Néhány nappal ezelőtt több helyről is érkeztek olyan hírek, hogy tengerfenéki optikai gerinckábelek szakadtak el. Nos, azóta kiderült, hogy nem tengeri szörny és nem is terrorista támadás áldozatai lettek a vezetékek, hanem egyszerűen a szállítóhajók vasmacskái szakították szét az interkontinentális netkapcsolatokat.

Hirdetés

Sajnálatos tény, hogy az Indiai-óceánon állomásozó néhány hajó valamilyen oknál fogva 8 km-rel messzebb kötött ki a parttól, mint a megszokott és nem volt tudomásuk arról (vagy nem érdekelte őket), hogy ott fontos telekommunikációs vezetékek futnak. Ennél viszont jóval érdekesebb, hogy a nehezen lefektetett kábeleket ilyen esetekben hogyan javítják meg, hiszen a több tíz/száz méter mélyen fekvő kilenc réteg vastag, acéllal megerősített, súlyos kábeleket nem lehet olyan egyszerűen kicserélni, mint egy irodai UTP kábelt. A feladat viszont gyors beavatkozást igényelt, mivel az elszakított két vezeték India európai sávszélességének 75%-át jelentette, és mivel rengeteg cég szervezte ki vevőszolgálatát az olcsó munkaerőt biztosító szubkontinensre, a kérdés súlyosan érinti a multinacionális vállalatokat.

Az első eszköz, mellyel a szakemberek megkezdik a javítást, egy úgynevezett Optical Time Domain Reflectometer. A mérnökök ezen eszköz segítségével egy fény impulzust küldenek el a kábelen, ami a szakadás helyéről visszaverődik majd, s a fény oda-vissza útjának nagyon pontos mérésével akár tízméteres pontossággal is behatárolható, hogy hol történt pontosan a baj. Manuálisan ez a művelet szinte lehetetlen: elég csak belegondolni abba, hogy a kábelt belepi a tengeri üledék, amitől nem valószínű, hogy egyáltalán látni mindenhol, hogy merre fut a vezeték.

Miután beazonosították a környéket, egy körülbelül 50 fős akcióbrigád indul a helyszínre, és rögzítik a hajójukat a szakadás felett. A kábelhajón természetesen rendelkezésre állnak távirányítható járművek (ROV), melyeket a merülés után leküldenek a tengerfenékre, s a néhány tíz méteres körben, amit korábban bemértek, elkezdik keresni a két csonkot. Mivel ezek a kábelek nem teljesen folytonosak, hanem rövidebb szegmensekből állnak, ezért a két legközelebbi csatlakozásnál lenyisszantják a leszakadt végeket. Ezeket nem emelik ki a vízből, hanem ott hagyják játszótérnek Némónak és barátainak. A két véget viszont felhúzzák a hajóra, ahol a megfelelő szakemberek megtisztítják a végeket és pontosan beillesztik, odaforrasztják az új csatlakozást, majd az egészet visszadobják a helyére.


Előfordul az is, hogy nem találják meg a kábelvégeket a robotok. Ilyenkor egy régimódi megoldással, egy csáklyával megfogják a kábelt és kirángatják egészen attól a két ponttól kezdve, ahol még megvannak. A javítás menete egyszerűnek tűnik, de a hét centiméter vastag kábelköteg összeillesztése hosszadalmas, aprólékos és komoly szakértelmet igénylő feladat. A javítás akár napokig vagy egy hétig is eltarthat, így a tengeri kábeljavítók nem pihengetnek a tengerparti bungalójukban túl sokat. Főleg, hogy gyakran szükség is van rájuk, mert folyamatosan történik valami a kábelekkel, de a mostani eset, miszerint egyszerre két fontos kábel is elszakadt, még nem fordult elő korábban.