Az angol királynő is Wii-vel nyomja
2008. január 8. 19:56, kedd
A Nintendo Wii eddig is igen felkapott téma volt a szigetországban, de a mindig bulvárra éhes britek idős uralkodónőjüket sem kell már, hogy elképzeljék ugrándozva, hiszen a 81 éves Erzsébet teljesen rákattant a kis konzolra.

Hirdetés

A People magazin értesülései szerint a királyi családban William herceg volt az eredeti Wii tulajdonos, de nehéznek találta az innovatív kontroller kezelését, míg a királynőnek annyira megtetszett, hogy gyorsan le is nyúlta unokájától a szerkezetet. Egy családi ebéd után William játszadozott a konzollal, a királynő egy ideig csak érdeklődve figyelte, majd mindenáron be akart szállni ő is. A bowling program pedig olyannyira természetes volt számára, hogy teljesen ráfonódott a játékra és egyetlen dolog esik csak nehezére: letenni a játékot. Egyelőre csak a sportprogramok fogták meg, de nyilván eljön az idő, mikor a királynő egy-egy akciójátékban vagy FPS-ben is kipróbálja majd magát. William persze szakadt a röhögéstől (ami valljuk be talán érthető is), de azért büszke, hogy ilyen menő nagyija van.

A nagyi pedig annyira menő, hogy nemcsak a Wii az egyetlen kapcsolódási pontja a technikával, hanem XXI. századi módon BlackBerryvel kommunikál, van iPod-ja és több mobiltelefonja is. A Nintendo eközben az európai szigetország "koronájának" meghódítása mellett elkönyvelhet további sikereket is, hiszen Japánban a cégnek csak az ünnepek 5 hete alatt 774 ezer darabot sikerült eladni a fehér kütyüből. Összehasonlításképp ugyanezen időszak alatt az országban 232 ezer PS3 és mindössze 38 ezer Xbox360 fogyott (összesen kb. 260 ezer 2007-ben).

Apropó fogyás: a Wiihez kapcsolódó legújabb őrület, a Wii Fit, a Nintendo egészségmegőrző és tréning programja szintén jól fogyott a decemberi bemutató óta. Míg az USA-ban csak idén lesz elérhető a program, addig a japánok közül már 750 ezer család Wii-vel edz, jógázik vagy számolja ki a testtömeg indexét a szoftverrel.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Liet  
2008. jan. 31. 20:53 | válasz | #44
Ezennel beszállok a brit-vitába:
Kukacosnak nagyon igaza van.A királynőnek az égvilágon semmi, de semmi köze nincs az iraki háború kirobanásához.és ha szerinted rigidus épp ez a baj(t.i. hogy nem szólal fel ellene), akkor csak k-t tudom megismételni:a királynőnek a hatalma a palotáig terjed, a politikába nincs beleszólása.A monarchia egyrészt erősíti a britek identitástudatát,(hagyomány) másrészt turisztikai szempontból jövedelmező.
Ráadásul k enyhén szólva tájékozottabb tötrénelmileg, mint te(no offense!).Nehezen hihető, hogy brit adófizető vagy, ha az alkotmányos monarchia jelentésével sem vagy tisztában.minden mögött összeesküvést sejteni pedig egy bizonyos oldal sajátossága, de ebbe ne menjünk bele.
on-topic: én is megnézném a királynőt wiizés közben, de valahogy nem tudom elképzelni:D
opeca  
2008. jan. 15. 10:09 | válasz | #43
Hát nagyobb volt a nyugi, mint most.
2008. jan. 11. 11:19 | válasz | #42
Bár nyilván azért írtad így, hogy elkerüld a válaszadást, jelzem, ez nem személyeskedés. Arra utaltam, hogy a "tőkés" kifejezésen elsősorban marxista körökben szokás lovagolni, a királynőt meg kizsákmányoló, markába röhögő dagadt milliárdosnak lefesteni meg aztán végképp elszállt világképre utal. Nem jó dolog királynőnek lenni - hiába van elméletben pénzed, a protokolláris rendezvények kitöltik az egész életedet. 81 évesen is dolgozik, elég sokat, és nem azt, amit épp ő akar.
2008. jan. 11. 10:58 | válasz | #41
Szaddám alatt bezzeg milyen jó volt, nemigaz?
2008. jan. 11. 01:49 | válasz | #40
Csak randomra lecsekkoltam németországot: Hamburg-Munchen return 244 euro, ez 610 km, London-Glasgow return 102,9 font, ez 552 km..ha nem tévedek 1 euro 0.75 angol font, 244 euro-183 fontocska, ami arányosan egyenlőnek tünik.....de lehet rosszul számoltam...ugyanakkor Zalaegerszeg-Békéscsaba -488 km átszállással- 6325ft 2. osztály, 7775ft 1. osztály (természetesen a fenti 2 út 2. osztályú)
Másrészt az angol minimálbér a magyar kb 3-4x-e....azaz arányában a magyar is drága....
2008. jan. 10. 13:51 | válasz | #39
> Ezeket vmiből fizetni/fenttartani is kell ám.....

Amire mas europai orszagok kepesek rentabilisan fele ilyen arak mellet is.
2008. jan. 10. 01:11 | válasz | #38
Lehet hogy az ilyen hanyatthuncutságok miatt -is- kerül "sokba" 1 jegy?
"Track renewal, the ongoing modernisation of the railway network by replacing track and signalling, continues to be carried out by private engineering firms under contract. The biggest renewals project is the multi-billion-pound upgrade of the London to Glasgow West Coast Main Line."
"Network Rail owns more than 2500 railway stations on the national rail network"
Ezeket vmiből fizetni/fenttartani is kell ám.....
2008. jan. 09. 23:48 | válasz | #37
Te is osszefoglalhatnad, hogy vegulis mi a mondanivalod - azon kivul, hogy a szemelyemre reagalsz.
2008. jan. 09. 23:08 | válasz | #36
hol van ilyenkor egy moderátor, jó nagy banhammer-rel:S
2008. jan. 09. 23:07 | válasz | #35
affene, miért nem lehet itt szerkeszteni a saját hsz-eket utólag:D ha az embernek eszébe jut valami akkor új hsz-t kell írnia.
na szerintem, kedves retar... izé, rokkant barátom, kevesebb Bors-ot olvass és akkor a vérnyomásod is lejjebb lesz
2008. jan. 09. 23:05 | válasz | #34
a britek. igen. miért?:D (mentek ők is ha nem tudnád)
2008. jan. 09. 23:03 | válasz | #33
rigidus, és a hülyeségedre milyen érved van?
2008. jan. 09. 21:53 | válasz | #32
> Ahhoz képest, hogy ott élsz, mintha egy rendszerváltás előtti szocialista kifestőkönyvből szereznéd az ismereteid.

Szivesen folytatom a beszelgetest ha a szemelyes jellegu megallapitasaidat megtartod magadnak.
2008. jan. 09. 21:39 | válasz | #31
> Vagy bombával a derekukon, fegyverrel a kezükben szerinted még mindig civilnek számítanak?

Nyilvan nem roluk van szo.
2008. jan. 09. 20:13 | válasz | #30
azért ez a téma amire elkalandoztak, cseppet fontosabb, érdekesebb és életbevágóbb mint, az hogy a királynő épp bigbrádőrt néz vagy wii-n játszik. :)
2008. jan. 09. 20:05 | válasz | #29
Arról a 100-150 ezerről beszélsz?

Vagy bombával a derekukon, fegyverrel a kezükben szerinted még mindig civilnek számítanak ?
2008. jan. 09. 19:39 | válasz | #28
Elkalandoztatok emiatt a rohadt bulvár-hír(reklám) miatt.. :D
Mindenki menjen vissza dolgozni,vagy igya csendben a sörét!
Ronny  
2008. jan. 09. 19:07 | galéria | válasz | #27
ki is ment Irakba? A britek? Akkor most mi a fa*ról beszélsz?
2008. jan. 09. 17:26 | válasz | #26
Ahhoz képest, hogy ott élsz, mintha egy rendszerváltás előtti szocialista kifestőkönyvből szereznéd az ismereteid. A "magántulajdonú állami vállalat" kifejezés úgy szédületes marhaság, ahogy van. A királynő összvagyona kb. 500 millió font, ami főleg ingatlanokban és részvényekben van:

http://www.forbes.com/business/2006/04/17/queen-elizabeth-birthday-cx_cz0418queen.html

Muti már a linket a vállalatbirodalmáról meg az összeesküvés-elméletedre a Network Rail tulajdonlásáról, mert én csak olyat találtam, hogy az bezony kormánytulajdon (egyébként kb. 20 milliárd font hiánnyal, szóval rohadtul megérné a tulajdonosnak, ha lenne).

A tömegközlekedés és az autóhasználat összefüggését sem lehet egy jól fejlett középsős szinvonalán megérteni. Én speciel tömegközlekedek Angliában, és sokkal jobban megéri, mintha autóznék. A többségnek így van egyébként, de ettől függetlenül ragaszkodik az autójához (mint ahogy minden országban). A háború ellen pedig nem emelheti fel a szavát, ez nem valami poszt-szovjet utódállam, ahol a különböző centrumok folyamatosan harcot vívnak a hatalomért. Angliának egy kormánya van, és a királynőnek azt kell képviselnie, kész.

Végül: a NATO-t a buliba behozni azzal a zseniális érveléssel, hogy NATO országok vesznek részt a háborúban, azt is állíthatjuk az ENSZ rohanta le Irakot (elvégre ENSZ tagállamok is, nem?) A NATO-nak jól meghatározott funkciója, felépítése, C&C rendszere van, ami nem vesz részt a háborúban.
2008. jan. 09. 16:38 | válasz | #25
> Azt ne mondd hogy az összes vasúttársaságban benne vannak.....

Egyetlen szoval nem mondtam ilyet. A Network Rail viszont kevesbe koztudottan a kiralyi csalad tulajdonaban van, akik a tulajdonosai a teljes vasuti infrastrukturanak. Az osszes tarsasag toluk berli a vasuthalozatot horribilis aron. Na ezer nincsen verseny es ezert olyan meregdraga a vasuti kozlekedes.
2008. jan. 09. 15:56 | válasz | #24
Azt ne mondd hogy az összes vasúttársaságban benne vannak.....
Tömegközelekedés megfizethető...ja, hogy londonban drága? Istenem,eléggé zsúfolt és nagy ahhoz, hogy próbáljanak kaszálni rajta...
Mert mi is történne ha felemelné a hangját? Ja,semmi.....
A NATOnak pedig természetesen van köze irakhoz, lévén valóban NATO tagországok lébecolnak ott:)
2008. jan. 09. 15:37 | válasz | #23
> És továbbra is, próbáld megérteni, hogy a királynőnek semmi behatása nincs sem 1) a vonatjegyekre

Figyelj, probald elmagyarazni nekem legyszives, hogy az egyik legfobb tokes tulajdonosnak (kiralyi csalad) miert nincsen befolyasa a keze alatt levo "allami" vallalatokba? Ezeknek a tarsasagoknak ok a legfobb haszonelvezoi.

> 2) az emberek autóhasználati szokásaiba

Mar miert ne volna? Ha a tomnegkozlekedes megfizetheto, az autosok szama a toredekere csokkenne (kulonos amellett, hogy milyen adokkal sarcoljak oket is).

> 3) sem a háborúra

Aki meg akkor sem emeli fel a hangjat kategorikusan a haboru ellen amikor a sajat unokaja megy haboruba, annal az emberek iranti minimalis egyutterzest is meg lehet kerdojelezni.

> A NATO-nak semmi köze Irakhoz.

Csak mert nem ez van a haboru nevtablajan, nem feledteti a tenyt, hogy NATO tagorszagok vesznek benne reszt.
2008. jan. 09. 15:25 | válasz | #22
> Most komolyan, miért van ennyire a begyedben?

Mert kozvetlen adofizetoje vagyok es emellett rokkant. Gondolom ez elfogadhato erv.

> Szerintem figyelj inkább jobban oda az órán, és próbáld felfogni, hogy az "alkotmányos monarchia" kitétel mit is takar...

Ezt gondolom akkor allapitottad meg amikor Solyom Laszloval hoztad osszefuggesbe.
2008. jan. 09. 15:23 | válasz | #21
2008. jan. 09. 12:05 | válasz | #20
A NATO-nak semmi köze Irakhoz. Nyilván Szaddám halála miatt ölik egymást, ha nem végzik ki, most virágfüzéreket akasztanának egymás nyakába, de ha nem mennek oda az amcsik, akkor meg pláne. Az említett pénznek a töredéke van finanszírozva a brit kasszából. És továbbra is, próbáld megérteni, hogy a királynőnek semmi behatása nincs sem 1) a vonatjegyekre, 2) az emberek autóhasználati szokásaira (ez egyébként ugyanolyan egész Ny-Eu-ban), 3) sem a háborúra. Ő ma már csak egy szimbólum, mint a korona. Ez olyan kényelmes dolog, hogy mindenkit utálunk, aki fent van. Mintha olyan egyszerű lenne megoldani akár csak a százfontos vonatjegyet...
Narxis  
2008. jan. 09. 10:08 | válasz | #19
Helyes.
szvini  
2008. jan. 09. 10:01 | válasz | #18
ki a faxt érdekel hogy ez a vén szar mivel gémel, megyek is innen
opeca  
2008. jan. 09. 09:42 | válasz | #17
Hát igen, a Wii az nagy húzás, megérdemli az elismerést.

Én azon csodálkozom, hogy a többi gága miért nem jött rá arra, hogy a mozgásvezérlőben van a legnagyobb újítási lehetőség? (Amiért nem is kell olyan sokat túráztatni az agyat, mert már a Die by Sword idejében is simán rá lehetett érezni)

Jah, mert elfelejtettek gondolkodni a sok marketinges sz@r között?
Hát akkor így jártak:)))
JeD  
2008. jan. 09. 07:34 | válasz | #16
Most komolyan, miért van ennyire a begyedben? Kikosarazott, vagy mi?!

Szerintem figyelj inkább jobban oda az órán, és próbáld felfogni, hogy az "alkotmányos monarchia" kitétel mit is takar... Ok, lehet, hogy többet kellene beszélnie (mert csak azt tudja tenni) a problémákról, ahogy pl. Sólyom László is teszi, de mindent az ő nyakába varrni azért kicsit túlzás.
2008. jan. 09. 04:12 | válasz | #15
Ja, egyebkent ha a magyar miniszterelnok nemi elete lett volna a tema akkor se arra kene hivatkozni, hogy "tessek mar szimplan a nemi eletrol beszelgetni" mert az a tema nem a miniszterelnok. Ebben a cikkben viszont a "Sz.rok Az Orszagomra" Bozsi meg a terpeszkedo ingyenelo familiaja legalabb annyira tema mint a Wii. Ha a helyi hadisarcbol, az en zsebembol van mindez megfinanszirozva ahelyett, hogy tudnam fizetni az orvosi ellatasomat akkor igenis joggal irrital a szemelye.
2008. jan. 09. 03:56 | válasz | #14
Nem volt szandek a flame bait, nem tudtam, hogy orokzold a tema.
2008. jan. 09. 03:55 | válasz | #13
> Irakban nem a britek (de még csak nem is az amerikaiak) miatt ekkora az áldozatok száma, hanem a hatalmi vákuumban simán vallási/törzsi alapon egymás torkának estek.

Aminek kirobbanto elozmenyei voltak, megpedig egy NATO lerohanas es egy vezeto surgetett kivegzese, raadasul pont egy fontos nemzeti unnepen amikor is ez egyebkent is tilos lett volna Irakban.

> De ha már Wii és játék, te mit csinálnál Civ4-ben, ha tiéd a világ legnagyobb hadserege és olajhiány fenyeget, az országod meg létezni se tud benzin nélkül?

Hogy en is kelloen komolytalan legyek, ennyi penzert ($484,009,620,487) mar a Titanrol importalhatnank a metant. Komolyra forditva pedig azon kene elgondolkodnia a "kedves" holgynek, hogy Angliaban egy 400 km-es egyiranyu, masodosztalyu vonatjegy kb. £100, autoval fele ennyibe kerul. Nehogy azt mondja nekem valaki, hogy ennyivel dragabb az uzemeltetesi koltsege az egyebkent pehelykonnyu, tobbnyire aluotvozetbol epitett, aramvonalas villanymozdonyoknak. Meg talan azon kene elgondolokodnia, hogy talan nem ok nelkul ekkora az orszag(a)nak a benzinigenye. Az sem ok nelkul van, hogy korulnezel egy londoni belvarosban es mast sem latsz mint 1 ember 1 auto.

Egy ilyen kaliberu, orszag elen allo vezeto beosztasu embernek minimum kotelessege lenne nem csupan azt eszre venni amit az orra ele b.sznak a mindennapok, hanem szemelyes felelossege mellett legalabb az okozatok okozoit vegiglapozni es az ezersebbol verzo rendszer hasztalan foltozgatasa helyett talan gyokerkezelessel foglalatoskodni. Ehelyett kenyelmesebb sodrodni az arral es embereletek millioinak a kioltasara meleg szobabol, kenyelmes karosszekbol feltetel nelkul bologatni: "bizony kerem, most haboruznunk kell mert ez kerult az utunkba". Az mar nem szamit, hogy mindezen problemak megelozhetoek lettek volna, ha idejekoran bologatas helyet a valodi problemamegoldassal foglalkoznak megannyi figyelmeztetes mellett az elmult 30 evben.
2008. jan. 09. 02:13 | galéria | válasz | #12
A múltkor találkoztunk vele online, állandóan csíterezett azt kiszavaztuk az öreglányt :)
2008. jan. 09. 01:08 | válasz | #11
Ügyes vagy most jön a flém meg az offoloás pedig a retkes wii-ről van szó.

Amúgy megnézném az öreget ahogy játszik :D
m4G1c  
2008. jan. 09. 00:58 | válasz | #10
2008. jan. 09. 00:07 | válasz | #9
Ez demagóg duma. Irakban nem a britek (de még csak nem is az amerikaiak) miatt ekkora az áldozatok száma, hanem a hatalmi vákuumban simán vallási/törzsi alapon egymás torkának estek. Szaddám csak annyival volt jobb, hogy nem kizárólag az Iraknak nevezett összefércelt területen élőket, hanem az irániakat, kurdokat és kuwaitiakat irtotta. Inkább ez az összefércelés a nagyobb szemétség, de azt még valamikor ötven éve követték el.

De miről is beszélünk, kis országokkal mindig aktuális érdekeiknek megfelelően labdáztak a nagyhatalmak - talán emlékszünk még olyan apróságokra, mint Jalta vagy Trianon, vagy Lengyelország egész történelme. Ezekhez képest Irakban nagyon kulturáltan viselkednek. De ha már Wii és játék, te mit csinálnál Civ4-ben, ha tiéd a világ legnagyobb hadserege és olajhiány fenyeget, az országod meg létezni se tud benzin nélkül? Na látod. Valóban erkölcstelen, hogy ott vannak, de érthető. Szegény királynőnek meg muszáj jó képet vágnia hozzá, a politikai döntéseket már rég nem ő hozza. Neki csak el kell adnia a népnek és koszorúznia Remembrance Day-en.
2008. jan. 09. 00:01 | válasz | #8
csak nehogy vérengzeni kezdjen majd egy mariózás után,mint a németek :C
szurka  
2008. jan. 08. 23:49 | válasz | #7
hát hogy ki (kik) érdekeit képviseli, arról lehetne vitatkozni
2008. jan. 08. 22:50 | válasz | #6
Az en erdekeimet miert kepviseli apro orszagok lerohanasa?
xizor  
2008. jan. 08. 22:31 | válasz | #5
Lehetsz pacifista, de nemlátom sok értelmét szídni egy olyan háborúnak ami a te érdekeidet is képviseli.
2008. jan. 08. 20:48 | válasz | #4
> de nyilván eljön az idő, mikor a királynő egy-egy akciójátékban vagy FPS-ben is kipróbálja majd magát.

Akkor huzzon mar egyenruhat magara aztan nyomuljon IRL az iraki remalomba az unokaja utan - ha mar bologatni kitunoen tud millionyi artatlan iraki civil lemeszarlasanak szuksegessegere.
2008. jan. 08. 20:40 | válasz | #3
Hat igen. Alighanem egy nagy marketing az egesz. Ha siman bulvarsztori lenne, mi a retkes bubanatert irtak volna oda a konzol markajat? Nintendo kiralyno ket szep szemeert?
2008. jan. 08. 20:21 | válasz | #2
Ja, bummheccsátot a királynőnek! :)
jeti00  
2008. jan. 08. 20:09 | válasz | #1
lol
tetszik a hír, bár talán csak reklám.
Wii powa!

Jah am megnézném hogy nyomhatja egy fps-el :D