Biztonságos Internet Nap ötödször Európában
2008. február 9. 12:48, szombat
Az idei évi rendezvény három fő mottója a biztonság mellett a kreativitás és a digitális integráció lesz, míg fő támogatója Viviane Reding európai uniós biztos.

Hirdetés

A Biztonságos Internet Napot (SID) immár ötödik alkalommal rendezik meg Európában, idei időpontja február 12. A SID részét képezi az Európai Unió Safer Internet plus programjának, amelynek hálózatába több mint 40 ország nemzeti projektjeit integrálták. Az egyes országok azonban gyakran együtt is működnek az egyes részprogramokban. Jó példa erre, hogy Ausztriában a Saferinternet.at nevű platform számos hasonló oldallal tart fenn kapcsolatot, és a nemzeti projektek mellett nemzetközi kezdeményezéseket is bemutat.

Az idei Biztonságos Internet Nap egyik fő témája a kreativitás, az új médiák használata lesz. Szintén a sógoroknál éppen a SID napján adják át az Első Osztrák Mobil Film-díjakat. A versenyen 25 évesnél fiatalabb filmkészítők vehettek részt. "A fiatalabbaknak sem kellett szomorkodniuk, hiszen a nemzetközi Life online is what YOU make of IT nevű SID-viadalon csak a 19 évesnél fiatalabbak indulhattak el. Ezen a nemzetközi kreativitás-versenyen három kategóriában összesen 28 ország fiataljai mérhették össze képességeiket. A nyerteseket Viviane Reding hirdeti ki" - nyilatkozta Roland Hechenberger, a Saferinternet.at koordinátora.

Természetesen Brüsszel sem marad rendezvény nélkül. A belga fővárosban a Youth Forum on Safer Internet nevű eseményt rendezik meg. Ezen összesen nyolc állam tinédzserei a biztonságos internetezésről és a mobiltelefonok használatáról fognak tárgyalni. Utóbbi téma különösen amiatt fontos, mert egyre több európai kamasznak van mobilja. A mobilkom austria tavaly szeptemberi felmérése szerint például Ausztriában a 13-14 évesek közel kilencven százalékának már van mobiltelefonja és egynyolcaduk elismerte, hogy legalább egyszer látott már erőszakos videót a készülékén.

A biztonság mellett fő téma lesz még a digitális integráció. Az Európai Bizottság ugyanis az idei esztendőt az European Year of e-Inclusion-nak nyilvánította. A tervek szerint számos olyan embert, különösen nyugdíjasokat igyekeznek majd a világhálóval megismertetni, akik eddig nem ismerték vagy akik idegenkedtek a használatától.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás