RIAA - kémszoftverek is jók a kalózok ellen
2008. február 9. 12:48, szombat
A napokban megrendezett State of the Net konferencián a RIAA első embere technológiai megoldásokat javasolt a kalózmásolatok ellen, így szóba került a szűrők és a titkosítást akadályozó programok felhasználása is.

Hirdetés

A konferencián nagy hangsúlyt helyeztek a jogvédett tartalmak védelmére, ehhez kapcsolódóan pedig a kalózmásolatok, vagyis az illegális példányok visszaszorításának problematikájára. A nagy amerikai zenekiadókat tömörítő RIAA elnöke, Cary Sherman, többek között arról beszélt a vita alatt, hogy automatikus szűrőkkel lehetne megakadályozni a kalózpéldányok gyors terjedését, mivel az eddigi próbálkozások nemigen vezettek tartós eredményre.

A beszéd egyes részletei a YouTube oldalára is felkerültek, így a kritikusok közvetlenül az elnök beszéde alapján ítélhetik meg a szövetség várható stratégiáját és annak valószínű lépéseit. Sherman szerint segítségre van szükségük a jogvédett tartalmak megfelelő védelméhez, ez a segítség pedig az automatikus szűrők képében jelenhet meg, amelyeket akár az internetszolgáltatók szintjén, az általuk alkalmazott routerekben és egyéb hálózati eszközökben használhatnának fel. Itt természetesen több választási lehetőség van, az egyik alternatíva az előre elkészített közös lista használata, amely a tartalomszolgáltatók kérései alapján állna össze és tartalmazná a jogvédett anyagok ismertetőjegyeit, lenyomatait. Ez már persze részletkérdés, a fő hangsúly a megoldás alkalmazásán van.


Az elnök által elmondottak alapján a RIAA számít arra, hogy a felhasználók különböző titkosítási módszerekkel igyekeznek majd elkerülni a szűrőket és ezzel együtt természetesen a felelősségre vonást. Éppen ezért olyan megoldásokra is szükség van, amelyek vagy dekódolják ezen eljárásokat, vagy a felhasználók számítógépén, egyéb programok részeként szép csendben megakadályozzák a titkosítási eljárások alkalmazását. Ez már kimeríti a kémszoftverek fogalmát, hiszen az adott eszközöket a felhasználók tudta nélkül telepítenék és azok rejtve végeznék feladatukat.

Szerintük mindez oktató jelleggel működne, arra hívná fel ugyanis a jogsértők figyelmét, hogy az illegális másolatok terjesztése nem helyeslendő és komoly következményeket von maga után. Az már más kérdés, hogy a szervezet kritikusai hogyan vélekednek az ilyen és hasonló megoldásokról.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
haxy27  
2008. ápr. 15. 04:59 | válasz | #33
Azért kiváncsi lennék hogy mekkora procit raknának aba a routerbe amivel vissza akarják fejteni a titkositást? Sőt ezek szerint meg akarják akadájozni a titkositást az oldalakon akkor simán láthatják az otp web oldalán az átutalásaimat? mert ugye az is titkosit.
A másik dolog meg mivel hogy minden adatárolo után általánydijat kell fizetni azaz jogdijat a vélt letöltések után igy ha veszek egy adathordozót arra jogossan töltök mert kifizetem a jogdijat vagy nem??????
2008. feb. 11. 19:52 | válasz | #32
az én gépemre még okos programozók hasznok krekkjei sem telepítettek ezidáig vírust, nemhogy egy ilyen telesz*rnyakú politiKUSS !
2008. feb. 11. 19:47 | válasz | #31

2008. feb. 11. 19:35 | válasz | #30
hát a dekódoláshoz sok szerencsét kívánok nekik az elkövetkezendő tízcsilliárd évre,
a kódolást megakadályozó programot , pedig, mint vírust egyrészt ugyanolyan joggellenes és patkány dolog feltelepíteni kormányrészről, mint kalózrészről,
ráadásul nem ma jöttem le a falvédőről hogy egy ilyen zsírfejű okostojás nekem bármit is feltelepíccsen kívülről a gépemre az engedélyem nélkül.

úgyhogy viszonlágytojás!
2008. feb. 11. 13:35 | válasz | #29
"Éppen ezért olyan megoldásokra is szükség van, amelyek vagy dekódolják ezen eljárásokat, vagy a felhasználók számítógépén, egyéb programok részeként szép csendben megakadályozzák a titkosítási eljárások alkalmazását."

Nekem van egy olyan erzesem, hogy ezugyben mar osszefekudtek egy nagyobbacska ceggel.
2008. feb. 11. 13:01 | válasz | #28
Ez csak marketing. A lényeg, hogy elmondhassák, hogy ők komolyan veszik a filecsere elleni védekezést. Különben mindenki otthagyná őket. Ebből így nem lesz semmi.
Ami szerintem reális veszély, hogy általánydíjat szednek az internet előfizetésből. Ha adathordozókon ezt el tudták sütni, itt is meg fogják oldani.
2008. feb. 11. 09:29 | válasz | #27
Én öreg vagyok, emlékszem arra, hogy a Philips is megszívta már ezt a Cactus-szal. Hiába no, vannak emberek akik nem tanulnak, de ők sosem fognak.
2008. feb. 10. 08:54 | válasz | #26
Már várom, hogy mikor csinálnak filmet ezekről a zavartakról. Mondjuk valami scifi filmet, mert kb olyan messze állnak a valóságtól.. Oda jók lesznek.
2008. feb. 10. 00:59 | válasz | #25
Jóvan, nem csak nekem volt dejavu érzésem...
2008. feb. 10. 00:50 | válasz | #24
Hihetetlen, hogy emberek nem tanulnak mások hibáiból... Ennek a nagyon bölcs RIAA-s embernek nem villant be az elméjébe az, hogy a Sonynak mennyibe fájt a rootkit ügy?!?
2008. feb. 10. 00:24 | galéria | válasz | #23
Majd eladják a székházat, azt abból fizethetik.
sKie  
2008. feb. 09. 22:49 | válasz | #22
Ezert konferenciat rendezni? pfff Ezt elkuldhettek volna emailben, hogy subject: "f@szsag". Ment volna a kukaba. Hagyjanak mar az ilyen allatsagokkal, hogy rootkit, meg kemprogram. Sony is jol megszopta. Remelem ezek a barmok is megcsinaljak, aztan csengethetik a jo kis buntetest.
2008. feb. 09. 21:51 | válasz | #21
no comment
2008. feb. 09. 21:16 | válasz | #20
Linuxkockák, szevasztok. Még mindig unalmasak vagytok, nem kevésbé mint a RIAA.



Egyébként szervezni kéne valami nagyobbszabású tüntetést az ASVA és az Artisjus székháza elé. A f*sz kivan már ezekkel.
2008. feb. 09. 20:47 | válasz | #19
natehát, a kalózmásolatok jellemzőit kiadják a szolgáltatóknak, akik ezek után erre fognak szűrni, és ilyen adatot nem engednek tovább. mit is jelent ez?
tehát a file-t csak úgy netről, http-ről leszedni nem fogod tudni ( most sem tudod)
és mi lesz a torrenttel? hmm? béla küldött jóskának egy 512 kb-os adatcsomagot, nem egészen 12 perc alatt, mert izonyat csirke az uploadja. aztán mari küldött jóskának egy 512 kb-s csomagot. ez a 2 csomag minek a része lehet? egy gyerekpornóé? a legújabb world of warcraft patch része, amit ma adott ki a blizzard? a legújabb kamerás förmedvény a legújabb sikerfilmről, amit miután megnéztél szeretnéd elfelejteni, és csodálkozol, hogy melyik barom producer fizetett a filmért 300.000.000 dollárt? sosem fogják megtudni.
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2008. feb. 09. 19:04 | galéria | válasz | #18
És előfizetői díjat se kell szedni, mert az is elmarad. ^^
2008. feb. 09. 17:08 | válasz | #17
(Rettegett) VI. Iván úgy végzett ki embereket -többek között- hogy az elítélteket felváltva mártották 80-90 fokos és jéghideg vízbe. Így a bőrük szép lassan levált, felhólyagzott és lehámlott a testről. Utána még 1-2 nap szenvedés majd halál. Na én is ezt kívánom nekik.

Ui.:Csak eccerűen belegondoltam, hogy ha nem lenne p2p akkor 200-300 ezer forintot kéne kibasznom a kukába ÉVENTE (egyébként nem tudnék) csak a zene miatt, mert amit megvennék annak a 3/4 nem tetszik.
2008. feb. 09. 17:01 | válasz | #16
Nem lesz ebből semmi!
2008. feb. 09. 16:51 | válasz | #15
Meg akarja kétszerezni gépe teljesítményét ingyen és pillanatok alatt?

Törölje a Windowst!
2008. feb. 09. 16:46 | válasz | #14
Linuxot kell használni. Arra 1 kicsit nehezebb kémprogramokat telepíteni..
( Amúgy a windóz 1 olyan vírus, ami kezeli az egeret :D )
2008. feb. 09. 16:04 | válasz | #13
vírusírótól? egy ilyen kis kémprogi felkerülne véletlen valami kormányzati számítógépre, akkor már terrorizmusnak neveznék. pláne amcsiban. ott még az is terrorizmus, ha a szomszéd vasárnap nyír füvet.. ha így lenne, akkor viszont már a pentagon adná ki a parancsot, hogy tomahawkot a riaa székháznak.
2008. feb. 09. 15:42 | válasz | #12
terroizálja már le őket valami arab fickó... így az USÁnak is lesz oka parádézni, a nethasználók is örülnek.. szal mindenki hepi :D
Vorpal  
2008. feb. 09. 15:35 | válasz | #11
Nem kell felidegesíteni magatokat - faszhoz nincs joguk a legtöbb országban,
hálaistennek egyik vezető sem olyan hülye, hogy nem látná be, hogy
összeszarná magát a technológia ha letiltanák a fájlcserélést.

Magyarországon is van még Kommunista Munkáspárt - pár vén fasz aki fut
a happening után - a RIAA is ilyen - egész nap faszságokat beszélnek,
kitöltenek pár papirt hazamennek ahol kefélni már nemtudnak,
és le sem szarja őket általában senki.
2008. feb. 09. 15:23 | válasz | #10
Kiváncsi vagyok, meddig bírják cérnával a Hackerek. Mi lenne mondjuk, ha néhány profi programozó megunná, és komoly támadásba kezdene ezen szervezetek ellen. Vagy nap mint nap vannak ilyen támadások?
2008. feb. 09. 15:03 | galéria | válasz | #9
Tudod...ezeknek a nagypofájú pirossegűeknek csak ahhoz van merszük aki nem üt vissza, és védtelen.Rákéne párat baszni a nyakukra, h összeszarják magukat, kicsit tanulnának belőle.
2008. feb. 09. 14:49 | válasz | #8
Üzenem a RIAA-nak, MPAA-nak és az öszes többi ingyenélőnek, hogy az otthoni userek és az internet cseszegetése helyett szálljanak rá (ha mernek!) az országot elárasztó hamis bulgár, orosz, ukrán, ex-jugó hamis audio CD és Video DVD-k készítőire, akik súlyos ezresekért áruljak a szemeteiket ...
Vagy csak a megfélemlíthető Kovécs Pistikékkel, meg gyereküket egyedülnevelő anyukákkal van ilyen nagy pofájuk???
2008. feb. 09. 14:39 | válasz | #7
Csak annyit tennék hozzá, hogy ki venne olyan routert monnyuk a 10 megabites netéhez, ami nem engedné a letöltéseket? Vagy mi van ha a Riaa összejátszik a ISP-kel, hogy ha ezt behozzák, akkor nem kell optikai kábelt lefektetni, meg nem kell hálózatot fejleszteni, stb...
2008. feb. 09. 14:19 | válasz | #6
A sírba kell taszítani a RIAA féle galeriket. Nem bírják felfogni, hogy végük. Megdöglött a fejőstehenük. Ha már a kémprogramoktól sem riadnak vissza, mi különbözteti meg őket egy rohadt vírusírótól?
JL666  
2008. feb. 09. 13:59 | válasz | #5
kevés lesz az a 1,5 millió dolcsis bírság, ha minden warezolóst meg akarnak büntetni meg megfuigyelni, lévén, csak a piratebay-nek van vagy 10 milliós felhasználója...
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. feb. 09. 13:42 | galéria | válasz | #4
azért ez már tényleg több a soknál.
még ezek ellen is védekezni bazmeg, hihetetlen...
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2008. feb. 09. 13:15 | galéria | válasz | #2
Szerintük mindez oktató jelleggel működne, arra hívná fel ugyanis a jogsértők figyelmét, hogy az illegális másolatok terjesztése nem helyeslendő és komoly következményeket von maga után.

Szerintem meg 25 év seggbekukizós fegyház mindegyik riaa köcsögnek az valóban oktató jellegű lenne...
endale  
2008. feb. 09. 13:06 | válasz | #1
Kémszoftvert telepítenének a gépemre, hátha warezolok. Kamerát is szerelhetnének minden szobába, hátha verem az asszonyt.