AMD: ikermagos lesz az első Fusion chip
2008. január 28. 21:31, hétfő
Egy friss interjú szerint az AMD elsőként egy ikermagos mobil processzor képében indítja majd útjára hibrid chipjeit. A két mobil magot egy még be nem jelentett grafikus vezérlő egészítené ki, ám a részletek folyamatosan változnak.

Hirdetés

Patrick Moorhead, a marketingért felelős alelnök egy interjúban árult el újabb morzsákat a gyártó készülő hibrid chipjeiről. Ebből kiderült, hogy a Swift néven érkező első sorozat egy ikermagos processzorral rajtol majd el 2009 második felében, vagyis nagyjából másfél év múlva. A két mag mellé egy új Radeon chip társulna, erről azonban korábban még nem volt szó.

A folyamatosan megjelenő részletek alapján sokaknak az a benyomásuk támadt, hogy az AMD-nél még mindig nem vésték kőbe a végleges részleteket, így sok minden változhat a megjelenésig. Korábban arról beszéltek, hogy a legelső hibrid processzor két-, vagy hárommagos lesz és egy már megjelent Radeon chip végezné a megjelenéssel kapcsolatos feladatokat. Most azonban már határozottan ikermagos processzorról, valamint egy még be nem jelentett grafikus vezérlőről esett szó, amely a találgatások szerint valószínűleg az R700-generáció egyik példánya lesz.

Ez utóbbi logikus lépés lenne, hiszen az elmúlt napokban, hetekben egészült ki a nemrég debütált Radeon HD 3000-sorozat, mégpedig a most megjelent belépő szintű és alsó-középkategóriás példányokkal. A friss hírek szerint a csúcskategóriás HD 3870 X2 is felbukkant a piacon, amely két 55 nanométeres RV670 chipre épül. Ezzel valóban teljes a generáció, és megnyílt az út az utódok felé vezető úton, vagyis a vélhetően HD 4000-es jelzéssel érkező grafikus chipek előtt. Az más kérdés, hogy a Fusion pontos részleteiről, végleges specifikációjáról nem hajlandók beszélni, nyilván itt még a vállalaton belül is sok a nyitott kérdés.

Az első hibrid chipek tehát jelen állás szerint másfél év múlva érkeznek, a négymagos asztali változatok azonban csak a második körben lesznek elérhetők.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás