2007 legmenőbb netképes mobil eszközei
2008. január 9. 02:48, szerda
Lehet velük telefonálni is? - kérdezheti bárki. A mai mobil készülékek megmondják hol vagyok, lehet velük emailezni, weboldalakat látogatni, zenélnek és 2008 végére talán táncolnak is majd. Igyekszik teret hódítani magának a telefonnál és PDA-nál nagyobb, notebooknál kisebb mobil ketyerék serege is.

Nokia N95

A tavalyi év egyik csúcs húzása a hazánkban tavasz vége óta fellelhető Nokia ragadozó, az N95. A masszív szétcsúsztatható ház ugyan nem rejt qwerty billentyűzetet, de ezt azért érdemes kihangsúlyozni, mert ezen kívül minden van benne, ami belefér egy ekkora szerkezetbe. Telefonhoz képest robosztus kijelző, 240 x 320 felbontással, ráadásul szép színekkel, ami alatt GPS modul, Wi-Fi (802.11 b/g), 5 megapixeles kamera, TV kimenet és 8 Gbyte integrált memória lapul. Mindezt egy 9.2-es Symbian operációs rendszer hajtja, melybe az alap dolgokon túl számos extra hasznos és kevésbé hasznos applikáció már gyárilag telepítve található.

A telefon kialakítása valóban masszív, de érdekes módon amennyire nagynak képzeli mindenki, annyira normális méretűen kicsi (99 x 53 x 21 mm) tud lenni a kézben vagy a zsebben, ami praktikussá is teszi a készüléket. A külső szépség mellett a kijelzőn is rend uralkodik, azok számára is megnyerő kezelőfelületet tud a telefon felmutatni, akik egyébként nincsenek oda a Symbian megoldásokért. Talán annyival lehetne fokozni az élményt, ha a csini kijelző érintésérzékeny is lenne, de az már túl sok lenne a jóból.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A készülékre talán azért mondják igen sokan, hogy a tökéletesség felé tart, mert egyszerű telefonként is jól helyt áll, de kézikameraként, zenelejátszóként és mobil net eszközként is korrektül funkcionál. Elsőként az 5 megapixeles kamera vakíthatja el a felhasználót, főleg a CarlZeiss optika, az elhúzható lencsevédő és a vaku miatt. Fotói a telefon kategóriában természetesen az élmezőnyben vannak, de videófelvevőként is vállalható, hiszen VGA felbontásban 30 FPS-es felvételt készít, ami a hirtelen, YouTube-ra kívánkozó élményekhez több, mint elég. Emellett zenelejátszóként is bevethető, ami a 8 gigás memóriával, szinte mindent megevő formátum-kompatibilitásával, meglepően hangos beépített sztereó hangszóróival, szabványos 3,5-es jack csatlakozójával és sztereó Blutooth képességével együtt csillagos ötöst érdemel.

PDA-gyilkos funkcióival pedig valóban a csúcsra tör, hiszen a beépített GPS a bemelegedést követően pontos helyzetmeghatározásra képes, a megjelenített térkép és navigáció pedig kellően részletes, átlátható és nem utolsó sorban szép is. Ha pedig böngészni támad kedve valakinek, akkor a legtöbb oldal elérhető, leszámítva a komolyabb AJAX-os oldalakat, de a hírszájtok szövegei könnyen olvashatóak, a weboldalak pedig többnyire nem esnek szét. Az egyetlen hibája természetesen az árcédulán szereplő összeg, ami nálunk itthon kb. 150 000 Ft.

Nokia E90

Az üzleti készülékek területén is igyekezett nyomot hagyni a Nokia, ami az E90-es modellel sikerült is. A '96-os Communicator revíziója megjelenésében elegáns, valóban üzletemberes, a belső pedig a kor elvárásainak megfelelő adatkommunikációs és menedzser funkciókkal felvértezett tiszta praktikum. Wi-fi 802.11 b/g, USB 2.0, Blutooth 2.0, HSPDA kombó felel az adatkommunikációér, míg a képi világról egyik oldalon a 3,2 megapixeles kamera a fotózáshoz és egy belső kisebb lencse a videótelefonáláshoz, a másik oldalon pedig a 800 x 352 pixel felbontású belső és a kisebb, de telefon funkciókra épp elegendő külső kijelző gondoskodik.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az akkumulátor üzemideje a tesztek szerint kiváló, ugyanakkor nem szabad elmenni amellett a nem elhanyagolható tény mellett, hogy a fent felsorolt dolgok miatt a készülék nem éppen egy Motorola RAZR. Kicsit böhöm, testes jószág, ezzel együtt nehéz is, tehát valóban csak táskás bizniszmenek kezébe való. Persze épeszű ember 200 000 forintot nem is adna érte a szórakozás kedvéért.

Apple iPhone/iPod Touch

Talán kevés ember van a Földön, akinek be kellene mutatni a 2007-es év divatőrületét, az iPhone-t, ami több, mint telefon, a legtöbb vevő számára egyben státusszimbólum is. Kihasználva a zenelejátszók terén szerzett tapasztalatokat az Apple elsősorban egy médialejátszót alkotott újra, amit igazol a GSM-mentesített iPod Touch változat is. A maximum 16 GB-os tárkapacitásával az MP3-lejátszók között sem kell szégyenkeznie, de a mobilok között jelenleg biztosan nyerő pozíciót tölt be. A kijelző mérete is meggyőző, hozzávéve a multitouch technológiát pedig érthetővé válik a nagy szenzáció a készülék körül.

A 3,5"-os 480 x 320 pixel felbontású kijelzőn kényelmes a menük vezérlése, de esetleg alkalmas filmezésre is, ráadásul a mobil netezési élmény prémiumát képes nyújtani gond nélkül. A tűéles kép és az érintésérzékeny kijelző együtt jelenleg verhetetlen, legalábbis azok körében, akik a megszokott kezelés helyett két ujjal húzgálnák szívesen az ablakokat, szövegeket a megfelelő helyre, méretre. A külvilággal az adatkapcsolatot a 802.11 b/g szabványú Wi-Fi-vel vagy EDGE-en keresztül tartja - sajnos a 3G a következő verzióban kap majd csak helyet.


A két testvér egymás mellett

A fekete leves viszont ezután jön. A készülék bizonyára ideális médialejátszó, telefonnak viszont több sebből vérzik. Nehezen lehet vele üzenetet írni, akkumulátora a nagy kijelző és a helyzetérzékelő miatt gyorsan lemerül, szoftvere pedig sok-sok illogikus megoldással keseríti meg a mobiltelefonálni vágyók életét. Mivel itthon legálisan jelenleg csak a GSM nélküli Touch kapható, ezért akár felejthető is a készülék, mint telefon. Aki nem fanatikus, de mégis szeretne ilyet a zsebbe, annak talán érdemes megvárni az év elején minden jel szerint bejelentésre kerülő második verziót. Telefonnak rossz, médielejátszónak, webböngészőnek kiváló. A döntés a vevő kezében van, ha igent mondd, akkor (Touch 16 GB esetén) 120 ezer forint pedig az eladóéban.

Samsung Q1 Ultra

Ha már elkalandoztunk a médialejátszók országába, akkor érdemes feleleveníteni a tavasz egyik hírességét, a főként konzol játékosok által várt Samsung Q1 Ultra-t, amivel ugyan nem lehet mobiltelefonálni, minden egyébre viszont többé-kevésbé alkalmas. Az ultra mobil PC kategória jeles képviselőjeként a Q1 Ultra egy 7"-os LCD kijelzővel és manóujjakhoz tervezett, kettészelt qwerty billentyűzettel rendelkezik. Míg a kijelző jól teljesít és az asztali Windows verziót körülbelül olyan érzettel jeleníti meg az 1024 x 600-as felbontású kijelzőn, mintha egy 12"-os szubnotin futna, addig a bevitel nagyon macerás, nagyon nem kényelmes és nagyon nem is hatékony. Bármilyen komolyabb feladathoz USB-s billentyűzet dukál, ami viszont komolyan felveti azt a kérdést, hogy miért is nem vett a delikvens egy valódi notebookot, összecsukható fajtát.

A gép teljesítménye is félúton van a notebookok és a PDA-k között, hiszen egy 800 MHz-es Intel processzor fűti testét, amivel körülbelül 4,5 órán keresztül képes működni egy feltöltéssel. A beépített Wi-Fi mellett a gép mérete megengedi további 2 USB-port, 1 Ethernet port, VGA kimenet, sztereó jack aljzat és egy SD/MMC létét is, amivel egyedülálló csatlakoztathatóságra tesz szert. De újra kérdezem: ez miért nem egy laptop? Főként akkor vetődik fel a kérdés, amikor a valószínűleg célközönségnek szánt konzol-gamer rétegnek kell rájönnie, hogy a gép teljesítménye normális játékokra teljesen alkalmatlanná teszi az eszközt, ellenben - ahogy a cikkünkben felsorakoztatott többi készülék - kiválóan alkalmas webböngészésre. Mivel teljes értékű asztali operációs rendszert futtat, ezért nem probléma semmilyen weboldal, AJAX megjelenítése, sőt megszokott programjainkat is nyugodtan installálhatjuk, amennyiben a hardverkövetelmények elegendőnek bizonyulnak.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Magában a készülékben nincs semmi hiba, aminek szánták, azt tökéletesen megvalósítja. A hiba a koncepcióban leledzik, úgy általában az UMPC kategóriában. Hosszas gondolkodás után is csak nagyon kifacsart ötletek ugranak be, hogy vajon ki és mire tudná használni, közel 200 ezres ára pedig komolyan elgondolkodtat bárkit egy igazi notebook vásárlásának lehetőségén. Az Asus Eee PC megjelenésével pedig talán végleg vége lehet ennek a kategóriának, hiszen a legújabb kéziszámítógépek - melyek tényleg kéziek - már 800 x 480-as felbontású kijelzőkkel operálnak, de valóban mobil területre optimalizálva. Aki pedig inkább valódi gépet szeretne, de a méret számít neki, az a gyenge teljesítményű, de apró és olcsó Eee-t veszi, aki pedig teljes értékű kis gépet szeretne, az megmarad a 12"-os szubnotesz kategóriánál.

Szumma

Ahogy a fenti rövid felsorolásból is látszik, a konvergencia trendje folytatódik. Egyre kevesebb a betömetlen rés, ma már minden funckió minden variációban és méretben megtalálható a piacon, mindenki szíve szerint dönthet bármi is legyen az elvárás. A jövőre nézve véleményem szerint egy visszaszabványosodás várható, újra le kell tisztulnia a kategóriáknak, s amellett, hogy folyamatosan érkezhetnek a meredekebbnél merdekebb kreálmányok, a mobil felhasználás megszilárdulásával a léptékek is beállnak egy olyan stabil keretbe, mint ahogyan tették azt anno az asztali, majd később a notebook piacon.

A mobiltelefonok világa sem kell, hogy összemosódjon örökre a kéziszámítógépek világával. Szerencsére látszik, hogy a legnagyobb gyártók még ma is gondoskodnak a klasszikus igényekről, s amit állítottunk a piaci igények teljes kielégítéséről, az nem csak az extrém területeken igaz, hanem a visszafogottabbakon is. 2008-ra talán nem jut akkora újdonság és akkora lelkesedés, mint ami az iPhone-t lengte körül, de ez egyben azt is jelentheti, hogy a kategóriateremtés után a kiforrottság felé mozdulnak a gyártók.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
CsZ  
2008. jan. 10. 13:01 | válasz | #27
Én is a MIO A701-re voksolnék.
és nemcsak szép és olcsó, jó is :)
Berber  
2008. jan. 10. 08:56 | válasz | #26
Nem tom, nekem a Mitac MIO A701 jön be igazán. Kicsi, telefonméretű, mindent tud, és még a GPS is tökéletes benne. Nem kell nagyobb, legalábbis nekem. Autóban, és motoron is használom, és SZÉP!

Igaz nem tavalyi gyerek.Ja és a többi kacathoz képest "nagyon occó"! 70 eFT!

2008. jan. 09. 23:22 | galéria | válasz | #25
hol az (x)?
Skareb  
2008. jan. 09. 22:13 | válasz | #24
http://www.htc.com/product/03-product_p3600.htm

GPS is van benne, csak firmware frissítés kell hozzá.
Minden egyben.Nagyon jó hardware.Megbízható, és csak 130-135ezer magyar forint.
Skareb  
2008. jan. 09. 22:04 | válasz | #23
HTC P3600, ennyit mondok :)
2008. jan. 09. 21:33 | galéria | válasz | #22
A Kaisernek azért csak QVGA a képe, ezért ugyan gyorsabbnak tűnik mint a X800-M800 páros, de hatalmas a képminőségbeli különbség.
És persze utóbbiakban a GPS SIRF STAR III-as, ami igen impozáns
2008. jan. 09. 20:01 | válasz | #21
Nem feltétlen, hisz javarész ugyan az az alkétrész van benne mint az átlagos laptopokban... A hardvert meg nem lehet legorlátozni, főleg linux alatt :)
2008. jan. 09. 19:44 | válasz | #20
a HTC Kaiser-t el is felejtettem megemlíteni. Ezek miért nem szerepelnek a cikkben?
2008. jan. 09. 19:41 | válasz | #19
"A tűéles kép és az érintésérzékeny kijelző együtt jelenleg verhetetlen" - iphone
Miért lenne verhetetlen? pl Eten X800, M800 stb.. Miben jobb az iphone?
2008. jan. 09. 16:48 | válasz | #18
az asus eee pc 701 is meglepő hogy miket tud pedig milyen gagyinak kéne lennie.

Asus eeepc701 compiz fusion
2008. jan. 09. 16:37 | válasz | #17
azért ha már egy féltéglát viszek akkor legyen tudása is. és ezekhez is van valsz headset, vagy bluetoot cuccos amivel vezérelheted. Ezeken van elég nagy képernyő hogy netezz, filmetnézz. persze nagyobb is mint egy iphone, de mégis jobb rajta megnézni egy filmet mint egy kis képernyőn. + win, vagy linux miatt szinte mindent feltehetsz amihez nem kell durva vidkari, vagy proci. Van fenn videó ahol win alatt photoshop megy. erre kötöd a kamerád, szerkeszted a képet, majd küldöd el levélben. nem annyira nagy mint egy laptop, de tudás miatt nagyobb mint egy maroktelefon.
2008. jan. 09. 16:11 | válasz | #16
Amiket leírtál samsung és Toschiba cuccot ezeket kocsiba lehetne elképzelni az a 3 benq vmi eszméletlen ronda és unpraktikus. Mobilnak k**va nagy kocsiba meg kicsi sztem.
GregSB  
2008. jan. 09. 15:42 | galéria | válasz | #15
Ezek közül messze az iPhone-on a legkönnyebb, legélvezetesebb netezni. Kár hogy karcsú a tudása a többiekhez képest. Apple PDA-t akarok! :D
2008. jan. 09. 14:57 | válasz | #14
Jah és még1 téveszme a 8gb és a sima n95nél..
8gb kijelzője picit nagyobb lett de a felbontás ugyan az maradt,ami nem épen szebbé tette az egészet..
Kamera gps minden más elméletileg ugyanaz (a sima n95nél könyörgöm ne az alap softot,hanem a 20-as softot vegyük alapul hozzá)
Burkolat valamivel jobb lett a 8gb-nél...
8g belső memória...És itt pont egyik sem tud egy miniméterrel sem többet a másiknál 100%-ig ugyanaz a hw van mindkettőben és az sw is majdnem teljesen megegyezik (van egy két teszt ahol van amiben az egyik van amiben a másik hajszálfaxnyival gyorsabb wow),az a +30ezer az durván a 8gb belső memória...
Igen +30ezer,kártyafüggetlenül újba a sima n95 most olyan 100 míg a 8gb 130ezer (150,ezt holtaláltad?:) ) körül fetreng...
Ki melyiket veszi ízlések és pofonok,én maradtam a memóriakártyás sima n95 megoldásnál,azt ki tudom venni ha beszarik a telefon és nem egy fél nokiaszervíz röhögi végig a videókat,képeket amik a belső memórián lettek volna:)
BandiG  
2008. jan. 09. 14:57 | válasz | #13
"De újra kérdezem: ez miért nem egy laptop?"
Talan azert mert mobil keszulekekrol van szo es nem "hordozhato"-akrol. Kivancsi lennek hogy pl buszon vagy akarhol allva hogy netezel egy notebookkal. Egy tabletpc-vel vagy meginkabb egy umpc-vel lehet. A notebookhoz asztal kell. Az asztal meg nem mobil.
2008. jan. 09. 14:43 | válasz | #12
Milve itt figyel elöttem az n95 ezért szólnék pár szót..:)
Az 5mp kamera azért vakítás,senki ne várjon komolyságot,egy 30-40ezres 5mp-eles fényképező szebb képeket csinál...De azért szépek főleg a 20-as soft óta.
A videófelvevője viszont az eddigi legjobb amit telóknál láttam személy szerint emiatt újítottam be ezt a készüléket, 640*480 30fps és faxán nézhető elég jó minőségü videók tv-n és monitoron egyaránt..
A belső gps...Lassú (hidegben van hogy 2-3 perc mire jeletfog) és olyan 10-15 méteres csak a pontossága,a gyárilag adott sw sifithülye,és még fizetni is kéne érte...Viszont a telóra mosolyga rálehet tenni a GARMIN-t ami a világ egyik legjobb gps cucca,elkalikbrál bárhova..
A kjelzője szép,de nagyobb felbontást is kaphatott volna,nem ez nokiáék csúcsfelbontása..:)
A legnagyobb negatívum az aksi,ami egy kicsit nagyob igénybevétel után 1 nap után (ezis azért javult az sw upgrade óta) lemerül..De be kell ismerni egy hasonló kijelzővel és tudással bíró pda-hoz ami kétszer eddig bírja időre nem 950 mAh-s aksit adnak hanem 1500-ast..:)
A hangok szépenszólnak ,sztereo (minek?:) ), de én még mindig nemtudom elképzelni hogy telón kihangosítva zenét halgassak:)
A hozzáadott fejhalgató kapásból csere volt,egy logitech fülesre,na azzal már nagyonszépen szól (a gyári olyanhalk hogy még egy kombínó hangja is elnyomja:) )
Ezekenkívül igensok jópofa cuccot lehet rá találni sok helyen csak keresni kell.

Iphone? Anno gondolkodtam rajta,nézegettem próbáltam 1 napig barátnőmét...Egy szó lett nekem miért nem..Buta,tömve némi médiatudással amit egy alap symbianos telefon annakidején kb 1 hónappal a megjelenés után tudott,hála a sok progifejlesztőnek..:)
Pofás,szép,bejövős hogy frankón sérthetetlen szinte,de semmi extrát nem tud amiért én ilyet magamnak beújítanék (érintőképrnyőt meg alaphangon utálom),a zenelejátszásban sincs semmi extra,egy névvel eladott walkmanmobil az egész...
Akkor meg inkább "walkman mobil" (ezen mindig csak röhögni tudok,parasztvakítás) kategóriában sony ericsson..:)

Sathinel: Na azt a samsung q1-et tedd zsebbe vagy tartsd a füledhez:D:D:D:D:D
2008. jan. 09. 14:01 | válasz | #11
Ezt mindenki tudja, iPhone-t nem a tudásáért veszik az emberek. Keveset tud, de azt szépen, feleségemnek például tökéletes lenne.
2008. jan. 09. 14:00 | válasz | #10
Jó neked :)
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2008. jan. 09. 13:45 | válasz | #9
én elvagyok a 3210-esemmel :D
2008. jan. 09. 13:39 | válasz | #8
I phone megint a divatmajmok játékszere. kicsit ráköltessz és olyan umpc-t kapsz ami nem csak itunes-el meg más fossal kezelhető, hanem mint egy normál usbkulcs vehetsz rá bármit. + linux, vagy win fut rajtuk és máris túlteljesíti tudásban.

samsung q1ultra
toshiba umpc
Benq umpc
Ulkesh  
2008. jan. 09. 13:18 | válasz | #7
Az iPhone esetében sok negatívumot lehet írni, de ez butaság:
" akkumulátora a nagy kijelző és a helyzetérzékelő miatt gyorsan lemerül"

Gondolom a 8 órás beszélgetési idő és a 250 órás rendelkezésre állás a cikk írójának kevésnek bizonyul, de akkor vajon a gyors lemerülést miért nem rója fel az N95-nek, ami ennél sokkal gyengébb rendelkezésre állást produkál?
2008. jan. 09. 12:49 | galéria | válasz | #6
Úgyám, illetve az E-TEN PDA telcsijei.
Írtam egy kis infot az E-TEN X-800-ról, illetve hogy miért is gyengusz a QVGA felbontás: E-TEN X-800
2008. jan. 09. 12:31 | válasz | #5
Persze, 2,7-es QVGA kijelző nem az igazi, mondjuk Opera minivel még viszonylag élvezhetőek a híroldalak és fórumok. Nekem is nagykijelzős gépem van (MDA pro, 3,6'' 640*480 - az ájfón "csak" 480*360) az már egész használható. Majd az Opera Mobile 9-re leszek kíváncsi, az ígéretek szerint az már Safari-szerű netezési élményt nyújt majd, ez az egy dolog amit irigyelek az iPhone-tulajoktól.
2008. jan. 09. 12:24 | válasz | #4
Mondjuk a cikk írója kicsit keveri a sima N95 az Nokia N95 8GB-al. A cikk ha jól olvasom akkor a 8GB ról szól,(a képek is arról vannak). Oké hogy a 2 telefon alapja ua de ha komolyabb teszteket nézünk azért sebességtől kezdve a GPS-en át vannak kisebb különbségek. Ja és a sima N95 ára már lassan 100 alatt van.
nothes   1 db büntetőpont 
2008. jan. 09. 11:39 | válasz | #3
Touch-al netezni eléd durva(tapasztalat) és szerintem az N95-el sem jobb. Túl kicsi a képernyőjük, max. mail fogadásra jók. Nekem egy FuSi n560-as van 3,5"-os képernyővel(ájfón kb), de szerintem még ez is kicsi. Az a Samsung és az Advantage már jók...
2008. jan. 09. 10:08 | válasz | #2
Az nem "menő", itt csak olyanok vannak :) (bár akkor nem értem, mit keres pl az E90 a listán, ha meg menőségről van szó a HTC Touch is bekerülhetett volna mert az kimondottan ilyen divatPDA, persze ettől függetlenül nem rossz gép. Vagy ott van még a tavalyi év másik slágere, a Kaiser)
2008. jan. 09. 08:50 | válasz | #1
Esetleg a HTC Advantage befért volna még