A videomegfigyelés árnyoldalai
2008. február 8. 17:16, péntek
Gyakran hallani, hogy az adatvédelmi szakemberek nemtetszésüket fejezik ki a hatóságok egyre növekvő információéhsége miatt. Az is tény, hogy a rögzített adatokkal kapcsolatban néha meglehetősen abszurd esetek fordulnak elő.

Hirdetés

Az elmúlt hetekben ismét egyre több korábban rögzített adat tűnt el. Azonban Stuttgartban egy érdekes ügy borzolta a kedélyeket, rámutatva, hogy az adattárolással másként is vissza lehet élni. A Stuttgarti Volksbank nemrég levelet küldött az egyik ügyfele részére. Ebben semmi meglepő sincs, hiszen a pénzintézeteknél napjainkban bevett gyakorlat, hogy a folyószámla állásáról így tájékoztatják a partnereiket.

Az ügyben érintett személy, a 34 éves Eva Herre is alighanem erre gondolhatott, azonban a levél tartalmán igen csak meglepődött és a szöveget kénytelen volt többször is elolvasni, mert nem hitt a szemének. Legnagyobb megdöbbenésére ugyanis a bank felszólította, hogy legyen szíves egyenlítse ki az pénzkiadó automata részlegben okozott szennyezési kárt és mellékelték a csekket is, amely kereken 52,96 euróról szólt, ennyibe került ugyanis a kihívott takarító egy órányi munkája. A fizetési határidőt 14 napban jelölték meg.



Kiderült, hogy tavaly december 12-én a két gyermekes családanya éppen a három és féléves Matilda nevű lányával ment a bankba, hogy pénzt vegyen fel az automatából. Miközben a bankjegyeket eltette, vette észre, hogy Matilda összepiszkolta a helyiség padlóját. Az anya azonnal elment a közeli drogériába, vásárolt néhány tisztítószalvétát és gondosan letörölte a lánya cipőit. Akkor látta, hogy a gyermeke korábban kutyapiszokba lépett. Megnyugodva mentek haza és a karácsony közeledtével el is felejtették az esetet. Mint kiderült, ez hiba volt. A bank videokamerái ugyanis rögzítették az egész folyamatot és az eredetileg biztonsági célokból készített felvételek szolgáltak bizonyítékul, illetve a mostani levél alapjául.

"Rendkívüli módon felháborít az, ahogyan a bank az egész ügyet intézte és ahogy az ügyfeleivel bánik. Felhívhattak volna például telefonon, hogy egy személyes beszélgetés során tisztázzuk az ügyet" - jelentette ki Eva Herre. Az estre felfigyelt a baden-württembergi belügyminisztérium adatvédelmi felügyelete, amely kétségbe vonja, hogy a pénzintézetnek joga volt-e egyáltalán a kamerák felvételeit ilyen célokra felhasználni.

"Első pillanatra komoly kétségeink vannak ezzel kapcsolatban, mivel a szövetségi adatvédelmi törvény hatodik paragrafusa kimondja, hogy csak és kizárólag konkrét célból lehet a nyilvános helyiségeket és termeket lehet megfigyelni. Vagyis egy bank vagy egy takarékpénztár a bűncselekmények megelőzésére és rögzítésére használhat videokamerákat, erről azonban ebben az esetben szó sincs. Ezenkívül kétséges, hogy a banknak joga volt-e azonosítania a személyt, hogy kiderítse, ki vette fel akkor a pénzt az automatából" - mondta nem véletlenül Günter Schedler, a felügyelet vezetője. A felügyelet végül egy 11 pontból álló faxot küldött a Stuttgarti Volksbanknak és választ vár a kérdéseire.

Isabell Sprenger, a pénzintézet szóvivője szerint ők is értetlenül állnak az eset előtt, mert semmi probléma nem történt. Ráadásul közölte, hogy a helyiségek videokamerákkal való megfigyelése és a felvételek későbbi elemzéséhez a banknak joga van. Igaz azt elismerte, hogy az utóbbira általában akkor kerül sor, amikor rongálókat, vandálokat akarnak megkeresni.

A szóvivő azonban konkrétumokat nem tudott elárulni, mert adatvédelmi munkatársuk szabadságát tölti. Isabell Sprenger a személyes kapcsolatkeresés elmulasztását is visszautasította, mondván a levélben külön leírták egyik munkatársuk nevét és telefonszámát, akit Eva Herre felhívhatott volna.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. feb. 10. 15:59 | galéria | válasz | #9
Ebben az ügyben a banknak nincs igaza, de igenis tárolják a felvételeket min. 1 évig, és a bűneseteket lehessen felderíteni.
aaaaa  
2008. feb. 09. 17:40 | válasz | #8
A balesetben megsérült haldokló sérültektől mikor kérnek majd takarítási díjat, hogy összevérezték a mentőautót ???... Senkiházi szemét egy féreg bank, ahol dolgozott valami nem normális, túlbuzgó ügyintéző, (akit most valószínűleg ki is fognak rúgni remek munkájáért). Szerintem már most sokkal többet vesztett a bank az eset nyilvánosságra kerülésével, mint ha nem szól semmit, és feltakarítja. Sokszor apró dolgokon múlik, hogy egy másikat választanak, pl. bunkó ügyfélszolgálat, lassú körülményes ügyintézés...
2008. feb. 09. 12:51 | válasz | #7
LOL, nevetésges és egyben felháborító. Egyet értek az előttem szólókkal. Mi van, ha egy jó ksi esős őszi napon bemegy pl 300 ember a bankba (1 nap) és a felének (tételezzük fel, hogy van lábtörlő) sáros a talpa. Most akkor mindet meg kel bűntetni 12 ezer FT-ra? Mert tuti ennyire lennének fejenként is, mintha 1 csinálta volna ugyanazt.
2008. feb. 09. 07:56 | válasz | #6
"összepiszkolta a helyiség padlóját"

Ez általában így van azzal, aki a földön jár. Nem kell ahhoz kutyapiszok, elég egy esős nap, és meg lehet nézni a padlót. Ezért mi fizessünk? Inkább örüljenek, hogy igénybe vesszük a szolgáltatásaikat. Azt meg nem hiszem el, hogy egy kétkilós kutyaszart cipelt volna be a kislány.

Azért van egy mentalitás ott. Összepiszkolta a padlót, egyből ment törlőkendőt venni. Nálunk néha az orvosi rendelő is szarban ázik.

2008. feb. 08. 21:32 | válasz | #5
Hát igen más az amit a törvény előír ezzel kapcsolatban és más az amit a különbőző
cégek/bankok gondolnak erről.
2008. feb. 08. 18:39 | válasz | #4
Hát nemtom szerintem ez nem mindenhol van így. Cégeknél vállalatoknál pl: ahol dolgoztam ott maga az üzlet 2 hétig a vállalat pedig 1-2 hónapig őrzi a felvételeket asszem.
mumpic  
2008. feb. 08. 18:03 | válasz | #3
Mo-n is csak 3 napig lehet tárolni a felvételeket. Múlt hét csütörtökön cserbenhagyással ütöttek el a zebrán. Kedden derült ki hogy ott van térfigyelő kamera, de már nincsenek meg a felvételek mert letet a 3 nap. frankó.
2008. feb. 08. 17:44 | galéria | válasz | #2
Beallok en is Nemetorszagban kutyapiszok takaritonak. :)
JL666  
2008. feb. 08. 17:36 | válasz | #1
egy kutyaxar piszok eltakarításában mi kerül 12 ezer forintba?!