Akár még az idén megérkezhet a Thunderbird 3
2008. január 30. 10:23, szerda
David Ascher, a nemrég alakult MailCo nevű cég vezetőjének bejelentése szerint akár még az idei év végére elkészülhet a népszerű levelezőprogram új verziója.

Hirdetés

A szakember egy új ütemtervet ismertetett, amely szerint még a mostani negyedévben megjelenhet a Thunderbird 3 első alfaváltozata. Ezt a második negyedévben követheti az első bétakiadás is. Ez a két változat még nem biztos, hogy tartalmazni fogja az új naptárfunkciót, az csak a harmadik negyedévben megjelenő második bétaverzióban lesz megtalálható. Az RC-kiadás pedig várhatóan 2008 utolsó negyedévében jelenik majd meg. Amennyiben ebben nem lesz sok hiba, akkor a végleges változat így akár már az év végén megérkezhet.

Ascher azt szeretné, ha a Thunderbird még népszerűbb lenne világszerte. Ehhez azonban az kell, hogy a felhasználók új funkciókkal kiegészítve kapják meg a szoftvert. Ilyen újdonság lehet például az integrált naptár vagy az e-mailekben és azok tartalmában való javított keresés. Ezenkívül továbbra is nagy hangsúlyt kapna a felhasználóbarátság. A fejlesztők szerint a levelezőprogram így már felnőhet a konkurenseihez.

David Ascher és munkatársai azt szeretnék, hogy a Thunderbird egy korszerű kommunikációs szoftver legyen, amely jól bővíthető, mentes az évek alatt rárakodott sallangoktól és újjászületve képes legyen alternatívát kínálni a felhasználók számára. A szakember és csapata már létre is hozták a Thunderbird 3 központi wikioldalát.

Mitchell Baker, a Mozilla Alapítvány vezetője már tavaly július végén jelezte a Mozilla és a Thunderbird útjainak lehetséges különválását, majd ezt a szervezet hivatalosan is bejelentette. Eldőlt az is, hogy a cég vezetője a nyílt forráskódú szoftverek szakértője, David Ascher lesz. Kisebb vihart kavart ugyanakkor, hogy a döntés után előbb Scott MacGregor, a Thunderbird egyik fő fejlesztője és alapítója, majd David Bienvenu, a fejlesztőcsapat másik vezéralakja is közölte otthagyja a Thunderbird gárdáját.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Rena11  
2008. jan. 31. 15:29 | válasz | #5
végülis lehet kapcsolat a progi és a csjok között
mondjuk a progi segitségévrl perverz fenyegető levelet ír valaki valami híres playmate- nek :D vagy a barátnőjének valami kedveset :D
2008. jan. 31. 15:12 | válasz | #4
LOL aki azt hiszi, hogy a Thunderbird használata és a csajok között van kapcsolat akkor csak züllejden (vagy mi)
Turdus  
2008. jan. 30. 15:49 | válasz | #3
ROTFL, a Firefoxnak azért nem volt ilyen ütős szlogenje :-) Persze kell hozzá a kép is, hogy teljes legyen a kép :-)
2008. jan. 30. 14:37 | válasz | #2
Mert a mai züllött társadalomban elsősorban így lehet terméket eladni, vagy felhívni rá a figyelmet.
2008. jan. 30. 14:32 | válasz | #1
Hehe, a szokásos jócsaj megint megvan :)
Pont mint a Firefoxos cikknél :)