Noteszgéppel és videókölcsönzéssel újít az Apple
2008. január 14. 14:35, hétfő
Véget ért a CES, így ezt a hetet egyértelműen az Apple uralja majd, amely ma kezdi meg bejelentéssorozatát a Macworld expón. Nagy áttörést azonban most nem várnak a cégtől.

Hirdetés

Az előzetes várakozások szerint az idei Macworld ugyanis a meglévő termékek további finomításáról, a kínálat kibővítéséről szól majd. Nem várnak tehát olyan nagy jelentőségű bejelentést, mint amilyen tavaly az iPhone elrajtolása volt, egy-két újdonság azonban fontos változásokat hozhat magával, már amennyiben beválik.


Tulajdonképpen két fontos mozzanatot emelnek ki a kiállítás várhatóan legfontosabb újdonságaiként. Ezek egyike az ultravékony noteszgép, amely a sikeres MacBook sorozatot egészíti majd ki. Érdekessége, hogy vastagsága mindössze a fele lesz a megszokottnak, a hagyományos merevlemez helyett pedig flashmemóriára bízná az adatok eltárolását, ami jól jelzi utóbbi gyors terjedését. Több elemző egyetért abban, hogy a vállalat most egy ilyen készülék bemutatására és népszerűsítésére koncentrál és jóllehet ezzel nem kavarnak majd akkora vihart mint az iPhone telefonokkal, sokak szívét meghódíthatja majd a könnyű laptop.


A másik jelentős újításról már korábban beszámoltunk, ez ugyanis nem más mint az iTunes zenebolt kibővítése. Még az ünnepek alatt látott napvilágot a hír, miszerint a 20th Century Fox stúdió megállapodást kötött a céggel legújabb filmjeinek megjelenéséről az online boltban kínálatában. A regisztrált felhasználók meghatározott időre letölthetik ezen filmeket, a Fox DVD-it pedig szintén letölthetik az iPod készülékekre - a megfelelő FairPlay másolásvédelem kíséretében. Napokkal később újabb stúdiók csatlakoztak az egyezséghez, így például a Warner, amely egy másik bejelentésével a nagy felbontású formátumok helyzetét változtatta meg alapjaiban.

A találgatásokat illetően tehát meglehetősen magabiztosak az elemzők - meglátjuk mi válik ebből valóra a ma induló kiállításon.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. jan. 16. 09:50 | válasz | #18
gyere át a beszmekre, ott megbeszéljük. találkozunk a macbook topikban
2008. jan. 16. 07:51 | válasz | #17
:D rólad már ne is beszéljünk :DDDD

amúgy miértne hinném el. látszik a fogalmazásodból a beképzeltség. simán el tudom hinni, hogy rolls royceod is van
2008. jan. 16. 05:57 | válasz | #16
az idióta összevissza hozzászólásodból te nem a józanságodról adsz tanúságot (lehet, hogy nem hiszed, de többet láttam apple cuccot, mint te - van itthon 6 powerbook és 3 ibook)
2008. jan. 15. 22:22 | válasz | #15
ííííííííííííííííííí, olyan rendes vagy, hogy elmondtad. komolyan nem hittem el, hogy 2001ben volt nagyobb mint 12". valamiért azt hittem hogy csak a nasa csinál titokban olyat :OOOOOOO micsoda nap :OOOO

egyébként tessék, ott van az air. ha hidegen hagyja őket a kicsi és könnyü gépek gyártása, akkor miér lett mégis mb air? feltételezem úgy érezték, hogy levannak maradva ilyen téren és voila. ennyi.

a taplózás, meg személyes vélemény, kb ennyi jött le a hihetetlen naprakész ibook hsz.edből. sorry
Macc  
2008. jan. 15. 21:35 | válasz | #14
Na marakodas helyett: http://www.apple.com/macbookair/
2008. jan. 15. 21:14 | válasz | #13
ez a taplózás kicsit felesleges és durva, főleg annak fényében, hogy az akkori technológia miatt nem csak 12"-os, hanem 14" és 15"-os laptopjaik is voltak.
2008. jan. 15. 16:57 | válasz | #12
okokodjál :) jó hogy nem valami régebbit hoztál fel ami meg a technologia miatt nem lehetett 12"nél nagyobb :) tapló
2008. jan. 14. 22:02 | válasz | #11
le vannak maradva? azzal hogy a hp már kijött egy 12"-al? rengeteg gyártónak van a hp-n kívül 12"-os notija. az apple például 2001-ben készített először ilyent... (lásd ibook)
2008. jan. 14. 20:02 | válasz | #10
Annyit hozzátennék, hogy a leejtés és a felvétel között vágás van. :) Amúgy lehet, hogy itt működik, én saját tapasztalatot mondtam. Egy ismerősöm az orrom előtt ejtette ki a kezéből, kb derék magasságból miközben vele voltam, és mikor felvette, nem igazán kapcsolt be. :) (amúgy érdekes videó, a kulcsos rész kicsit dúrva :D)
2008. jan. 14. 19:25 | válasz | #9
az első példa teljesen így van a másodikban viszont meg kell, hogy cáfoljalak :D http://www.youtube.com/watch?v=tb8-vboFHAo
2008. jan. 14. 19:16 | válasz | #8
Valamilyen szinten törekedni kell a miniatürizálásra, DE, egy mértékkel, mert pl a jelenlegi technológia mellett ezek már teljesítmény, készenléti idő és strapabíróság rovására mennek, lásd "penge" mobil (motorola asszem), iPod nano(ejtsd le egyszer és nem nagyon kapcsol be utána).
2008. jan. 14. 19:04 | válasz | #7
a vastagáságát csökkentik (ha csökkentik, megjegyzem holnap 6tol van keynote) nem szélességét, magasságát.

Darth Sith: nekem az még újdonság volt :D nem is értem miért mennek rá a vékonyságra. mobilnál is, penge... nagyon unatkoznak
2008. jan. 14. 17:51 | válasz | #6
Minek gyártsanak últra mini laptopot azt már pda-nak hívják.
Ki akkar fél milliót kiadni egy laptopért aminek a kijelzőjét nagyitoval kell nézni?
2008. jan. 14. 17:48 | válasz | #5
MSI-nek is van egy ilyenje, a YA PR200-as asszem, kifejezetten nőknek (kicsi, könnyű: 1,95kg, szines). Elég jó vas is van benne, aksi is bírja Vista alatt energiatakarékos módban kb 4 órát asszem. De kb olyan vastag mint egy macbook és álíltólag ez fele olyan vékony lesz - " Érdekessége, hogy vastagsága mindössze a fele lesz a megszokottnak" - nemtudom, hogy ezt a minimális vastagságot hogyan akarják még a felére csökkenteni..
2008. jan. 14. 17:37 | válasz | #4
nem rég voltam ilyen HP dealer napon, és ott volt egy 12" laptop. olyan hihetetlen kicsi volt, és szinte csak a kijelző miatt volt akkora amekkora :D szóval már ígyis levannak maradva :D ja és persze nagyon jó kis cucc volt. 2 ghz core 2 dou, 120 giga winch, 2 g ram, és a videó kártyára már nem emlékszem, de vitte az aearot. szóval az is a helyén volt
2008. jan. 14. 16:35 | válasz | #3
ez mind igaz, de az Apple nem kifejezetten hardver fejlesztő, bár akadnak egyedi megoldásai. Nem véletlenül használ pl. a macbook-ban Intel Core 2 Duo-t, meg pl. Intel GMA X3100 gpu-t stb.. Persze van fejlődés, egyre kisebb dolgok jellennek meg, hasonlítsuk össze az első generációs iPod-t, aztán iPod minit végül a nano-t. De egy notebook kicsit más. Vannak méretek amely alá nem lehet lemenni vagy csak nagy teljesítmény/működési idő árán.
2008. jan. 14. 16:20 | válasz | #2
az apple mindig, mindenben újít. gondold el nem rég a mobilok még aktatáska méretűek voltak, mostmeg 5mpx kamera van bennük, zene, minden. ergó mindig van hova fejlődni, most is biztos kitalálnak valami okosat.
2008. jan. 14. 14:51 | válasz | #1
"kiállítás várhatóan legfontosabb újdonságaiként. Ezek egyike az ultravékony noteszgép, amely a sikeres MacBook sorozatot egészíti majd ki. Érdekessége, hogy vastagsága mindössze a fele lesz a megszokottnak, a hagyományos merevlemez helyett pedig flashmemóriára bízná az adatok eltárolását"
Ez mind szép és jó, és megint túlzottan marketing szagú.

Rendben van, hogy vékony és könnyű. DE! Egy ilyen vékony gépbe ugyebár nem fér bele túlzottan erős vas sem (notebook-okhoz képest erős) mivel ha ilyen vékony és könnyű, ugyebár az akkumlátorból is lekell jelentősen faragni. Ha az eddigi szokásos 4cellás gyári akut mondjuk nem a felére, de 2/3adára csökkentik, az nagyon megrövidíti a notik amúgy sem hosszú működési idejét. Továbbá rendes levegős hűtést sem lehet egy ilyen vékony notiba építeni, a heatpipe meg annyira nem hatékony nulla hűtés mellett, hogy egy erősebb vasat hidegen tartson.

Továbbá kérdés, hogy hányszoros írás/újraírást viselnek el az SSD-k? Mert adattárolásra tökéletesek, vagy relatíve kevés újraírásra mint fényképezők esetében (profiknál is előbb készül ki maga a gépváz minta kártya -->300k expo kb), de amíg egy pendrive-nál vagy zenelejátszónál főként adatot tárolunk rajta meg néha rádobálunk ezt-azt azt elviseli. De egy rendszer folyamatosan változtatja a fájlokat, átír/töröl/létrehoz. Gondolom ha valaki vesz egy ilyen notit nem 1-2 évre veszi, hanem azért hosszabb időre. De kérdés, kibírja az SSD olyan sokáig, úgy, h az egész OS és minden arról fut?

Az Apple macbook-okkal elégedett vagyok, családban is van egy, megbízható, szülőknek/barátnőnek tökéletes. Internetezésre (net, msn, skype), multimédia, office tökéletes. De keményebb munkára inkább az asztali apple-k. De ez a noti, ha a híresztelések igazak, annyira vékony lesz, hogy igazából nem nagyon lesz benne "anyag". Ebből kifolyólag, a macbook-k teljesítményét alulmúlja valószínüleg vagy ha mégsem, az akku csökkentett méretéből kifolyólag nem fogja sokáig bírni. Ez szerintem inkább egy ilyen újabb "trendy" készülék lesz, mint a nano iPod, amely sok mindenre jó, csak arra nem amire kitalálták.