Tíz év börtönt kaphat egy brit szoftverkalóz
2008. január 16. 17:26, szerda
A férfi az eBay oldalain árulta az általa feltört szoftvert, meglehetősen feltűnő áron, 12 ezer helyett mindössze 12 fontot kérve a fejlesztésért. Bűnösnek vallotta magát, ám ez nem mentette meg a büntetés kiszabásától.

Hirdetés

Michael Walton az épületek, nagyobb építmények tervezésénél használt AceCad szoftver titkosítását törte fel, így elméletileg korlátlan számú példányt tudott volna értékesíteni. Meg is kezdte a feltört változat árusítását, mégpedig az eBay aukciós portál oldalain, ahol nem kevesebb mint 80 azonosítóval rendelkezett. Tevékenységére azonban felfigyeltek és még időben lecsaptak a kalózra.

Walton otthonában lefoglalták számítógépét, valamint 300 lemezt, az aukciókat pedig természetesen lefújták. A BSA brit részlege örömmel vette tudomásul, hogy sikerült azonosítaniuk az elkövetőt, már csak azért is, mert ezzel megrengethetik az online aukciók névtelenségébe vetett hitet, ami túlságosan merész lépésekre késztette a szoftverkalózok egy részét. Az üggyel kapcsolatban megjegyezték, hogy nemcsak a jól ismert, nagyobb nemzetközi márkák forognak veszélyben, de a kisebb vállalkozások ezrei is, amelyek igen nehéz helyzetbe kerülhetnek az ilyen ügyek miatt.

A forgalmazásért felelős szoftvercég igazgatója a Derby Telegraph lapnak elmondta, hogy a fejlesztés egy-egy példánya általában 12 és 20 ezer font közötti áron talál gazdára. "Lehet, hogy a nagy popsztárok megengedhetik maguknak, hogy egyesek kalózmásolatok révén terjesszék műveiket, ám számunkra ez teljességgel lehetetlen. Szerencsére még időben lekapcsolták az illetőt, ám egy teljes vagyont veszthettünk volna, ha ez így megy tovább" - tette hozzá Wayne Rawson igazgató.

Az ügyben várhatóan februárban hoznak döntést, a kalóz akár 10 év börtönt is kaphat tevékenysége jutalmául.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. jan. 17. 17:43 | válasz | #18
"Lehet, hogy a nagy popsztárok megengedhetik maguknak, hogy egyesek kalózmásolatok révén terjesszék műveiket, ám számunkra ez teljességgel lehetetlen"
Érdekes. Ha ennyire ki van nekik számítva minden egyes cent, akkor miért mernek nagyobb, kétségesebb befektetéseket eszközölni? Ráadásul az a cég, akinek kell egy jó drága XY nevű progi, nem kalózmásolatokkal bíbelődik, mivel ha lebukik (ehhez elég egy elégedetlenkedő dolgozó, ami szép számmal akadhat), akkor nem a profitveszteség az egyetlen, amivel számolnia kell a cégnek. Bár ki tudja, lehet, hogy az MS kirendeltségeknél is warez Windowst használnak.

WoHu: vannak még ilyenek mindenhol! :(
2008. jan. 17. 16:21 | galéria | válasz | #17
Pusztán már a lehetősége is hülyeség. A vagyoni bűncselekményeknél is vannak (sajnos?) limitak.
2008. jan. 17. 16:07 | válasz | #16
Ere mondjak azt-ha lopsz, lopj annyit hogy megerje.
2008. jan. 17. 13:30 | válasz | #15
"akár" 10 évet is kaphat = semmit nem mondtak vele lehet 2 év felfüggesztett is meg lehet ejnye-bejnye is belőle, előélettől, megbánástól függően.
JL666  
2008. jan. 17. 12:57 | válasz | #14
mi következik ebből? Hogy a búlvársajtónak is legyen miből élnie nem 100$ -s büntit kapott, hanem egyből 10 évet!
2008. jan. 17. 10:36 | válasz | #13
Szerintem ez valami art performance. Biztos van/lesz a csókának valami nagy nyilatkozata a világ felé.

Máshogy nehéz megérteni...
WoHu  
2008. jan. 17. 09:42 | válasz | #12
Bocsesz, nem szándékos volt, és csupán karambol, de a lényeget gondolom mindenki érzi. 24 éves volt a vétlen rendőr aki meghalt, mert a mi elődkénk nagyon sietett. Itt a link.
WoHu  
2008. jan. 17. 09:37 | válasz | #11
Éljen a szerzői jogok védelme... Összehasonlításként:
császár ("shane nemtommennyi") előd: közfeladatot ellátó személy (rendőr) szándékos halálra gázolása + biztosítási csalás (mindkettő bizonyítva) - soha nem került börtönbe.
Ez a muksó keresett vagy kemény 1000 dollárt (amiért igen keményen megdolgozott) (meg mondjuk okozott párszázerer dolcsi kárt egy cégnek) - 10 év!

Amíg a mi császár elődünk (szándékosan kisbetűvel) meg princz gáborunk szabadon, jólétben folytatja életét mintha mi sem történt volna, addig igenis meg fog döbbenteni mindenkit egy ilyen hír. Persze hülye volt ez a faszi, ha már rászántam az időmet hogy feltörjek egy ilyen progit, akkor csak nem bagóért fogom árulni... nade akkoris, tíz év???
Zivos  
2008. jan. 17. 08:52 | válasz | #10
Mert ha azt irjak: "100$ penzbirsagra is itelhetik" erdekel valakit a cikk? Ismet nem csalodtunk a bulvarmediaban, persze ez a cim hozott vagy 10k + letoltest. Csak az a gond, hogy legkozelebb majd tenyleg valami fontos lesz, es arra mar senki nem lesz kivancsi.
Amcir  
2008. jan. 17. 07:18 | válasz | #9
mért léteznek egyáltalán closed source programok? a manus egyszerűen hülye volt.
2008. jan. 17. 01:14 | válasz | #8
na ja :D Nekem is egyből ez jutott eszembe...
Sokszor a gyilkosságokért se adnak ennyit :D szerencsétlen tag, meg eladott pár windowst, 12 fontos áron! Tehát még olyan húde nagyot se tudott kaszálni...Nemhiszem, hogy lett volna olyan aki bevette. De még ha igen is ezért 10 évet ? Azért az nagyon durva
2008. jan. 16. 21:00 | válasz | #7
2008. jan. 16. 20:33 | galéria | válasz | #6
Jó kis reklám a program fejlesztőinek.
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2008. jan. 16. 20:09 | galéria | válasz | #5
Majd a sitten úgy fognak félni mint a tűztől :)
A gyilkosok majd összesúgnak a háta mögött félve halkan hogy :
Jobb ha vigyázol azzal a taggal, úgy hallottam, hogy feltört valami programot, képzled 10 évre itélték. hűhhh
- Aztán meg ott van a másik gyerek, jobb ha azzal is vigyázol, állítólag kegyetlenül elkövetett szerzői jogsértést követett el.
- miért, mit csinált?
- Hát nem tudom pontosan de én úgy hallottam, hogy letöltött valami Krisz Rudi albumot az internetről, és hogy ezzel tönkre tette az egész média ipart, a zárkában ahogy megérkezett rögtön alsó ágyat adtak neki, meg képzled az ataláj mossa neki a szaros gatyáját, az egész zárkát becsicskáztatta.
- Hűű azannyát, és én ilyen emberek közt töltöm a büntetésemet? Embertelen dolog amit velünk művelnek, hogy engedhetnek össze ilyen embereket velünk? Én csak egy sima gyilkosságot követtem el. Én csak nyugiban szeretném tölteni a büntetésemet, nincs igazság a földön, de még a börtönökben sem.
- Tudom tesókám.
2008. jan. 16. 18:36 | válasz | #4
bertino:

Az ilyen programokat nem valami nagy számban adják el (eléggé korlátozott a felhasználási területe), viszont igencsak költséges fejleszteni. Szóval nem azért kerül annyiba, mert annyival nagyobb profitot akarnának bezsebelni, hanem mert dárágbb az előállítása.
2008. jan. 16. 18:30 | válasz | #3
jah.. ahelyett, hogy kinyírt volna vkit azért csak 4 év jár :)
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. jan. 16. 18:03 | galéria | válasz | #2
egy egy példányért 12-2000 font

jaj de megsajnáltam őket, bár azért a feltörő lehetett volna egy fokkal okosabb is, nem a világ egyik legnagyobb aukciós portáljára kellett volna kipakolni a cuccot.
peterx  
2008. jan. 16. 17:58 | válasz | #1
Meg is érdemli a büdös paraszt!