![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
2009-ig marad a Microsoft felügyelete
2008. január 31. 11:06, csütörtök
A tavaly év végén lejárt eredeti határidőt most egy bírósági döntéssel újabb két évvel hosszabbították meg, vagyis az amerikai illetékesek 2009 novemberéig felügyelik a korábbi határozatok betartását.
Emlékezhetünk arra, hogy a 2002-ben meghozott eredeti döntés révén megszületett a megállapodás a felperes szövetségi államok és a Microsoft között. Ez többek között előírta, hogy a szoftvercég köteles elkészíteni a kommunikációs protokollok teljes, pontos és a külső partnerek által felhasználható dokumentációját, amely biztosítaná a kompatibilitási problémák eltűnését vagy legalábbis jelentős visszaszorítását a vállalat operációs rendszere és a külső alkalmazások között. Mindez egyben azt is jelentette, hogy saját megoldásaikat már kevésbé tudják ráerőltetni a piacra, vagyis csökken a Windows Media Player és az MSN részesedése. Az ekkor létrehozott független testület tagjai ezt követően folyamatosan tartották a kapcsolatot a redmondi vezetéssel, segítségükkel pedig az igazságügyi minisztérium nyomon követte a Windowsban eszközölt változásokat. A mostani hosszabbítást Kollar-Kotelly azzal indokolta, hogy annak idején a Microsoftnak indokolatlanul sokáig tartott elkészíteni a dokumentációt, amely azt a gyanút veti fel, hogy szándékosan igyekeztek késleltetni a fejleményeket. Éppen ezért a jövőben is szeretnének betekinteni a vállalat ügyeibe, egészen 2009 végéig, és ebbe most a cég bele is egyezett. Vita így nincs a két fél között. A döntésben azt sem zárták ki, hogy a határidő lejártakor újabb hosszabbítást eszközölnek. Erről természetesen még nincs döntés, így csak két év múlva derül ki, hogy a minisztérium mennyire elégedett a céggel. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|