Nyáron jön az ATI következő generációja
2008. január 22. 13:47, kedd
Távol-keleti források szerint az ATI/AMD az év közepére készül el a Radeon HD 4000 sorozattal, amely már új architektúrára épül. A teljesítményről és a várható árról még nincs hír, ám az információ így is fontos.

Hirdetés

Elsősorban azért fontos, mert többen úgy vélték, az ATI, pontosabban annak tulajdonosa, az AMD, nem tudja majd tartani az eredetileg tervezett menetrendet, így a következő generációs asztali grafikus chipek legkorábban 2008 végén, illetve 2009 elején bukkanhatnak fel. Most azonban úgy tűnik, hogy nem kell jelentős csúszással számolnunk, és a második negyedévben, vagyis nyáron mindenképpen szemügyre vehetjük az RV770 kódjelű fejlesztéseket.

A boltokban természetesen ATI Radeon HD 4000 néven lesznek elérhetők az új grafikus kártyák, azt azonban még nem tudjuk, hogy ezek - a technikai jellemzők és technológiák terén - pontosan milyen újdonságot kínálnak majd a meglévő példányokhoz képest. A DirectX 10.1 és a PCI Express 2.0 támogatása biztos, ám ez már most is elérhető, így az előrelépést nyilván máshol kell majd keresnünk. Az is kiderült, hogy két ilyen chip adja majd az új csúcskategóriás kártyák erejét (hasonlóan a HD 3800 X2-höz) és ezek minden bizonnyal jobban állnak majd erő és fogyasztás terén, mint a most elérhető fejlesztések. Az első, 55 nanométeren készülő tesztpéldányok állítólag már megérkeztek a partnerekhez, amelyek így időben felkészülhetnek a kártyák sorozatgyártására.


Az AMD és az Intel eközben egyaránt jelezte az elemzőknek, hogy nem tartanak az elkövetkező időszaktól, pontosabban az eredmények romlásától. Érdekes, hogy bár előbbi súlyos veszteségről, utóbbi pedig jelentős nyereségről számolhatott be a napokban, mindketten optimistán tekintenek a jövőbe. Az AMD elsősorban arra számít, hogy 2008 jóval kedvezőbb időszak lesz, mint 2007, amikor is az Intel által rákényszerített szigorú árverseny miatt gyorsan kellett csökkentenie termékei árát.

Az új fejlesztések, a négymagos Phenom, valamint a közeledő hibrid megoldások révén azonban magukra találhatnak, bár ehhez nyilván Góliátnak is lesz egy-két keresetlen szava
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Abu85  
2008. jan. 24. 19:41 | válasz | #25
El kell, hogy szomorítsalak, de a Crysis, ha nem is példásan, de igen jól optimalizált. A probléma inkább ott keresendő, hogy ehhez a grafikai szinthez kevés a DX9 API képessége, és mindenképp szükségesek lennének az új és gyors DX10-es eljárások.
2008. jan. 24. 10:27 | válasz | #24
A crysis nem egy szép techdemo, hanem egy geci szarul optimalizált játék. Épp nem régiben futottam bele az ATI(akkor még ati) egy olyan techdemojába amit anno a 9800PRO-ra írtak, és majdnem a crysis szintjén nézett ki (ha nem is volt annyira élő a környezet), de mind ez volt 4-5 éve!!! Simán jobban nézett ki mint pl. a CS:Source maxon, és mind ezt a 9800OPro kártyára írták és azon akadás mentesen futott. Ergo, ebből is látszik, h a crysis-t is meglehtne úgy írni, h fele ilyen konfigon is elfusson jobb felbontásban és erősebb élsimítással, csak akkor lehet, hogy csak 2008 vége felé jött volna ki és nem 2007-ben. De ugyebár a profit mindenek előtt. Sajnos manapság már nem az van mint régen, h addig írták, amíg tényleg nem olyan lett mint amilyennek megálmodták. Nézzétek meg pl a CS:Source-t. Elég szép grafja van, és a legutolsó 5 éves gépen is fullosan fut, mert tudták h nagyon sokan akarják régebbi gépeken is játszani, ezért rendesen optimalizálva van, és láss csodát, tökéletesen fut. Míg a Crysis kurvára nincs optimalizálva. Tényleg szép, meg fantasztikus, de borzalamsan optimalizálatlan a kód. Gondolom azért, h minél előbb megjelenhessen illetve h hardver vásárlásra ösztönözze a felhasználókat. Manapság már joformán csak a Blizzard maradt az egyetlen olyan cég, ahol még mindig foglalkoznak a játék sebességével, és addig nema dják ki amíg olyan nem lesz mint amilyet akartak. (najo talán a supreme commander is ilyen, pláne az új többmagra optimalizáló patch-el)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. jan. 24. 02:21 | galéria | válasz | #23
Középkategória inkább 80k körül van.
slaci1  
2008. jan. 23. 20:11 | válasz | #22
Hogy a hírnél maradjunk, nemtom hallott-e valaki ezekről a 4000-es kártyákról egyebet? Kiadnak csúcskat kártyát is vagy csak "X2 féleséggel" erőlködnek? A 7950 GX 2-ből kiindulva... hát biztos jó lesz az X2 (meg GX2) azoknál a gameknél ahol menni fog a 2 mag, de aminél csak az egyik :S
dez  
2008. jan. 23. 20:03 | válasz | #21
Hány fps-t jelent nálad a nem szaggatás és az alig észrevehetően szaggatás? Nem egyformák az igények...
AA-hoz kell egy patch.
dez  
2008. jan. 23. 20:01 | válasz | #20
HöfEE  
2008. jan. 23. 16:02 | galéria | válasz | #19
Még jó hogy elolvastad mit iram. NEm arról beszéltem hogy ki mit bir finanszirozni hanem arról hogy nevetséges az uj szériák kidobása, és amit egy kommentelő irt is erre még rátesz egy lapáttal hogy sokszor az új széria alig erősebb mint az előző. Nevetséges.
2008. jan. 23. 14:58 | válasz | #18
Na, feltettem a Crysis-t is és 1024*768-on minden megy maxon és gyönyörű. Szerintem a játék is kurva jó nem értem mit fikázzák. A far cry nem tetszett, de ez nagyon, pedig nagyon hasonló a kettő.
1280*1024-ben is játszható, de ott már alig észrevehetően szaggat. Az élsimítást viszont valmi nagyon nem szereti. Egyébkén meg az nélkül is gyönyörű, teljesen lélegzetelállító a grafikája, az egy baromság, hogy ne menne a mai gépeken rendesen. Gondolom egy sli-n még sokkal durvábban néz ki magasabb felbontáson.
Tény, hogy aki pc-n akar játszani annak időnként áldozni is kell rá, de igazán csak annak kerül a dolog sokba aki folyton a maximumot akarja, én nem vagyok egy nagy játékos, így ritkán fejlesztek, ez így egyáltalán nem megterhelő.
Nekem speciel attól olvadna le az agyam, ha 15 ezrekért kellene vennem a játékokat és fele nem tetszene. Szerintem egy konzol összességében többen van.

2008. jan. 23. 14:27 | válasz | #17
Szerintem egy középkategóriás gép, jó ár/teljesítmény arányú cuccokkal úgy 100-120 között van moncsi nélkül. A tied inkább a felső kategória alsó harmada...
Kaadi  
2008. jan. 23. 02:09 | válasz | #16
Aki belefaradt a generaciok kovetesebe, annak ajanlom vegyen egy konzolt. ezek stabil konfiguraciok, minden rajuk irt jatek egyforman jol fog menni, nem kell allandoan memoria/proci/vga fejlesztesen gondolkozni. Plusz, ha vegigjatszottal egy jatekot, relativ jo aron el tudod adni ( a PCs jatekoknak nincs piaca, mert a csorobb jatekosok csak leszedik a netrol). Videozasra, netezesre meg egyeb munkakra jo egy integralt grafikas lap 1-2 GB rammal es belepo szintu procival.
dez  
2008. jan. 23. 01:20 | válasz | #15
Nem tudom, milyen évente 3 generációról beszélnek itt a népek.
Az R6xx vonal tavaly májusban indított a 2900XT-vel.
Ugyanennek rendre kisebb csíkszélességgel készült, és mellesleg (kihasználatlanul) DX10.1-et támogató változatai a 3000-es sorozat kb. 2 hónapja indult el.
Ha a nyáron indul az R7xx vonal (nagy generációváltás), az több, mint egy év az R6xx-hoz képest.
Kis generációváltás sem éppen 3 egy év alatt, hanem kevesebb, mint 2.

dez  
2008. jan. 23. 01:11 | válasz | #14
A 8800GT nem éppen középkategória. Még csak a felső kategória alja sem (az a 8800GS).
2008. jan. 23. 00:25 | válasz | #13
Nem tudom miről beszélsz. Én éppen most vettem új gépet a napokban (E6750, GT8800, 2GB RAM) és a bioshock (bár egy kurva nagy csalódás volt) 1600x1200-ban teljesen max grafikával a legcsekélyebb akadozás nélkül megy, még tenném feljebb a grafikát ha lenne mit. Pedig az egész gép monitor nélkül nem volt kétszáz, szóval középkategória. A videokártya konkrétan 61e volt. Szóval miféle faszság az már megint, hogy az új játékok nem mennek középkategóriás kártyán??
A crysis lehet, hogy nem menne, de az az nvidia techdemója, szóval szándékosan helyezték magasra a lécet.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. jan. 22. 23:43 | galéria | válasz | #12
aahhahahahaaa :DDDDDDDDDDDDDDDDdd
lezso  
2008. jan. 22. 21:50 | válasz | #11
szvsz az lcd monitorok hirtelen elterjedése miatt van, hogy ma már szinte mindenkinek muszáj 1280*1024-ben nyomni a játékokat minimum a natív felbontás miatt, míg a jó öreg crt-knek elég egy 800*600 is, igaz 4xAA-val, de ugyanaz a képminőség szerintem, vagy talán még jobb is. Jómagam egy 21" CRT moncsit használok, 800*600-ban még épp megfelel, de egy 1024-es felbontásban már igazán nem lehet látni a képpontokat 4xAA mellett(jó ha nagyon odanézel akkor 2048-ban is látod őket), és még gyorsabb is mint 1280-ban.

A mai játékoknál nagyon úgy néz ki, hogy csak magas felbontáson de ultra low minőségben lehet játszani, ha nincs egy egalább közép kategóriás karid.

A másik dolog meg az h a VGA baromira nem fejlődik ezzel párhuzamosan, sőt! Jól elk*rták a "középkategóriát", szinte használhatatlanok, pedig elméletileg arra vannak hogy minden játékot vigyenek szép grafikán is jópár fps-sel. Felső kategória meg annak van aki Ultra-HD felbontásban akar játszani 4 plazmatévén 16x AA-val, stb.

De ez csak az én véleményem...
slaci1  
2008. jan. 22. 21:33 | válasz | #10
Most se nagyon fejlődünk szerintem... A 8800 GTX már 2006 szeptemberében kijött és azóta nem adtak ki erősebb kártyát (ultra ugyebár ennek a gyárilag huzatott változata, szal nem újabb). Kíváncsi vagyok, hogy az ATI új kártyái közül valamelyik eléri-e azt a teljesítményt vagy esetleg meghaladja majd?
wednes  
2008. jan. 22. 20:17 | válasz | #9
Hiába adnak ki több szériát. A teljesítmény ugrás az meg pont, hogy belassult a régi időkhöz képest. Lassan 2 év kell ahhoz, hogy egy VGA jóval erősebb legyen mint az azt megelőző generáció. A 8800GT/3870, ezek semmivel se erősebbek az előző 8800GTX/2900XT-hez képest, vagy elhanyagolható. Inkább a hőtermelés meg folyasztás fejlődött, ami persze nem baj sőt!
Azzal se lenne bajom ha 2 évente lenne csak ugrás. De akkor a játékok is igazodjanak ehhez. Lassan ott tartunk, hogy csúcs VGA-kkal se igen futnak el játékokok akadás mentesen.
Jópár évvel ezelőtt a középkategória azt jelentette, hogy 1024*768/1280*1024 High. Csak a AA és AF-ről kellett lemondani(ami nem is hiányzott). A csúcs meg jelentette az 1600*1200 full-t.
Mára igazán eltolódtak ezek az értékek.
Nortu  
2008. jan. 22. 20:14 | válasz | #8
Fax kivan már ezzel a videókártya-biznisszel. Évente 3 generáció? Tényleg röhej! Akkor melyiket vegyük kedves Ati/Nvidia? Ja persze, mindegyikből egyet, úgy járunk a legjobban.
2008. jan. 22. 19:13 | galéria | válasz | #7
így van,álljon meg a fejlődés,mert az átlag magyar nem tudja finanszírozni az új gépét -.-
Su0my  
2008. jan. 22. 19:12 | válasz | #6
de pl. g1 g2 g3, ezek az 1 év alatt megjelenő generációk. én egyre inkább úgy látom, hogy a példánkban g1 és g3 között kb fele annyi teljesítménynövekedés van, mint régebben a féléves (háromnegyed éves) generáció váltások között :( ATInak rá kéne lépnie nVIDIA-ék f*xára egyszer, jól megtaposni, csinálni egy olyan kártyacsaládot, amely tudja tartani magát jó fél/kétharmad évig magát, visszaállhatna a régi, még mindig gyors, de kicsit reálisabb rend.. ez persze jó nagy közhely volt, de nagyrészint az ATI impotenciájának köszönhető, hogy itt tartunk :S uez lesz processzor fronton->én inteles vagyok inkább, de go AMD!
Su0my  
2008. jan. 22. 19:08 | válasz | #5
jaja, egyre csökken az a veszteség!
Su0my  
2008. jan. 22. 19:08 | válasz | #4
:) blikk.hu/SG
HöfEE  
2008. jan. 22. 18:06 | galéria | válasz | #3
Na menjenek már valahova, most már lassan egy éven belül 3 szériányi videkártyát dobnak ki. Én meg az 1 éves VGA-mal már generációkkal leszek lemaradva. Ez már röhej. Önmagában az egész még nem is lenne annyira gáz, de hogy a játék "fejlesztők" is biztos olyan gammákat fognak kiadni amihez a legujabb vas kell az tuti.
dez  
2008. jan. 22. 17:25 | válasz | #2
Továbbra sem olyan meglepő az AMD optimizmusa, ha megnézzük, mi van a nagy veszteség számai mögött.
2008. jan. 22. 16:16 | válasz | #1
Megint egy részletekig menő rengeteg infót magával hordozó érdekfeszítő és nem a két rivális között tükör-párhuzamot hordozó, obiektív meglátásokra és tárgyilagos funkciókra fókuszál, csak gratulálni tudok a szerzőnek, és hálám szakadatlan erejevélel szorongatni azt a drága kezet amely e sorokat gépelte.