Az nVidia is bevásárolt: terítéken az Ageia
2008. február 5. 20:02, kedd
Folytatódnak a felvásárlások a számítástechnika, azon belül is a grafikus fejlesztések területén: az AMD után az nVidia is nagyobb akcióra szánta el magát, az áldozat pedig ezúttal az Ageia. A két cég jobb kompatibilitást ígér.

Hirdetés

Az Ageia nem szorul különösebb bemutatásra, hiszen a cég már jó ideje hasztalan próbál új divatot teremteni az otthoni felhasználók körében, akik azonban nem nagyon hajlanak a PhysX bővítőkártyák megvásárlására. A speciális effekteket lehetővé tévő megoldás nem nyújt eleget árához képest, bár egyre több játék támaszkodik magára a szoftveres meghajtóra bizonyos számítások elvégzéséhez - anélkül, hogy mindez a játékos számára is azonnal látható különbséget eredményezne.


Az nVidia most úgy döntött, hogy a cég törekvéseit házon belül valósítja meg, természetesen saját fejlesztéseivel ötvözve. Ami az Ageia útitervét és terveit illeti, azokat valószínűleg egy laza mozdulattal a szemétbe hajítják, hogy az asztali GeForce grafikus kártyák által nyújtotta előnyöket terjesszék ki és az nVidia termékeit tegyék még vonzóbbá a felhasználók előtt. Az egyezség részleteit nem hozták nyilvánosságra, de gyanítható, hogy a jövőben a kompatibilitási problémák kiszűrése, valamint a fizikai motor és a társprocesszor egyes funkcióinak átemelése kapja majd a főszerepet.


Mivel a PhysX-et támogató és annak minden előnyét kihasználó játékok száma elenyésző, a szövetség megkötésétől nyilván semmilyen azonnali előnyre nem számíthatunk. Mindazonáltal a jövőben az nVidia a fizikai számításokra helyezheti a hangsúlyt, hogy kiemelje ezen a téren élvezett viszonylagos előnyét az AMD-vel szemben. Utóbbi most valóban hátrányban érezheti magát, hiszen a Havok FX motort a közelmúltban az Intel vásárolta fel, így mindkét elsődleges megoldás a riválisok kezére jutott.

Az igazi előrelépést a DirectX 11 megjelenésétől várják, amely a Microsoft ígérete szerint új funkciók támogatását is magával hozza majd. A részleteket egyelőre jótékony homály fedi, így számunkra a kivárás és a türelem marad az ajánlott útitárs.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2008. feb. 08. 22:57 | válasz | #17
Plusz sokkal összetettebb és élethűbb lenne a fizika. Ma az a 30-60% prociidő is csak igen egyszerű modellezésre megy.
JTBM  
2008. feb. 08. 16:50 | válasz | #16
A physics proci hatalmas űrt tölt be, kb. akkora hiányt, mint anno a T&L, amikor még nem volt.
Ma minden játék újraírja a játék fizikai modelljét.

Ha ezt is sikerültni szabványosítani, akkor:
- A CPU teljesítményének 30-60%-a felszabadulna.
- A játékok elkészítésének költsége és ideje is csökkenne.
- A játékok progamozásának minősége javulna, kevesebb lenne a bug.
lee56  
2008. feb. 06. 22:26 | válasz | #15
lol Abu, már paranoiás lettél, bár ki tudja, lehet tényleg figyeltetnek a zöldek
Abu85  
2008. feb. 06. 18:49 | válasz | #14
Mert nem használják...
Ebben közrejátszanak egyéb dolgok is, de nem szeretnék róla beszélni, mert levágják a futyim.
2008. feb. 06. 18:35 | válasz | #13
Az igazi előrelépést a DirectX 11 megjelenésétől várják

Pont valami ilyesmit olvashattunk a DX10-ről is. Őszintén megvallva, mióta Vistát használok (5 nap), nem vettem észre hogy olyan jó nekem...
Abu85  
2008. feb. 06. 18:21 | válasz | #12
A dolgok jelenlegi állása szerint várható egy újabb DX verzió még 2010 elött is.
szvini  
2008. feb. 06. 13:31 | válasz | #11
jaj, nekem hülye fizikai kártya, a végén nem is kell proci a gépbe :), mindenre lesz társprocesszor :D, még a társprocesszornak is társprocesszora lesz, hogy ne unatkozzon ott egyedül a magányban.

AMugymeg itt ez a sok magos procik manapság, van ott bőven erőforrásn sztem, és a hogy lent irták
"Ami az Ageia útitervét és terveit illeti, ezt valószínűleg egy laza mozdulattal a szemétbe hajítják"
ez szerintem sem kétséges :)

2008. feb. 06. 09:12 | galéria | válasz | #10
Igen, a Crysis tökéletesen kihasználja a DX9 összes létező funkcióját maximálisan (dx9hekk)...UT3 is...meg még pár cucc.Szóval beletrafáltál a dx9-et már maximálisan kihasználjuk.A dx10 az NV miatt úgy tűnik vakvágány...Eddig..Pár játék már jön rá, de dx11-et 2010 előtt ne várjatok...Ez tuti.
2008. feb. 06. 07:42 | válasz | #9
"Ami az Ageia útitervét és terveit illeti, ezt valószínűleg egy laza mozdulattal a szemétbe hajítják"
Igen, ez több mint valószínű. R.I.P.
Mike  
2008. feb. 06. 01:20 | galéria | válasz | #8
hm... akkor lesz fizikai chip az nvidia kártyákon? tetszene :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. feb. 06. 01:04 | galéria | válasz | #7
Ami mégis jobb mint az "ERROR: directx x.y required, the program will close"
dez  
2008. feb. 05. 21:29 | válasz | #6
"a Havok FX motort a közelmúltban az Intel vásárolta fel"

Már azt hittem, a Havok céget, mert cégeket szoktak felvásárolni (azaz a részvényeiket). Termékeket megvásárolnak.

A Havok FX egy kisebb, DX9 szintű GPU-kkal is minnél könnyebben támogatható subset volt a fizikai szimuláción belül, ami néhány spéci effektre korlátozódott. Az Ageia-féle Physixnak (mint API) megfelelő Havok Physics a Havok kezében maradt, és mivel a legtöbb külső fizikai szoftvert használó program az utóbbit használja, ezt lesz érdemes hw-esen támogatni a jövőben.

2008. feb. 05. 21:28 | válasz | #5
Aztán majd megint lesznek ilyen elfajzott kártyák.

Hogy azt mondja ok DX11 vagyok, de csak szoftveresen...vagyis engedem én ezeket a számításokat, de nem én oldom meg, hanem majd a proci izzadjon amíg én hűsölök.
Rolesz  
2008. feb. 05. 21:03 | válasz | #4
dx11 OMFG :D Ha a DX9-et kihasználnák én lennék a legboldogabb ember a Földön XD
Az jó hogy megvette az NVida az Ageia-t,mivel eleinte az atival(most már amd) együtt tiltakozott ,hogy semmi értelme és nincs szükség rá.
2008. feb. 05. 20:43 | válasz | #3
Heeee??? Eljárt felette az idő!!!! Már több mint egy éves!!!! Mit képzelsz, hogy csak úgy két évig nem veszel új gépet? Legalább félévente cserélni kéne a vasat, én mondom!! Mert az már tűrhetetlen, hogy az emberek nem akarnak 250kilót gépre költeni évente. Nem igaz hogy nem tudnának, csak van mindenkinek 1000 eurója otthon, vagy nem??? Hülye proli magatartás az ilyen.....

Csak próbáltam ironikus lenni, komolyan ne vedd
2008. feb. 05. 20:42 | válasz | #2
Pár év múlva meg már a dx11 is régi lesz. :)
2008. feb. 05. 20:35 | válasz | #1
hmm dx11 még a dx10 is új...