Eltűnhet a RIAA?
2008. január 13. 11:08, vasárnap
Pontosabban az egyesülés ötlete merült fel a nemzetközi vonalon tevékenykedő IFPI és az amerikai kiadókat tömörítő RIAA között, miután az EMI - elsőként a négy nagy kiadó közül - megkongatta a harangokat.

Hirdetés

Az EMI ugyanis a napokban ismételten jelezte, hogy igencsak rossz néven veszi az IFPI által követelt tagdíjak mértékét. Nincs kedvük tovább fizetni az ágazati szövetség által kért összegeket, márpedig az olyan nagy kiadók támogatása nélkül, mint például az EMI, ezek a társulások nem lennének életképesek. A négy legnagyobb zenei kiadó a hírek szerint kiterjedt tárgyalásokat folytat a teljes felépítés újragondolásáról.

Ennek részeként felmerült, hogy az IFPI egyesülne a Recording Industry Association of America (RIAA) nevű szervezettel, amely nevének megfelelően az amerikai cégeket tömöríti magában. Az átalakulás azzal kezdődne, hogy elsőként az EMI, utána pedig minden bizonnyal a három másik nagy vetélytárs kilépne a brit alapítású IFPI-ből, majd egyesítenék a két testületet. A jövőben a kettő együtt látná el a kiadók képviseletét, bár azt egyes források igyekeztek tagadni, hogy mindez pusztán a költségcsökkentésről szól, szerintük sokkal inkább a teljes szerkezetet próbálják újragondolni.

Az egyszeri felhasználók leginkább a fájlcserélő hálózatok, kalózok és otthoni internetezők ellen indított perekből ismerhetik a két szervezet nevét. Az IFPI meglehetősen kiterjedt, hiszen 75 országban mintegy 1400 kiadót képvisel, a tevékenységüket pedig a közös lobbizásra és a szerzői jogi ügyekre fókuszálják. Az EMI már tavaly ősszel jelezte kifogásait, a jelek szerint azóta sikerült megszervezni a négy legnagyobb közötti találkozókat.

Néhány szakértő arra figyelmeztet, hogy a fájlcserélők számára nem biztos, hogy mindez kedvező fejlemény lesz. Kiemelik, hogy az IFPI a közelmúltban több alkalommal is visszafogottan nyilatkozott a kalózmásolatok kérdésében, így például megemlítették, hogy ezek erőteljes korlátozása, a kemény fellépés nem biztos, hogy kedvező fordulatot eredményez majd a zenei eladásokban. Maga John Kennedy, a szervezet első embere jelentette ki, hogy örömmel látná, ha a legálissá varázsolt p2p hálózatokból elkezdene befolyni a bevétel.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
beef  
2008. jan. 15. 11:51 | válasz | #20
Ha nem hallod a különbséget, akkor szerencsés ember vagy és nem kell drága cuccokra elköltened a pénzed :)
2008. jan. 14. 15:01 | válasz | #19
nem magyarázunk. az mp3 ha megpusztul sem fog átvinni olyan hangokat amiket én néha hallani szeretnék. a mélyek túlvezéreltek a magasak meg cisszegősek, hogy könnyen közelíthető legyen. elektronikus zenénél nem veszed észre, de bármi ahol még hangszereket használnak előhozza a kis hiányosságokat. hogy miért nem veszik észre többen? mert kevesen hallgatják cd-ről is és azt hiszik az a jó, ahogy a tömörített szól. volt pár red hot chilli peppers és system of a down cd-m amit rip után mp3 lejátszóban akartam volna meghallgatni. már a gépen hallható volt a különbség. azóta ogg-ot használok. az ogg is tömörít, de sokkal kegyesebb a nem középfrekvenciába eső hangokhoz. szóval van aki ezért keres nyers anyagot, nem pedig, hogy milliós kütyükön hallgassa.
2008. jan. 14. 14:01 | galéria | válasz | #18
Na a sok nagyeszű megszólal.Tudjátok ti mit beszéltek?Sok helyen lehet már vászárolni wav-ot is (nehogy erre is azt mondjátok, h a wav szar "szakértőkéim") + 1 dollár rátéttel max.És igy egy wav 500ft körül van.És?Régen a bakelit pl 1800-3000 ft körül volt...és volt amikor csak 1 szám volt rajta...Persze minőségileg ez olyan is volt.Albumokat itt is olcsóbbé lehet venni...Magyarázza már el nekem valaki, hogy miért jobb annyival egy CD-re írott szám mint egy 320-as mp3?vagy egy wav?(eleve a cd minősége 192-256kb-s mp3körül van 24khzes a minta annyi különbség, szal egy picit jobb, de a wavhoz képest, az is rosszabb).Jah, máskérdés, hogy gondolom itt senkinek sincs 500ezer/1millió forintos otthoni sound-systeme, h ezt ki tudjA maradéktalanul használni, és élvezni.
2008. jan. 14. 11:22 | válasz | #17
A Flac - formatum (Free audio Lossless Codec) CD - minöseg. Ez a lenyege. Meg az osszes többi Lossless - formatum. Kb. 4 x akkora , mint egy MP3 - file, de pld. Winamppal (hozza valo) FLAC - pluginnal gyönyöruen hallgathato. Sok ilyen zene van a OiNK-wannabe What.cd -n, ill. a Waffles.fm-n.
Zivos  
2008. jan. 14. 10:33 | válasz | #16
Most is ennyit fizetsz, de minden szamert. Valaki nyilatkozta mostanaban: 1 CD tartalmaz 2-3 slagert, 3-4 jobb szamot, es 3-4 tolteleket. Mindez olyan 2-5k(?) -ert. Tehat nem csak a "minosegi" szamokert fizetsz ennyit, hanem a szemetert is. Persze engem nem erint a dolog, mert ami ma zene neven fut, az meg kis jo indulattal sem neveznem zajnal tobbnek. De ez mar izlesek, es pofonok kategoria. Ami meg tetszik azt ki sem adjak, csak maganterjesztesben, igy kozel sem kerul annyiba.
2008. jan. 14. 10:13 | válasz | #15
Hazdnak este, hazudnak reggel és délben !
Ezt már rég ELQRTÁK
2008. jan. 14. 10:06 | válasz | #14
az 250 - 450 forint? egy zene? menjenek a fenébe. én olyan 1500forint/hét bérleteket osztogatnék. ami tetszik letöltöd. és mivel nem fog eszedbejutni minden azonnal, hogy hú az is kell meg amaz is, így visszatérsz majd hozzájuk. mivel semmit nem kell csinálniuk, csak kirakni a zenéket, meg fizetni egy szerverfarmon a gépet, így 250-450 forint egy zenéért irreálisan magas szerintem. plusz flac-ként kéne, hogy elérhetővé tegyék vagy más veszteségmentes tömörítés is lehet, mert pl így megadják az esélyt, hogy mondjuk ogg-ot csinálhassak belőle. amig nem lesz ilyesfajta szabadsága a felhasználónak, addig meg lesz filecserélés. nem értem hogy miért nem tudják felfogni, hogy nem a fogyasztók vannak a zenészekért, hanem pont fordítva..
2008. jan. 14. 09:38 | galéria | válasz | #13
Az a baj, hogy az nem olyan minőség amit le tudsz legálisan tölteni mint egy CD. Engem pl még ez is eltántorít a netes legális letöltéstől, hogy csak mp3-at lehet. Nekem az a minőség nem felel meg, főleg ha olyan együtesről/zenéről van szó amit nem csak úgy hallgatok hanem amiket kifejezetten szeretek.
2008. jan. 14. 00:02 | válasz | #12
igenám hogy cd-ket meg kazikat másoltunk, de arrol pl senkinembeszél hogy az embereknek nemsok kedve van bemenni egy cd-ért hacsaknem célzottan megy az ember. az internet révén sokkal nagyobb teret tud hoditani a zene , uj együtesek, zenék. régen ha uj zenét akartál szerezni mehettél a boltba vagy dj-zeneboltba és megrendelhetted megvehetted baksin -cd-n persze ottis a legjobbakat elkapkodták a bennfentesek. szoval a net révén ezek a problémák megszüntek. igaz most máshogy van(belső körök ben adják az uj zenéket a producerek)
szoval a net révén legalább uj stilusokkal ismerkedhet meg az ember s aki megakarja veni netán az csak neten tudja. vagy letölti vagy megrendeli.. na ki mit választ? naná hogy letöltöd mert te azonnal akarod meghalgatni nemakarsz várni mint régen...(ráadásul rohanó világban élünk+globalizáció :D )
itt a zenekiadoknak a könyű internetes vásárlást kéne megoldani.. és a jo marketinget.(mindenkinek a saját anyanyelvén akár mobilos vásárlást) jah és arrol neis beszéljünk hogy most egy zeneszám 250-450 között van pl..(www.beatport.com) de ha drágább vagy olcsobb akkoris kevesebb mintha bemennél egy boltba.. azzl hogy meg egyesülnek a jogvédő szervezetek attolmég több pénzük nemlesz csak erösebbek lesznek a jogvédő szervezetek.
2008. jan. 13. 23:14 | válasz | #11
Amúgy meg, régen is ez ment, csak akkor még kazettákat/CD-ket másolgattunk. :)
Warton  
2008. jan. 13. 18:42 | válasz | #10
A fájlcsere így is jelent nekik valamennyi veszteséget, viszont így, hogy az ilyen szervezeteket fenntartják további kiadásokat könyvelhetnek el. Ergó kétszer fizetnek kb. ugyanazért. Dehát ők tudják. Egy biztos a fájlcsere ellen vívott ádáz küdelem eddig nem sok sikert hozott számukra.
L3zl13  
2008. jan. 13. 17:53 | válasz | #9
Így van, és a fenntartásuk lehet, hogy többe kerül, mint a valós (nem a ha valaki letölt egy számot, az egyébként biztosan megvenné az albumot alapú!) veszteség, amit a p2p fájlcserélők miatt elszenvednek...
2008. jan. 13. 17:00 | galéria | válasz | #8
RIAA monnyon le!
2008. jan. 13. 15:48 | válasz | #7
Sokan nem tudjak hogy a magyar ASVA sem viccbol, hanem komoly penzekert vedi a nagy kiadok jogait itthon.
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2008. jan. 13. 15:33 | galéria | válasz | #6
Mi meg azt látnánk szívesen ha 90%-kal csökkennének az irreálisan magas árak. ~~
2008. jan. 13. 15:12 | válasz | #4
"Maga John Kennedy, a szervezet első embere jelentette ki, hogy örömmel látná, ha a legálissá varázsolt p2p hálózatokból elkezdene befolyni a bevétel." - Ez vicces. XD
2008. jan. 13. 15:04 | válasz | #3
lehet kezdenek rájönni, hogy a nadrágszíj meghúzását ott kell kezdeni, hogy a kis éhenkórászokat nem etetik tovább feleslegesen :)
2008. jan. 13. 12:15 | válasz | #2
"Eltűnhet a RIAA?"
Lehet, hogy vannak még csodák? Karácsonykor még el is hittem volna :)
bippo  
2008. jan. 13. 11:28 | válasz | #1
Hú. Ez biztos úgy lett fordítva valahonnan, néhol kicsit zavaros a fogalmazás.