A Toshiba mentené a menthetőt
2008. január 7. 15:19, hétfő
A HD DVD tábor feje a várakozásoknak megfelelően hangoztatja formátumának jó esélyeit, ám a terveket most a hallgatás váltotta fel. Eközben azonban a tajvani gyártók körében is egyértelműen a Blu-ray áll jobban.

Hirdetés

A Toshibát valósággal sokkolta a Warner pénteki bejelentése, miszerint a jövőben kizárólag a konkurens nagy felbontású formátumot támogatják majd. Igaz, a stúdió egészen májusig megjelentet további HD DVD kiadványokat, ezt követően azonban nem számíthatnak annak támogatására és befolyására. A hír után a Toshiba le is fújta a CES-re tervezett sajtótájékoztatóját, saját elképzeléseit illetően pedig hallgatásba burkolózik.


Az első beszámolók szerint a cég egyelőre formátumának életképességét emeli ki, hangsúlyozva, hogy 2007-ben jobban teljesítettek a riválisnál. "Temettek már minket korábban is" - reagált Jodi Sally, a Toshiba USA marketingigazgatója. "Fura olvasni ezeket a kommentárokat a HD-DVD haláláról, hiszen a formátum hatalmas iramban tör előre." "Csalódottak vagyunk, de küzdünk tovább" - mondta Ozaka Akio, a Toshiba elnöke. "Meggyőződésünk, hogy a HD-DVD jobban megfelel a fogyasztók igényeinek."

A konkrét tervek közül azonban mindössze annyit tudtunk meg, hogy a csúcskategóriás HD-XA2 lejátszók a jövőben 800 dollárba kerülnek majd, ami nagyjából 200 dolláros csökkenést jelent. Az A-30 és A35 marad a jelenlegi áron, arról azonban nem hallani semmit, hogy a harmadik generációs XA-3 mikor jelenik meg. Ennek részeként firmware frissítéseket ígértek korábban, amelyek például felgyorsítanák az újonnan behelyezett lemezek beolvasását.


A HD DVD helyzete azonban nem túl rózsás, hiszen a tajvani gyártók körében is egyre inkább a konkurens tábor növeli befolyását. Példaként említik, hogy a vezető cégek, mint például a Lite-On IT, a BenQ, az Asustek Computer és a Quanta Storage, mind Blu-ray írókat és kombó meghajtókat jelentettek eddig be, ám részükről még váratnak magukra a hasonló HD DVD-megoldások. A Lite-On ráadásul a Philips újdonsült partnere, és mivel utóbbi a Blu-ray tábor jeles tagja, nem túl valószínű, hogy a rivális fejlesztéseit is támogatnák. Az Asustek a Pioneert, a Quanta pedig a Sonyt választotta partnerként, amelyek szintén a BD-tábor képviselői.

Egyelőre tehát a teljes vereség elkerülésén dolgozhat a Toshiba, de kérdés, hogy ez mire lesz elegendő. Hamarosan kiderül, hogy az első sokk elmúlása után mire képes a cég. A hagyományos DVD-k forgalma egyébként tavaly csökkent, amire még nem volt példa az 1997-ben bevezetett technológia történetében, és a készülékből sem fogyott több, mint 2006-ban. Elemzők szerint ez már a piac telítettségének a jele, és jól mutatja, hogy eljött az idő a generációváltásra, az évek óta húzódó formátumháború lezárására.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sir Ny  
2009. júl. 15. 21:29 | válasz | #62
nem a más művészeknek fizeted be a jogdíjat. a más művészek ebből egy fillért nem látnak.
2008. jan. 10. 14:20 | válasz | #61
A kinyírást meg nem én mondtam, hanem ezzel foglalkozók és forgalmazók. És nem ki fogja nyirni hanem már kinyirta. Magyarország legális dvd forgalma harmincada a szlováknak. Pedig dvd iróból itt van több.
2008. jan. 10. 14:19 | válasz | #60
Egyébként pofonegyszerű lenne a megoldás nem fix összeget kellene számolniuk hanem a termék árának mondjuk 10%-át. Egyből más lenne a leányzó fekvése.
2008. jan. 10. 14:18 | válasz | #59
"Egyébként nem nyirja ki. Nézz be egy MM-be, stb. Akik csak ilyen 40 Ft-ot hajlandóak fizetni érte, valszeg jogdíj nélkül is alig vennék 200-ért."

Mármint mit? Ha nem kéne rá az okos matrica akkor kényelmesen boltban is 80Ftért vennéd a dvd lemezt. (A márkásat), de tegyük fel hogy anagyobb költségek miatt 100-ért. Most meg 250-ért vagyok kénytelen kirakni mert a csudálatos Artisjusztazértis matrica 150Ft.
2008. jan. 10. 14:16 | válasz | #58
Hát nem hinném hogy ez ezen múlna. Ráadásként idegesitő amikor demo cdt irtunk meg párszáz példányban és a saját zeném után más művésznek fizettem be jogdíjat.
Power  
2008. jan. 09. 08:48 | válasz | #57
Zodd!
Én nem mondtam, hogy miért dőlt el, csak azt, hogy ez az egyetlen előnye a blu-raynek, mármint a felhasználó szempontjából. Az összes többiben hátrányos pl. a másolásvédelem esetében. A studiók meg azt hiszik ez nekik előnyös, de ha jobban belegondolnák hosszú távon nekik sem előnyös.
dez  
2008. jan. 09. 02:44 | válasz | #56
Egyébként nem nyirja ki. Nézz be egy MM-be, stb. Akik csak ilyen 40 Ft-ot hajlandóak fizetni érte, valszeg jogdíj nélkül is alig vennék 200-ért.
dez  
2008. jan. 09. 02:41 | válasz | #55
Viszont annak a "hülye jogszabályozásnak" köszönhetjük, hogy nem kell (annyira) rettegnie minden letöltőnek (kiv. sw).
2008. jan. 09. 00:15 | válasz | #54
"És mondom akinek van egy kis esze nem boltban vesz nyers dvdt tehát miközben ők a piac beszűkülését jósolják, pont az ellenkezője történik: még msot kezd igazán csak kinyílni."

Az a baj, hogy te magyarországon gondolkozol pedig a statisztikák nem rólunk készülnek. Külföldön mindenki boltban vesz nyers dvdt, sőt te is ott veszel csak nem magyarországi boltban hanem külföldiben. Ez azért van igy mert magyarországon van egy hülye joszabályozás meg egy artisjust aki horribilis árakat tesz a lemezre és ezzel kinyirta gyakorlatilag az egész magyar írható dvd/cd piacot.
Lame  
2008. jan. 09. 00:10 | válasz | #53
Aki meg mindig azt hinni, hogy csak mpg2-ben vannka filmek blu-n.
http://www.anandtech.com/showdoc.aspx?i=2886&p=4
Itt latszik, hogy nem gyenge szamitasi teljesitmeny kell a dekodolasahoz. Emiatt sem olcsok meg a lejatszok. Ugyan ugy ahogy a DVD-nel is. Anno annak is teljesitmeny igenyes volt a dekodolasa.

Ha ez meg igaz akkor tenyleg pusziltak a HDDVD-nek.
http://www.engadget.com/2008/01/07/paramount-following-warner-out-the-hd-dvd-door/
Adamul  
2008. jan. 08. 23:51 | válasz | #52
mondom, ez semmit nem jelent, mert én ha láttam akciós dvd-filmet simán megvettem 290-590- akár 990ér is ha érdekelt, viszont az a felháborító mikor 4ezreket elkérnek egy dvd-ért. És mondom akinek van egy kis esze nem boltban vesz nyers dvdt tehát miközben ők a piac beszűkülését jósolják, pont az ellenkezője történik: még msot kezd igazán csak kinyílni.
Zodd  
2008. jan. 08. 22:29 | válasz | #51
Nem a kapacitásnál dőlt el, hanem hogy jóval erősebb a titkosítása. Így a filmstúdiókat is jobban érdekli.
dez  
2008. jan. 08. 19:27 | válasz | #50
Ó, mert MS, mi!? Anyám borogass! :P
2008. jan. 08. 18:33 | válasz | #49
Jah és a következő okos formátumot már ugyis a kinaiak fogják csinálni / sikerre vinni.
2008. jan. 08. 18:32 | válasz | #48
Akkor vegyünk BRt. Nekünk egyébként csak jó, mert igy talán az eddig kiváró Taiwani, Kinai cégek kihozzák az ócsó BR lejátszókat PCbe meg asztaliba is.
(Mondjuk PC fronton még marad érdekesség mert a mostani csúcs Toshiba notebookok mindegyike HD DVD iróval jön ki. :o)
2008. jan. 08. 18:30 | válasz | #47
" A hagyományos DVD-k forgalma egyébként tavaly csökkent,..."

Ez max azt bizonyitja (ha egyáltalán igy van), hogy egy értelmes film sem jelent meg tavaly. (Tényleg nekem is el kell gondolkoznom, hogy egyáltalán mi volt az amiért pénzt adtam 2007-ben.)
2008. jan. 08. 18:28 | válasz | #46
VC1 a király :)
tompka  
2008. jan. 08. 18:27 | válasz | #45
A Para is menekül
Ha tényleg sikeresen átáll akkor már csak az Universal marad.
Már előre meglehet írni a cikket hogy a HD-DVD elbukott.
Power  
2008. jan. 08. 17:59 | válasz | #44
A pc piac is zsugorodik.
Papíron. Valóságban pár százezres nagyságrendű probálkozásokról van szó csupán a sony-n kivül. Ez a sok milliárdos dvd/cd piachoz képest 0.
dez  
2008. jan. 08. 16:54 | válasz | #43
Magyarország nem a világ közepe.
dez  
2008. jan. 08. 16:46 | válasz | #42
Kicsi, de ebben a formátumháborúnak is volt némi szerepe. Mindenesetre a DVD piac szűkülni kezdett, már kezdik únni az emberek, új nyalánkság kell, ezért akartak most már végetvetni a kiadók az állóháborúnak.

Blank BD gyártók:
Fuji Film, Imation, Maxell, Memorex, Mitsubishi / Verbatim, Panasonic, Philips, Sony, TDK
link
dez  
2008. jan. 08. 16:39 | válasz | #41
(Csak hát némileg pazarló. De nem vagyok benne biztos, hogy megfelelő bitrátán nézve jobb a másik kettő, sőt. Végülis a többi úgy próbál sokkal jobban tömöríteni, hogy ez minnél kevésbé látszon meg, de nem biztos, hogy ez tökéletesen sikerül.)
dez  
2008. jan. 08. 16:35 | válasz | #40
Elvétve. (Kb. mint HD_DVD-nél.) Nem tudom, mi rajta a rémálom, megfelelő bitrátán nincs vele különösebb probléma. Stúdiótechnikában még jó ideig megmarad.
Adamul  
2008. jan. 08. 16:08 | válasz | #39
" A hagyományos DVD-k forgalma egyébként tavaly csökkent,..."
ÉS ez mit bizonyít úgy mégis??? Sztem semmit, max h mki számára elérhető közelségbe került az internet és az emberek rájöttek, hogy olyan dologért nem érdemes fizetni amiből a töredéke jut el a címzetthez (előadó, szereplő, jogtulajdonos). a letöltött médiát pedig ki kell írni, ebből adodóan sokkal több üres dvd fogy, és azt az életbe meg nem mondják h mennyi mer akinek van egy kis esze ugyanazt nem 4-5*ös áron szerzi be a matrica miatt. Generációváltásról szintén felesleges beszélni mer az átlag embernek átlag otthonba átlag fizetésből (ez Mo. kb 75-80%-a) nem telik ilyesmikre. Generációváltás? az volt a vhs-ről dvdre. ahhoz képest ez holvan attól? az emberek többsége ki se tudná jelenleg használni, mert gyak. mindent le kell hozzá cserélni. Ebből adodóan ha lemegy a duplarétegű lemezeknek az ára én annak fogok nagyon örülni, és az ilyen "új" dolgokkal meg várok amíg eldől h most mi is a frankó, és annak is lemegy szépen az ára úgy mint most a dvdnek.
Power  
2008. jan. 08. 15:24 | válasz | #38
dez!
Mekkora is br piaca a dvd-hez képest? Ha még hozzávesszük, többféle verzió van, akkor még még rosszabb a helyzet.
A Sony-n kivül kivül sorold kik gyártanak br lemezeket?
448 megjelent film?
LOL
avman  
2008. jan. 08. 14:30 | válasz | #37
most is jönnek ki mpeg2-vel. rémálom, el kéne már temetni jó mélyre...
dez  
2008. jan. 08. 14:12 | válasz | #36
"az az előnye a HD DVD-nek, hogy nem csak HD DVD-n van rajta a film, hanem DVD formátumba is."

Ez egy tévedés. Vannak ilyen hibrid lemezek, de jóval drágábbak, mint a sima.
dez  
2008. jan. 08. 14:09 | válasz | #35
"a felmérések szerint a kutyát nem érdekelt, a többség nem is tudott róla hogy BR-olvasó van benne."

Tegyük hozzá: a HD_DVD Association által szponzorált felmérések voltak. :P
Ehhez képest külföldi AV-s fórumokon elég sok PS3 tulaj található, illetve PS3-as fórumokon is bőven tárgyalják a HD-s témát.
dez  
2008. jan. 08. 14:06 | válasz | #34
Marginális kérdés, erőltetnek... LOL.
dez  
2008. jan. 08. 14:05 | válasz | #33
"Csak ott van a gond, ha jól tudom a HD DVD sokkal fejletteb codecet használ mint a BluRay."

Rosszul tudod. Mindkettő támogatja a következőket: mpeg2, h.264 (avc), vc-1. (A vc-1 a MS szabványa.)

Az eddig megjelent filmek (BD: 448, HD_DVD: 390) codec használati arányai:

BD:
h.264 (avc): 35.9%
mpeg2: 36.1% (A BD megjelenésekor jött ki jópár film így, később már csak néhány.)
vc-1: 28%

HD_DVD:
h.264 (avc): 10.1%
mpeg2: 3.2%
vc-1: 86.7%
Power  
2008. jan. 08. 12:30 | válasz | #32
Mitől dőlt volna el?
Marginális kérdés, hogy a nagy filmstudiók mit erőltetnek. Ettől még nem lesz tömegtermék.
A kapacitás csak az ár/kapacitással együtt értelmezhető.
jin  
2008. jan. 08. 12:27 | válasz | #31
Power, hülyeséget beszélsz. Ez már eldőlt, véglegesen. A kapacítás a lényeg. Pont.
Power  
2008. jan. 08. 11:55 | válasz | #30
Egyelőre még mindig nem dőlt el.
A BR-nek csak egyetlen előnye van a kapacitás, azonkivül minden más szempontból rosszabb választás.
2008. jan. 08. 11:31 | válasz | #29
MS-t annyiban érdekli, hogy az ő DRM megoldása van mögötte (értsd: minden eladásból részesedesik).

Az xboxba nyilván az ára miatt nem tettek olvasót. A Sony is valahol ott "szúrta" el, hogy nagyon nyomta a BR-olvasót, ami jelentősen megnyomta az előállítási költséget, viszont a felmérések szerint a kutyát nem érdekelt, a többség nem is tudott róla hogy BR-olvasó van benne. Ez alapvetően időzítési probléma, hiszen ahogy terjednek majd el a lemezek, jelentősen meg fogja nyomni a PS3 eladásokat. MS pedig több lovon ül, az xbox-al kivár (az fogyasztói igényre), majd megjelenít egy mittoménmilyen edition-t ha tényleg eldőlni látszik a nyertes. A DRM miatt pedig addigis gyűjti az eladásokból a pénzt.

A ripperek szempontjából pedig a HD-DVD-ben van egyszerűbb titkosítás, a BR sokkal durvább módszereket alkalmaz.
2008. jan. 08. 09:35 | válasz | #28
mondjuk az az előnye a HD DVD-nek, hogy nem csak HD DVD-n van rajta a film, hanem DVD formátumba is. így az ismerősöd is megnézheti, ha mondjuk neki nincs HD lejátszója, vagy esetlek megnézheted a másik szobában is, ha nincs ott HD lejátszó. sőt akkor BD-n is nézhető a HD mivel a BD lejátsza a mezei DVD-t. nem tudom nekem szimpatikus a HD is. én legszivesebben meghagynám mind a 2 formátumot, és a gyártók helyébe HD-BD combókat gyártanék.
2008. jan. 08. 08:44 | válasz | #27
"könyvtárban és az AUDIO_TS-ben a szinkron.vob-ok,"

Húha ezt nagyon félrenézted. Az AUDIO_TS könyvtárt csak akkor használják ha AUDIO DVDről van szó. Filmek esetében ez a könyvtár tök üres, semmilyen szinkron nincs benne, minden ilyen információt a VOB-ok tartalmaznak ami egy container formátum (lásd most mkv), az hogy miért az mpegre esett a választás, az meg egyszerű, az egyetlen erőforrásigényben normálisan működö IPARI SZABVÁNY volt.
2008. jan. 08. 08:40 | válasz | #26
"50 giga pedig szebb kép, mint a 30:D(hisz a hd is csak mpeg tömörítés) szebben visszaadja az 1080p-t."

Csak ott van a gond, ha jól tudom a HD DVD sokkal fejletteb codecet használ mint a BluRay.

"Mielőtt azért RIP-elgetjük a HDDVD-t... Ne feledjük el, hogy az Intel és a Microsoft is ott állnak mögötte, Xboxostul... "

Szerintem az MS nem nagyon áll mögötte föleg nem xboxostúl. Lehet kapni xhez egy kölső HD DVD lejátszót és ennyi. Ez nem túl nagy support. Ha meg clearly BluRay terjed el akkor meg lesz hozzá külső BR lejátszó oszt ennyi. Nem hinném, hogy az MSt különösebben érdekelné.
tfrank  
2008. jan. 08. 08:25 | válasz | #25
az hogy jó vagy szar szar a dvd a jelen kor fényében, lehet vitatkozni. olcsó. azt azonban ne felejtsd el, hogy a dvd tizen-egynéhány éves szabvány. akkoriban jóesetben egy szar videoton tévét lestél, és ha volt is géped egy 14-15" monitort bambultál. én még láttam a conferen, ahogy a hozzád hasonló értelmiségiek leesett állal bámulják a terminátort egy elsötétített sátorban. nem volt sem divx, sem más szar, és a f**od elverted volna ha lett volna ilyened.
avman  
2008. jan. 08. 01:03 | válasz | #24
nagy arc mögött tudás semmi. erre még gyúrjál egyet, nézz utána mikori szabvány, milyen egy dvd struktúra, oszt utána játszhatod az eszed, de még akkor is csak a játszótéren a kissrácoknak, ők talán beveszik a szar szöveged.
2008. jan. 08. 00:15 | válasz | #23
jól ez az ! gondolták .. a paraztja így is megveszi.. (ami már viszont teljesen elképesztő.. mármint hogy ezért még pénzt is fizet valaki) ...
és milyen igazuk lett
2008. jan. 08. 00:11 | válasz | #22
az előző hozzászólásomhoz és a témához pedig, ha szorosan nem is de kapcsolódik:
az ilyen elképeszten hülye szavbványt is mint a DVD (film) is csak egy metszettp*csű , benfentes, de számítástechnikához semmit, vagy seveset értő vezethette be. az mpg tömörítés és az akkor már létező számos más , jobban tömörítő algoritmusokról most nem is beszélek (mint pl. intel indeo video, akár microsoft windows media codec, és a divx xvidről nem is beszélve) hanem ami elvetemült nagy ökörség az az hogy nem egy darab FILM.mpg és a hozzá tartozó SYNCRON_01.snd vagy SYNCRON_HU.snd szinkronfileként, és esetleg feliratként egy SUBTITLE_HU.sub , neeeem áááá ehelyett 4 db 1 gigás pllussz egy 700 megás .vob-ra keresztelt , valójában sima .mpg phile figyel a VIDEO_TS (???) fantáziadús ( SZABVÁNY) nevű könyvtárban és az AUDIO_TS-ben a szinkron.vob-ok,
szoval teljesen elképesztő, ... az akkor (2001 tájékán) már régóta jól bevált UDF formátumot nagyívben le...Sajnálva le..ejtve és elfelejtve, gondoltak az "okos" programozó DVD szabványt megalkotó okostojások a régi DOS és egyéb hasonló operációs rendszereket használó userekre is hogy ők is tudjanak a gépükön DVD mozikat másolni (ha nézni nem is)
2008. jan. 07. 23:48 | galéria | válasz | #21
Jó neked. De ha nem haraxol én jobban kedvelem a HD ripeket. Megveszem DVD-n gyáriba, de KICSIT nem hasonlítható össze.
2008. jan. 07. 23:30 | válasz | #20
nekem őszintén szólva már a dvd is túl sok ,

4,7 G adat az egész winyómon nincsen oprencerestül, programostul, és DC++ megosztásostul... vannak igen jó minőségű DiVX filmjeim CD-n, és
őszintén szólva rohadtul nem érdekel hogy nem 10000x10000-es felbontású uncompressed van tárolva, mint nem egy sznob b*zit akit iksmerek az erre élvez,
de közben a pixel/aspect rátio fogalmát nem fogja fel, és 4:3-os képaránnyal használja a 200ezerér vett 1280x800 -as nótbúkját. ...
az ilyennek 2 terra is kevés lenne hogy rálamerkodjon egy filmet 25-ször átrippelve és újratömörítve 10000x10000-es felbontásban.

Ami pedig a Toshibát illeti ! Hajrá Toshiba ! Vastagon lef*som ezeket a sznob b*zi új szabványokat , de most éppen a 10 éve tökéletesen működő és "FŐ" gépemnek használt P2-es Toshiba notimról írok, amelynek kezitcsókolomot köszönhet legfejjebb bármely 2000 után kiadott PC .
dez  
2008. jan. 07. 23:23 | válasz | #19
Én még nem találkoztam olyan DVDrip-pel, ami ne 1-2 CD-s (vagy egy 2CD-nyi file) DivX v. XviD lett volna.

Az 1 írható DVD-re írható cucc (ami DL DVD-ROM forrás esetén 1 DVD-R-nyire újratömörített mpeg2, SL DVD-ROM esetén jobb esetben változatlanul hagyott, vagy némileg módosított, de nem újratömörített) megnevezése általában simán "DVD-R".
2008. jan. 07. 22:53 | válasz | #18
lehet, hogy én tudom rosszul, de a dvd-rip önmagában csak a forrást jelöli, nem a tömörítést, nem? az más kérdés, hogy az 1-2 cd-nyi divx-ek tényleg le vannak skálázva.

ez az mkv vs proci téma meg olyan, hogy az x éves 2600+-on elfut szépen a 720p, pláne akár az új legolcsóbb ati kártyákkal. akinek meg 1080 tévéje van, annak biztos van 1080 magos procija is.
dez  
2008. jan. 07. 22:48 | válasz | #17
Ja, a Toshiba úgy jelentette ki, hogy több HD_DVD lejátszó fogyott amcsiban, mint BD, hogy nem számolta bele a PS3-at. Igaz, nem minden PS3 vásárlót érdekelt a HD filmezés, de még ha csak kisebb részüket is, azzal máris sokkal több potenciális Blu-ray film vásárló van, mint HD_DVD.
dez  
2008. jan. 07. 22:45 | válasz | #16
Egyébként a MS mindkét lemezformátumban érdekelt, mert a VC-1 a MS videotömörítési szabványa, ami mindkettőn jelen van, csak a HD_DVD-n jóval nagyobb arányban. De a BD 28%-os arányával is ellesznek.
dez  
2008. jan. 07. 22:43 | válasz | #15
"(hisz a hd is csak mpeg tömörítés)"

Nagy tévedés! A lemezek nagy részén h.264 és VC-1 tömörítés van.
2008. jan. 07. 22:11 | válasz | #14

item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. jan. 07. 21:51 | galéria | válasz | #13
Azért jó lehetett volna, most néztem jön az LG új BD írója ami olvassa a HDDVD-lemezeket is... GBW-H20N 300 euró az osztrák saturnban
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. jan. 07. 21:48 | galéria | válasz | #12
arty  
2008. jan. 07. 20:06 | galéria | válasz | #11
és a mindkettőt ismerő gép szted mennyibe kerül? kétszer annyiba, mint bármelyik külön ... ezért nem jo neked ez a 'versengés'. akkor lett volna verseny, ha minden studio mindkét formátumot támogatja ...
barii  
2008. jan. 07. 19:31 | válasz | #10
mindenhol azt irják, hogy milyne karos, hogy 2 formatum verseng...
azt nem értem, hogy a fogyasztóknak miért lenne rossz.. már a várakozást leszamitva
pl ha kijonnenek a mind2 formatumot iro-olvaso eszkozok, akkor legalabb lenne egy kis arverseny a lemezek gyartasanal, nem?

2008. jan. 07. 19:07 | galéria | válasz | #9
És az xbox360-ban még nincs is hddvd, csak lehet venni hozzá külön, tehát halottnak a szenteltvíz...
2008. jan. 07. 18:28 | válasz | #8
a címek lemaradtak:
HD-DVD Stat
Blu-ray Stat
2008. jan. 07. 18:28 | válasz | #7
jeh.. igazad van.
csapjanak pacsit a bluraynek, és álljanak félre...

több milliárd dolláros beruházás, bankhitelek stb.. kit érdekel? az nem számít, hogy esetleg legalább a fejlesztési költségek megtérülhetnének. bukjon csak bele a toshiba:D

ennyire azért nem hüyék:D

esetleg ha a sony(és társai bluray oldalon) tetemesebb összeggel kmpenzálnák a "kilépést", akkor még talán megérné nekik(ha úgyis buknak)


a gond ott volt, hogy a bluray lemezeken 50 giga simán elfér, míg a konkurensen csak 30(filmeket dupla layeren nyomják).
50 giga pedig szebb kép, mint a 30:D(hisz a hd is csak mpeg tömörítés) szebben visszaadja az 1080p-t.

Akinek meg nem fontos a szép minőség, az vesz dvd-t.(mert annak is gyönyörű a képe, még szép tv-n is. (tisztázzuk, a dvd-rip meg se közelíti a dvd minőséget, még a képméretet is kicsinyítik.)

Szerencsére a HD-rip-ek esetében igyekeznek tartani a minőségi elvárásokat(és erre a DVD méret és az x264 codec tökéletesem meg is felel(mkv konténerrel általában, bár az ilyesmihez jó proci kell)

ezért döntöttek legtöbben a (picit drágább, de) nagyobb méreteket biztosító Bluray mellett.

Volt, mikor a bluray vesztésre állt. Sokan féltek, mikor a Sony (amúgy igen merész lépésként) belerakta a Playstationbe (amivel kockáztattak, hisz így a tuti siker Playstation megnyomta a Bluray előnyét, DE 1. A Playstation 3 sem annyira tuti siker. Rengeteg játék van PS2-re, és sokan nem fizetnek feleslegesen sokat. 2. Összekapcsolták a két terméket(ezzel kicsit kizárták a kombó meghajtók lehetőségét később), így ha a bluray bukik, akkor bukik vele a ps3 is, még győz az xbox360), de végülis bejött nekik úgy néz ki. Komoly rizikó volt, de ahogy elnézem segített.

Mielőtt azért RIP-elgetjük a HDDVD-t... Ne feledjük el, hogy az Intel és a Microsoft is ott állnak mögötte, Xboxostul... (bár az MS a DVD-RAM projektet is "hivatalosan" nagy erőkkel támogatta, aztán mégis letojták, hogy sikeres-e vagy sem.) Az Intel meg nem nagy név ezen a piacon(filmes, szoftveres piac)

Ez van, de még alakulhat bárhogy. Én Bluray párti vagyok amúgy. A lemezeket úgyis olcsón veszem a nyóckerpiacon, és szeretem a nagy méreteket:D
2008. jan. 07. 18:27 | válasz | #6
Ezen táblázatok alatti statisztikán látszik, hogy a Blu-ray jóval életképesebb.
A több helynek köszönhetően több lemezen van lossless hanganyag (62.95 % (Blu-ray) kontra 22.82 % (HD-DVD)) Azért az a jelenlegi +20GB nem csak dísznek jó :)
stonesour   "Rest in Peace stonesour" 
2008. jan. 07. 18:20 | galéria | válasz | #5
Hello! Mennyibe kerül egy ilyen HD DVD, vagy Blu-Ray film?
2008. jan. 07. 17:51 | válasz | #4
RIP HD-DVD!
Lame  
2008. jan. 07. 17:38 | válasz | #3
Az lenne a legjobb, ha felraalnanak es belatnak, hogy ezt buktak.
Vegre jobban terjedhetne a Blu ray.
Mar idoszeru lenne. A DVD elegge idejet mult lett mara. Minel elobb johetne a valtas.
tnm  
2008. jan. 07. 17:13 | válasz | #2
és a nagytömegeknek lesz igazuk, hogy vártak.
talán érdemes lenne ebből tanulni:)
2008. jan. 07. 17:08 | válasz | #1
A Warner-es hír után ez várható volt.