A brit kormány az internetes terrorista eszmék ellen
2008. január 17. 18:02, csütörtök - Forrás: MTI
A brit kormány fel akar lépni a terrorista eszmék internetes terjesztése ellen, és úgy tartja, hogy az ilyen honlapok felszámolása nem a szólásszabadság korlátozása - mondta csütörtökön a brit belügyminiszter.

Hirdetés

Jacqui Smith a londoni King's College egyetem által szervezett szakszemináriumon azt mondta: az internet "nem tilos terület a kormány számára", és ha a világhálón illegális tartalmak jelennek meg, azokat el kell távolítani. Példaként említette, hogy máris folyamatos és intenzív az állami együttműködés az internetes szolgáltatókkal például a pedofil tartalmak kiszűrésében. Jacqui Smith szerint ugyanilyen indokolt a kormányzati fellépés a "sebezhető fiatalokat szélsőséges erőszakcselekményekre csábító" internetes oldalak ellen.

A belügyminiszter felidézte, hogy Nagy-Britanniában jelenleg a második legmagasabb, "súlyos" fokozatú terrorkészültség van érvényben, amely azt jelenti, hogy a kormány megítélése szerint "valószínű" egy terrortámadás végrehajtása. Hozzátette: a titkosszolgálatok nyilvántartásában jelenleg kétezer olyan brit állampolgár szerepel, akik biztonsági kockázatot jelentenek.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. jan. 21. 01:48 | válasz | #1
> A belügyminiszter felidézte, hogy Nagy-Britanniában jelenleg a második legmagasabb, "súlyos" fokozatú terrorkészültség van érvényben, amely azt jelenti, hogy a kormány megítélése szerint "valószínű" egy terrortámadás végrehajtása.

Ha meg nem, akkor jon az M16 ujabb glasgow-i fustolo autoja. Hadd remegjen a szavazo: haboru vagy beke?