Érintőképernyőt kap az új Eee PC
2008. január 20. 12:26, vasárnap
Az érintőképernyőt gyártó cégek köréből szivárgott ki a hír, miszerint az Asus olcsó fejlesztésekre számít, hogy a következő generációs Eee PC részeként értékesítse azokat. Egyszerre több változat is készül.

Hirdetés

A tajvani források annyit árultak el, hogy az érintőképernyőre szakosodott gyártók jelenleg a prototípusokat versenyeztetik annak reményében, hogy az Asus ezt követően velük állapodik meg a sorozatgyártásról. Az Eee PC második generációjában ugyanis megjelennek az érintőképernyővel szerelt változatok is, amelyek a hírek szerint nem lesznek sokkal drágábbak a hagyományos kijelzővel érkező társaikhoz képest.



A jelenleg állás szerint az Asus három különböző méretű kijelző támogatását tervezi a második sorozatban. Az első példányok mindössze 7 hüvelykes fejlesztése helyett ezúttal 8, 9, valamint 10 hüvelykes példányok jönnek szóba, amelyek közül a középső változat lesz érintőképernyős. Ráadásul mindezt úgy szeretnék megoldani, hogy az összesített előállítási költség legfeljebb 15 dollárral emelkedjen a hagyományos készülékekhez képest, vagyis - ha minden jól megy - a vékony pénztárcájú vásárlók nem igazán fogják megérezni a fejlesztés jelentette pluszköltségeket.

Az biztosnak tűnik, hogy a partnerekről még nem döntöttek a cég háza táján, bár a jól értesültek egyetértenek abban, hogy a tajvani vállalatokat preferálják majd. A potenciális partnerek azonban arra számítanak, hogy idén viszonylag kevés, alig néhány százezer példányt kell majd leszállítaniuk, aminek eredményeként alacsony profittal és nem túl kedvező selejtaránnyal számolhatnak. Igaz, az ágazati előrejelzések 4-5 millió Eee PC-ről szólnak 2008-at illetően, ám ezek jó része nyilván nem érintőképernyővel kerül majd a boltokba.

A várakozások szerint a 10 hüvelykes kijelzővel szállított példányok lesznek a legdrágábbak, ám azt még nem tudni, hogy ez mekkora változást jelent a jelenlegi árakhoz képest.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. jan. 30. 23:22 | válasz | #35
Csak az érdekelne, hogy hogyan használod ingyen a laptopod külföldről? Ingyen WiFi hotspotot nem lehet mindenhol találni, hotspot hálózatra előfizetni meg elég drága mulatság. GPRS netán 3G roaming költségei meg bőven többe vannak, mint hazatelefonálni...
2008. jan. 24. 00:54 | galéria | válasz | #34
amazonon 300$ alatt dobálják:)
2008. jan. 22. 09:40 | válasz | #33
"ja külföldön vagy, ha még ott is a neten jár agyad a csajok meg a sör helyett menj be egy netcaféba és élvezkedj, vaze órát sem hordok, nemhogy f@szom laptoppal szaladgáljak. (balatoni házban meg ott a régi pé3-as asztali)"

Külföldön volt 1 hetem, hogy nem tudtam felmenni internetre, és pont akkor maradtam le egy jó munkalehetőségről, mert nem tudtam figyelni a hirdetéseket... Abban a pillanatban még egy félmilliós notebook is jó befektetés lett volna, ha nem maradok le róla... :S
Lehet hogy ez manapság szégyen, de bevállalom, én nem félrekúrni megyek külföldre, hanem dolgozni. Így a kinti nők nem érdekelnek, a sört utálom, a haverokkal mindig valami töményet iszunk. Mivel vannak rokonai is Magyarországon, ezért valahogy tartani kell velük a kapcsolatot. Most vagy bemegyek az olcsónak hirdetett de drága netcaféba, vagy ott a notebook - amin a felvett videóimat is tudom szerkeszteni -, és azon keresztül telefonálok haza INGYEN. Nem egy 40 éven felüli ismerősöm van, aki itthon qrvára leszarta a számítógépeket, kint meg azért vett notebookot, mert ingyen telefonálhat rajta, bármikor amikor akar. Akit nem érdekelnek a mobil gépek, az minek olvas el ilyen cikkeket?
Ha sok pénzed van, szórd el netcaféban, meg pl. ha repülőjegyet kell venned, azt is onnan csináld, ott add meg a bankkártyád adatait, hátha más is húz le róla pénzt...
ziby  
2008. jan. 22. 02:31 | válasz | #32
Ez nagyon korrekt gép lehetne egy 12"-os kijelzővel. Egy embernek átlag embernek nem kell ennél több teljesítmény.
2008. jan. 22. 02:08 | válasz | #31
mármint ez?:
- 900MHz Intel mobile processor
- Mobile Intel 910GML Express
- Operating System - Linux System
- Memory - 512MB, DDR2
- Storage - 4GB S.S.D. (Solid-State Disk)
- Expansion slot - SD Secure Digital
- 7" Display
- CPU & Chipset - Intel Mobile CPU & chipset
- Communication - 10/100 Mbps Ethernet
- WLAN WiFi 802.11b/g
- Web-Cam - 0.3 Mega Pixel Video camera
- Audio - Hi-Definition audio CODEC, Built-in stereo speaker, Built-in microphone
- Battery Life - 3 hrs (4 cells)
- Dimension -22.5 x 16.4 x 2.15~3.5 cm
- Wired communications: 10/100 Mbps Ethernet, 56K modem
- Wireless communications: 802.11b/g Wi-Fi (Atheros AR5BXB63)
Ez 1 szinten van 1 700k-s laptoppal? ööööö mire is jó ez? (netezni a pspvel is tudok..még a gépelés sem gáz...) szövegszerkesztés valóban létfontosságú lehet kint a "vadonban",a chatelést nem is említem....mire jó ez konrétan?
Filiic  
2008. jan. 21. 20:35 | válasz | #30
Csak egy kis érdekesség, ha nem számít az ár: Asus R3: http://www.kutyu.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1534&Itemid=31
2008. jan. 21. 10:49 | válasz | #29
Ami nekem még nagyon tetszett régebben az a Psion-nak a kézi gépei. Pl a Revo mai szintü tudással sikertermék lehetne.
2008. jan. 21. 10:47 | válasz | #28
Nem mindenki 1-2 hét fütyilóbálásra megy külföldre (munka/iskola stb). Ilyenkor pedig igenis szükséges lehet egy hordozható szgép, ami kisebb és könnyebb mint a mai mainstream laptopok.
kvp  
2008. jan. 21. 10:42 | válasz | #27
"Az a baj, hogy sokan nem ismerik a piacot, csak azokat a gépeket amiket "nyomatnak" a neten/sajtóban/reklámokban. És ilyen szinte csak az iPod/iPhone, meg az EEE/OLPC."

Az eee pc pont azt tudja amit a tobbi nem. Egyszeruen kompatibilis az altalunk hasznalt szoftverekkel. Jo az iphone, de nincs billentyuzete es nincs rajta szinte semmilyen hasznalhato szoftver. Az olpc is hasonloan agyhalott, mert nem szabvanyos a felulete, bar a hardvere nem olyan rossz, csak gyenge. Ezzel szemben az asus eee-je pont arra valo amire az emberek hasznalni akarjak. Lehet rajta bongeszni, szoveget szerkeszteni, letolteni a fotokat a digitalis fenykepezogeprol es elrendezni oket. Ha nagyon kell, van ra rendes opera vagy firefox, van hozza flash tamogatas (nem csak a youtube megy, hanem minden flash-es oldal) es ha nagyon kell van hozza gimp (kepszerkeszto) is vagy barmilyen ebook reader. A lenyeg, hogy nem specialis hardver, hanem egy rendes pc, jo alaposan osszenyomva es stabil kivitelben, tehat jo 30 evnyi szoftver es tamogatas van hozza. Ha felrakunk ra egy winxp-t memoriakartyara, akkor siman hozza egy 700 ezer forintos ultakompakt laptop tudasat meghozza megfizetheto aron. A dragabb gepek pluszteljesitmenye pedig csak azoknak kell akik jatszani akarnak, ami eleg kis resze a laptophasznalo embereknek. Az asus eee azoknak jo, akik nem akarnak a gepukkel jatszani vagy tudomanyos munkat vegezni. Ez kb. az emberek 90%-a. Mindenki masnak ott vannak a draga laptopok, vagy a 'mozgathato' desktop gepek (nagykijelzos laptop neven). Ha valaki az utobb emlitett 10%-ba tartozik es jobban megeri neki egy 14 inches olcso laptop, akkor oruljon neki. Gondoljon arra, hogy 10 emberbol 9-nek inkabb az eee a jobb valasztas.
angol  
2008. jan. 21. 10:16 | válasz | #26
pénzt akarják kiénekelni a zsebedből vaze, gondolkozzatok már kicsit, régen mobil sem volt mégsem éreztem magamat szarf@szubbnak mint most amikor azt is tudja mindenki mikor hol mekkorát szartál, ááááááá köcsögség az egész ...
(ja és énis már ilyeneken gondolkodom hogy peca közben kis laptoppal nézem a parton a horgász oktatófilmeket amíg nem jön a potyesz, betegsééééég őőőőőrület mama segííííííts)
angol  
2008. jan. 21. 10:08 | válasz | #25
mondjuk engem baromira hidegen hagy ki miért veszi ill. nem veszi meg a cuccost, ennyi nyálverést egy új gép miatt, ja külföldön vagy, ha még ott is a neten jár agyad a csajok meg a sör helyett menj be egy netcaféba és élvezkedj, vaze órát sem hordok, nemhogy f@szom laptoppal szaladgáljak. (balatoni házban meg ott a régi pé3-as asztali)
2008. jan. 21. 08:09 | válasz | #24
Meg billentyuzet hianyban is szenved. Probalt mar valaki szoveget szerkeszteni ipod touch-on?

Én próbáltam, egy webcímet írtam be a Safariba, de annyi bőségesen elég is volt belőle:) (érintőceruzával talán könnyebb lenne eltalálni a gombokat, mert relatíve nagyok)

De szerintem ilyesmi célokra mégiscsak egy billentyűzetes PDA a legjobb, nekem egy MDA Pro van, ami úgy néz ki mint egy kis laptop viszont alig pár mm-el nagyobb, mint egy sima PDA. Egy jó bluetooth fülessel még telefonálni is kényelmes vele, vagyis egy eszközzel kevesebb a zsebben. És manapság a béka segge alatt az ára, én 60-ért vettem nemrég karcmentes, makulátlan állapotút.

Az a baj, hogy sokan nem ismerik a piacot, csak azokat a gépeket amiket "nyomatnak" a neten/sajtóban/reklámokban. És ilyen szinte csak az iPod/iPhone, meg az EEE/OLPC.
2008. jan. 21. 06:35 | válasz | #23
"Az Asus EeePC tenyleg rossz helyen all egy iPod Touch es egy 14" belepo szintu notesz kozott. Az Ipod Touch-nak mer mar van levelezo programja is, nehany uj alkalmazas mellett amit az Apple a napokban jelentett be. Egy 14 colos noteszt meg mar 1.6 GHz-es procival tudsz venni, bovitheted a memoriat, merevlemezt ha akarod."

Régen hülyeségnek tartottam a notebook-okat, úgy gondoltam hogy elég egy asztali gép, meg majd egy PDA-val milyen jól elleszek. Volt szerencsém 3 hetet távol tölteni országunktól, ahol hirtelen rájöttem, hogy mennyire fontos dolog az internet, meg a mobil gépek. Úgy voltam vele, hogy minek notebook, hiszen ott a PDA. Na igen. Próbálj meg egy érintőképernyős, billentyűk nélküli gépen 30 percig chatelni msn-en, meg megírni egy hosszabb levelet... Vegyek notebook-ot? 15,4"-os gépeket lehet már olcsón kapni, de azt nem lehet lazán "bevágni" a hátizsákomba, mert azoknak elég rendes a méretük... A megoldás a 12" vagy az alatti gép. Nézegettem a 12"-os Acer és egyéb gépeket, Acer megoldása tetszik, de hát 220 ezer forint... Ha döntenem kellene hogy 12"-os Acer 220-ért, vagy mondjuk az Asus megoldása 10"-on 120 körül, akkor igen csak elgondolkodnék az utóbbin.

Elég furcsa érv az ipod touch mellett ez a levelezőprogram téma, hiszen a Windows alapú PDA-ra van 1000 féle levelezőprogram, mégsem szívesen használom mert kényelmetlen.
echo  
2008. jan. 21. 00:08 | válasz | #22
szerintem az érintőképernyő akkor lehetne jó, ha esetleg használható lenne table pc szerűen :)
kvp  
2008. jan. 20. 23:51 | válasz | #21
"egy valamiben kevésbé versenyképes az apples spec termék: a szoftver ellátottságban."

Meg billentyuzet hianyban is szenved. Probalt mar valaki szoveget szerkeszteni ipod touch-on? (mondjuk az, hogy nincs is ra office kompatibilis szovegszerkeszto mellekes) Az eee pc pont arra valo amire kitalaltak. Hiaba ad ki az apple 4 mm vastag laptopot ha az egyreszt nagyobb, masreszt sokkal serulekenyebb, harmadreszt joval dragabb mint az asus termeke. (tehat nem gyerekek, idosek es nok taskajaba valo) A 7 inches helyett tenyleg jo lesz a 10 inches kijelzo, de az erintokpernyo igazabol nem szukseges. Esetleg a touchpad helyere rakhatnanak egy trackpoint-os joystick-ot, ami kenyelmesebbe tenne a hasznalatot.

Szoftverellatottsagban a linux-ot csak egy operacios rendszer verheti igazan, az a widnows. Mivel az asus varhatoan mindkettovel szallitja az eee pc-t, ezert az apple laptopok nem igazan rughatnak labdaba. Az eee pc a hozza nem erto nagykozonsegnek _es_ a kutyumaniasoknak keszul, az apple termekek pedig csak a hozza nem erto gazdagoknak. Ennek ellenere valamiert az asus termekek ujabban mindig jobbak lettek, koszonheto a kinaival szemben megbizhatobb taiwani minosegnek. A design nem minden, jobb ha rendesen mukodik is a hardver. Az uj x86-os apple gepek gyakorlatilag nem szabvanyos kinai pc-k, aminel azert nem nehez megbizhatobbat kihozni.
2008. jan. 20. 23:35 | válasz | #20
jah láttam, és fogtam is de nagyon nem fogott meg. Egy mp3 lejátszó és palm ötvözete ami lejátszik videót is. És többe is kerül 50k-val.
2008. jan. 20. 22:47 | válasz | #19
Azért egy iPod Touch-ot egy kalap alá venni egy kis notebookkal...:)
echo  
2008. jan. 20. 21:54 | válasz | #18
szerintem ez a cucc lesz az ASUS iPodja. az az értzésem, hogy ez is eléggé fel fogja borítani a piacot. olyanok is venni fognak, akiknek korábban eszükbe sem jutott laptopot venni.
2008. jan. 20. 21:53 | galéria | válasz | #17
ez aztán az érv: már megvan a levelező programja is
egy valamiben kevésbé versenyképes az apples spec termék: a szoftver ellátottságban.
Kaadi  
2008. jan. 20. 21:19 | válasz | #16
Ott a pont!

Az Asus EeePC tenyleg rossz helyen all egy iPod Touch es egy 14" belepo szintu notesz kozott. Az Ipod Touch-nak mer mar van levelezo programja is, nehany uj alkalmazas mellett amit az Apple a napokban jelentett be. Egy 14 colos noteszt meg mar 1.6 GHz-es procival tudsz venni, bovitheted a memoriat, merevlemezt ha akarod.
Ronny  
2008. jan. 20. 21:05 | galéria | válasz | #15
akkor pár évet még várnod kell
pex  
2008. jan. 20. 18:56 | válasz | #14
ajanlom figyelmetekbe az iPod Touch-t.
alapbol 8 gigas, 10 oran at birja filmnezessel, kb 1/3 kg, es egy teljes erteku oprendszer van rajta. Persze fel kell hekkelni, de ugy nez ki minden megy rajta.
Es mindezt mar most olcsobban mint az asus eee. Erintokepernyovel.
2008. jan. 20. 18:45 | válasz | #13
100-120 $-ért én is valszeg benevezek egyre
2008. jan. 20. 18:32 | válasz | #12
azok akik videókat visznek magukkal már manapság is hordozgató vinyókkal mászkálnak. Minek mennék egy csomó dvd tokkal mikor egy kicsit nagyobb mint egy DVD doboz, és sokkal több minden fér rá. Pl a fényképeket is ezen tárolod amiket csinálsz ha már nagyon utazgatsz.
2008. jan. 20. 18:30 | válasz | #11

asus eeepc video 1
video 2
video 3

nem rossz, de az ára még mindíg magas ahhoz mennyiért akarták adni. bár ha minél többet vesznek, valsz megy le az ára.

16cm x 22cm x 3.5cm a méretei nem túl nagy de azért mégis jobb cipelni mint egy laptopot, és könyebb elrakni. a videókból meg látszik hogy annyira nem kicsi a képe hogy ne nézhess rajta filmet.
Filiic  
2008. jan. 20. 18:09 | válasz | #10
Fura elképzeléseid vannak...
2008. jan. 20. 18:05 | válasz | #9
Ok , sok sikerl a filmnézéshez ezen a 7 colos kijelzőn.
Ja és ha mondjuk DVDt akarsz názni rajta , magaddal viszed az USBs DVD íródat , ami tényleg kényelmes ut közben
Ronny  
2008. jan. 20. 17:21 | galéria | válasz | #8
és minimum kétszer olyan nehéz és a méretkülönbségről ne is beszéljünk...
Mberke  
2008. jan. 20. 17:21 | válasz | #7
Ez igaz. De nekem arra van szükségem, h legyen egy gépem amit mindig be tudok bobni a táskámba, könnyű, oda vigyem ahova akarom. Tudjak rajta netezni, neten keresztűl dolgozni, ránézni az otthoni gépemre. na meg néha 1-1 filmet megnézni. Erre halál egy 3 kilós gép aminek az üzemidelye 2 óra és ráadásul még bele sem fér a táskámba. Ja és nincs szükségem warez winre, ezekre a célokra amikre nekem kell sokkal jobb megoldás egy Ubuntu.
Mindenki azt vegyen amire szüksége van, nekem egy nagyon mobil gép kell jó áron és erre eddig semmi megoldás nem volt. Most ha valóban kijön a 10"os akkor lesz!
2008. jan. 20. 17:06 | galéria | válasz | #6
Bocs, tervezett 200 dollár jó reklámkampány volt, húzó szlogen.
2008. jan. 20. 16:37 | válasz | #5
Hát 400 dodóért már egy használható gépet kapsz , 1 giga rammal , 100 giga "tárhellyel" , 14 colos kijelzővel , meg warez winnel
Mberke  
2008. jan. 20. 16:16 | válasz | #4
Az OLPC volt a száz dolláros laptop.
Egyébként ha az árat sikerül a mostani szinten tartani, szóval 1Ghzes, gépet 512 Mb rammal, 4-8Gb tárhellyel, wifivel, 0,3 as kamerával, 4 órás üzemidővel és 10" os kijelzővel 400$ körül tartani akkor 100% hogy veszek 1 ilyet.
A 7"os kijelző nagyon kicsi, de 10"lal már tökéletesen el lehet lenni. A többi paraméter pedig bőven el
feri79  
2008. jan. 20. 16:12 | válasz | #3
Az EEE sose volt 100 dolláros, azt egy mási cég gyártja.
2008. jan. 20. 15:47 | galéria | válasz | #2
100 dolláros laptop
haha-ha
ez mind jó, csak az extrákkal elszállnak az árral is
Ronny  
2008. jan. 20. 14:01 | galéria | válasz | #1
a 10 hüvelykesre benevezek.