A téma iránt érdeklődő felnőttek számára kétségtelenül fontos újítás, a többieknek pedig technikai érdekesség lehet a Fyre, amely egyfajta pornós set-top boxként igyekszik megtalálni saját közönségét.
Hirdetés
Az idei Consumer Electronics Show (CES) kiállítással egy időben egy másik rendezvény is zajlik, amely azonban kizárólag a felnőtteknek szóló tartalmakat és fejlesztéseket vonultatja fel. Az Adult Entertainment Expo érdekes újításai között említik egy floridai vállalkozó készülékét, amely a DVD-minőségű pornófilmeket hivatott népszerűsíteni és terjeszteni az otthonokban.
A Fyre box néven emlegetett megoldás egy hagyományos set-top boxra hasonlít. A televízió és az Ethernet-port közötti kapcsolat megteremtésével közvetlenül az internetről szerezhetjük be a különböző, 18 éven felülieknek szánt tartalmakat, természetesen a megfelelő előfizetés fejében. Maga a készülék a kedvezményes ajánlat keretében ingyenes, ám a szolgáltatás már nem: 10 és 100 dollár közötti összeget fizetnek majd a tagok, annak megfelelően hogy milyen kínálatból és főleg hogy mennyit szeretnénk válogatni. A bevételen a stúdiókkal osztoznak, amelyek ennek fejében teszik elérhetővé tartalmaikat.
A kiállítás egyfajta üzenetet küld a szórakoztatóipar és a vásárlók felé. Míg a CES látogatói szerint az újítások listája azzal jellemezhető, hogy gyakorlatilag mindent és bármikor megtekinthetünk az új, nagy méretű kijelzőkön, az AEE szerint egyvalamire biztosan lesz igény, ez pedig a pornó. A szolgáltatás jelenleg béta stádiumban van, a végleges változat a tervek szerint áprilisban jelenik meg.
A Fyre jelenleg mintegy 20 ezer filmet kínál az érdeklődőknek. Ilyen mennyiség birtokában biztosak a kedvező indulásban, ezt azonban a keresések rendszerével igyekeznek bebiztosítani. Az előfizetők ugyanis az értékelés, a helyszín és a műfaj alapján keresgélhetnek majd a filmek között és nemcsak a teljes címeket, hanem az egyes jeleneteket is megtekinthetik majd.
"Blu-ray név olyan szexi" jah, ha a HD-DVD-nek állna... ennyire a zászló, akkor meg azt mondanák, hogy: "blu-ray-ről mindekinek egy kékf*szú Raymond jut eszébe. és az mennyire nem szexi..."
Szépség és ápoltság két különböző dolog. A lényeg is jobban látszik, a többi a filmesek problémája, oldják meg... Talán majd nem csak a mennyiség fog számítani, mint most, hanem a minőség is, több szempontból.
BTW, ugyanezen az eseményen jelentette be több pornkiadó, hogy a továbbiakban főleg a Blu-rayt fogja támogatni, részben a nagyobb kereslet miatt, részben meg mert a Blu-ray név olyan szexi, ellentétben a HD_DVD-vel. :)