Árat csökkent a Toshiba, az HBO mégis kiszáll
2008. január 14. 11:38, hétfő
Természetesen a HD DVD formátumról van szó, amely az utóbbi napokban csapást csapás után szenvedett el. A Universal stúdió kitart a tábor mellett, ám a New Line és az HBO az újabb árcsökkentés ellenére is átállt.

Hirdetés

A CES végéhez közeledve a múlt héten újabb bejelentéseket tettek az érintettek, amelyekből kiderült, hogy mely cégek maradnak, illetve hogy melyek adják fel az immár kilátástalannak tűnő küzdelmet. A New Line és az HBO utóbbiak közé tartozik, ők ugyanis a Warner lépését követve kiszállnak és inkább a Blu-ray háza táján keresik a jövőben a sikert. A Universal eközben cáfolta a velük kapcsolatban napvilágot látott híreket.


CES prezentáció december végi adatokkal - három hete még döntetlenre állt a meccs

"Ellentétben a nevüket elhallgató forrásoktól származó meglapozatlan pletykákkal, a Universal jelenlegi terve a HD DVD további támogatásáról szól" - jelentette ki Ken Graffeo, a nagy felbontású szegmensben folytatott marketingért felelős alelnök. Azt nem tudni, hogy a hírt mire alapozták, ám talán nem véletlen, hogy a másik kitartó stúdió, a Paramount esetében is napvilágot látott egy hasonló pletyka, amelyet később szintén cáfoltak. A New Line és az HBO kiszállása után viszont már csak ők ketten maradnak a nagyok közül, így sokak szerint idő kérdése a hasonló bejelentések megjelenése - és ezzel együtt a formátum halála.


Toshiba HD-A35

A Toshiba gyors és radikális árcsökkentéssel igyekszik elkerülni az elkerülhetetlent. Friss jelentések szerint a harmadik generációs asztali lejátszók ára immár megközelíti a 100 dollárt, amivel soha nem látott szintre szorították le az ajánlatokat. Az Amazon oldalán például az 1080i felbontást támogató HD-A3 alig 140 dollárt kóstál, míg az 1080p felbontású HD-A30 180 dollárba kerül. Az igazi érdekesség, hogy ezúttal nem különleges akcióról van szó, mivel az ajánlat a jelek szerint végleges és nem mozog majd újra felfelé.


Toshiba stand a CES-en - még vezetőnek hitték magukat

Több szakértő úgy véli, hogy ez lehet a szabvány utolsó hurrája, ezt követően pedig végleg eldől a küzdelem. A győzelem a Blu-ray egyeduralmát és viszonylagos csendet hozhat, hiszen a sajtóban is elmarad majd a heti 5-6, a versennyel kapcsolatos hír.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2008. jan. 16. 21:14 | válasz | #52
(Na és persze a legtöbb gagyi, így a maradék elhanyagolható - az egyszerűség kedvéért hanyagoljuk is el.)
dez  
2008. jan. 16. 21:12 | válasz | #51
"a filmek nagyrészét úgyis 1x nézi meg az ember."

Na ja, a gagyit csak 1x nézi meg az ember (jobbérzésűek 1x se)... A többi meg nem számít.

"Illetve szerintem ez inkább abban az irányba mozdul el, hogy amit egyszer kifizettél azt utána bármikor eléred ingyen, az eladó cég szerverén."

LOL, na persze.

"És ne abban gondolkozz, hogy letöltöd, hanem online nézed. Magyarul megnyomod a start gombot, elindul és örülsz hogy megy a film. Szerintem a jövő mindenképpen ez, és nem a lakásban tologatott lemezek halmaza."

Aha, aztán majd amiről úgy gondolják ott fent egyesek, hogy nem nekünk való, szépen eltűnik a sűllyesztőben.

Úgy tűnik, te megtestesíted a tökéletes Consumer v2.0-át..
2008. jan. 16. 09:44 | válasz | #50
"Namármost akkor megint oda jutunk hogy a letöltött cumót tárolni kell ha már egyszer megvette az ember nemigaz??"

Attól függ mennyiért adják az 1x 2x vagy x-szer megnézhető letöltést. Ha ez lényegesen kevesebb mint amennyiért egy médiumon megvennéd akkor nem kell tárolni a filmek nagyrészét úgyis 1x nézi meg az ember. Illetve szerintem ez inkább abban az irányba mozdul el, hogy amit egyszer kifizettél azt utána bármikor eléred ingyen, az eladó cég szerverén. És ne abban gondolkozz, hogy letöltöd, hanem online nézed. Magyarul megnyomod a start gombot, elindul és örülsz hogy megy a film. Szerintem a jövő mindenképpen ez, és nem a lakásban tologatott lemezek halmaza.
2008. jan. 16. 09:37 | válasz | #49
140$? Az már kezd ingerküszöb lenni. Ha lenne elérhető magyar tartalom talán még vennék is egyet.
dez  
2008. jan. 15. 17:05 | válasz | #48
A MS is az Xbox360-at.
Power  
2008. jan. 15. 16:41 | válasz | #47
Semmelyik fél nem erősítette meg. Pusztán a sony pr gépezete hangoztatja.
Az viszont elismert tény, hogy a sony veszteség árán is nyomja a ps3-at.
Power  
2008. jan. 15. 16:36 | válasz | #46
Dzson!
Ezt te honnan veszed?
Én nem te vagyok.
Adamul  
2008. jan. 15. 14:37 | válasz | #45
ne drukkolj olyannak amit nem is ismerszAz egész ott kezdődik h nem is így írják...
2008. jan. 15. 12:41 | válasz | #44
Én mindig a tárhely mellett álltam. :)
Rena11  
2008. jan. 15. 10:59 | válasz | #43
ez nagyon szép volt gratulálok
Rena11  
2008. jan. 15. 10:56 | válasz | #42
hajrá blue ray
2008. jan. 15. 09:50 | válasz | #41
"szerintem még pont az lenne esély a hd dvd-nek, ha írót és üres diskeket dobnának ki jó áron pc-be"
Ez azért megvan szerintem, ugye a Toshiba notik jórésze HDDVD íróval jön ki, vagy legalább is olvasóval.
Ami engem meglepett, hogy a HP is ilyesmivel szereli a gépeket mostanában, ráadásul ilyen 800 sollár körüli olcsó gépbe írta valaki, hogy HDDVD-Rom és DVD-író kombó volt benne.
2008. jan. 15. 09:46 | válasz | #40
"a Paramount esetében is napvilágot látott egy hasonló pletyka, amelyet később szintén cáfoltak."

Na ja és azóta százával jelentik be a 2008-ban jövő HDDVD filmjeiket ... ja nem még se, azóta se jelentettek be egy darabot sem.

Viszont az ilyen dolgok nem igaziból kiszámíthatóak, jelenleg a HD videok eladása lópikula a DVD mellett, kérdés milyen dolgok történnek vagy történhetnek mire számítani fog? De azért én speciel nem vennék egyenlőre HDDVD lejátszót :)
dez  
2008. jan. 14. 20:55 | válasz | #39
Egyébként csak annyira megbízhatatlan a Blu-ray tech., hogy professzionális eszközökben (stúdiótechnika) már jópár éve használatos. (Igaz ott cartridge-ben van a lemez, de ott nem is "kesztyűs kézzel" bánnak a lemezekkel.)
dez  
2008. jan. 14. 20:50 | válasz | #38
Jelenleg is olcsóbban kapható az üres Blu-ray lemez.
dez  
2008. jan. 14. 20:46 | válasz | #37
Valószínű azért is halogatják, hogy hogy ezzel zsarolva a Sony-t (illetve a Blu-ray Disc Associationt, amiben számos alapító és főtag van, akik osztoznak a jogokon), minnél jobb feltételek reményében (pl. filmsokszorosítási díjak).
dez  
2008. jan. 14. 20:44 | válasz | #36
Ne zavarjon, hogy már van 6x Blu-ray író...
dez  
2008. jan. 14. 20:38 | válasz | #35
És még ránk mondják, hogy "agymosottak"...
dez  
2008. jan. 14. 20:35 | válasz | #34
Szerinted egy ilyen Pay-per-View szerű rendszerben majd megengedik, hogy azt csinálj az anyaggal, amit csak akarsz?
2008. jan. 14. 20:33 | válasz | #33
Öcsém, te rettenetesen nagy baromságokat beszélsz. Kicsit tájékozódj már mielőtt ilyen egetverő kolosszális f@szságokat állítasz! Légyszíves. Minden egyes állításod az igazság 100%-os ellentéte. "A Sony fizet a kiadóknak"? Nonszensz vagy apám, nonszensz. Ennek éppen az ellenkezője bizonyított. HDDVD eladás nagyobb volt? Te melyik bolygón élsz? BD eladások mindig is 3szor rávertek a HDDVD eladásokra. A DVD-nek volt versenytársa? Nem. Mennyiért juthatsz hozzá DVD-hez? Évek óta 80 ft alatt van. Ennyit a barom elméletedről. Éppen az nem tett jót az áraknak, hogy "verseny" volt, ami annyiból állt, hogy a BD eladások szarrá verték a HDDVD eladásokat, miközben a microfo$ pénzelte a Toshibát, hogy ne dőljön el a harc-mindez csak azért, hogy a Sony-val (és a felhasználókkal) kib@sszon. Mert így senki sem mert elköteleződni semelyik mellett sem, be voltak fagyasztva az eladások, mindenki arra várt, hogy dőljön el a verseny, de hogy dőlne el, ha nem veszi a kutya sem? Mostmeg, hogy végre eldőlni látszik a dolog, elkezdesz sírni, hogy maradjon meg a "verseny"? Brávó.
dez  
2008. jan. 14. 20:31 | válasz | #32
A versenyhez kereslet kell. Az most nincs. Kell még magyarázni?
dez  
2008. jan. 14. 20:30 | válasz | #31
"HD DVD eladás nagyobb volt, mégis átáltak vajon miért?"

Mert valójában kurvára nem a HD_DVD eladás volt nagyobb, azért.

"In what is sure to be another blow to supporters of HD-DVD High Definition format, an independent research firm has shown that Blu-ray disc movie titles outsold HD DVD by nearly 2-to-1 in the United States and nearly 3-to-1 in Europe during 2007. In Japan the margin was an overwhelming 14-to-1. The news gets even better for supports of Blu-ray: Sales of HD playback devices were even stronger in Blu-ray's favor - more than 3-to-1 in the US, 10-to-1 in Europe, and more than 100-to-1 in Japan! Ouch."
link
dez  
2008. jan. 14. 20:28 | válasz | #30
Nagyon felületesen nézed, talán azért jutottál erre a téves következtetésre.

1. Ha csak ezen múlna, már rég leestek volna az árak.
A bizonytalanság miatt nincs komolyabb kereslet.
A két formátum fizikai különbsége miatt a hibrid készülékek mindig is jóval drágábbak lesznek.

2. Itt messze nem csak a Toshiba és a Sony áll szemben egymással. Ott van még rengeteg más cég (nagyobb márkák többsége a Sony mögött), akik egy adott formátumon belül is versenyezni fognak - ha végre valóban beindul a dolog.

3. Beindulni meg akkor fog, ha lesz kereslet, az meg akkor lesz, ha nem lesz bizonytalanság, ami meg akkor lesz, ha az egyik végérvényesen nyer.
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. jan. 14. 19:47 | galéria | válasz | #29
Rendben és ez szerinted mekkora forgalmat generálna a jelenlegi hálózaton ?? Amúgy nekem is olyan van de attól még nembiztos hogy nekikezdenék havi szinten több 25-50GB os anyag letöltésére. Namármost akkor megint oda jutunk hogy a letöltött cumót tárolni kell ha már egyszer megvette az ember nemigaz?? Jó rendben neked nemkell te csak letöltöd meg megnézed és letörlöd, vagy letöltöd megnézed és kiírod egy lemezre hogy ne a hdd-n terpeszkedjen. Na szerintem ekkor már eljut az ember odáig mintha megvenné lemezen.
NEXUS6  
2008. jan. 14. 19:41 | galéria | válasz | #28
Persze a kiadok meg alakuljanak Terezanyuva es mindenkinek viragszirmot szoro cserkeszfiuk es cserkeszlanyok kisereteben nagy feher limoban a vezerigazgato szemelyesen hozza el ingyen es bermentve a legujabb 1 mrd $ koltsegvetesu Indian a Dzsonsz cimu film rendezoi valtozatat, termeszetesen HD-DVD-n.
Cortex  
2008. jan. 14. 19:41 | válasz | #27
Én nem online film nézésről beszéltem.
Az ember fizet, aztán letölti, megnézi, ha még kell neki el rakja a HDDre és vége.
Letölti, érted? Letölti...
Nekem 10Mbites vonalam van(s nem kerül sokba)... Ezen elég gyorsan lejönne, és aztán megnézném.
De azt te is beláthatod hogy egy Blu-rayt vagy HD DVDt égetni elég hosszadalmas.
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. jan. 14. 19:39 | galéria | válasz | #26
Átlagosan egy 1080P-s blu ray film kódolástól függően 16-38Mbit/s es folyamatos streamelést igényel.

http://forum.blu-ray.com/showthread.php?t=3338

Nya szóval ennek tükrében kell gondolkodni a netes anyagoknál is ha olyan minőséget szeretnél mint ami a lemezeken található.
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. jan. 14. 19:33 | galéria | válasz | #25
Jah és az akadásmentes filmezéshez nem árt ha a kapacitás mindig megmarad, ami gondolj bele mekkora sávot,netet igényel ??? A hálózati terhelésről meg ne is beszéljünk. Most ennél jóval kevesebb a hálózat terhelése és még most is előfurdul hogy igencsak vészesen elérjük a kapacitás limitet. Ez a netes online filmezés még szerintem úgy kb 10 évig nem jön be. És ugye addig erre az időre is kell valami nemigaz ???
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. jan. 14. 19:29 | galéria | válasz | #24
Ja csak ahoz radikálisan átkellene alakítani az internetes eléréseket. minden otthonba minimum 50Mbit/s es szinkron netet kellene húzni és ez a minimum. Na ez az ami még egy jó darabig nem lesz. Főleg hogy a sávszélesség külföldre még mindig sokkal lassabb mint a belfüldi vonalak.
echo  
2008. jan. 14. 19:23 | válasz | #23
Igen az ms-nek az az érdeke, hogy ne dőljön el a harc, ne legyen egy jól futó új formátum, halljon be mindkettő. Mert, hogy arra játszik, hogy a letöltés felé kellene terelni az embereket. Egyébként az tény, hogy az MS volt az aki akadájozta a kiegyezést a két fél között.
Cortex  
2008. jan. 14. 18:31 | válasz | #22
Archiválásra egyik se jó, főleg, ha belegondolunk, hogy 1xesen, max 2xesen lehet égetni. És azért lássuk be, hogy ez 30, 40GBotnál elég hosszú idő...
Én az Internetes letöltésekeben(film letöltés) látom a jövőt... Az ember fizet, aztán letölti, megnézi, ha még kell neki el rakja a HDDre és vége. Így olcsóbban is tudják majd adni...
Cortex  
2008. jan. 14. 18:25 | válasz | #21
Ja igen most már kapsz 5000ert is, de a DVDk mikor is jöttek be? Úgy 9 éve...
Most, hogy ha nem lesz verseny, akkor megint várhatunk ugyanannyit, hogy lemennyen az ára, ha viszont lenne verseny, akkor ez a folyamat begyorsulna, hamarabb engednének az árakból=>jobb lenne nekünk. Nekem mindegy, hogy Blu-ray vagy HD DVD, csak olcsó legyen;-)
Gauge  
2008. jan. 14. 18:22 | válasz | #20
Ebben az esetben nem rétek egyet a verseny előnyeit hangoztatókkal. Szerintem inkább az fog történni, mint a DVD-nél: minél többet adnak el belőle úgy fognak költséghatékonysági mutatók javulni és ezzel páárhuzamosan lehet csökkenteni az árat....
saba30  
2008. jan. 14. 18:15 | válasz | #19
Toshiba-nak egy esélye van, megnyitja a szabvány, ingyen adja a licenszet távolkeletnek, Kínának, és megindulhatna a 10e forintos noname lejátszok hada.
Igaz ebből pénze nem lenne.
A gond az, hogy archíválásra lassan egyik se jó, 2 TB-os HDD-k korában.
OMax  
2008. jan. 14. 18:05 | válasz | #18
Hat, nemmondom hogy rossz a verseny. DE: Az elso DVD lejatszonkat 90ezer forintert vettunk. Es ez volt a legmezeibb valtozatt, meg irott cd-t se jatszott le, nemhogy mp3at. Es las csodat, most vetelytars nelkul mar kapsz 5000ert olyat ami jatsza a flex korongot is. Most vettunk Blu-ray lejatszot, dragabban 120ert kb. Draga a lemez minst az Istennyila, de HD-DVD-s konkurencia nelkul is lemegy 1 par even belul. Na szoval kalap kaka :)) lessz ami lessz tobbet nem kommentalok :P
Cortex  
2008. jan. 14. 17:03 | válasz | #17
A Sony mostanában a nevével és pénzével vásárolja fel a piacokat, s nem mindig a termék minőségével...
Persze lehet, hogy a Blu-ray is jó, sőt biztos vagyok benne, hogy az, de drága, s sztem a felhasználónak a pénz az, ami számít.
Cortex  
2008. jan. 14. 16:59 | válasz | #16
Ez nem teljesen egyértelmű, s a Sony se volt nagyon a tárgyalások mellett.
A Microsoftnak meg mindegy melyik nyer, neki az jobb, ha rivalizálás van
Cortex  
2008. jan. 14. 16:57 | válasz | #15
Higgyétek el a verseny jót tesz, mert leviszi az árakat.
Vagy nektek az is baj ha lemennek az árak?
Most, hogy Sony ilyen gyorsan győzött, majd magasan tudja tartani az árakat.
Sony sztem pedig fizetett rendesen...
Gondolj bele, hogy van egy céged, s több(sokkal több) pénz jön be a HD DVDk eladásából, akkor miért váltanál?
2008. jan. 14. 16:46 | válasz | #14
nem az árverseny segít ebben az esetben! (hanem hogy egyféle dolgot lehet gyártani és azt hajlandó lesz megvenni a nép)
a cd-nek volt ellenfele? hát a dvd-nek? (igaz dvd-nél volt a "+" és a "-" szabvány, de az elég hamar kiküszöbölődött) és most 1500ft egy üres cd? 1500ft egy üres dvd? nem? nahááááááát.
Dzson  
2008. jan. 14. 16:23 | galéria | válasz | #13
Te milyen konkrétumokat tudsz a két formátumról?
Semmilyet? Akkor hd dvd zombi vagy.
Dzson  
2008. jan. 14. 16:23 | galéria | válasz | #12
Az már egyértelmű és publikált, hogy a microsoft fizetett a hd dvd társulatnak, hogy lépjenek ki az egyesítési tárgyalásokból és menjenek a sony ellen.

A sony lefizetéséről is vannak híreid?
Power  
2008. jan. 14. 16:00 | válasz | #11
Cortex!
Mert agymosottak. A blu-ray az embereknek csak szívás, a sony és a nagystúdióknak jó, de már a kis filmcégektől lefelé egészen a felhasználóig már nem.
tompka  
2008. jan. 14. 15:27 | válasz | #10
A samsung a CES-en mutatta be újra a hibrid cuccát.
Cortex  
2008. jan. 14. 15:12 | válasz | #9
Nem tudom, hogy miért drukkoltok a Blu-raynak. Az miért jó neked, ha a Blu-ray nyer? Egyáltalám nem lenne jó, ha a Blu-ray, s vele együtt a Sony nyerne, s méghozzá ilyen könnyen. A Blu-ray árak nem csökkenének, s nekünk drágáért kellene majd vennünk. Amúgy sztem meg egyértelmű, hogy a Sony fizet a kiadóknak, higy őt válasszák. HD DVD eladás nagyobb volt, mégis átáltak vajon miért? Mert a Sony egy k*rva nagy cég sok pénzzel. Sztem az a legjobb, ha verseny van, mert akkor le kell vinni az árakat...
2008. jan. 14. 13:49 | válasz | #8
Egyébként az Universal és Paramount is teljesen átlátható, hogy mit csinál. A Toshiba pénzeli őket, ezért hangoztatgatják, hogy tervbe sincs véve az átállás. Valójában nagyon is tervbe van véve, csak mivel ők ketten maradtak, valószínűleg hatalmas pénzösszegeket tudnak még kaszálni a HDDVD-től, aztán amikor teljesen meghal a formátum, lelépnek ők is.
2008. jan. 14. 13:44 | válasz | #7
echo  
2008. jan. 14. 13:43 | válasz | #6
szerintem még pont az lenne esély a hd dvd-nek, ha írót és üres diskeket dobnának ki jó áron pc-be. Ebben az eseben nem nagyon osztana szorozna, hogy van e rá film. A PC dvd írómat én is szinte csak archiválásra használom, elég kevés dvd-t néztem meg rajta.
Axon  
2008. jan. 14. 13:27 | galéria | válasz | #5
Valószínűleg ez a hibrid meghajtók fejlesztésének befagyasztását is jelenti.
OMax  
2008. jan. 14. 13:25 | válasz | #4
Hat vagy az lessz hogy kihozzak a 2 filleres HD-DVD lajtoszakot, mint a jelenlegi olcso DVD lejatszokat, es akkro veszi a tudatlan, hogy huu de olcso. Habar ez ketseges, mert a tudatlan nemtudja miaz hogy HD es megtartja a kis VHS-t mert arra lehet venni sokszor. Akkor is hajra Blu-ray, mar csak azt nem ertem miert ilyen draga az ures lemez...
Zro  
2008. jan. 14. 13:03 | válasz | #3
Nem lenne jó ha vége lenne.
Jöjjenek a hibrid meghajtók, s legyen árveseny a két multi között.
OMax  
2008. jan. 14. 12:29 | válasz | #2
Most levinne az arakat a sony is egy kicsit, egybol vege lenne a HD-DVD nek.
echo  
2008. jan. 14. 12:26 | válasz | #1
pláne az dönthet szerintem, hogy valószínüleg e miatt meg fognak ugrani a blu ray eladások, mert aki eddig bizonytalankodott és halogatta a vételt, az jó eséllyel most már vásárolhat, mert szinte biztos, hogy nem egy majd gyorsan meghaló formátumra költ.