Egy laptop egy gyerek - Európában is
2008. január 7. 10:23, hétfő
Úgy tűnik az észak-amerikai sikereken felbuzdulva Európa is érdeklődik a "Minden gyereknek egy laptop" projekt XO gépei iránt, így a jótékony akció hamarosan a mi kontinensünkön is beindulhat.

Hirdetés

Walter Bender, az OLPC elnöke egy interjújában arról beszélt, hogy lehetséges, hogy a program átszeli az óceánt és Európában is útnak indulhat majd. Az akció lényege, hogy a tehetősebb országok lakói az olcsó készülék árának kétszeresét fizetik ki, azaz két darabot vásárolnak meg, melyből egyet megkapnak, egyet pedig egy rászoruló ország szegény gyermekének jut teljesen ingyen. Az Egyesült Államokban és Kanadában az XO laptopokért 400 dollárt fizetnek a vevők az egyébként 188 dolláros készülékért, így a gyártási költségek mellett elméletileg a szállítás és a szervezés költsége is teljesen megoldott lehet.

Európa részére egyelőre viszont még nem nyitott a történet, aminek az oka viszont már csupán csak annyi, hogy néhány engedélyeztetési eljárás hátra van és csak azt követően lehetne értékesíteni a számítógépeket az EU-n belül is. "Még nem fejeztünk be minden folyamatot, így ez még nem működhet Európában" - mondta Bender, de a szavaiból kivehető, hogy a szándék komoly és az adminisztratív eljárásokat követően elméletileg semmi akadálya nem lesz a bekapcsolódásnak, igaz a hivatalos válasz jelenleg "Lehet, hogy lesz, lehet hogy nem lesz."


Az OLPC "adj egyet, kapj egyet" programja sok-sok amerikait mozgatott meg az eredeti célok elérése érdekében, hogy az elmaradott országok gyermekei is számítógéphez jussanak, sőt sokan csatlakoztak szoftver vagy egyéb támogatással is. Annak ellenére, hogy az Intel kiugrott ebből a játékból, a közösség, a társadalom igent mondott rá, így jelenleg már 50 ezer darab gépet sikerült Észak-Amerikában eladni (tehát ugyanennyi szegény gyerek jutott géphez Afrikában), sőt a kereslet olyan hirtelen nőtt meg, hogy nem is tudták az igényeket azonnal kielégíteni.

Az induláskor kitűzött 150 ezres cél viszont még messze van, talán ehhez hozzáadhat Európa. Persze nálunk érdemes lenne elgondolkodni azon is, hogy a kontinensen belül is vannak olyan elmaradott térségek, ahol szükség lenne az adományokra. Mivel konkrétumok messze nincsenek az itteni verzióról, ezért arról sem eshetett még szó, hogy egy brit, angol vagy bármilyen országbeli vevő ugyanúgy afrikai gyerekeken segít vagy éppen lokalizálva a programot mondjuk egy török, albán vagy szerb csemetét látna el laptoppal.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. jan. 08. 19:56 | válasz | #17
Majd etnikum apukával elcseréljük egy sörre és két felesre.
toto66  
2008. jan. 08. 15:37 | válasz | #16
Ma volt értekezlet a középiskolában, ahol dolgozom, a kormányunk majd vesz ezekből a szemetekből és az arra rászorultaknak (pl.: etnigumiak) adja ingyen, persze ez az adófizetőknek 400 dolcsijába kerül darabonként... Az informatika tanár még ezt sem kapja nem hogy egy normálisat...
Javítom: nem bizniszfarkas, bizniszpatkány :C
toto66  
2008. jan. 08. 10:49 | válasz | #15
jótékonyságbőrbe bújt bizniszfarkas becserkelte bárgyú amcsik után Európát ellepi eme e-szenny.
2008. jan. 08. 04:58 | válasz | #14
Azért az sem mellékes, hogy az USA-ban, Kanadában egészen más értéke van 400$-nak, mint pl. Mo-on... (~80ezer Ft, sok embernek ennyi a havi jövedelme, van akinek ennyi sem.)
Nem tudom, ki lesz az a hülye, akinek amúgy van pénz a zsebében laptopot venni a gyerekének, de ő majd egy ilyen rémes libafoszöld, gumibillentyűs rémséget vesz a gyerekének?!
Indiába, Szomáliába ennivalót kellene küldeni, meg gyógyszereket, nem libafosrémes laptopot.
Amúgy Mo-on is sok gyerek él nagy szegénységben, elsősorban őket kellene segíteni ennivalóval, tankönyvekkel, ruhákkal, legalább annyival, hogy fűtött lakásban élhessen, ahol van villany...
exatly  
2008. jan. 07. 22:27 | válasz | #13
Mindegy ha az összes ember elkorcsosult monitorfüggő is lesz, a lényeg ugye hogy menjen a biznisz.
beef  
2008. jan. 07. 18:36 | válasz | #12
És a helyesírás sem :)
2008. jan. 07. 17:27 | válasz | #11
egyébként DarthSith jó példája annak, hogy manapság a szövegértés nem erőssége az embereknek :)
2008. jan. 07. 17:26 | válasz | #10
400 dollárt fizet az amcsi
188-ba kerül amit ő megkap
188-ba amit a szegény gyerek
marad 24 dolcsi, annyiból el lehet vinni, meg meg lehet szervezni, gondolom nem csak kiküldik DHL-lel afrikába :) kell vmi szervezet is mögé. amit ha ebből a 24 dolcsiból üzemeltetnek, akkor eddig 50.000*24, tehát 1,2 millió dollár, ami soknak is tűnhet, meg éppen kevésnek is.
2008. jan. 07. 16:50 | válasz | #9
nah látod, ezért nincs laptopod, mert nem vagy már gyerek. Bezzeg ha most lennél gyerek, tuti lenne...
2008. jan. 07. 16:48 | válasz | #8
"Az Egyesült Államokban és Kanadában az XO laptopokért 400 dollárt fizetnek a vevők az egyébként 188 dolláros készülékért,"
ha valami 188USD legyártva, tegyük rá a hasznot, legyen 200$. Elkell szállítani, bár brutálisan nagy tételben szállítanak tehát ez kb minimális összeg, de legyen 220$. Mih a fasz kerül a maradék 180ba, ami még 1 gép ára? 400dollárból 2 gépet lehet venni úgy hogy még hasznuk is marad rajta. Micsoda fasság ez?
2008. jan. 07. 16:45 | válasz | #7
Az ilyen helyzetű gyerekeknek mondjuk tényleg nem a laptop hiánya a legnagyobb probléma... Nekem sincs laptomom, pedig nem vagyok már gyerek.
2008. jan. 07. 15:14 | válasz | #6
Ja!

Vagy lehetne 1 kapa 1 gyerek akció, vagy 1 kecske 1 gyerek akció! És akkor megtanulhatnának kaját termelni maguknak.
2008. jan. 07. 15:06 | válasz | #5
Azt felejted el mindig, h a kormányok osztják ezeket szét iskolákban.
Mondjuk a tankönyvek mellé. Aki tud iskolába járni, az valszeg kap enni is, meg van ruhája is, meg valamilyen lakása is.
mumpic  
2008. jan. 07. 14:28 | válasz | #4
Én még mindig nem értem. Túlmisztifikálják ezt a számítógép dolgot. A fejlődő országok gyerekei szerintem a kaját jobban vennék, de nekem mindegy. Nyilván az átlagemberekhez hasonlóan, egy átlagos ország átlagos gyereke is pont azt fogja megtanulni amit lát, ha kap egy ilyen laptopot, attól még nem fogja tudni használni azokat a programokat, amiket esetleg később láthat.
Ennyi erővel lehetne 'egy turmixgép egy gyerek', vagy 'egy műszerészkészlet egy gyerek' akció is, ugyanannyi értelme lenne.

2008. jan. 07. 13:52 | galéria | válasz | #3
20 féle szin (400 féle kombináció), de egy gyerek ne "villogjon" teljesen jók ezek a szinek legalább nem akarja majd senki se elvenni
2008. jan. 07. 13:33 | válasz | #2
Mert ez egy 1-3 éves kor közötti játék :)
ziby  
2008. jan. 07. 12:35 | válasz | #1
Azért mert olcsó miért kell úgy kinéznie mintha egy 1-3 éves kor közötti játéknak?