![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Hiányoznak a netező öregek
2008. február 7. 17:52, csütörtök - Forrás: MTI
Az ötven év feletti korosztályban, az évek előrehaladásával egyre csökken a számítógép- és internethasználat mértéke.
Az ötven éven felüli korosztálynak termékeket, szolgáltatásokat kínáló Aktív 50+ nevű rendezvény május 22. és 25. között debütál a Syma rendezvényközpontban. A szervezők egyebek mellett az ezüstgeneráció infokommunikációs ismereteinek bővítését is fontosnak tartják. A kiállítás megvalósítását kezdeményező szervezők képviseletében Kiss Zoltán, az Expositor Kft. kereskedelmi igazgatója arról számolt be, hogy a cég az Aktív 50+ rendezvénnyel kapcsolódni kíván az e-Befogadás 2008, Magyarország mozgalomhoz. Az e-Befogadás és Információs Társadalmi Fórum azzal a céllal jött létre januárban, hogy biztosítsa a hátrányos helyzetűek, idősek, vidékén élők internethez jutását, képzését és az elkövetkező két év alatt egymillió fővel csökkenjen azok száma, akik nem képesek az internet használatára. Ennek a hiányosságnak a pótlására született többek között a Kattints rá, Nagyi elnevezésű program is a Budapesti Művelődési Központban, amely 2006 óta országos szinten, 15 nagyvárosban, kihelyezett képzéssel, országos mozgalommá bővült. Tavaly megduplázódott az első 5 év összlétszáma. A programban eddig kétezer időskorú végzett. Az Aktív 50+ presztízskiállítás szervezői szerint az ezüstgeneráció olyan korosztályt takar, amelynek tagjai már sokat dolgoztak, tapasztaltak, akik megérdemlik és igénylik is, hogy több évtizedes munkájuk gyümölcseként szert tehessenek azokra a dolgokra, amelyek jelen aktív életük fontos elemei. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|