Indul a támadás a kínai keresők ellen
2008. február 6. 09:38, szerda
Hosszú kivárás után a nagy zenekiadók és az őket képviselő IFPI elérkezettnek látja az időt arra, hogy fellépjen a népszerű kínai internetes keresők ellen, amelyek eddig szabadon közölték a kalózmásolatokra mutató hivatkozásokat.

Hirdetés

A kiadókat tömörítő nemzetközi szövetség, az IFPI közleményben adta hírül, hogy keresetet nyújtottak be az abszolút elsőnek tekintett kínai kereső, a Baidu.com ellen, amelyben a szerzői jogok folyamatos megsértését kérik számon a cégen. A keresetet egy helyi, pekingi bíróságon nyújtották be és a lépés természetesen élvezi a zeneipar fontosabb szereplőinek teljes támogatását. A lépéstől azt remélik, hogy a kalózmásolatok által elözönlött hatalmas országban is sikerül némileg normalizálni a helyzetet.

A normalizálás többek között azt jelentené, hogy a különböző internetes keresők a jövőben nem közölhetnék szabadon a közvetlenül a jogsértő tartalmakra mutató hivatkozásokat, amelyeket így nemcsak a kínai felhasználók, de a külföldi látogatók is gyorsan megtalálhatnak és letölthetnek. Jelenleg ezt tekintik a helyi keresők legnagyobb bűnének, amit mindenképpen szankcionálni kell, különben minden más lépés hiábavalónak bizonyulhat. Ennek érdekében egyszerre több kereső ellen indítanak támadást és nem is egyetlen bírósági ügyben.


A kínai keresőpiacot a Baidu uralja

A Baidu mellett, ezzel egy időben több nagyobb kiadó - az Universal, a Sony Music Hong Kong, a Warner Music Hong Kong, valamint a Gold Label Entertainment - szintén keresetet nyújtott be a Sohu.com ellen, a Yahoo kínai részlege pedig egyszerre több perben kénytelen megvédeni magát. Ők ugyanis még mindig nem tettek eleget a korábbi, decemberben meghozott ítélet rendelkezéseinek, és nem távolították el a kiadók által sérelmezett hivatkozásokat. Így aztán a jogsértések folytatódtak, alaposan hozzájárulva a kalózmásolatok a zeneipar által 99 százalékosra becsült arányának fenntartásához.

Az IFPI kihangsúlyozta, hogy az ágazat nagyobb szereplői szeretnének együttműködni a kínai IT-cégekkel, ám az ilyen kapcsolatok kialakulását erősen akadályozza a folyamatos lopkodás - szerintük már csak egyedül a szigorú bírósági döntések változtathatnak a helyzeten. A szervezet szerint "a kínai internetezők 99 százaléka illegálisan tölt le zenét" a világhálóról. A legális zeneeladásokból befolyó összeg 2006-ban csak 76 millió dollár volt Kínában, a világ legnépesebb országában - ez kevesebb, mint a világforgalom 1 százaléka.

A hármaknak egyébként ez a második hasonló akciója. Korábban az EMI-jal együtt perelték hasonló célból a Baidut, de a pekingi legfelsőbb bíróság decemberben elutasította a keresetüket. Ezzel szemben az amerikai Yahoo cég 44 százalékos részesedésével működő Yahoo China, az Alibaba csoport leányvállalata első- és másodfokon is pert vesztett: elítélték a kalózportálokra mutató linkek működtetéséért.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. feb. 07. 11:20 | válasz | #8
Naná hogy cenzúra van. Sokan már nem is emlékeznek, mekkora botrány volt amikor ügynöklista került ki a google lapjaira. Vagy arról is volt cikk, hogy a google cache-ében megtalálhatók voltak az AirForce One, az amerikai elnöki különgép műszaki rajzainak egy része és a dolgozói beosztás.

Plusz még vannak olyan kereső termek, amiket automatikusan naplóz a rendszer és elküldi a megfelelő szerverknek, vagy csak olyan oldalakat prezentál, amik kirakatoldalak (adott szervezett által álcázott megfigyelőoldalak).

Valóban ennyire naívak vagytok?! A keresőpiacon sosem volt olyan hogy szabad felhasználás, sok helyről gyakorolnak nyomást az ilyen portálokra bizonyos tőke felett.
2008. feb. 07. 09:31 | válasz | #7
Egy érdekes kis cikk a jogvédőkről.

RIAA: lehull az álarc
2008. feb. 06. 17:12 | válasz | #6
A guglinak azért a biztonság kedvéért van, úgy 60M dollár értékben, igaz az is csak pár százalékot jelent.
2008. feb. 06. 16:49 | válasz | #5
Sőt, céges linket se találja meg ha nem fizetnek érte eleget, vagy ha igen, akkor a 100+X-ik oldalon. ;)
Már ott gyanus, hogy miért és hogyan lehet Goggle-ra regisztrálni a saját oldalad.

Aki meg azt hitte a keresők tényleg az egész neten találnak is, az ébredjen fel.
floatr  
2008. feb. 06. 13:23 | válasz | #4
Ezt eddig is lehetett tudni.
Minden kereső úgy csoportosítja az adatokat, ahogy nem szégyelli. Azokat mutatja, amiket akar, ígyhát manipulál.
2008. feb. 06. 11:52 | válasz | #3
akkor ha jól értem, tudatos cenzúra van a guglinál például? mert azért ez nem kicsit veszélyes fegyver azok kezében akik a cenzúrát csinálják. magyarn azt láthatjuk csak, amit láttatni akarnak velünk, nem peig azt, ami van. fasza...
JL666  
2008. feb. 06. 10:54 | válasz | #2
Végül nem vettem Baidu részvényt, szal nem kell védenem és nem is nagyon csípem ezt a kínai befolyást, de ez akkor is sántít nekem. A gógli meg a yahoo nem talál jogsértő tartlmakat?! pl.: torrent, warez oldal, stb...
2008. feb. 06. 10:36 | válasz | #1
Nem értem én ezt ez msot oylan mitha Kína bevételét probálnák kikitatni, ha nem másolhatnak miből élnek majd meg?:D

Egyébként meg ezt a marha nagy vízfejet amit iylen oylan 4-5 betűs kirakat szervezetek ,,alapítványok" alakotnak kellene már kidurrantani. Meg azt is össze kellene már számolni ők mennyi pénzt visznek el a kasszából.

Annyira jó ez modern kori jog aki ért hozzá és van pénze, még bocsánat, de a szart is kirázza a szerencsétlenből...