Golden Globe 2008 - Már tudjuk, melyik a legjobb film
2008. január 14. 10:48, hétfő
Mivel az írók sztrájkja megbénította a díjátadót, csendben hirdették ki, hogy mely filmeket nem szabad kihagyni a következő hónapokban.

Hirdetés

Január 13-án este mindenféle ünnepélyes külsőség nélkül lebonyolították a Golden Globe-díjak átadását, melyet általában az Oscar előszobájának is tekintenek. Az Amerikában élő külföldi kritikusok által odaítélt díjak felhajtással vegyített kiosztóját a hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkja miatt nem közvetíthette az NBC, ezért mindössze egy szerény sajtótájékoztató keretében jelentették be azt, hogy melyik filmeket, sorozatokat tartották a legjobbnak a 2007-es naptári évben. (A tévés díjakról hírünkben számoltunk be.)


A sztrájk azért gyakorolhatott ilyetén hatást a Golden Globe-ra, mert egyrészt az est díjátadó szövegeit, monológjait írók írták volna, s miután erre nem kerülhetett sor, az írószakszervezet még azt is jelezte, hogy a vörös szőnyegnél fognak tábláikkal tüntetni. Mindez még mindig nem különösebben hatotta volna meg az esemény közvetítési jogait birtokló NBC-t, azonban a színészszakszervezet, a SAG jelezte a írók iránti szolidaritását és felszólította tagjait (vagyis a hollywoodi és nem-hollywoodi színészeket), hogy távolmaradásukkal tüntessenek az írók követeléseit el nem fogadó stúdiók ellen.

Mindezek ellenére a Golden Globe gála arra tökéletes volt, hogy meglássuk, a papírforma szerint az Oscarra legesélyesebb film a Vágy és vezeklés (Atonement), valamint a vígjáték és musical kategóriában sikert aratott Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya, melyben Tim Burton rendezésében fakad dalra az ugyancsak díjat nyert Johnny Depp és Helena Bonham-Carter.


A Sweeney Todd (magyar premier február 21-én) mellett ugyancsak két díjat vihetett haza a nálunk január 24-én moziba kerülő Vágy és vezeklés, mely még a legjobb zenéért járó szobrocskával is büszkélkedhetett. A Nem vénnek való vidék (No Country For Old Men - magyar bemutató március 6.) sem búslakodhat, ugyanis a 3. évezred sokak által legjobb filmjének tartott mozi a forgatókönyvéért, és Javier Bardem szenzációs mellékszerepéért kapta meg a Golden Globe-ot.

Az est meglepetése annyira nem is meglepetés, ugyanis a Szkafander és Pillangó (Le Scaphandre et le papillon ) című francia filmet nyíltan Oscar-esélyesként is emlegetik, ami egy külföldi film számára igencsak elismerésre méltó, ha nem csak a külföldi nyelvű kategóriáról van szó. Julian Schnabel filmje a legjobb idegennyelvű alkotás díja mellett a rendezői kategóriában is diadalt aratott.


A színészek között a ritkán forgató, de akkor mindig zajos sikert arató Daniel Day-Lewis-nak lehetett tapsolni (Véres olaj), míg a hölgyeknél Julie Christie, az általunk is agyondicsért Egyre távolabb (Away From Her) című filmben nyújtott alakításáért kapta az elismerést. Johnny Depp musical-kategóriás sikerét női oldalról egy ugyancsak énekközpontú filmben, a Piaf-ban nyújtott lehengerlő jelenlétéért Marion Cotillard egészítette ki, míg Javier Bardem díjas női mellékszereplő párja az est folyamán két díjra is jelölt Cate Blanchett volt (I'm Not There).

Legjobb dráma

Amerikai gengszter (American Gangster)
Vágy és vezeklés (Atonement)
Eastern Promises
The Great Debaters
Michael Clayton
Nem vénnek való vidék (No Country for Old Men)
A véres olaj (There Will Be Blood)

Legjobb vígjáték vagy musical

Accross The Universe
Charlie Wilson háborúja (Charlie Wilson�s War)
Hajlakk (Hairspray)
Juno
Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya (Sweeney Todd, the Demon Barber of Fleet Street)

Legjobb drámai színész

George Clooney - Michael Clayton
Daniel Day-Lewis - A véres olaj
James McAvoy - Vágy és vezeklés
Viggo Mortensen - Eastern Promises
Denzel Washington - Amerikai gengszter

Legjobb drámai színésznő

Cate Blanchett - Elizabeth: Az aranykor (Elizabeth: The Golden Age)
Julie Christie - Egyre távolabb (Away From Her)
Jodie Foster - A másik én (The Brave One)
Angelina Jolie - Hatalmas szív (A Mighty Heart)
Keira Knightley - Vágy és vezeklés

Legjobb komikus

Johnny Depp - Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya
Ryan Gosling - Plasztik szerelem (Lars and the Real Girl)
Tom Hanks - Charlie Wilson háborúja
Philip Seymour Hoffman - The Savages
John Reilly - Walk Hard: The Dewey Cox Story

Legjobb komika

Amy Adams - Bűbáj (Enchantement)
Nikki Blonsky - Hajlakk
Helena Bonham Carter - Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya
Marion Cotillard - Piaf
Ellen Page - Juno

Legjobb férfi mellékszereplő

Casey Affleck - The Assasination of Jesse James by the Coward Robert Ford
Javier Bardem - Nem vénnek való vidék
Philip Seymour Hoffman - Charlie Wilson háborúja
John Travolta - Hajlakk
Tom Wilkinson - Michael Clayton

Legjobb női mellékszereplő

Cate Blanchett - I'm Not There
Julia Roberts - Charlie Wilson háborúja
Saoirse Ronan - Vágy és vezeklés
Amy Ryan - Hideg nyomon (Gone Baby Gone)
Tilda Swinton - Michael Clayton

Legjobb rendező

Tim Burton - Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya
Joel & Ethan Coen - Nem vénnek való vidék
Julian Schnabel - A szkafander és a pillangó
Ridley Scott - Amerikai gengszter
Joe Wright - Vágy és vezeklés
Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
_Atti_  
2008. jan. 27. 17:20 | galéria | válasz | #27
Szerintem is nagyon fasza a no country
2008. jan. 16. 12:39 | galéria | válasz | #26
MINIMÁLIS különbséggel a második csak a film.
winnie  
2008. jan. 16. 07:13 | válasz | #25
"A 2. helyezett meg tökéletesen az 1. helyre kívánkozik."

már hogy kívánkozna az első helyre?szerintem te benézel valamit. az a lista nem a te listád, hanem sok user összesített listája. akkro kívnkozna az első helyre, ha a molnibalage top250 lenne, de nem az, hál istennek.
2008. jan. 15. 22:59 | válasz | #24
nah a Keresztapára ilyet mondani!lol!olvass könyveket vagy tökmindegy csak ne nézz filmeket!!!!!!!!!!!!!4
Spica  
2008. jan. 15. 16:58 | válasz | #23
atonement GG győztes? te jóég..
2008. jan. 15. 16:56 | válasz | #22
Mindkettőt olvastam korábban, de az Aeon Fluxon ha előra lapozol egyet, akkor ott egy 5/10-es értékelés is, amivel maximálisan egyet értek. Amúgy mindkét 10/10 cikk leírja, hogy vibrál a feszültség, meg elgondolkodtató, de mi a gecin lehet elkondolkodni? Mit adott nekünk nézőknek ez a film? Meg a sok idióta azzal jön, hogy "nem érted a filmet", de akkor én megkérdezem, hogy mit lehet ezen érteni vagy nemérteni? Az egyetlen dolog amit nem értek, hogy miért van ennyire túlértékelve ez az unalmas film. Vannak unalmas filmek amik simán érnek 8/10-et a befejezésük miatt, de ez meg pont az ellenkezője. A film első fele még értékelhető, de a 2. fele egy kalap szart nem ér.
Atisz  
2008. jan. 15. 16:16 | galéria | válasz | #21
Áh, kösz az infót. Sajna olyan kevés a jó vígjáték manapság, hogy ha tehetem, menekülök előle (persze így még kisebb az esélye hogy látok 1 jót). Musicalért annyira nem rajongok, de talán még bejöhet (legalábbis jobban mintha vígjáték lenne). Elgondolkozom rajta...
2008. jan. 15. 15:24 | galéria | válasz | #20
Ezen az érven meg csak röhögni tudok, a TOP 250-ben levő filmek fele nem oda való, a TOP 50-ben meg halomzottan ilyen filmek vannak. A Keresztapa a csúcs ebből a szmpontból. Az egyik legrosszabb film amit valaha láttam, erre az 1. helyen van. A 2. helyezett meg tökéletesen az 1. helyre kívánkozik.
winnie  
2008. jan. 15. 13:18 | válasz | #19
ez nem úgy működik, hogy valaki elmondja, hogy mi a jó, mert hiába érvelne, attól még nem fog meggyőzni az érvelése. bejön vagy nem jön be. van egy csomó kritika, azokban mind elmondják a nézők, hogy mi a jó:)

tess két 10/10.

Filmbuzi
Aeon Flux
2008. jan. 15. 12:54 | válasz | #18
Valaki elmondaná nekem, hogy mi a jó a No country for old men-be? De őszíntén érdekel, hogy kinek mi tetszett benne, a bérgyilkos karakterén kívül? Olvastam olyanokat, hogy elgondolkodtató, meg végig hatalmas a feszültség. Hát én kurvára nem gondolkodtam el, max azon, hogy hogy lehet így lezárni egy filmet, a feszültség meg olyannyira nagy volt, hogy kb 8-szor állítottam meg a filmet mert majdnem elaludtam. Csak azért szenvedtem(szó szerint) végig, mert sok helyen olvastam jó kritikákat és azt hittem, hogy a végén legalább történni fog valami, de csalódnom kellett. Szóval várom a véleményeket, hogy ez miért jó film!
2008. jan. 15. 05:37 | válasz | #17
Heh, imádnám, ha netán Depp kapná a ff fősz. Oscart. Eddig sose ment el az ilyen puccos szarokra átvenni a (nem túl sokat jelentő) puccos díjakat, és örülnék, ha magyarázkodniuk kéne, h milrt nincs ott.
2008. jan. 14. 21:04 | válasz | #16
Mindenestre mostmár lehet rakosgatni mik lesznek az Oscar fő kategóriái...

Sztem:

Film:
- Atonement - GG győztesként ott a helye. (40%)
- Sweeney Todd - Egyértelmű volt h ott lesz... (25%)
- No Country For Old Men - Egyelőre esélyes a végső díjra is bár h most a drámát elvitték előle csökkent a reputációja (30%)
- Juno - Az akadémia mindig berak egy ilyen filmet, ráadásul a kritikusok is kedvelik (lásd Little Miss S, Sideways) (1%)
- There Will Be Blood - A titkos esélyes, amolyan sötét ló, és főszerepló Day-Lewis miatt is bekerülhet. (4%)

Főszereplő FFI:
- Johnny Depp - Első Oscarja meg lehet, nagy esélye van rá... (45%)
- Daniel Day-Lewis - Szintén nagy esélyes, hátránya és előnye h már van egy Oscarja, hisz az akadémia kedveli, és régen volt már... (45%)
- James McAvoy - Valószínűleg a film miatt bekerül, illetve jó kritikákat kapott, de nyerni nem sok esélye lesz... (5%)
- Ryan Gosling - Jár neki a jelölés és az akadémia is szereti az ilyen One-Man showkat jelölni mint amilyen a Lars and the Real Girl. (5%)
- George Clooney - Neki mindig kijár egy jelölés... (0%)

Főszereplő Nő:
- Julie Christie - A GG előtt is már nagy esélyese volt a kategóriának. (50%)
- Keira Knightley - Esélyes, de közel nem annyira mint Christie (20%)
- Marion Cottilard - A GG-vel bebízonyosodott h külföldi filmnek is lehet esélye idén. Még akármi lehet, bár az akadémiát ismerve a jelölés lesz belőle. (30%)
- Ellen Page - Fiatal, és megérdemli a jelölést, és az akadémia előszerettel jelöl tehetségeket, de győzni esélye nincs idén. (Ha nincs a Juno valszeg Amy Adams kerülne be... (0%)
- A Angelina Jolie/Helena Bonham Carter/Cate Blanchett hármasból fog kerülni az 5ik, de esélye talán Blanchettnak lenne, de ellene túl sok minden szól (folytatásban szerepel, és lesz egy jelölése még mellékszereplő katban is.) De elég lehet h a Jolie-Carter duót lenyomja. (0%)

Mellészereplő FFi:
- Javier Bardem - Abszolút esélyes, lenyegében minden tekintetben. (75%)
- Russell Crowe - Mellékszereplő kat.ba teszik majd, h esélyes legyen jelölésre, és ebben a picit gyengébb mezőnyben az is lehet. (10%)
- Casey Affleck - Kicsit kiemelkedik, és Brad Pitt(ahogy Tom Cruise) mellett mindig jó játszani díjazás szempontjból. (10%)
- Phillip Seymour Hoffman - Az akadémia szereti, csupa jó filmje volt 2007-ben, jelölve lesz. (5%)

- Tommy Lee Jones - No Countreyért jelölhetik, legnagyobb hátránya színésztársa Bardem... (0%)
- Ben Foster - Személyes kedvenc, kár h a Yuma annyira nincs középontban... (0%)

Mellészereplő Nő:
- Cate Blanchett - GG győzelem után esélyes második Oscarjára, kérdés h az akadémia is így gondolja-e. (40%)
- Tilda Swinton - Nagy esélyes, de Blanchett-en sok múlik... (30%)
- Amy Ryan - Egy váratlan meglepetés összejöhet neki. (20%)
- Saoirse Ronan - Őt valszeg beviszi az Atonement farvize a gálára... (5%)
- Jennifer Garner - Őt meg a Juno-é (5%)

Rendező:
- Julian Schnabel - A GG győzelemmel sokat lépett előre, de OScartól még picit messze. (25%)
- Tim Burton - Sok minden múlik azon mennyire akarja díjazni a Sweeney-t az akadémia. (25%)
- Ethan Coen, Joel Coen - Nagy esélyesek, bár a GG kicsit vissza vett előnyükből... (35%)
- Joe Wright - Kötelező jelölni, már csak a film miatt is, de erős mezőnyben van (15%)
- Az ötödik jelölt szinte bárki lehet... sztem 1-2 szvazaton fog múlni sztem h ki lesz az... még felsorolni is hosszú de itt vannak az esélyesek: Paul Thomas Anderson, Sidney Lumet, Mike Nichols, Sean Penn, Ben Affleck, Tony Gilroy, Ridley Scott, David Cronenberg. Én mondjuk Mike Nichols-ra tippelek. (0%)
2008. jan. 14. 21:03 | válasz | #15
Atisz sztem még jobban elrettentelek a Sweeney-től, ugyanis nem vígjáték... Azért került abba a ketegóriába mert musical...
Atisz  
2008. jan. 14. 20:52 | galéria | válasz | #14
A Sweeney Todd vígjáték? Én azt hittem thriller... O_o (így elég kicsi rá az esély hogy megnézem)
2008. jan. 14. 18:09 | válasz | #13
nyílván nem a No Country-ról beszéltem, csak arra próbáltam utalni, hogy bármelyik filmről bármilyen esetben - akár fizet érte valaki, akár nem - bunkóság spoilerezni, de mindegy. (bocs, talán kicsit szájbarágósabban kellett volna megfogalmaznom, hogy neked is világos legyen)
gabr   "Rest in Peace gabr" 
2008. jan. 14. 17:25 | galéria | válasz | #12
zakalwe, neked valami komoly értelmezési zavarod van! Te kitől tudod kölcsönkérni eredeti DVD-n a No Country For Old Men filmet? Esetleg már adja is a TV? Pffff!
2008. jan. 14. 16:31 | válasz | #11
OFF
Azért az szép, hogy még neked áll feljebb:D Mindegy, szüljél sünt!!!

Az Atonement tényleg jófilm. Bár van benne valami a holywoodi nyálasság (angol film ez ?), de jó.
2008. jan. 14. 15:42 | válasz | #10
egyébként gabr, azt hogy logikáztad ki, hogy akkor lenne jogos a felháborodása, ha fizetne érte? Ha kölcsönkapsz egy dvdt, vagy meg akarsz nézni egy filmet a tvben, akkor téged nem érdekelne, ha elmondják a végét csak mert nem fizettél érte?
2008. jan. 14. 15:21 | válasz | #9
Nekem is nagyon tetszett a No Country for Old Men, de megértem, ha valakinek nem jött be, más szemlélet kell hozzá, mint amihez az emberek általában hozzá vannak szokva. Javier Bardem meg tényleg megérdemelte a díjat, félelmetes volt.
2008. jan. 14. 12:52 | válasz | #8
No country for old men: imdb-n 8.6-ot kapott, 23. helyen van a top 250-ben. Na ezért fogom megnézni.

gabr: nem a moderátor kaphatja be hanem te, alsógyökér
gabr   "Rest in Peace gabr" 
2008. jan. 14. 12:48 | galéria | válasz | #7
Ja, még annyit, hogy a nagy felháborodásod akkor lenne jogos, ha moziban néznéd meg, azaz fizetnél érte, nem pedig letöltenéd! Így a sírásod meglepő és mulatságos!

A moderátor meg bekaphatja!
gabr   "Rest in Peace gabr" 
2008. jan. 14. 12:45 | galéria | válasz | #6
A Fantasztikus Négyes 2 valóban szorakoztatóbb mint egy pszihó gyilkost nézni egy teljesen értelmetlen filmben... aminek nincs eleje, és nincs vége sem...

nattydread! Ez van, rossz helyen voltál, rossz időben!
2008. jan. 14. 12:18 | válasz | #5
Kösz, hogy kimoderáltátok. Gabr tőled meg elnézést kérek, ha kicsit tuskó voltam, de ma akarom megnézni a filmet, éshát eléggé lelombozott, hogy már tudom is a végét!
2008. jan. 14. 11:50 | válasz | #4
A No Country tényleg eszméletlen nagy film.

gabr, te pedig ne szégyelld bevallani. Kevés voltál a filmhez, nem értetted. Nézd meg még egyszer a Fantasztikus Négyes 2-t.
Blasta  
2008. jan. 14. 11:43 | galéria | válasz | #3
A No Country... pontosan azért kapott díjat, amiért a legjobban megérdemelte, másért én sem adtam volna neki.
2008. jan. 14. 11:27 | válasz | #2
Kösz szépen te ostoba barom, hogy ekkor spoilerrel lelőtted a film végét! Moderálja már ki vki!
gabr   "Rest in Peace gabr" 
2008. jan. 14. 11:02 | galéria | válasz | #1
No Country For Old Men iszonyat rossz film. (Ezután spoilert írtam, de szánom-bánom, hogy tuskó vagyok.)