Új év, új német kampány a p2p ellen
2008. január 5. 09:53, Szombat
Alig néhány nap telt csak el az új esztendőből Németországban máris új kampány elindításán gondolkodik két szerzői jogi társaság, a Zukunft Kino Marketing GmbH és a szerzői jogi törvénysértések felderítésére alakult GVU.

Hirdetés

"Nagyon örülünk a módosított új német szerzői jogi törvénynek és különösen a fájlcserélő hálózatok használatára vonatkozó, az eddigieknél jóval szigorúbb feltételeknek. A filmek letöltése és illegális másolása jelentősen károsítja a társadalmat, anyagi és kulturális értelemben egyaránt" - mondta Jan Oesterlin, a ZKM ügyvezetője.

A ZKM korábban két kampányt is indított. Az elsőt még 2004-ben "A másolók bűnözők" címmel, amikor rabomobilokat helyeztek el a mozik előtt, majd a másodikat "Respe©t Copyrights" címmel. Főleg az első akció és a túlzottan kemény hangvétel miatt sokan támadták a céget. Ráadásul a ZKM bírálói kifogásolták, hogy a plakátokon és hirdetéseken elhelyezett szövegek nem tették egyértelművé, hogy mi számít bűncselekménynek és mi nem.

A módosított szerzői jogi törvény azonban ebből a szempontból végre világos helyzetet teremt: minden olyan kópia illegális, amit a tulajdonos engedélye nélkül készítettek és hoztak nyilvánosságra az interneten. Vagyis ezentúl ebbe a kategóriába tartoznak a magán célra készített, de később a világhálón mindenki számára elérhetővé tett filmmásolatok is. Hiszen senki sem kap engedélyt arra egy filmstúdiótól, hogy egy művet lemásoljon, majd azt nyilvánosságra hozza. Az éppen a mozikban bemutatott alkotásokról szintén nem készülhet és nem tehető online módon hozzáférhetővé legális kópia.

Kérdés persze, hogy e logika szerint melyik kategóriába tartoznak például a Creative Commons-licenc hatálya alá tartozó filmek. Emellett továbbra is vita van a másolásokhoz használt eszközök megadóztatásáról: ilyen készüléknek minősülnek az asztali és a számítógépes CD-, illetve DVD-írók. A tavaly elfogadott módosított német szerzői jogi törvény legfontosabb újdonsága, hogy Németországban magáncélra továbbra is bárki szabadon készíthet másolatokat a tulajdonában lévő, másolásvédelemmel nem rendelkező CD-kről és DVD-kről. Vagyis másolásvédett lemezekről továbbra is tilos lesz akár magán, akár kereskedelmi célra kópiákat készíteni.

Korábban nem mindenki fogadta örömmel a végleges törvényt. A német Fogyasztóvédelmi Központok Szövetsége (VZBV) például közölte, hogy finoman szólva sem megnyugtató és jó, hogy a jogszabály egy kalap alá veszi a rendszeresen, haszonszerzés céljából dolgozó illegális másolókat, és a magáncélra a másolásvédett CD-ket vagy DVD-ket feltörő egyszerű felhasználókat. Ugyanezt kifogásolta a Zöldek képviselője is.
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Madve  
2008. jan. 08. 09:28 | válasz erre | #24
http://www.4242.hu/?q=hu/node/207 Itt van normálisan, hogy csak kattintani kelljen..
Madve  
2008. jan. 08. 09:27 | válasz erre | #23
Na itt pontosan láthatod kiket károsítasz meg ténylegesen a letöltésekkel: http://www.4242.hu/?q=hu/node/207
Őszintén én egyiket sem sajnálom, csak magát az alkotót, hogy kénytelen ilyen rendszeren keresztül eladni "termékét" miközben a tényleges profitból szinte semmit sem lát. Hajrá Crystal meg a többi kiadók által bebolondított "alkotó" lobbizatok csak a letöltések ellen, hagy hízzon a kiadótok! Mondjuk annyiból igazatok van, hogy sokat el kell adni ahhoz, hogy ti se halljatok éhen. Túlságosan sokat! Inkább pakoljátok fel a netre, azt adjátok el közvetlenül! A nevetek már úgyis megvan hozzá. Vagy féltek, hogy akkor derülne ki igazán, hogy nem csak a letöltések miatt nem fogynak a lemezek? Lehet, hogy nyújtani is kéne vmit, amihez már tehetség is kell? Mondjuk kiadó nélkül nincs aki szöveget meg zenét írjon a befuttatott "csodáknak".
2008. jan. 07. 14:52 | galéria | válasz erre | #22
Nagyon igazad van! Nem minket egyszerű embereket féltenek hanem saját magukat!
2008. jan. 07. 09:20 | válasz erre | #21
Ez sajnos így van, ahogy leírtad (aki meg nem ért ezzel egyet, menj csak a helyi roma-kerületbe, tömött bukszával), de sajna semmi sem fog változni addig, amíg csak mondjuk a magunkét, de nem teszünk a gazság ellen semmit.
aaaaa  
2008. jan. 07. 06:22 | válasz erre | #20
A kisebbségek által elkövetett bünözés világszerte létező tény, ha elhalgatjuk, ha nem ,ez nem paranoia. Lehet azt hazudni, hogy ez nincs így , de attól még súlyosan jelentkező probléma, emberek milliói a megmondthatói ennek. Persze amíg nem válsz a bűnözők áldozatáva, lehet védeni őket, meg elkenni az igazságot.
Tulajdonképpen az oroszlán sem harapja meg az embert, sőt meg sem eszi , mert Veled még személy szerint soha nem történt ilyen, tehát valószínűleg nem is igaz az, hogy ezt állítják egyesek...
A jogvédők által elkövetett durva lobbizás a törvényhozásra pedig igenis gusztustalan és egyáltalán nem etikus.
Hozzá nem értő politikusokat megvezetnek, megkennek, hogy olyan törvényeket fogadjanak el, amely alapján bárkit, aki közel kerül a témához, egy életre tönkre lehet tenni, vagy legalábbis az összes pénzét értékét el lehet perelni....
Embereket anyagilag teljesen tönkretenni ilyen pitiáner dolgokért nem az igazságot vagy a szellemi értékek védelmét szolgálja, hanem egyszerű rablás, mindazok ellenére, hogy a "törvény" szerint lehet, hogy jogos.
Aki ebben részt vesz, igenis bűnös, nem lehet őket másképp nevezni.
Mennyivel jobb a nyílt erőszaknál az hogy bárkit perbe fognak , kisemmiznek... Egy verést túl lehet élni, de ha egy élet munkáját veszik el valakitől az nem "egyszerű kis pénzbírság".
Vorpal  
2008. jan. 07. 02:26 | válasz erre | #19
bűnözők - csatlósokmeg kisebbség - beteg paranoia,
ilyenkor vagyok hálás azért, hogy a rendszer szegregálódik a társadalomtól.
2008. jan. 07. 00:16 | válasz erre | #18
egyértelmű, h a habzószájú politikusoknak és a marketinges culágereknek nem jó ez a szitú...A kisembernek jó mert többet lát, többet tud meg a világról, és sok emberrel tud véleményt egyeztetni.Az ördögikör az, h ezek a habzószájúak is sima emberek...SZóval arra akarok kilyukadni, h sajnos, szinte minden emberben benne van ez az önzés..Még ha most nem is úgy látja, de ha hatalomhoz jut stb, és nem rendelkezik elég intelligenciával, azt elvakítja a "csillogás" és nem érdekli hány embert tesz tönkre a hatalmáért...
szvsz túl léphetne már az emberiség ezen a gyengeségén...De gyanítom ehhez egy új generáció kell, intelligensebb, önzetlenebb stb.Csak amíg a bunkerek stb katasztrófa védelmi helyek pont a politikusoknak adnának menedéket, ez lehetetlen...Szóval, dúrva.
2008. jan. 06. 20:54 | válasz erre | #17
"A filmek letöltése és illegális másolása jelentősen károsítja a társadalmat, anyagi és kulturális értelemben egyaránt"

Miért is?

Kultúrálisan inkább gazdagítja a társadalmat, mivel szélesebb embertömegekhez jut el egy-egy alkotás.

Gazdaságilag meg miért károsítja? Azért, mert ha nem lenne p2p, akkor 100 potenciális letöltőből kb 5 megvenné a DVD-t, ami után a befizetett adó egy rész a politikusok zsebébe (lenyúlás útján), egy rész a kiadók zsebébe (támogatás útján) a maradék meg a társadalmi értékekhez nem hozzájáruló élősködők(nem dolgozó bevándorló, kissebsségi és tahó honi állampolgár) zsebébe landol segélyek címszóval.

A dolgozó ember meg bekaphatja...
2008. jan. 06. 17:43 | válasz erre | #16
Ez azért van, mert ezek az effektive tisztességes emberek nem fognak fegyvert és nem ölnek meg politikusokat stb.Ha a kisebbség vagy a bevándorlókat fenyegetnék, azok nem lennének rest balhézni.Szánalmas Világ...
2008. jan. 06. 14:56 | válasz erre | #15
egyetértek!
2008. jan. 06. 10:52 | válasz erre | #14
A zeneipar jövője...
Megjelenik DC-n, és kazettán!
Vogel  
2008. jan. 06. 09:25 | válasz erre | #13
Ezeknek semmi haszna sincs. Én a rabomobil láttán vmi uj akciófilm vetítésére gondolnék mintsem hogy beszarjak mert megy otthon a p2p. Előbb röhögök ezeken a próbálkozásokon :)
2008. jan. 06. 08:16 | válasz erre | #12
Engem az ilyen szintű sz*rrágás nagyon kiakaszt: Okés nézzüka tényeket: a filmek pénzbe kerülnek bevételt akarnak belőle. Oké akarjanak semmi probléma,DE! Akkor mondják meg a frankót,h ez nekik pénzkiesésé és az a pénz az nekik nagyon kell. Mert ez üzlet. Onnantól kezdve,hogy felhozzák a kultúrát, tehetnek 1 szívességet,mert a kultúra mindenkié,szal pont üdvözölniük kéne a p2p rendszereket ugyanis lehetővé teszik a kultúrális értékek széles körű elterjedését. Szal vagy beszéljenek üzletről és elismerem,hogy sajnos igazuk van mert illegális,vagy fogják be a szájukat,mert sztem abszolút igaz ami az egyik SP részben is benne volt: "a művész akármit is alkot az a társadalomhoz tartozik." Ha ez nekik nem tetszik akkor az nem kultúra hanem üzlet. Szerintem.
aaaaa  
2008. jan. 05. 21:10 | válasz erre | #11
Arról hogy bűnöző életmódot folytató kisebbségek ellen fellépni, vagy kampányolni bűn, mert az félelmet kelt bennük... Becsületes emberek milliót félelemben tartani, és büntudatot kelteni bennük persze nem bűn... Arról ritkán hallani, hogy a naponta emberket kiarbló, legyilkoló, meglincselő kisebbségi és bevándorló "hordák" bűnei ellen kampányolna valaki is ilyen hevesen. Vagy ha netán valaki meg is meri tenni, azonnal szélsőségesnek lesz bélyegezve. Pedig az emberek életét jócskán megkeserítik, nem úgy mint a filecserélők, akik gyakorlatilag senkinek nem okoznak valós kárt, kivéve néhány pénzéhes kiadót és csatlósait...
2008. jan. 05. 21:03 | válasz erre | #10
Asszem én értem mire is gondol,és egyet is értek vele.
Vorpal  
2008. jan. 05. 20:13 | válasz erre | #9
Miről beszélsz ember?...
aaaaa  
2008. jan. 05. 19:11 | válasz erre | #8
Közben a valódi bűnözők bevándorlók, "kisebbségek" ellen fel sem lehet szólalni lassan. Pedig ők aztán valóban megkárosítják nem csak a társadalmat , hanem becsületes emberek millióinak életét is. Szerintem bárki szívesebben elviseli a "tárasaslmat milliókal megkárosító" filemegosztó társaságát, mint egy egyszerű köztörvényes útonálló rablóét, aki "csak" 10-20 ezreket lop...
Az efféle jogvédő hiénáknak börtönben lenne a helyük, mert félemet keltenek a becsületes emberekben. A bűnöző életmódot folytató etnikumok és bevándorlók elleni félelemkeltés természetesen mélyen elítélendő. Még a nevüket, származásukat sem illik leírni , akkor sem, ha megölnek valakit. De az egyszerű senkinek sem ártó (legfeljebb a főtolvaj maffiózó kiadóknak) internetező, becsületes emberek megfenyegtése és rettegésben tartása teljesen törvényes...
Kriminalizálni több millió szórakozni vágyó embert nem lehet megoldás.
Vorpal  
2008. jan. 05. 17:26 | válasz erre | #7
A filmek letöltése és illegális másolása jelentősen károsítja a társadalmat.

Mint ahogy minden ellopott adó ez is kárositja,
én inkább azt tenném hozzá szellemileg és technikailag
mennyire virágoztatja a társadalmat.

Tegyük még ide : feljlődő és poszkommunista országok lakossága
mint pl. Mo. sohasem tudna hozzájtni azokon az árakon a szoftverekhez
és kulturához, amin eredetileg szórják és igy lehetősége sem
lenne felzárkózni a világszinvonalhoz.

Szóval ha 3D animációs filmeket akartok Magyarul,
el kell hogy nézzétek, hogy néhányan lelopják hozzá a szoftvert.
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2008. jan. 05. 15:33 | galéria | válasz erre | #6
A filmek letöltése és illegális másolása jelentősen károsítja a társadalmat

A társadalmat az irreálisan magas árak károsítják, és ebben a kiadómaffia a bűnelkövető.
neoG  
2008. jan. 05. 12:39 | válasz erre | #5
csak nehogy terroristák kezébe jusson
2008. jan. 05. 11:39 | galéria | válasz erre | #4
Zukunft Kino Marketing és a GVU súlyosan kárrosítja ön és környzete egészségét!
2008. jan. 05. 10:54 | válasz erre | #3
Zukunft Kino Marketing és a GVU monnyon lee!!
Megyek sztrájkolni
2008. jan. 05. 10:43 | válasz erre | #2
Na épp ez az, hogy azt mondják, hogy kultúrális értelemben is megkárosítják a társadalmat...sztem az nagyobb károsodás, hogyha az meber nem tud elmenni moziba, mert nincs pénze, más hijján meg leül a tv elé a sok agymosó műsort nézni
2008. jan. 05. 10:23 | válasz erre | #1
A cikkben idézet mondatokat sokan erősen vitatják és nem csak p2p fanatikusok teszik ezt..
Egyértelműen látszik, hogy csak a saját (kiadók) érdekeit nézik. Ezek alapján a „károsítja a társadalmat .. kulturális értelemben” kijelentés egyenesen röhejes.
Mintha ezt ők egyáltalán képesek lennének megállapítani. Ez ismét egy loál kategória.