A Warner is feladja a másolásvédelmet
2007. december 28. 11:28, péntek
Legalábbis az Amazon esetében, amelynek oldalán MP3-formátumban teszi elérhetővé tartalmait. A Wal-Mart alig egy éves pályafutás után bezárta letöltőszolgáltatását, az Apple iTunes pedig a Fox filmjeivel bővül ki.

Hirdetés

Az Amazon még szeptemberben indította be saját online zeneboltját, ahol az EMI és az Universal vezetésével kötött megállapodás alapján másolásvédelem nélkül kínálják a nagy kiadók által felkarolt előadók produktumait. Most végre a Warner Music is csatlakozott a csoporthoz és szintén DRM-mentes formában, az MP3-formátum adja hozzá a bolthoz saját kínálatát.

A cég, amely olyan előadókat támogat, mint a Red Hot Chili Peppers vagy a Linkin Park, az együttműködés részeként speciális bundle ajánlatokat is elérhetővé tesz majd, emellett pedig másutt nem kapható zeneszámokat is ígérnek, egyfajta speciális, kiegészítő ajánlatként. A zenebolt árai nagyon kedvezőek, hiszen a mintegy 3 millió zeneszám nagyjából egyharmadát mindössze 89 centért kínálják, amivel az iTunes 99 centes ajánlata alá ígérnek. A másolásvédelem hiánya pedig azt jelenti, hogy a vásárlók gyakorlatilag bármilyen hordozható eszközön meghallgathatják a számokat, ami igencsak fontos napjainkban.

Az Apple sem tétlenkedik, ugyanis egyes források arról számoltak be, hogy az iTunes hamarosan a 20th Century Fox mozifilmjeivel bővül ki. A részleteket még nem ismerjük pontosan, ám a Financial Times értesülése szerint a filmeket korlátozott ideig kölcsönözhetjük majd ki az online boltból. A két cég nem hajlandó nyilatkozni az ügyben, az elemzők szerint pedig a hír újabb bizonyítéka annak, hogy a kiadók és filmstúdiók végre egy valós, újabb terjesztői csatornát látnak az internetes szolgáltatásokban.

Eközben a Wal-Mart - alig egy évvel az indulás után - bezárta saját megoldását, miután a Hewlett-Packard bejelentette, hogy nem folytatja a bolt megnyitását és üzemeltetését lehetővé tévő szoftver fejlesztését. Érdekes módon az amerikai üzletlánc nem keres újabb partnert, így bár továbbra is értékesítenek majd fizikai formátumban, dobozban megjelenő teljes filmeket, a letöltésekkel végleg felhagynak. Azt nem közölték, hogy a rövid pályafutás alatt hogyan alakultak az eladási mutatók.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. dec. 31. 14:46 | válasz | #19
Bármilyen tömörített zeneformátum értéke ZERO. Hiányzik belőlük a ZENE lényege, a teljesség. Jobb lenne matematikusokat nem a zene közelébe engedni. Még rádióban is hallani, hogy szar mp3-ból nyomják a számokat. A zene analóg felvételben igazi, mert abból nem hiányzik semmi, minden más parasztvakítás.
Kinek jutna eszébe 30M dollárt kérni egy Mona Lisáért, amelynek minden 10 mm2-ből 7 hiányzik, de távolról azért Mona Lisá-nak látszik?
Aki tömörített formátumért pénzt követel, szemét tolvaj, aki fizet érte, az meg idióta.
A sok öntömjénező sztárzenész veri a nyálát, hogy meglopják, ahelyett, hogy olyan lemezt adna ki, amilyent megvesz a fogyasztó, mert az sem totál hülye, hogy max. 1 slágerért megvegyen egy lemezt horribilis áron. Persze, akkor a "zenész"-nek el kellene menni dolgozni.
Másodsorban meg a forgalmazóknak nem ártana forgalmazni is valamit, nem csak azt, amiért külön fizetnek, és amit reklámoznak. Mo-on pl. még egy olyan boltot nem láttam, ahol választék lett volna a szó teljes értelmében, és ha keresek valamit, azt hiszik a Marsról jöttem. Akkor hol vegyem meg magamnak a lemezeket?
dez  
2007. dec. 30. 17:20 | válasz | #18
LOL és LOL. Egyátalán nem kell ahhoz high-end, hogy kijöjjön az mp3 vacaksága (főleg 192k alatt). De ezt már 4 hsz-szel előtted is leírtam. De jó, hogy egyesek csak süketelnek (a süketek végülis mit is csinálhatnának), olvasni meg nuku.
2007. dec. 30. 17:02 | válasz | #17
azért arra kíváncsi lennék hogy kicsiny országunkban hány embernek van csak zenehallgatásra elkülönített szobája, benne kézzel gyártott hangszórókkal, cd kiegyensúlyozó lemezekkel, csőveserősítővel, aranycsatlakozóval stb..
nekem jó a "kukás" mp3 is:))
dez  
2007. dec. 30. 14:05 | válasz | #16
Ezt nem írtad. No és honnan szedsz te studióból származó wav-okat? Még nem találkoztam ilyennel.

Mellesleg egy CD-s anyag is lehet teljesen jó, high-end célokra alkalmas (sok high-endes CD-t használ, persze alaposan megválogatja, milyen CD-t), és persze lehet nagyon rossz is. De ha olyan rossz, akkor már az is rossz volt, amiből konvertálták. Messze nem csak a bitszám számít, és a mintavételi freki! Sőt!
2007. dec. 30. 11:48 | galéria | válasz | #15
Ki beszélt itt CD-ről leszedésről te okostóni?Olyanról nem hallottál még, hogy a studióban felveszik wav-ba?Te tök, és azt rakják fel?Az má magas mi?:P Amit a CD-ről leszedsz a cd-fizikai korlátai miatt lesz szarabb minőség mintha a studiós wav-ot kapnád.Persze, egy otthoni kisrádióban ez marhára mind1, inkább akiknek komolyabb cuccuk van, azoknál jön ki.
dez  
2007. dec. 30. 02:16 | válasz | #14
Izé, a CD-ről szedett wav hogy is lesz jobb, mint a CD maga? :)

Egyébként meg nem wav-ban, hanem veszteségmentes FLAC-ben, APE-ben (=Monkey's Audio), vagy AAC-Lossless-ben érdemes szedni, fele-harmada fileméret.
dez  
2007. dec. 30. 02:09 | válasz | #13
Nem kell ahhoz "nagyon hi-fi őrült"-nek lenni, hogy egy <192k-s mp3 ne legyen jó. Nem mindenki PC speakeren, 20k-s "házimozirendszeren", vagy ultragagyi fülhallgatón hallgat zenét.
2007. dec. 30. 01:10 | galéria | válasz | #12
Szerintem meg jogos a "rejtett" gúny.És inkább te vagy a köcsög láma.Sok helyen le lehet szedni wav-ba is a zenéket, és az jobb minőség mint a CD.Ennyit erről.Valahol már kifejtettem a véleményemet ezekről a zenékhez tartozó idióta csecsebecsék (amiket te is mondasz, bóritó,grafika falófasz stb).Ez a netes megoldás inkább azoknak jó akik szeretik a zenét esetleg értenek hozzá, és hallgatni veszik meg.
2007. dec. 29. 08:46 | válasz | #11
Szerintem arra értette, hogy ha legalább pénzt ad érte, akkor már legalább CD minőséget kapjon. Itt _elsősorban_ nem a minőségen van a hangsúly.
2007. dec. 29. 03:28 | válasz | #10
veszteség? a CD is digitálisan tárolja a zenét. Ha normális tömörítés megy nem nagyon veszed észre hacsak nem vagy nagyon hi-fi őrült, de akkor meg nem igazán ilyesmin jár az esze az embernek hogy cd, vagy mp3 legyen. de ha nem akarsz a hátadon cipelni egy lemezjátszót, akkor nagyon jó az mp3.
Su0my  
2007. dec. 29. 00:18 | válasz | #9
naja.. én sem örülök ,hogy sok vízfejűt pumpálok tőkével, de sajnos, nekem ez a kiadás jön be.. majd ha lent említett módon veszteség nélküli fájlokat is lehet választani, illetve borítót, bootleget, CD grafikát is (gyk mintha egy albumot töltenél le), talán elgondolkodom..

a rejtett gúnyt meg mellőzhetnéd legközelebb
Reg5  
2007. dec. 28. 23:20 | válasz | #8
Ha olyan olcsó lenne én is megvenném. De egyelőre örülök, ha üres lemezre futja...
DjDano  
2007. dec. 28. 22:53 | válasz | #7
Ezzel arra is akartam utalni, hogy ha a 6000 FT-os DVD 600 forint lenne akkor talán megvenném, mert szerintem ennél többet nem ér :)
DjDano  
2007. dec. 28. 22:50 | válasz | #6
A kiadók szerencséjére mindig lesznek olyanok mint te akik tízszeres áron megvesznek a egy CD/DVD-t.... egészségedre
dez  
2007. dec. 28. 18:57 | válasz | #5
Elképzelem, amint a RIAA ügyvédei próbálják a Warner és a többiek orra alá dugni a "kimutatásaikat", miszerint x-y milliárd dollár vesztetéset okoz a cég magának (letöltésenként xx dollárral számolva)... :P

Közben valódi kimutatások szerint az elérhető(vé tett) tartalom inkább fokozza a vásárlási kedvet.

2007. dec. 28. 17:07 | válasz | #4
iTunes-al szoptam a legtöbbet. Jön a haver és akar pár számot az I-pod-ra a gépről akkor a mocsok proginak fenn kéne lennie, de ez még nem elég, mert ha újrarakod a gépedre az iTunes-t akkor nem hajlandó kezelni a régi számokat amiket felvettél rá mert nem ezzel az újal csináltad. Ekkora gyükereket is rég láttam már. Míg más normális lejátszókat csak rádugsz a gépre és mehet a másolás. Mintha usbkulcsot raktál volna rá.
2007. dec. 28. 17:00 | válasz | #3
Én meg azokkal nem szimpatizálok, akik jó pénzért oda dobják neked a DRM-es szart, közben meg torrentről leszeded flac-ben. Ott a probléma, hogy ezek teljesen más világban élnek. Az meg a minimum lenne, hogy amikor vásárlok, akkor legalább két formátum közül választhassak (pl flac v. mp3). Az a baj, hogy hülyének nézik az embereket (a kisebb részük az is), aztán meg pampognak, hogy így torrent meg úgy warez.
Itt gyökeres változásokra lenne szükség..

(ez nem válasznak ment)
Csi9aa  
2007. dec. 28. 15:57 | válasz | #2
Én a sok rohadt ingyenélővel nem szimpatizálok.
Su0my  
2007. dec. 28. 15:51 | válasz | #1
Na.. Én ugyan nem nagyon szimpatizálok a warezzel (bárha szégyenletes módon régebben én is éltem vele, azóta megpróbáltam pótolni dobozosan is ezeket a termékeket), de az azért egy szép dolog, hogy elindították ezt az újfajta szemléletet, ami mindenkinek jobb.. Igaz, én még ma is jobban csípem a dobozos kiadásokat (booklet, szép, szép, szép, CDre/DVDre is nem alkoholos filccel van ráírva, mi van rajta, stb), de az is igaz, hogy a zenészeknek is jobban megéri ez, a felhasznélóknak is, blabla