|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Visszaélhetnek a szolgáltatók a telefonos ajánlatokkal
2008. február 7. 10:48, csütörtök - Forrás: MTI
A telefonon keresztül érkező ajánlatokkal vigyázzanak a fogyasztók, mert a szolgáltatók visszaélhetnek vele - mondta Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője (hfjk) budapesti sajtótájékoztatóján.
Takács Péter elmondta: a szóban vagy az ügynökök által kötött - főként közvetítő választással kapcsolatos - szerződések megkötésekor sokszor nem egyértelmű, hogy konkrétan ki, honnan keresi meg a fogyasztót. Gyakran előfordul az is, miszerint a szolgáltatók úgy kötik meg vagy módosítják a szerződést, hogy az ügyfél egyértelműen kinyilvánította volna, hogy igen, szerződni, illetve változtatni akar. Több felhasználó csak azt tapasztalta, hogy végighallgatott egy tájékoztatót, majd módosították a szerződését. Takács Péter aláhúzta: a hang útján kötött szerződéstől 8 napon belül elállhat az ügyfél, ám ez idő alatt sokszor nem kapja meg a fogyasztó az ezt tartalmazó levelet. A hfjk felhívta a figyelmet arra, ha a fogyasztó nem tudja teljes biztonsággal, mit választ, inkább mondja azt, hogy köszönöm, nem kérem a módosítást vagy a szerződést. Takács Péter elmondta: a panaszok kétharmada a hangszerződésekkel volt kapcsolatban. A hfjk a roaminggal kapcsolatos panaszokról elmondta: a határszéleken, még magyar területen sokszor külföldi szolgáltatóra kapcsol a mobiltelefon. A nemzetközi szerződések szerint a szolgáltatók 15-15 kilométert "lóghatnak" át a másik területére, ezért nagyon fontos, hogy a felhasználók figyeljék azt a jelenséget. Felhívta figyelmet arra is, hogy az adatroaming árai nagyon magasak, ezért az ügyfeleknek érdemes azt is nyomon követni, hogy külföldön mennyit interneteznek. Az uniós számítások szerint Európában 5,24 euró az átlagos ára egy megabyte adat roamingjának, míg belföldön, saját hálózaton ennek a töredéke. Takács Péter elmondta: elvárják, hogy a szolgáltatók egy csomag megvásárlásakor egyértelműen közöljék, tartozik-e hozzá hűségnyilatkozat, s az milyen hátrányokat tartalmaz. A másik elvárás az, hogy a hűségnyilatkozat ne hosszabbodjon meg automatikusan, erről előzetesen írásbeli tájékoztatást kapjon az ügyfél, s legyen választási lehetősége is. Kapcsolódó cikkek
![]() Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame
Kiadó: Paradox Interactive
Fejlesztő: Neocore Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat
Kategória: stratégia
A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|