Jön az érintő­képernyős billentyűzet
2008. január 1. 13:53, kedd
Az orosz Art Lebedev mérnökei olyan billentyűzeten dolgoznak, amelyről hiányoznak a hagyományos gombok, ám szinte bármely részén átalakulhat érintőképernyős kijelzővé.

Hirdetés

Az Optimus Tactus névre keresztelt megoldást a cég weboldalán ismertetik, kiemelve, hogy az első példányokat a néhány napon belül kezdődő CES-kiállításon vehetik majd szemügyre közelebbről a látogatók. "Ezt a billentyűzetet szeretnénk gyártani 2008-ban. Szélessége az alkalmazott TFT-kijelző méretén múlik majd" - jelentette ki Artemy Lebedev vezérigazgató.


A készülék bonyolult megoldásokat alkalmaz, a technológiát megvalósító szoftvertől a hardveres háttérig. Sok részletet még nem ismerünk, ám az eddig megjelent képek alapján biztosra vehető, hogy egy olyan billentyűzettel állunk szemben, amely saját magában ötvözi a hagyományos példányok és az érintőképernyős kijelzők előnyeit. Sajnos azt nem tudjuk, hogy ez a készülék pontosan mekkora, illetve hogy az integrált kijelző milyen felbontással, valamint színmélységgel bír. Ezen részletekre remélhetőleg a kiállításon derül majd fény.


Több lap a megszokott készülékek méreteiből kiindulva igyekszik megsaccolni a pontos adatokat. Ha azt vesszük alapul, hogy egy átlagos billentyűzet 30x12,5 cm-es alapterületet biztosít a gomboknak, illetve hogy minden 10x10 mm-es billentyű 48x48 pixeles felbontást jelent, az integrált érintőképernyőnek támogatnia kell az 1440x600 pixeles üzemmódot. Emellett természetesen gyorsnak kell lennie, vagyis a válaszidő nem lehet kényelmetlenül magas. A billentyűzetbe olyan grafikus chipet kell integrálniuk, amely megfelelő módon kezeli a nagyobb felbontásokat és kellően alacsony fogyasztású. Mindenképpen kompakt megoldást kell alkalmazni, biztosítva a készülék fogyasztható méretét.


A várható árat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mint ahogy az sem derül ki, hogy pontosan milyen piacra szánják a megoldást.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
SzocsA  
2008. jan. 05. 23:07 | válasz | #64
szerintetek aki kb 5-10 éve pc gamerkedik az már nem ismeri a billentyűzetet? hát
2008. jan. 04. 13:00 | válasz | #63
Mért ne lehetne tenni egy átlátszó rugalmas anyagot az érintőképernyős billenyüzetre a billentyük helyének megfelelően? Az benyomódna, ha csak kicsit és máris érzékelhető lenne még érintőképernyőn is. Gyakorlatilag egy sakktáblaszerű sokszor sokas rugalmas felületű háló lenne alatta érintőképernyővel. Így a karakterek simán változhatnának alatta, addig, amig a billenytük formája-mérete nem változik.
2008. jan. 04. 02:44 | válasz | #62
Ez nagyon jó! Szeretem ha valmit a scifi sorozatokba látam elsőnek hétköznapi dologá válik. Éljen Star Trek éljen scifi..:)És ezt magyon lehet majd modolni.:)
2008. jan. 03. 15:30 | válasz | #61
Szerintetek ez a Cucc mennyibe kerülhet :D:D:D
És ki gondolja ugy hogy 20 év mulva nem ilyenen fogunk fórumozni :D:P
2008. jan. 03. 15:25 | válasz | #60
http://www.youtube.com/watch?v=UcKqyn-gUbY
2008. jan. 03. 15:24 | válasz | #59
Tök jó hogy mindenki arról beszél hogy milyen drága.... De ez egy teljesen új forradalmi dolog... és mint ilyen persze hogy drága... Majd pár év múlva meg már minden 2. embernek ilyenje lessz aztán meg már nem is gyártanak mást 10 év múlva... Ha visszagondoltok hogy hány dolog indult ugy hogy csak a felső 10000 engedhette meg magának... Számítógép, Mobil, TFT monitor....... és most mindenkinek az van és tök természetes... Egyébként szerintem rengeteg felhasználási területe lesz és egy nagyon életképes ötlet... A multitouch meg már nem is egy ördöngősség....
Sadist  
2008. jan. 03. 11:26 | galéria | válasz | #58
Lesz az bőven fél milla is. Az Optimus Maximus, aminek mind a 113 gombja OLED kijelzős (csak kijelző, semmi érintésérzékeny felület) is több, mint 250000 Ft.
Sadist  
2008. jan. 03. 11:17 | galéria | válasz | #57
Aki hülye a géphez, nem tud gépelni, és kőgazdag, az nem átlagos user. Ezt max. a megszállott techgeekek fogják megvenni, vagy a vérpistik fogják kikunyizni a vezérigazgató apucitól, hogy villoghassanak valamivel a haverok előtt.
KLT  
2008. jan. 02. 18:30 | válasz | #56
Nekem meg ez tetszik piszkosul:
http://forums.creativecow.net/thread/24/861398#861461

2008. jan. 02. 17:23 | válasz | #55
többe fog ez kerülni mint a számítógép...
2008. jan. 02. 17:04 | válasz | #54
ötlet jó... de én nem tudom elképzelni a jó öreg kattogás nélkül
sKie  
2008. jan. 02. 12:56 | válasz | #53
Jol atalakult az idok soran az otlet. Meg evekkel ezelott volt egy valtozata ennek, ahol csak a billentyuk tetejen volt kijelzo es ott lehetett kis kepekben megjeleniteni azt amit akartal. Na az tenyleg jo otlet volt pirossal kiemelni a wasd-t, meg poenbol berakni a q3-as raksi, meg railgun ikonokat a betuk helyere. De ugynezem kozben az erintokepernyos orulet bevette ezeket az emberkeket is es elszalltak. Igy mar nem tetszik annyira, minek nezzek filmet a billentyuzeten, ha van monitorom is?
2008. jan. 02. 12:45 | válasz | #52
Na, ez már valamivel jobban tűnik, persze jobban is megcsinálhattak volna rajta 1-2 dolgot. Meg egy csöppet drága :D
tg44  
2008. jan. 02. 12:28 | válasz | #51
nagy kérdés az altgr+é-t pl hogy kezeli? több érintést is enged egyszerre? és a wow-ot quaket ut-t stb hogy lehetne 1 ilyenen játszani? elég fura... én nem tudnám megszokni az tuti.. én apum billentyűzetéel sem took jól írni, mert puhán benyomódik az ujjaim alatt, és olyan betűk is belekerülnek a mondandómba, ami fölött csak elsiklik a kezem... ez lehet h azért van mert zongoráztam 1 pár évig :D Nekem nem fog kelleni... 1ébként is, lassan az lesz a normális, ha a gép hátába a monitort stb-t bedugod, az oldalán meg 1 óriási usb portrendszer lesz, mert már usb az egér a billentyűzet a joystic a kormány az adathordozó a hangfal a kávémelegítő a bluetooth az infra a simkártyaolvasó meg minden... Asszem 1 darabig nem veszek új gépet, legalábbis adig nem amég ki nem találják ezekre a jó megoldást...
2008. jan. 02. 11:27 | válasz | #50
Na egy ilyen nagyon fog kelleni nekem, márha fogyasztható ára lesz...
endale  
2008. jan. 02. 09:48 | válasz | #49
Valószínüleg nem azoknak szánják, akik gépelni akarnak. Egy médiacenterként használt gép mellé tökéletes lehet, ha megfelelő UI lesz hozzá. Kiválthatja az egeret, a billentyűzetet, a távirányítót. Ha a qwerty billentyűzetet ábrázoló képek helyett helyett egy video lenne, ahol a user a fotelban fekve 1 gombbal elinditja a videolejátszóját, iPhone szerűen végiglapozza a vinyón tárolt filmjeit, a film elindítása után persze már a távirányítóként lenne a cucc előtte, a közben bejövő e-mailről a TACTUS-ra beúszó boríték értesítené, amit ezen a kütyün is elolvashatna és csak akkor jelenne meg a billentyűzet, ha válaszolni is akar, az mindjárt meggyőzőbb lenne.
2008. jan. 02. 08:24 | válasz | #48
kicsit se lesz drága...
ezér aztán igazán felesleges, nem vagy pár százezer csak... ezt úgyis csak a leggazdagabbak engedhetik meg magukat, azér mondom hogy teljesen felesleges...
2008. jan. 02. 05:42 | válasz | #47
itt minden gomb 48x48-as OLED
2008. jan. 02. 05:42 | válasz | #46
Ilyenük is van, és szerintem ez ezerszer jobb is:
http://www.artlebedev.com/everything/optimus/
2008. jan. 02. 02:25 | válasz | #45
Ezért lehet variálni a gombok helyzetét!
2008. jan. 02. 02:12 | válasz | #44
Nokiáéknál már erre is gondoltak!
http://mobilnegyed.pcworld.hu/story.php?sid=10006

respect Nokia
2008. jan. 02. 01:30 | válasz | #43
Inkább azt csinálják meg, hogy minden billentyűn külön TFT vagy hasonló kijelző van, és nemcsak könnyen lehessen váltani a billentyűzetkiosztások között, hanem lehessen változtatni rajtuk (pl. Y és Z felcserélése).
2008. jan. 02. 00:58 | válasz | #42
Fogsz egy vattát és egy acetonos üveget, majd nekiesel a billnek :) ... festék nem marad rajta :)
Mynet  
2008. jan. 02. 00:01 | válasz | #41
Szeritem aki ilyet vesz az már igen. Miért pl te nem tudod? :)

És mint az oldala is írja, rá vagy kényszerülve, hogy megtanuld. Utána viszont sokkal gyorsabban tudsz írni, mintha rá lenne írva és arról néznéd le mi hol van. ;)
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2008. jan. 01. 23:21 | válasz | #40
na azér az ilyen alt -karaktereket nem vágja az ember fejből.
2008. jan. 01. 22:09 | válasz | #39
Ennek a megoldásnak talán 1 felsőkategóriás laptopban lenne a helye.
Vagy nagyon gazdag kínainak:D
Úgy kellene megcsinálni, h a laptop összecsukva egy tablet PC -szerű legyen , és ha csak írni vagy olvasni akar, akkor ne kelljen kinyitni az egészet.
De ezt biztosan nem a plebsnek szánták...

Ha jobban megnézitek, milyen böngésző van beállítva a képen??
Igen, Tűzróka..:D
2008. jan. 01. 21:41 | válasz | #38
Nemrossz dolog ez az érintős bill. De sz.tem ugyan az a probléma lépne fel, mint ami az iPhone-nál is. Elég sok az elütés.
Nem véletlenül nem változott szinte semmit sem a billentyűzet 30év alatt.
Még a 7köznapi bill-en is elég sokszor mellé lehet ütni. Egy érintősön elég ha csak elhúzod rajta az ujjad azt kész. Tényleg jól néz ki, meg minden, de a gyakorlatban sz.tem kényelmetlenebb lenne.
Pl. amikor FPS játéknál ugye WASD-zek, a többi ujjam mindig rajta van a többi billenytűn is, de nem nyomom meg. Merthát nem fogom a levegőben tartani az összes többi ujjam :D Szal próbáljon meg az ember úgy WASD-zni, hogy egyszerre csak egy billentyűhöz ér hozzá. Hát nemtom.
Arról nemis beszélve, hogy megint egy olyan eszköz komplikálódik, amit tök fölösleges túlkomplikállni.
ziby  
2008. jan. 01. 21:36 | válasz | #37
Startrekből már rengeteg ötletet merítettek. De az ilyen filmeknek / sorozatoknak épp ez a feladatuk:D
Mynet  
2008. jan. 01. 21:13 | válasz | #36
Én ilyen billentyűzetet szeretnék inkább: http://www.daskeyboard.com/ :)



Nagyon nagy ötlet, ráadásul a lámák nem ülnének le a gépemhez, mert nem tudnák melyik betű hol van, én meg becsukott szemmel is tök jól tudom használni. :p

"Blank Keys to Type up to 100% Faster

Like on a piano, since there are no keys to look at when typing, your brain will quickly adapt and memorize the key positions. Within a few short weeks users increase their typing accuracy and find themselves typing up to 100% faster."

Mellesleg meg indexen olvastam kb 3 napja erről a billentyűzetről. :)

2008. jan. 01. 20:53 | válasz | #35
Az ötlet nem az, hanem a Startrekből lett elcsaklizva. Ha megnézed akármelyik sorozat akármelyik részét az eredeti, hatvanas évekbelin kívül, mindenütt ilyesmi a munkaállomás.
2008. jan. 01. 20:44 | válasz | #34
jó ötlet de értelmetlen ... nahmeg orosz
Gascan  
2008. jan. 01. 19:08 | válasz | #33
ezt nem az én számomra találták ki... biztos tök drága lesz értelme meg annál kevesebb
2008. jan. 01. 19:03 | válasz | #32
pfff . mégcsak az hiányzik hogy a számítógép eddig legmegbízhatóbb, legkönnyebben takarítható eszközét is bonyolult, megbízhatatlan és trójai programokkal könnyen megfertőzhető eszköz vegye át, amibe már gyárilag is valószínűleg legalább két billentyűzetleolvasó programot telepítenek biztonsági okokból, hogyha az egyiket kilövi a felhasználó a másik még mindig küldje az adatokat a globális megfigyelőközpontba. nem beszélve arról, hogy eddig ha elromlott a klaviatúra csak lepattintottam a gombokat kitakarítottam benzinnel , visszapattintotam és kész, így már 10 éve ugyanazt a billentyűzetet használom és semmi baja, azon kívül hogy kissé megkopott a felirat rajta egyes helyeken.

miért bonyolítják a dolgokat, ahelyett hogy egyszerűsítenék???
2008. jan. 01. 18:51 | válasz | #31
Akkor már inkább ez.
link
Legalább kis helyen is elfér, olcsóbb és praktikusabb:)
2008. jan. 01. 18:44 | válasz | #30
Ezt a billentyűzetet nem az átlagfelhasználóknak szánják. És ezért is lehet jó drága. Az Art Lebedev mindig is ilyen innovatív dolgokról volt híres. Ez a bill. pl. egy HTPC mellé, vagy egy vezérigazgatói asztalra tökéletes. Az ára is ide lesz pozicionálva, és megkockáztatom, hogy 100k HUF-nál is drágább lesz, kiindulva a Logitech DiNovo árából, ami ehhez képest egy alapbillentyűzet.
 
2008. jan. 01. 18:42 | válasz | #29
simán életképes. egy rakat olyan szakma van, ahol ez maga a megváltás. a mindig nyakig mocskos autószerelő uncsitesómnak pl.
Mirtil  
2008. jan. 01. 18:19 | válasz | #28
Nekem leginkább tisztántartás cáljából tetszik, mert a véletlenül lesütizett laptopbillentyűzetet nehéz tisztítani, bár erre a célra a lemosható szilikonbillentyűzet is jó.
neoG  
2008. jan. 01. 17:54 | válasz | #27
hejj, akkor szinte napra pontosan most voltál/leszel 26!
heppy börzdéj!!!
2008. jan. 01. 17:32 | válasz | #26
Miért, az hogy valaki nem tud gépelni, az kizárja azt hogy pénze legyen?

Én például nem tudok úgy, ahogy "kellene", pedig szinte napra pontosan 20 éve, a hatodik szülinapomra kaptam meg a C64-et, szóval kicsikorom óta nyomom a gépet, és nem is pár éve kezdtem. Mégsem megy a gépelés rendesen.

Ellenben ismerek olyat aki 10 ujjal és csukott szemmel nyomja, de segghülye a géphez. Nem azon múlik...
2008. jan. 01. 17:15 | válasz | #25
Szerintem lehet jövője, hisz teljesen változékony a kijelző, és a lehetőségek is igen szélesek... mint a fenti képen is látni akár a billennyűzet formája is változtatható alkalmazásfüggően: pl. videólejátszásnál csak az alkalmazás speciális funkciógombjai látszódnak, vagy játék alatt csak a játékhoz szükséges gombok látszanak, esetenként optimálisabban elrendezve (kényelmesebben), de a billennyűzethez új gombok is gyorsan hozzárendelhetők, pl gyorsgombok, de komolyabb a nyelvváltás gomb mert akkor nem csak gyorsan eléred a más beviteli nyelv gombját, hanem a karakterkiosztás is megváltozik (nekem igen hasznos lenne ha más nyelven kell bevinnem adatot, nem kéne folyton a tálcán matatni) + az esetleges nyelvspeciális gombok is megjelennének funkciójuknak megfelelően...
A billennyűzet videólejátszási képpességét mint 2. kijelző feleslegesnek tartom említeni hacsak nem rendelkezik egy DVI vagy hasonló csatlakozóval is, mert az USB jelenlegi adatáteresztőképessége (de még a 3.0 tervezett sávszéle is) kevés lenne videóátvitelre (hacsak nem tömörítik erősen, de akkor komolyabb hardver kell a billennyűbe, ami + tápforrást igényelhet esetleg)

Ez a technológia OLED-del lehet életképes a kevés fogyasztás és az önfény miatt... :)

Ez nem az érintésérzékenysége miatt újdonság, hanem a "dinamikus" megváltozóképessége miatt :)
2008. jan. 01. 16:37 | galéria | válasz | #24
erről sokkal könnyebb letörölni a lekvárt, és a leves se csorog a billentyűk közé
Su0my  
2008. jan. 01. 16:20 | válasz | #23
:))))

MOndjuk igaz, valami olyasmi megoldás kéne, amely esetleg a gombok helyén egy kicsit bemélyed, hogy kellemesebb legyen a nyomás, blabla...

ami meg az általad emlegetett billentyűzetet illeti, valószínűleg a hagyományos és érintésérzékeny bill keverése nem túl szerencsés! két teljesen más 'érintés élmény'
Timbu  
2008. jan. 01. 16:05 | válasz | #22
Microsoftnak most is van olyan billentyűzete, hogy az F* billentyűk nem "igaziak", hanem érintésérzékenyek. Volt már szerencsém hozzá, valami szörnyű. Ha valakinek dinamikusan változtatható billentyűzetre van szüksége, használjon Tablet PC-t.
Su0my  
2008. jan. 01. 15:53 | válasz | #21
az érintőképernyős telefonok kapcsán ki van dolgozva olyan technológiák sora, melyek segítségével, ha megnyomod az érintőképernyőt, akkor egy kis rezgés során kapsz visszajelzést, hogy sikeres volt a gombnyomás..


a topikhoz úgy általában: szerintem a sokat gépelő embereknek igenis értelmes lenne, hosszú távon a billentyűnyomogatásból adódó ízületi betegségek (van olyan!) csökkenhetnének (elég csak megérinteni a felüleletet).. marha kényelmes egy kis cucc lehet. hajrá!
trogi  
2008. jan. 01. 15:53 | válasz | #20
Egy hetiújságban (nem számtekesben) láttam egy írógép stílusú billentyűzetet. Hát az vadállat volt! Nnnna, olyan kellene vagy egy, de azonnal.
Ez a billentyűzet inkább lakásdísznek látszik, persze eléggé szépen feljavíthatták a fényképeket rajzprogival.
Su0my  
2008. jan. 01. 15:50 | válasz | #19
szerintem meg egyértelműen lesz jövője
Sadist  
2008. jan. 01. 15:47 | galéria | válasz | #18
Az átlag otthoni user, aki még gépelni sem tud, nem fog többezer dollárért billentyűzetet venni.
DJ BP  
2008. jan. 01. 15:28 | galéria | válasz | #17
minek?? Ott a monitor előttem...
DompR  
2008. jan. 01. 15:22 | válasz | #16
Ennek szvsz csak annyi értelme van, hogy jól mutat, lehet vele arcozni a haveroknak, meg drága is. Ennyi. Én személy szerint a teszkós bilentyűzetemmel is elvagyok
Caro  
2008. jan. 01. 15:11 | válasz | #15
Nekem még van is belőle egy működőképes példányom, bár a tápjára néha re kell ütögetni. Meg persze nem kaziról adom neki az adatot, hanem mp3 lejátszóról :D
De aZ nem érintőképernyő, mint ez, az elektromos úton működött (ha jól emlékszem a megváltozott kapacitást érzékelte).
Szerintem itt nem jobb a helyzet.
Ahhoz hogy ez használható legyen, teljesen át kellene alakulni az adatbeviteli szokásoknak.
2008. jan. 01. 14:57 | válasz | #14
Átlag otthoni user nem gépel vakon, ez pedig elsősorban nekik lett kitalálva.
2008. jan. 01. 14:55 | galéria | válasz | #13
Nem tudom, hányan emlékeznek az érintőgombos magyar Primo számítógépre. Valami iszonyat volt vele a gépelés, már amennyire ezt 12 évesen a C64 után fel tudtam mérni:)Szóval lehet, hogy jól néz ki, kúúl meg minden, de a használhatósága egyelőre kérdéses számomra.
axerow  
2008. jan. 01. 14:47 | válasz | #12
:)

Szerintem is sok 50k is egy billért.
Egyébként elképzelni nemtudom ki vásárolná meg ÉS lenne maradéktalanul elég az egész élménnyel, amit ez a bill ad.

Ugye vetített lézer billentyűn is elég furcsa gépelni hosszabb idő után is, felülettől függően.. :)

Más kérdés mikor érintőképernyőn húzzuk az ujjunkat..mint mikor odanyomkodjuk.
Cat 02  
2008. jan. 01. 14:47 | galéria | válasz | #11
ezzel se fogok fps ezni :S
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. jan. 01. 14:42 | galéria | válasz | #10
Csak gyenge tipp volt :-)

Nekem már az 50k is sok lenne egy billentyűzetért, mert ha lenne értelme nem sajnálnám rá a pénzt... de ez akkor csak egy billentyűzet.
axerow  
2008. jan. 01. 14:41 | válasz | #9
Nem 50.000 Ft.
Inkább 500.000 Ft... :)

Az a bizonyos másik, aminél a gombokban van OLED, szóval annak az ára attól függ, mennyi kijelző van.

1 kijelző (space gomb) esetén: kb 400 Dollár
...
Összes gomb kijelző: 2000 Dollár felett....


Szóval ez nem lesz olcsó. :)
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. jan. 01. 14:34 | galéria | válasz | #8
Bukta lesz. Egyrészt ránézésre lesz vagy 50.000 Ft körül, ha nem több!
Az a másik fajta OLED-es billentyűzet is iszonyat drága.

Lehetséges váráslói réteg---> gamerek. Igen ám, de de nekik meg azért nem kell, mert ez jól mutat, szinte már egy multimedia center, de a gépelés irányítás a nem kiemelkedő gombok miatt nehézkes lesz.
2008. jan. 01. 14:32 | galéria | válasz | #7
na de ez mégis több mint 100 gomb nem pedig tizenegynéhány
2008. jan. 01. 14:28 | válasz | #6
Jópofa ötlet, de nekem nem kéne. Attól tartok, ezen néznem kéne, hogy hol vannak a billentyűk, miközben gépelek, hacsak nem oldják meg valami trükkel, hogy lehessen érezni, hogy hol vannak a billentyű határok. De még akkor is, ha éppen rövid ideig gondolkozok, akkor nem ereszthetném le a kezem a billentyűzetre - hagyományosnál ezt megtehetem, az ujjaim nem fejtenek ki ilyenkor elég erőt, hogy benyomódjanak.

Meg amúgy is a natural billentyűzetekhez vagyok szokva, ilyenből meg egyelőre gondolom nem lesz olyan, ahhoz nem sík felületű kijelző kéne.
2008. jan. 01. 14:21 | galéria | válasz | #5
nemhiszem hogy gond lenne. Az erinto kepernyos telefonomat is gond nelkul kezelem anélkül hogy néznem kéne... megszokás kérdése.
2008. jan. 01. 14:20 | galéria | válasz | #4
Jó cucc, bár valószínleg belátható időn belül nem lesz ilyenem :)

in őrült orosz feltalálók we trust.
2008. jan. 01. 14:15 | válasz | #3
Az ötlet jó, de valahogy érezni kell a gombokat, különben a vakon gépelésnek lőttek... Remélem erre is gondolnak.
2008. jan. 01. 14:06 | válasz | #2
Jó ötlet! CSak most akkor ez is plusz 30watt kb...
2008. jan. 01. 14:00 | galéria | válasz | #1
Helyes!Ez az ötlet már nekem is eszembe jutott!