A Sun felvásárolja a MySQL-t
2008. január 16. 21:23, szerda - Forrás: SG.hu
A Sun 1 milliárd dollárért veszi meg a MySQL-t, a világ legnépszerűbb nyílt forráskódú adatbázisának fejlesztőjét. A cég ezzel növekedési stratégiáját kívánja felgyorsítani a 15 milliárd dolláros adatbázis-piacon.

Hirdetés

A Sun Microsystems bejelentette: megállapodást kötött, amelynek értelmében megvásárolja a MySQL AB-t, a nyílt forráskódú világ egyik ikonját, a világ egyik leggyorsabban növekvő nyílt forráskódú adatbázisának fejlesztőjét. Az üzlet értéke összességében mintegy egymilliárd dollár. Az akvizícióval tovább javul a Sun pozíciója a vállalati informatikai piacon, s immár kiterjed a mintegy 15 milliárd dolláros adatbázis-piacra is.

A MySQL-t világszerte milliónyi megoldáshoz alkalmazzák, többek között olyan szolgáltatók, mint a Facebook, a Google, a Nokia, a Baidu és a China Mobile. A cég közleménye szerint olyan lehetőségeket jelent a Sun számára, amelyek át fogják rajzolni a szoftver-ipar látképét azzal, hogy a MySQL nyílt forráskódú adatbázisát hagyományos alkalmazásokhoz is használják. A cég szerint a MySQL még kapósabb, egyúttal még értékesebb lesz a Sun globális szolgáltató-hálózatának hozzáadása révén. A MySQL számára megnyílnak a Sun disztribúciós csatornái is, köztük az Intellel, az IBM-mel és a Dell-lel fennálló OEM partnerségek.

"A mai akvizíció megerősíti a Sun helyét a globális web-gazdaság középpontjában. A MySQL megvásárlása támogatja átfogó növekedési tervünket, s felerősíti azon technológiákba való befektetéseinket, amelyeket a rendkívüli növekedés és hatékonyság letéteményesei igényelnek, legyen szó az internetes média titánjairól, vagy éppen a világ legnagyobb hagyományos vállalatairól" - jelentette ki Jonathan Schwartz, a Sun Microsystems elnök-vezérigazgatója. "A MySQL munkatársai és vállalati kultúrája, valamint rendkívüli webes elterjedtsége ideálisan illeszkednek a Sun nyitott megközelítéséhez, ami a hálózati innovációt illeti. S ami a legfontosabb: ezzel a bejelentéssel megugranak befektetéseink azon közösségekbe, amelyek az internetes innovációt és a technológiát versenyfegyvernek tekintő vállalkozásokat működtetik."

A MySQL nyílt forráskódú adatbázisát széles körben alkalmazzák minden jelentősebb operációs rendszeren, minden fontos hardver-gyártó termékein, legyen szó a világ bármelyik vidékéről, bármilyen iparágról, bármilyen applikáció-típusról. A MySQL nagy teljesítményű, nyílt forráskódú adatbázisát máig több mint 100 millió példányban töltötték le és terjesztették, s minden nap további 50 ezer letöltéssel nő ez a szám. A széles körű penetráció által a Sun tovább mélyítheti meglevő ügyfélkapcsolatait, s új lehetőségeket kínálhat a nyílt forráskódú megoldásokat értékelő vállalatok körében. A cég azt várja a felvásárlástól, hogy új piacokat hoz rendszerei, virtualizációs és middleware-megoldásai, tároló-platformjai számára is.

"A MySQL és a Sun kombinációja hatalmas lehetőség minden felhasználó, minden különböző méretű szervezet számára, amelynek innovációra, növekedésre és választékra van szüksége" - mondta Marten Mickos, a MySQL vezérigazgatója. "A Sun vállalati kultúrája és üzleti modellje kiválóan illeszkedik a MySQL sajátjához, hiszen ugyanazok az értékei, amelyekre mi alapításunk óta támaszkodunk: szoftverszabadság, online innováció, a közösségek és partnereink bevonása. Rendkívüli izgalommal készülünk arra, hogy a Sunnal és a nyílt forráskódú MySQL-ökoszisztéma milliónyi tagjával együtt továbbra is a legjobb adatbázist szállítsuk, amely a korszerű, webes gazdaság motorja lehet."

A tranzakció lebonyolítását követően a MySQL integrálódik a Sun szoftver értékesítési és szolgáltatási szervezeteibe, míg a társaság vezérigazgatója, Marten Mickos, csatlakozik a Sun vezető testületéhez. Az átmeneti időszakban a két cég szakembereiből álló közös csapat készíti el az integrációs terveket annak érdekében, hogy kihasználhassák a technológiai, termék- és kulturális előnyöket, illetve mindkét társaság legjobb üzleti és termékfejlesztési megoldásait. A MySQL központjai: Cupertino, Kalifornia, USA, illetve Uppsala, Svédország. A cégnek 400 munkatársa van 25 országban.

A tranzakció részeként a Sun mintegy 800 millió dollár készpénzt fizet, s tulajdonába kerül a MySQL minden részvénye, valamint mintegy 200 millió dollárnyi opció. A tranzakció várhatóan a vállalat 2008-as pénzügyi év harmadik negyedévének végén, a negyedik negyedév elején zárul le, de ezt még meg kell előznie a szabályozó hatóságok jóváhagyásának és egyéb szokásos feltételek teljesülésének.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. jan. 18. 10:52 | válasz | #20
Ilyet ne is kérdezz, mert utána úgyis eltűnnek, ahelyett, hogy kifejtenék a véleményüket. Egyszerűen csak szar a sun és szar a java, érjük be ennyivel:)

(pedig a sun-nál vannak a legkreatívabb fejlesztők, és a java aze egyik legjobb nyelv)
barr  
2008. jan. 17. 20:12 | válasz | #19
Nem értem mi a problémátok a java-val ill. a Sun fejlesztőivel.Egy a mai napig széles körben használt és elég jól átgondolt nyelv,folyamatos fejleszéssel(pl:generikus@1.5),úgyhogy tényleg sötétítsetek már fel h miért olyan ellenszenves a sun mérnöki gárdája.
2008. jan. 17. 19:59 | válasz | #18
Remélem, a Sun fejlesztőit nem engedik a forrás közelébe.
2008. jan. 17. 17:31 | válasz | #17
A sun fejlesztette ki a java-t és rengeteget fejődött minden szempontból. Amíg nem fejted ki, hogy miért vált szarrá addig csak röhögök az ilyen hozzászólásokon:)
Ravkin  
2008. jan. 17. 16:17 | válasz | #16
nem tudom miért kell nagyvállalati politikát csinálni az olyan programokkal amik eddig kifogástalanul működtek.
Ravkin  
2008. jan. 17. 16:16 | válasz | #15
egy újabb program ami szarrá válik a sun süllyesztőjében. (először a java)
Yv@n  
2008. jan. 17. 08:52 | válasz | #14
Eddig is ilyen volt, csak most máshoz megy a lé :)
Mcsiv  
2008. jan. 17. 08:31 | válasz | #13
"tudtommal a MySql platform független ahogy a java is. Ergo nem hiszem h átkéne írniuk :)"
A mysql egy szoftver, a platform fuggetlensege kulonbozo programozasi technikakbol szarmazik, a java mint programozasi nyelv platformfuggetlensege igen kerdojeles, rengetegen vitatkoznak rola. Ez mar csak abbol adodik, hogy a java a forrast egy koztes "binarissa" gyurja ossze, amit majd a java VM (Virtual Machine) dolgoz fel.
"Sunék elég kreatívak új megoldások kidolgozásában."
Igen, pont ettől félek én is, hogy a mysql is a tobbi sorstarsa utan beall a sorba es valami elkorcsosult izet hoznak ki belole. A mysql eddigi iranyvonala szerintem jo volt, nem kene megbolygatni.
"Van ám...pl Oracle..."
Az oracle es az mysql ket kulon tema, kozos pontjuk hogy adatbazist kezelnek, sql szinaxis alapjan. Mind a ketto masra jo, elonyokkel, hatranyokkal a masikkal szemben.
"C, Java, Delphi...szinte mármilyen programnyelv tudja használni"
Hala egnek
Kaadi  
2008. jan. 17. 02:14 | válasz | #12
a mysql is olyan lesz mint a suse linux. nyiltan fejlesztik, oem csatornakon terjesztik (itt segit majd a sun) es kaszalnak a tamogatasbol.
2008. jan. 17. 00:53 | galéria | válasz | #11
így van, eddig se volt mindenkinek ingyenes
2008. jan. 17. 00:04 | válasz | #10
Hogy jön ide az oracle? Én a mysql enterprise-ról beszéltem, fizetsz és kapsz supportot meg minden szart, attól függ, hogy milyen csomagot veszel. Oracle-nek semmi köze a mysql-hez, nem is illik összehasonlítani a kettőt.
2008. jan. 16. 23:39 | galéria | válasz | #9
Kíváncsi vagyok hova alakítják.
2008. jan. 16. 23:38 | válasz | #8
Van ám...pl Oracle...de érdekes amúgy, hogy fejlesztőket inkább a pénzes megoldásokhoz veszek fel. Pedig a MySQL is nagyon jó, gyors, C, Java, Delphi...szinte mármilyen programnyelv tudja használni.
2008. jan. 16. 22:46 | válasz | #7
Át kéne írniuk ha fizetőssé akarnák tenni. De ugyanúgy marad open-source ez 99%, csak mögé állt egy nagy cég. Majd kérnek pénzt a supportért.

(megjegyzem, hogy eddig is volt fizetős mysql)
2008. jan. 16. 22:42 | válasz | #6
Jó hír! Sunék elég kreatívak új megoldások kidolgozásában. Kiváncsi vagyok a mysql-ből mit hoznak ki:)
Vorpal  
2008. jan. 16. 22:41 | válasz | #5
Én állandóan az 1 milliárddal foglalkozom.
2008. jan. 16. 22:40 | válasz | #4
tudtommal a MySql platform független ahogy a java is. Ergo nem hiszem h átkéne írniuk :)
Caro  
2008. jan. 16. 22:20 | válasz | #3
Nem valószínű. Ha nem akarják átírni az egészet Java-ba, akkor szerintem nem lesz gond :)
2008. jan. 16. 22:17 | válasz | #2
Ugye ez most nem a MYSQL ingyenességének a végét jelenti?
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. jan. 16. 22:12 | galéria | válasz | #1
"A Sun 1 milliárd dollárért veszi meg a MySQL-t, a világ legnépszerűbb nyílt forráskódú adatbázisának fejlesztőjét. A cég ezzel növekedési stratégiáját kívánja felgyorsítani a 15 milliárd dolláros adatbázis-piacon."

nekünk is ilyesmivel kellene foglalkoznunk.