyi, mert ő maga nem tett fel semmit.
Persze ezen az alapon a világon minden internetszolgáltatót, üzemeltetőt, hardwerek gyártóit, áramszolgáltatókat mind meg lehet büntetni....
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. feb. 13. 18:49 | galéria | válasz | #7
Svájc basszus... tehát a srác eleinte Svájcban élt.
Ha Svájcban élhetnek, eszembe nem jutna még a Lost-ot se letölteni, majd megnézni.. örülnék neki, hogy a világ egyik top országának tagja lehet.

A büntetés elég vicces. Egy átlagos informatikus havi fizetése ennyi odakint ^^
2008. feb. 13. 18:44 | válasz | #6
Variációk:

"A bíróság szerint azzal, hogy a fiatalember linkeket tett közzé a honlapon, elősegítette a szerzői jogsértések elkövetését." - A bíróság szerint azzal, hogy a mindenkori önkormányzat térköveket helyezttett el a tereken, elősegítették a vandál bűncselekmények (térkövet felvesz, kirakatot/szélvédőt betör) elkövetését.

"Az ítéletben a bíróság hangsúlyozta, hogy ugyan a vádlott maga egyetlen illegális másolatot sem töltött fel a P2P-rendszerbe, azonban mások számára jelentősen megkönnyítette az ezen tartalmakhoz való hozzáféréseket." - Az ítéletben a bíróság hangsúlyozta, hogy ugyan a vádlott (önkormányzat) maga egyetlen térkövet sem dobott kirakatba, azonban mások számára jelentősen megkönnyítette ezen bűncselekmények elkövethetőségét.

"Mivel a Sharereactorf ő bevételi forrását a reklámokokból befolyó összegek tették ki, ezért a testület úgy ítélte meg, hogy a tevékenység üzletszerű volt." - Mivel az önkormányzat fő bevételi forrását az adókból befolyó összegek tették ki, ezért a testület úgy ítélte meg, hogy a bűncselekmény elkövetésében az adózó állampolgárok egytől egyig tettestársak.
Kaadi  
2008. feb. 13. 17:50 | válasz | #5
A srac vedekezhetett volna azzal, hogy a hash+torrent file+hyperlink kombinacio egyaltalan nem elegseges feltetel egy tartalom (film, program vagy jatek) letoltesehez.

A birok nem igazan ismeroi a technkai dolgoknak, ezert nekik a szerzoi jogvedok "elmagyarazzak" hogyan kell helyesen itelkezni. A vadlott mar nem is igazan adhatja elo a sajat allaspontjat, mert az mar nem lesz olyan szubjektiv mint mas "szakertoke".

A BMW-t is el lehetne marasztalni azert mert ugy adja el az autoit, hogy kozben sebesseghatar-atlepesre buzdit es lehetove teszi az illegalis szaguldozast.

2008. feb. 13. 17:36 | válasz | #4
A testület ítélete pedig kifacsarása a törvénynek. Gondolom a SAFE simán lefizette a bírót. Erőlködhetnek, de sosem tudják felszámolni a P2P dolgokat. Ha pedig cenzúrázni akarják, akkor nem lesznek különbek, mint a kalózok. Vagy totalitárius diktatúrát akarnak a kiadók? Szép új világ.
2008. feb. 13. 17:32 | válasz | #3
Egészen pontosan 785.000 forint.
2008. feb. 13. 17:09 | válasz | #2
Szerintem nem nagyon hatja meg a fickót. Havi 7 millió lekérdezéssel nem kis bevételt érhetett el, ez a büntetés kb. olyan, mint amikor kishazánkban valaki eltüntetett több tízmilliárd pengőt, és megbüntették 3 millió forintra. LoL.
2008. feb. 13. 17:00 | válasz | #1
Ahogy nézem 4700 chf kb egymillió forint.