Intelligens betegfelügyeleti rendszerek
2008. február 9. 12:14, szombat
Vészhelyzetben minden másodperc számít, különösen igaz ez a szívinfarktus esetében. Azonban, ha az illető egyedül van, nehezen hívhat segítséget és ez akár végzetes is lehet.

Európai szakemberek több olyan megoldást fejlesztettek ki, amelyeknél - a padlóba és a testre helyezett szenzorok segítségével - a lakás berendezései válhatnak segélyhívó rendszerekké. "Nagyon nagy a kereslet olyan technológiák iránt, amelyek biztonságosabbá tehetik elsősorban az idősebb emberek életét" - nyilatkozta Rolf Heinze, aki bochumi Tudományos Szövetség a Társadalmi Változásokért és az Idősek Jövőjéért nevű szervezet munkáját koordinálja.

A szakember szerint a nyugdíjasok 90 százaléka szívesebben él egyedül, mint egy otthonban. Annak azonban, hogy felügyelet nélkül vannak, megvan a maga kockázata. A német kutatási minisztérium éppen ezért támogatja a következő 3 évben az időseket segítő rendszerek kifejlesztését összesen 20 millió euróval. Ezt Thomas Rachel, a minisztérium államtitkára jelentette be az első alkalommal megrendezett Ambient Assisted Living nevű konferencián.

"Több ötletünk is van a nyugdíjasok segítésére és az egészségügyi állapotuk ellenőrzésére. Az egyik elképzelés, hogy különleges trikókat kapnak, amelyek alatt a pulzust és a szívritmust mérő elektródákat helyezünk el. Már ki is fejlesztettünk egy prototípust. A trikón kívül az idősek egy karórát is viselhetnek, amely szintén a pulzusukat méri" - hangsúlyozta Herbert Siegert, a Fraunhofer Intézet munkatársa. A rendszer minden rögzített adatot továbbít a helyszíni mobil számítógépbe és a páciens kezelőorvosának. A helyi készüléket a beteg egy kis táskában hordozhatja. Az eszköz elemzi az értékeket és amennyiben a normálistól eltérő információkat észlel, azonnal riasztja a legközelebbi kórházat és a kezelőorvost. A riasztást adott esetben az orvos is kiadhatja, erre azért van szükség, hogy ha a beteg esetleg magatehetetlenné válna, a segítség akkor is még időben megérkezhessen.

Azonban nem ez volt az egyetlen intelligens betegfelügyeleti megoldás. Az Elsi Technologies finn cég a konferencián egy olyan padlót mutatott be, amely érzekeli, ha valaki hosszabb ideje fekszik rajta vagy éppen elesett. "Már teszteltük találmányunkat egy Helsinkiben lévő nyugdíjasotthonban. Az idős emberek nagyon kényelmesnek találták, hogy ilyen módon gyakorlatilag állandó egészségügyi felügyelet alatt állnak" - mondta Tuukka Kuuramaa, az Elsi Technologies munkatársa.

Hiába működnek azonban jól ezek a rendszerek, a legnagyobb problémát a bevezetésüknél a magas ár, valamint az emberek bizalmatlansága jelenti.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
toto66  
2008. feb. 14. 16:47 | válasz | #5
Tehát kell, de mentő is kellene...
toto66  
2008. feb. 14. 16:46 | válasz | #4
Ez utóbbinak azért van reális esélye, mert ahol lakom (egy megyeszékhely) 4 db mentő van szolgálatban egyszerre (40Km körzettel)...
Vajon ha egyszerre rosszul lesznek 5-en történik két baleset, és mondjuk el sem romlik egyik mentő sem...
Nagyon jó a betegfelügyelő rendszer, csak a használatához szükséges egyébb feltételeknek is egyre inkább fogytán vagyunk...
2008. feb. 11. 19:44 | válasz | #3
hát most ha nagyon cikikus akarnék lenni azt mondanám, hogy az ultragazdag rózsadombi villában lakó 80 éves posztkommunista sasorrú pészmékerére kötött rendőrségi riasztót esetleg nem olyan vastagon sz*rnák le a a "hatóságok" mint a legutóbb összevisszaküldözgetett szerencsétlent aki meghalt két kórház között az úton. ha pedig normálisan akarnék hozzászólni akkor azt mondanám , jó ötlet, csak így tovább !
2008. feb. 11. 11:38 | galéria | válasz | #2
Amit hiányolok belőle: a betörők, rablók elleni riasztást, védelmet.
2008. feb. 11. 09:07 | válasz | #1
A szakember szerint a nyugdíjasok 90 százaléka szívesebben él egyedül, mint egy otthonban.
De nem azért él szívesebben egyedül, mert a családjával nem szeretne. Bár ha olyan a családja, hogy csak egy otthonba akarja bedugni, akkor talán még is jobb egyedül...