Európa a legnagyobb spammer
2008. február 7. 16:34, csütörtök
A Symantec felmérése szerint fordult a kocka és ma már nem az amerikai számítógépekről érkezik a spam-el többsége, hanem európai fertőzött PC-k tízezrei vették át a vezető szerepet.

Hirdetés

Az IT biztonsági termékeket forgalmazó Symantec jelentős váltásként értékelte az átfordulást a kéretlen levél trendekben, hisz az amerikai kliensgépeket tartotta eddig mindenki klasszikusan zombigép hálózat tagnak. Többnyire a kéretlen levelek küldői is amerikaiak voltak és többnyire amerikaiaknak szóló üzeneteket is tartalmaztak a levelek.


"Az internetpenetráció óriásit ugrott Európában, és mára tisztán látszik, hogy a spamküldésben is átvettük a vezető szerepet amerikától" - mondta Fredrik Sjostedt, a Symantec európai termékmenedzsere. A penetráció növekedés viszont nem az egyetlen oka annak, hogy megváltoztak a spamvilág körülményei, hanem a szakértők azt gyanítják, hogy az eddigi szólóban dolgozó reklámozók helyett komoly csoportosulások jöttek létre, melyek kihasználják a kontinensünkön lévő számtalan új netezőből adódó "piaci előnyöket".


Ráadásul egyre több spammer európai székhelyű, annak ellenére, hogy történelmileg ők eddig szinte kivétel nélkül amerikaiak voltak. Az új csapatok nagyrészt kelet-európai és orosz székhelyűek. A szélessávú kapcsolatok terjedése a kéretlen levelek küldőinek azt jelenti, hogy sokkal gyorsabban és nagyobb mennyiségben képesek leveleket továbbítani, emellett viszont a legnagyobb fenyegetés az, hogy ezt egyre szervezettebb formában teszik.

A legnagyobb spamküldő zombigép hálózat eddig a Storm nevű volt, de az új szereplők a régi monstrumoknál nem csak nagyobbak, hanem jóval fejlettebbek is. Ma már nem szükséges, hogy egy botnethez egy szerver legyen hozzárendelve, a rosszfiúk is kihasználják a peer-to-peer hálózatokban rejlő lehetőségeket, így a tulajdonos bármely fertőzött gépről indíthat parancsokat. Az új hálózatok ellenállóbbak és sokkal bonyolultabb védelmi mechanizmusokat használnak, gyorsan változnak, így nehezítve meg az internet biztonsággal foglalkozó cégek dolgát.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. feb. 08. 17:10 | válasz | #5
ez a pénzmosás egyik formálya: az adó, TB, banki kamatok és egyéb módokon
összeharácsolt és elsikkasztott pénzek egy részét spamre költik, hogy "na
látjátok , a sok eladott termékből van ilyen sok pénzünk, amit neten árulunk"
közben pedig nem adnak el semmit csak spammelnek.

régi mondás hogy jó bornak nem kell cégér: amit TV-shoppon, vagy spammelve
árulnak neten a nagy számok törvényében bízva az csak gagyi termék lehet, ami
hamar tönkremegy és/vagy nagyon olcsó anyagokból tákolják össze,és csak rá akarják sózni minél több emberre.

egy fokkal még mindig jobb: a netes bannerek formályában megjelenő spam,
ezek egy nagyságreddel jobb minőségű termékek, s rendszerint virtuális szolgáltatások (pl.: SMS-, MMS csomag stb..) hiszen ezekért valós pénzt fizetnek a hirdetők, de korántsem a legjobbak. ezek az említett flashblock-al kivédhetők.

levélben terjedő spamre a legjobb megoldás, ha egyszerűen megadsz minden
ismerősödnek egy szöveget, hogy írja be minden egyes levél tárgyába pl.:
"SPAMSZŰRŐ SZÖVEG", majd levélszűrőnek megadod, hogy csak azt a levelet fogadod,
ami tartalmazza ezt a szöveget, pl.: tárgy: "üdvözlet Nóritól! SPAMSZŰRŐ SZÖVEG"
ennyi.

Outlook Expresstől kezdve szinte minden levelező programban megadhatók fogadási
szabályok a feladótól kezdve , a tárgyon át a tartalomig mindent szűkíthetünk,
hogy mi szerepelhet vagy mi nem szerepelhet ezekben... stb...
2008. feb. 08. 15:44 | válasz | #4
Szóval flashblock a kiegészítő neve, csak elírtam...
2008. feb. 08. 15:01 | válasz | #3
Számtalan területen találni pofátlannál pofátlanabb módszereket a reklámozásra... Érdekes terület a Teletext! Meg akarom nézni a TV-műsort, vagy azt, hogy hogyan kell értenem a híreket :), és hitelreklám ugrik a pofámba röktön! De folytathatnám pl. a nagy netes portálok felugró egészablakos reklámjaival is aminek alján hangyaf@sznyi betűkkel ott a link : "Tovább az XY oldalra" felirattal. Jó mondjuk ez utóbbi ellen hatékonyan véd a firefox flasblocker nevű kiegészítője (az ablak ugyan megjelenik, de a reklámot megúszom...) Szóval valahol az egész reklám és marketing szakma arról szól, hogy a pofánkba tegye a különböző termékeket, ha tetszik, ha nem. És igényt próbáljon gerjeszteni olyan dolgokra, amikre nincs is szükséged igazán.
Kenyérreklámot látott már valaki???

Nem tudom mért a kéretlen e-mailt b@sztatják ezek közül, amikor szerintem mindegyik ugyanolyan idegesítő annak aki tudja mit akar venni...
2008. feb. 08. 14:49 | válasz | #2
Furcsák ám az emberek...

Nekem az is érdekes, hogy a valóságsókra mennyien szavaztak, vagy hogy mennyien vesznek pézes SMS-ért idióta csengőhangokat, meg háttereket a mobiljukra, amikor kis keresgéléssel ingyen esetleg még jobbat is találnának.

Szóval én ezekután nem akadok ki azon, hogy kimutatható keresletnövekedést okoz egy terméknél egy-egy spam-hullám.
2008. feb. 08. 13:36 | galéria | válasz | #1
Spammer nagyhatalom, de valaki egyáltalán vett valamit, amiről spamban kapott tudomást? Egyáltalán bárki is elolvassa, sőt, szerintem nem hogy jó benyomást kelt az a cég/termék amelyet így reklámoznak, hanem kifejezetten megjegyzem magamnak, hogy ezek már egyszer becsaptak, mert megmutatták termékük, pedig nem kértem.