31 hüvelykes OLED a Samsungtól
2007. december 28. 16:52, péntek
Kisebb meglepetést okozott a vásárlók és a gyártók körében a Samsung SDI, miután jelezte, hogy 31 hüvelykes kijelzőt mutatnak majd be a januári CES alatt. Sorozatgyártásba azonban csak a 14 hüvelykes változatok kerülnek.

Hirdetés

A cég terveiről a Reuters cikkében olvashatunk, amelyből többek között kiderül, hogy a CES-kiállítás alatt egy 31 hüvelykes aktív mátrixos OLED-televízióval örvendeztetik majd meg az érdeklődőket. Ezzel elhódítják a legnagyobbnak kijáró címet, ám arról - sajnos - nincs szó, hogy a készülékek hamarosan a boltok polcain is megjelennek. Ahogy a riválisoknál ez már korábban kiderült, a Samsung számára sem éri meg jelenleg a nagyobb méretű példányok piacra dobása, így maradnak a kisebb változatoknál.

Ezek a kisebb változatok pedig a 14 hüvelykes kijelzők lesznek - ezek már jövőre legördülnek a cég futószalagjairól, amint azt Yoo Eui-jin, a Samsung SDI AM-OLED csapatának feje elárulta. Arról nem voltak hajlandók beszélni, hogy pontosan mely cégek érdeklődnek a megoldás iránt, ám annyit megtudhatunk, hogy több partner neve is felmerült, így nyilvánvaló, hogy a gyártók körében is nagy a kíváncsiság az új generációt képviselő készülékek iránt. Korábban egyébként a Sony számított elsőnek, hiszen 27 hüvelykes prototípusukat a 11 hüvelykes, kereskedelmi forgalomba szánt példányok követték.

A Samsung fejlesztői részlege saját prototípusukról annyit árult el, hogy a kijelző vastagsága mindössze 4,3 milliméter, ami alig egytizede a hagyományos LCD-nél megszokottnak. A 31 hüvelykes készülék élettartamát 35 ezer órára becsülik, ezzel szintén magukénak mondhatják a legjobb teljesítményt.

A költségekről nem szóltak, ám ezek nyilván horribilis szintet értek el, hiszen a Sony is havi 2000 példányban korlátozta a 11 hüvelykesek gyártását és még most is pénzt veszít minden egyes darabon. Egyedül a mobil készülékekbe szánt apró változatok nyereségesek, így még várnunk kell a nagyobb példányok megjelenésére.

Ez minden bizonnyal 2009-ben, vagy 2010-ben következik majd be, a gyártók szerint ugyanis 2-3 éven belül indulhat meg legkorábban az LCD és a plazma lassú felváltása.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. dec. 30. 04:11 | válasz | #38
Köszi. egy újabb nvidia lesz, 8800gt vagy jobb, azokon meg már úgy nézem már minden van dual link dvi.
dez  
2007. dec. 30. 02:02 | válasz | #37
Elég jó. Az Eizo-é számottevően jobb (többites színfeldolgozás és megjelenítés, stb.), de gondolom lényegesen drágább is. A többit nem néztem.
(Vigyázz, ezeket a nagyképeseket nem lehet bármelyik kártyával full natív bontásban hajtani, dual-link DVI-s kell hozzá. Az újabbak többsége már ilyen.)
2007. dec. 30. 00:37 | válasz | #36
A samsung 305t szerinted jó, vagy van jobb? Csak otthoni felhasználás, semmi professzionális.
dez  
2007. dec. 29. 20:52 | válasz | #35
A Xerox is gyárt többfélét, szal a márka nem biztosíték.
dez  
2007. dec. 29. 20:49 | válasz | #34
Vannak elég jó LCD-k (igencsak eltérő működésmódú panelekkel), meg olcsó gagyik is. Találgass, a tömeg melyiket veszi.
dez  
2007. dec. 29. 20:47 | válasz | #33
1. Xerox? Inkább Relax. Vagy Xanax.
2. És ugye az ablakból rád eső fény által megvilágítva nem is tükröződsz...
dez  
2007. dec. 29. 20:45 | válasz | #32
"Osszeilleszteni meg lehet, csak az illeszto aramkor jelenleg kb. 1 centi szeles csik, a keretnel is ilyenek vannak."

Nem probléma, ha csak a panel 2 oldalán vannak ilyenek, mint pl. egyes LCD paneleknél.
dez  
2007. dec. 29. 20:43 | válasz | #31
"úúúúú de fogok röhögni, ha végre kijönnének a SED panelek az oled előtt, egy új teknológia szebb képpel mint amit az oled tud, olcsó megalósítás, nagyon nagy élettartam, 100000 : 1 kontrasztarány."

Az OLED-nek is lehet 100000:1 kontrasztja, sőt nagyobb is.
Színben sem lesz feltétlenül jobb a SED. Legalábbis nem annyival.
A SED jóval drágább lesz.

"Ha ezek kijönnek akkor oled nem fog kelleni senkinek sem."

De, mert 1. olcsóbb, 2. könnyebb, 3. majdnem ugyanolyan jó.
dez  
2007. dec. 29. 20:40 | válasz | #30
"Az oled ugyanez csak kis meretben es integralt aramkorokbol."

Plusz szervetlen helyett szerves anyagokból. Ez nem elhanyagolandó, lásd O, mint organic az OLED elején.

"Egyebkent egy kinai ebresztooraban is talaltam oled panelt, persze csak 1 pixelnyi es 5 x 3 centis, de ugyanez a technologia."

Találhatsz már MP3 lejátszóban, mobilban is kis pixel-mátrixos OLED paneleket.

"Ugyanez kis pixelekbol, muanyag felvezeto tranzisztorokkal es huzalozassal adja az oled panelt."

Plusz vannak ott aprócska ellenállások és kondik is. :) (Az aktív-mátrixos pixel-vezérlésnél valójában egy kondi "jegyzi meg" az adott szubpixel aktuális fényességét.)

"A panelt ugy lehetne teljesen lapossa tenni, ha a meghajto aramkoroket is ranyomtatnak a hatlapra, amik jelenleg a keretben vannak es hagyomanyos szilicium alapu chipeket hasznalnak. Ugyanez felvezeto muanyagbol szelesebb lenne de vekonyabb es a hatlapon van eleg hely."

Ezt tervezik is. (Csak nem a hátlapra, hanem hátra hajlítható széleken.)

"A szilicium alapu led paneleknek szebb a szine"

Miből gondolod?
Su0my  
2007. dec. 29. 16:49 | válasz | #29
3. xD

az a baj, hogy .... áá mindegy, ha nem akarod megérteni, hagyjuk..
2007. dec. 29. 09:24 | válasz | #28
Értem én. Gondolom építik is. A 14colos gyártósor lassan kész is:) Nem 2 nap egy ilyet felépíteni.
2007. dec. 29. 05:51 | válasz | #27
Mint mondtad, több LCD-t is láttál, de nem jöttek be. No nekem a XEROX-om képe szuper és gondolom nem csak ennek a monitornak jó a képe. Na de persze a nagyon olcsó darabok valóban még csak megszokhatatlanúl is pocsék képet adnak, de van cserébe beépített szinténgagyi hangszórók.
2007. dec. 29. 05:30 | válasz | #26
Légyszíves ne fikázd a XEROX monitorom! Nekem nem tükröződik! okés?!
Na persze lehet azért mert az ablak alatt van az asztalom és a montior....

Na de az OLED-ről.
Csináljátok már olcson és sokat!!! :)

kvp  
2007. dec. 29. 03:57 | válasz | #25
"Még ezt a szarságot a mérettel, méghogy nem lehet nagy méretben legyártani."

Lehet, csak sok lesz a hibas pixel. Osszeilleszteni meg lehet, csak az illeszto aramkor jelenleg kb. 1 centi szeles csik, a keretnel is ilyenek vannak. Ezeket kellene kivaltani a panel hatuljara festessel. (vezeto tintas technologiaval)

"de fogok röhögni, ha végre kijönnének a SED panelek az oled előtt"

Oled-et lehet tintasugarasan nyomtatni. A sed uvegbol van es gazokat hasznal. Melyik technologia az olcsobb: a tintasugaras nyomtato ami muanyaglapra nyomtat vagy az automatizalt uvegfuvo ami nemesgazokat hasznal? Egyebkent a vfd-k is hasonlo technikat hasznaltak mint a sed-ek, csak ott femracsot hasznaltak egy femfelulet uvegre gozolese helyett. Lehetne, de az ar meg a minoseg miatt nem lett vfd-s tv sem, sot ujabban mar a klasszikus vfd-s alkalmazasokban is led-ek vagy oled-ek vannak.
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2007. dec. 29. 02:26 | galéria | válasz | #24
Na jólvan, látom erről az oledről lemondhatok ebben az évtizedben.
Látom én ám, hogy csak húzzák halasztják a kiadást.
Még ezt a szarságot a mérettel, méghogy nem lehet nagy méretben legyártani.
Erre csak azt mondom,hogy ha egészben nem tudják legyártani akkor gyártsák kis részletekben, aztán azt a néhány kisebb panelt meg können össze lehet illeszteni egy gyárban mikrométer pontosan is, úgy hogy te szemmel észre nem veszel egy pixel hibát sem. Erről ennyit, és én úgy tudom, hogy már csináltak ilyen panel összeillesztgetős játékot valamelyik óriás tvnél, valahól olvastam, hogy így tudták megoldani mert a gyártósor nem volt alkalmas a méretekre.
Egyszerűen arról van szó, hogy hülyének vagyunk nézve, ti is, én is.
Atombombát nekik.
úúúúú de fogok röhögni, ha végre kijönnének a SED panelek az oled előtt, egy új teknológia szebb képpel mint amit az oled tud, olcsó megalósítás, nagyon nagy élettartam, 100000 : 1 kontrasztarány.
Ha ezek kijönnek akkor oled nem fog kelleni senkinek sem.
Na akkor majd rájönnek valamire, hogy miért voltak hülyék most, a nagy oled maffia, pff
kvp  
2007. dec. 29. 01:49 | válasz | #23
"Sokkal jobban érdekelne, hogy ezen lesz-e végre rendes fekete és milyen lesz a képe úgy általában."

Erdemes megnezni egy szabadteri led falat. Az oled ugyanez csak kis meretben es integralt aramkorokbol. Kozelrol nezve a feketere allitott pixelnek is van egy nagyon pici szine, de csak ha kivulrol esik ra feny, mert magatol nem sugaroz. Egyebkent egy kinai ebresztooraban is talaltam oled panelt, persze csak 1 pixelnyi es 5 x 3 centis, de ugyanez a technologia. Az egesz egy hajlekony muanyag lapnak tunik, de megfelelo feszultseg hatasara szep kek szinnel vilagit, kulon izzoszal vagy barmi mas nelkul, kb. ugy mint a vilagito festekek, tehat az egesz feluletbol jon a feny. Az oraban hattervilagitasnak hasznaltak. Ugyanez kis pixelekbol, muanyag felvezeto tranzisztorokkal es huzalozassal adja az oled panelt.

A panelt ugy lehetne teljesen lapossa tenni, ha a meghajto aramkoroket is ranyomtatnak a hatlapra, amik jelenleg a keretben vannak es hagyomanyos szilicium alapu chipeket hasznalnak. Ugyanez felvezeto muanyagbol szelesebb lenne de vekonyabb es a hatlapon van eleg hely. Igy csak egy filmre nyomtatott kabel logna ki a panelbol, amin a tap es az adat menne be. (egy 8 eru kabel kellene csak hozza es teljesen hajlekony lenne mint egy vekony plexilap)

ps: A szilicium alapu led paneleknek szebb a szine, de nagyon merevek es meg dragabb lenne gyartani oket. (arrol nem is beszelve, hogy mergezo anyagok kellenek belejuk, mint pl. a gallium arzenid) Alternativa meg az e papir, ami ket festek, egy bipolaris molekulaju szines es egy semleges feher (vagy fekete). A muanyag hordozofelulet es a huzalozas mindket technologianal azonos, es nyomtatni is ugyanugy kell oket. (inkjet alapu mindket kijelzo gyartosora)
Su0my  
2007. dec. 29. 00:14 | válasz | #22
úgy értem, hogy olcsó előállítani, hamar behozza a fejlesztési/gyártósor építési költségeket, de látom elsőre nehéz volt értelmezni...
2007. dec. 28. 23:19 | válasz | #21
Én nem érzem olyan nagy dolognak, hogy vékonyabb a panel. Egy laptopon nyilván előny, de egy asztali monitoron, vagy pláne egy tv-n engem hidegen hagy.
Sokkal jobban érdekelne, hogy ezen lesz-e végre rendes fekete és milyen lesz a képe úgy általában. Én az lcd-től annyira nem dobom el magam. A mai napig nem cseréltem le a crt-met mert nekem nagyon nem jött be az lcd-k képe, többet használtam már és visszalépésnek érezném a váltást. Jövőre lehet, hogy veszek egy 30 collos samsungot vagy egy dell-t, de előtte még látni akarom élőben, állítólag azok már nagyon faszák.

dez  
2007. dec. 28. 21:21 | válasz | #20
"de az már a fasza paneles gyakorlatilag bárhonnan nézem uygaolyan a képe de az 150 ezer fölött"

Amikor ezt olvastam, akaratlanul ránéztem a dátumra, nem-e valamilyen évekkel ezelőtti topikba tévedtem... :)
2007. dec. 28. 20:56 | válasz | #19
Szedjék csak, az a dolguk. Nem akarom h tönkremenjen a samsung, honnan lesz akkor monitorom?:D
A verseny miatt túlzásba szerencsére nem vihetik.
2007. dec. 28. 20:56 | válasz | #18
Attól, hogy a panel fél centi, lehet még köré masszív 5 centis borítást építeni. A hagyományos monitorok (értsd: oledes tömegmodellek) valszeg már nem is lesznek sokkal vékonyabbak. Viszont itt a lehetőség, hogy tényleg falikép legyen a tv:P
2007. dec. 28. 20:34 | válasz | #17
oled tv? még az lcd is csak 10%-on(világ viszonylat) áll max :D de már az OLED utáni technológia is megvan, nem kell félni, csak még ezekből is ki kell szedni a pézt:(
2007. dec. 28. 20:31 | válasz | #16
legyen csak fél centi vastag, vagy még vékonyabb. szállításkor hungarocellben meg szép papírdobozban van. ha valaki úgy használja, hogy az oled képernyővel vágja fejbe a betörőt, akkor naná hogy kicsit eldeformálódik a dolog. nem arra való hogy a kombájn elé fektessék vagy hogy golyóálló mellénynek használja az ember. az egy megjelenítő. és nagyon remélem meg tudják majd oldani, hogy vezérlőáramköröstül, tunerestül, tápostul, beépített winyóstul elférjen egy 3-4 centi vastag keretben egy egész tv.
2007. dec. 28. 20:00 | galéria | válasz | #15
Pff ezen nem segít semmi egyszerűen ez a TN akármilyen panel szánalmas filmet is csak megfelelő pozicioból nézhet az ember mert szellemképes lesz.

A melóba amik vannak moncsik na azok brutálok de az már a fasza paneles gyakorlatilag bárhonnan nézem uygaolyan a képe de az 150 ezer fölött :(
2007. dec. 28. 19:28 | válasz | #14
Ezt lehet korrigálni csak kell egy ilyen cucc ami ebben a cikkben van
De persze érdemes valahonnan kölcsön kérni/bérelni, mert átlaguser 2x - 3x többször nem használja
eke  
2007. dec. 28. 19:27 | válasz | #13
Vékonyság..hm...a legjobb lenne felnyomni a falra mint a tapétát
2007. dec. 28. 19:12 | galéria | válasz | #12
Ilyenből jöhetne bőven 19" a mostani fostalicska TFT-m helyett mert okádék a feket szin!
Zro  
2007. dec. 28. 19:11 | válasz | #11
Szerintem egyértelmű, nincs itt semmilyen összeesküvés elmélet, csak profitmaximalizálás. Az lcd most nagyon fogy. Amíg nem telítődik a piac addig fogják nyomni, s utána kell majd egy új technológia amire lecserélje a fogyasztó az egyébként tökéletesen működő tv-jét, ez lesz az OLED. Ha most kinyomnák az új technolgiákat rengetegen átugranának egy generációt, s az hatalmas profitkiesés lenne. Ráadásul most még a régi kis lcd-ket és plazmákat le lehet cserélni új lcd-re, utána kis oledre, utána nagy oledre :) A pazarlás iszonyatosan nagy, de a gazdaságnak valahogy növekednie kell :)
2007. dec. 28. 18:48 | válasz | #10
Erre is csak ezt tudom mondani. Nem most, mert nincs mivel gyártaniuk:)
2007. dec. 28. 18:47 | válasz | #9
Tény hogy nem akarják elkapkodni, ez az összeesküvéselmélet köztudott.
De az, hogy tisztán nyereséges lenne minden egyes OLED? Igaz lesz, mihelyst állnak a gyártósorok. De még csak most építik az elsőt, amin a 14colosok gördülnek majd le. A gyártósor márpedig drága.
Azt a 31colosat is valszeg a titkos laborban heggesztették össze, nem a futószalagon.
dez  
2007. dec. 28. 18:20 | válasz | #8
Hát igen, talán nem véletlen, hogy miután alapos kutatásokat folytatott többek között a Samsung is OLED fronton, szépen beinvesztált még pár milliárdot LCD-be..
dez  
2007. dec. 28. 18:04 | válasz | #7
Hú, de megnézném élőben a CES-en...

Voronyezs: miért lenne sérülékenyebb? Az LCD előtt sincs fél centis üveglap. (Illetve 1-2 típus van, használhatatlanok is a tükröződés miatt.)

Su0my  
2007. dec. 28. 17:43 | válasz | #6
van benne valami..

topichoz: azt se felejtsük el, ha jól emléxem fogyasztása jóval kevesebb (töredéke) az eddigi twechnológiákhoz képest
L3zl13  
2007. dec. 28. 17:41 | válasz | #5
Épp ez az olcsó gyárthatóság az, ami miatt úgy gondolom, hogy technológiai okai is vannak a dolognak.
OLED TV-kkel sokkal nagyobb lenne a haszonkulcs.
Nem 5 év múlva, hanem most!
Szvsz az egyetlen ok, amiért megéri késleltetni egy új technológiát, az az, hogy a gyártósorok kitermeljék a költségüket.
Vagy ha úgy gondolják, hogy rövidtávon még nagyon sokat tudnak aratni, hogy aztán a váltás után mindenki lecserélje a cuccát és megint arasanak. De az OLED már túl hosszú ideje húzódik ahhoz, hogy csak ez álljon a háttérben.
De az LCD gyártósorokat részben továbbra is használhatnák OLED kijelzőkhöz, szóval ez nem indok. Ráadásul az LCD gyártósorok fejlesztésére továbbra is rengeteget költenek, ahogy jönnek ki az újabb és újabb panel generációk.
L3zl13  
2007. dec. 28. 17:31 | válasz | #4
Egy prototipusnál fontos, hogy bemutassák a technológiai lehetőségeket.
Mellesleg ha falra szereled, akkor nagyon jól jön ez a vékonyság.
Hogy a sorozatgyártott modell ilyen vékony lesz-e az egyátalán nem biztos. Sőt. Mivel ez a cucc csak kijelző, ezért egy csomó dolog nincs benne ami egy TV-ben benne van. Ha ezeket belepakolnák, ha nem is lenne olyan vastag, mint az LCD TV-k, de azért sokat dobna rajta.
Su0my  
2007. dec. 28. 17:25 | válasz | #3
itt nem a vékonyság a lényeg, hanem, hogy még a CRTnél is (elvileg) jobb lesz a képminősége-> ha meg maga a megjelenítő vékony, miért tegyék bele egy két méter széles dobozba?:) így elegáns, jól eladható, lehet marketing szövegeket gyártani, stb
Su0my  
2007. dec. 28. 17:22 | válasz | #2
én nem vagyok egy nagy összeesküvés-elméletes, de ez szerintem egyértelműen a technológia hátráltatása.. szegény dagi szemüveges unalmas bácsinak nehogymá 1 nullával kevesebb legyen a bankszámláján, nehogymá ne vegyék az elcédéket.. az oled gyártása filléres dolog, így egy mai monitor árán árusítva is hamar behozná a fejlesztési/gyártósor-kiépítési költségeket..
2007. dec. 28. 17:18 | válasz | #1
az igen,erre nem tok mit mondani... bár nem tudom h megéri-e az, h ennyire vékonyat csináltak, elvégre minél vékonyabb, annál sérülékenyebb...lehet h csak én vagyok így vele, de nekem ez már nem kéne.túl vékony, 1 vagyonba kerülhet, ráadásul az se biztos h elér hozzád épségben...