Visszakéri a kenőpénzt a Siemens
2008. február 4. 23:59, hétfő - Forrás: Napi Online
A számára előnyös megrendeléseket biztosító külföldi üzletemberek és tisztségviselők megvesztegetésére kifizetett 1,3 milliárd euróból legalább egymilliót a Siemens német elektronikai óriáscég a megvesztegetőkön - saját alkalmazottain - akar leverni.

Hirdetés

Már ki is küldték a fizetési meghagyást azoknak a dolgozóknak, akik nem voltak hajlandók vallomást tenni az ügyben. Azoknak, akik beismerő vallomást tettek vagy lelepleztek visszaéléseket, nem kell fizetniük, és nem rúgják ki őket. Pártatlanságát bizonyítandó a cég felügyelő tanácsa bejelentette, hogy eljárást indít azon volt vagy jelenlegi tagjai és a cég vezetői ellen, akik törvénysértésben vagy hanyagságban bűnösek. A német igazságszolgáltatás jelenleg az igazgatótanács két volt tagja ügyében folytat nyomozást.

A Siemens közleménye szerint a felügyelő tanács reméli, hogy legközelebbi, áprilisi ülésén részletesebb információkkal szolgálhat más, az ügybe esetleg belekeveredett vállalati igazgatókról. A céget vezető Klaus Kleinfeld és a felügyelő tanács elnöke, Heinrich von Pierer - bár úgy tűnik, személyesen semmi közük sincs az ügyhöz - a botrány miatt lemondott. A 2005 vége felé kirobbant és az egymást követő leleplezések miatt éveken át húzódó ügy a Siemensnek eddig 1,6 milliárd eurójába került - ennyit fizetett ki büntetésekre, ügyvédi költségekre és belső vizsgálatra a vállalat.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás