Németország: büntetés az erőszakos játékokért
2007. december 29. 07:19, szombat
A német kormány az év végi hajrában szigorította az eddig hatályos ifjúságvédelmi jogszabályt, amely a jövő évtől lehetővé teszi az erőszakos játékok árusításának, terjesztésének és reklámozásának büntetését.

Hirdetés

A vita eldőlt. Úgy tűnik, hiába volt több esetben is vita Németországban az erőszakos játékokról, végül a tiltás mellett érvelők álláspontja győzött. "A módosított törvény az eddiginél jobban védi a gyermekeket az erőszakos médiatartalmakkal, különösen a véres számítógépes programokkal szemben" - jelentette ki Ursula von der Leyen német családügyi miniszter. A jogszabály szerint a jövőben büntethető a különösen erőszakos és kegyetlen játékok árusítása, terjesztése, sőt még a reklámozásuk is.


Fontos változás, hogy ezentúl minden eddiginél jobban fel kell tüntetni az egyes programok esetében a korhatárokat. "Jelenleg ezeket a jelöléseket gyakran csak nagyítóval lehetett látni, ami semmilyen védelmet nem jelent. A jövőben minden szoftverről egyetlen pillantás alatt világossá kell válnia a vásárlók számára, hogy melyik korosztály tagjainak készült" - tette hozzá a politikus. A használt címkék mérete szinte megegyezik majd a cigarettás dobozokon alkalmazott társaik méretével. Az elfogadott szöveg szerint a címoldalon legalább 1200 négyzetmilliméter, a hátoldalon pedig minimum 250 négyzetmilliméter felületű jelöléseket kell alkalmazni.

A módosított törvény várhatóan 2008 elejétől lép hatályba, addig jelentősen bővítik az erőszakos játéknak minősülő programok adatbázisát. Minden olyan szoftver erre a listára kerül, amelyben kivégzés, vagy más hasonlóan véres és brutális jelenetek láthatók. "Világos üzenetet küldtünk a fejlesztőknek és a kiadóknak: ezek a termékek nem kerülhetnek gyermekek kezébe" - szögezte le Ursula von der Leyen.


Stubbs the Zombie

Korábban a szigorítások mellett leginkább lobbizó bajor vezetők tetszését viszont nem nyerte el a most módosított törvény. Christa Stevens bajor családügyi miniszter szerint a jogszabály csak félmegoldás és teljesen alkalmatlan a probléma megoldására. Véleménye szerint ugyan a tervezett intézkedések alapvetően jók, azonban nem lesz valódi hatásuk, inkább csak kozmetikázzák a helyzetet. Stevens azt követelte, hogy sújtsák akár komoly börtönbüntetésekkel is az erőszakos játékok fejlesztőit és terjesztőit. Egy ilyen szigorítás azonban a német kormány által megkérdezett Hans Bredow Intézet munkatársai szerint komoly alkotmányossági aggályokat vetne fel.

Mint ismeretes, korábban a bajor miniszterelnök kezdeményezte az erőszakos játékok terjesztőinek büntetését és az előterjesztést már a Bundesrat is tárgyalta. A javaslat szerint az eddigi legfeljebb 50 000 euró helyett immár maximum 500 000 eurós pénzbírsággal sújtanák a számítógépes játékok fejlesztőit, terjesztőit és kölcsönzőit. Aki megsértené a jogszabályt, az akár 1 év jogerős börtönbüntetést is kaphatna.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. jan. 12. 10:43 | válasz | #45
Én az ilyen cikkeknél sértve érzem magam, mert GYEREK vagyok.És ebben a cikkben nem, de a legtöbb játék-betiltós cikkben le van írva hogy a gyerekekre milyen károsak a erőszakos játékok.És én kikérem magamnak hogy a szüleim zargatása nélkül is abbahagyom a játékot, nem szoktam belefeletkezni de még pszichopata gyilkos sem leszek.Mellesleg sokat játszok leginkább fps-ekkel de rpg-kel meg kalandjátékokkal is, és ezeknek hatására 2 év angol tanulás nem tudott újat tanítani, de fegyverek terén is(az fps-ek hatására) elég nagy tudásra tettem szert.
2008. jan. 06. 20:43 | válasz | #44
Ez kb akkora hülyeség, minthogy a wareztársadalom teszi tönkre a világ cégeit.

Taéán a szülőket kellene kötelezni, hogyha már voltak olyan hülyék, hogy gyereket csináltak, akkor törődjenek is vele, valamint a tanároknak kellene több jogot adni a nevelésre (nevetséges, hogy pl nálunk sem szankcionálha a tanár, mert azzl a gyerek érdekeit sérti) és a gyerekek jogait kellene csorbítani (pl felesel anyunak, akkor anyu adhasson neki két taslit és emiatt ne kerüljön börtönbe).

Már nálunk is kezd szar világ lenni. 10 évvel ezelőtt, középsuliban, még tiszteltük tanárainkat, mára a helyzet az, hogy vannak helyek, ahol a gyerekek lezúzzák a tanárnőt (pl kaposváron), ha az szóban fegyelmezni próbál...és még a gyereknek van igaza... ezt kellene megszűntetni.
szurka  
2008. jan. 04. 13:40 | válasz | #43
az erőszakos játékok készítőire kivégzés vár
2008. jan. 03. 13:34 | válasz | #42
Jogos a pont, hogy a szülőnek kell figyelnie a gyerekre, csak hát a zsinór másik végén meg az van, hogy a szülőknek valószínűleg valami lepra munkahelyen kell napi nem nyolc, hanem jóval több órában keresni a betevőt, hogy aztán a kölyök mehessen egyetemre, és jusson Extasy-ra is az E-klubban. Versenyközpontú világot akartunk, akkor együk meg, amit főztünk. (Managerkéim sem járnak jobban, ott is gályázhat naphosszat, gyereknek meg marad a PS3). Ebben a hülye idegbeteg világban mire számít bárki is? Viszont a német törvény baromság, eddig is voltak blood-patch-ek a német lehülyített játékokhoz, most majd még jobban rákattannak, mert ami tilos, azzal lehet menőzni.
2008. jan. 02. 19:15 | válasz | #41
Elhiszem van valóságalapja állításodnak, de elég gáz ha az empátiás képességet valakiben a játékprogramoknak kéne kialakítaniuk. :(
Erre elvileg a Szülő nevű egység való, és ha jól értem kedvenc nemzeti gyerek pszichiáterünk fogalmazását, akkor konkretice az APA feladata.
2008. jan. 02. 18:58 | válasz | #40
Számomra érdekes. De tényleg, ha Afrikában tömegével ölik egymást a tuszik és a hutuk, meg Kenyában jelenleg is hatalmas botrány van, az még mindig százezerszer nagyobb probléma, ha Németországban egyszer-kétszer megtörténik egy gyilkosság. Meg mi van a 2. világháborús játékokkal pont a németek esetében? Call of Duty 2, Medal of Honor Airborne, ahol csak a nácikat lehet kinyírni? De gondolom minden játékra másképpen kellene vonatkozni a szigorításoknak. Egy részük 18+ (például a GTA, ami elég véres, meg rengeteg csúnya szó van benne), de egy másik részük 16 + amelyek már enyhébbek, de lövöldözni kell benne. A Call of Duty 4 -ben már nem a nácikra kell lövöldözni, mert az már elődeivel szemben a modern harctereken játszódik. Egyébként én igazat adok a német kormánynak is, mert nem csak a valós gyilkosságok miatt kellene tiltani a gyerekek elöl ezeket a játékokat, hanem mert ha egy gyerek sokat játszik ilyenekkel, az hosszú távon tönkreteheti a gyerek gondolkodását, megítélését, lelkiállapotát, és viszonyulását a környezete fele. De ez megtörténhet az agresszív TV filmek esetében is. Ennek elkerülésére pedig az is nélkülözhetetlen, hogy a szülő rendszeresen odafigyeljen gyerekére.
2008. jan. 02. 14:49 | válasz | #39
Ez egy faszság.Akiben megvan az a hajlam,hogy szórakozásból bemenjen a suliba mészárolni mindenkit,az GTA& társai játszása nélkül is megteszi.Akiben meg nincs ilyen inger az meg nem teszi meg még FPS-ezés után sem.Komolyan ez vicc, h mindent a játékokra kennek.
Ilyen alapon nem kellene legyenek gyilkosságok egykét afrikai országban mert olyan szegények,hogy életükben még PC-t se láttak,nemhogy mondjuk az lenne a napi szórakozásuk,hogy szovjet titkosügynököt játszva a Death to Spiesben náci tisztek nyakát vágnák,lőnék őket fejbe,vagy mondjuk Far Cryoznának Manhuntoznának...
xizor  
2008. jan. 01. 17:06 | válasz | #38
Ezzel csak egyetlen egy dolgot érnek el, az ilyen játékokban érdekelt cégek átköltöznek keletebre, ennyi.Innen reklámozhatnak, árúsíthatnak stb.
2008. jan. 01. 14:59 | válasz | #37
mindegy mi a korhatár. Régebben is a mesék mind amit felhoztam kicsit véresek voltak. Nem azért hogy a gyerek idióta gyilkos legyen hanem hogy tudja mi a rossz, és mi a jó. Szerinted 18 éves koráig mindenkit karanténban kell tartani aztán meg már tudja magától mi a jó, és mi nem? Kiskorától kezdve tanulnak az emberek. Ha kihagyod a világ egy részét abból amit megmutatsz nekik akkor ugyanolyan debil lehet mint ha elzárnád minden betegség elől, és az immunrendszere nem tud védekezni mikor egyszercsak kiengeded. Ha szerinted ez jó dolog akkor nézz szét az egybesült államok idiótái közt. Nekem jobban tetszik európa még de valsz sok idióta miatt ugyanolyan idiótákat nevelünk már itt is akik ugyanolyanok leszenek mint amerikában az átlag. A vallás lényege is egyszinten az lenne hogy jó és rossz közti különbségeket megtanítsa az embereknek. Tiltsuk be a bibliát is akkor mert teli van gyilkosággal, árulássa. Még ezt fogják megtanulni... Debil társadalmat építünk ahol nem képpesek felfogni az emberek mit kell csinálniuk. Mindent megmondanak és csak birkának kell lenni.
nenad  
2007. dec. 31. 21:43 | galéria | válasz | #36
egyetértek a német döntéssel, korhatárral, ami sztem itt valahogy kimaradt, furcsállanám ha minden szinten tiltanák a dolgot.
2007. dec. 31. 14:37 | válasz | #35
Mert az idióta választónak az a kényelmes, ha nem kell gondolkodnia, hanem megmondják neki/helyette, mi a jó. Most nem fárasztó egy szülőnek megnézni, mivel játszik a gyereke, mit vesz meg neki? Egyszerűbb, ha mindent kitiltanak a polcokról. (Tényleg, a lisztet is be kellene tiltani, mert azzal robbantani is lehet, és ha a gyerek egy agresszív játék után kimegy a konyhába, ki tudja, mi jut eszébe.) Az átkosban meg cenzúra volt, mi?
Persze a németek ilyenek. Anno a náci ideológiát zabálták, mint a birkák, most meg ezt a macskafogó-szerű értelem-lúgozó dolgot. No nem mintha más népeknek a szomszédba kéne menni egy kis ostobaságért.
Én régóta játszom, de még a Postal 2 közben sem jutott eszemben, hogy kiszaladjak az utcára, és elkezdjem kaszával levagdalni az embereket. Amikor meg valakivel kapcsolatban ilyesmi eszembe jutott, az soha nem egy játék vagy film miatt volt.
Amúgy meg aki rabszolgaságra adja a fejét (mai szóval: fogyasztó), az ne sírjon, ha a haszonlesők (politikusok, papok, vagy más marketingesek) úgy irányítják, ahogy nekik tetszik, aztán, ha szellemileg totálisan megsemmisítették, vígan rohan egy háborúba is (lásd: US alattvalók és csatlósok), hogy vérszívói még tovább gazdagodjanak. Na, ez a veszély, nem a játék.
2007. dec. 31. 13:11 | válasz | #34
tiltsák be ennyi erővel a piroska és a farkas, vagy más meséket is. Milyen már hogy nagyit, piroskát felzabálja a farkas, majd jön a vadász, aki szénnélövi, majd kibelezi és kiszedi őket. A régi mesék is tartalmaztak durva dolgokat és nem ezektől hülyül be valaki. Mindenhol vannak idióták. Minél többen élnek egy területen(pl amerikai egyetemek) akkor annál biztosabb hogy lessz köztük egy nagyon idióta is vagy több. A másik része hogy napmintnap történik bűncselekmény, de játékok miatt csak pár darab. Ha naponta lenne egy idióta aki ilyesmit csinál, akkor emgérteném. A politikát ezért utálom. Beleugat mindenbe, de ami a dolga lenne azt nagyívben lesza.ja. A sok idióta választó meg meg is eszi a maszlagot, és még melléjük is áll érzelmi, ideológiai alapokon.
DukeHT  
2007. dec. 30. 22:59 | válasz | #33
Adig jo nekünk amig ez csak a németeket érinti, mert gyurcsán + viktor vezérünk is rákap erre a dologra és megreformálják ezt is akkor lesz ám nemulas :D.
DukeHT  
2007. dec. 30. 22:56 | válasz | #32
Itt valaki lenteb emlegete az ORTT, akik ott dolgoznak elsö ként lövetném a dunába
már a micimackot is megcenzurázák.Egy jo filmet nem lehet megnézni mert agyon van vágva, fömüsör idöbe nézhetelen a TV.Ezért vannak ezk a retardált Monika meg a kiherélt Balázs show müsöron mert csak ezt engedik.Inkébb a reklám időkért patoghatnának és kevesebbet cenzurázhatnának.
DukeHT  
2007. dec. 30. 22:46 | válasz | #31
Áááááá ez az egész egy agyrém miért egedi a szülö hogy a gyereke gta + manhun-tal jácon.Ha nem ér rá vele fog lakozni járasa napközibe vagy kölgyeki jácotére másszon fára mint mi régen, szocializálodjon.Amugy meg azok a véregzö retardált szerencsétlen gyerekek akik gyilkolnak azok nem egy pillanat allat a Q-vesztés miat vagy mert a Wow-ba folyamatosan legyilkolják kezd el gyilkolni.Ezzek mind a társadalom azzon rétege akikat az iskolába elnyonnak szivatnak és ezzért bosszot álnak.ÉS az a pár elszigetelt eset miat nem az egészet kéne ilyen infantilis dolgokal böntetni.Én a tanárok kezébe adnék nagyobb hatalmat mert ha a szülö nem akkor valakinek tiszteletre kell hogy neveje.Enyit a nagy liberális gondolkodásrol.
assdf  
2007. dec. 30. 19:24 | válasz | #30
Esetleg a "barbie horse adventures" porno edition :)
Yv@n  
2007. dec. 30. 16:45 | válasz | #29
"Világos üzenetet küldtünk a fejlesztőknek és a kiadóknak: ezek a termékek nem kerülhetnek gyermekek kezébe"

Koma fejét szoríthatja a sapka. Ez az üzenet max a forgalmazóknak megy.

Mindenesetre németeknél mostantól erősen terjedni kezd a barbie horse adventures és hasonló szintű szórakozás :)

assdf  
2007. dec. 30. 12:26 | válasz | #28
Az mekkora film :)
Megyek meg is nézem gyorsan :)
2007. dec. 30. 11:52 | galéria | válasz | #27
Meg ha már itt tartunk, ezek az elképzelések nem emlékeztetnek titeket a Pusztító c. filmben látott világra?
2007. dec. 30. 11:47 | galéria | válasz | #26
Nagyon jó lesz ez így, majd szépen amikor visznek a bíróságra, mert rámtörték az ajtót, amikor azzal az ut4 el játszottam amibe nem virágok röpködnek a sébből és az ellenfelek meg is haltak benne benne, és nem a cenzúrázott válltozattal, és a 25 év letöltendő helyett halálra ítélnek, mert a fable 3 at gonoszként vittem végig......
assdf  
2007. dec. 30. 10:30 | válasz | #25
Rigidus:
Na de kérlek én inkább megnézek 3 rambót egymás után a tévében mint 1x is a mónika showt. Mert a rambotól nem lesz bajom, de a monikától (meg a benne lévő romáktól) már egy alkalom után is bekattanok, ha meg valaki rendszeresen nézni akkor azt hiszi hogy ez a normális viselkedés. Ugyanigy meggyőződésem hogy győzike a maga viselkedésével többet árt (mert a romák elhiszik hogy ez a normális viselkedés) mint a predátor meg schwarzi küzdelme.

Etc, önmagában a játékok nem ártanak, és gyanitom hogy társadalmilag egy second life többet árt mint egy kibelezős horror játék. Mert erről tudod hogy kibelezős horror és csak JÁTÉK, a second life-ról meg előbb utobb elhiszed hogy ez a valóság... És ha betiltják a népszerü agressziv játékokat, akkor nem adok sok időt hogy majd megjelennek azok a "játékok" amik semmi másról nem szólnak mint hogy fogyasz fogyassz fogyassz, vedd meg a legtrendibb virtuális ruhát,kocsit,pasit, nézz a játékban két percenként hello kittys reklámokat (mert ugye valahol be kell hozzni az ellenértéket) meg csak az a menő ahol a virtuális világban coca colát iszol és xy alkoholt iszol... Jaj de jó előre várom ezt a szép új világot.
2007. dec. 30. 03:00 | válasz | #24
Bizonyított tény, ha lábon szúrod magad a késsel meghalsz. Vagy mégsem? Ha időben kapsz segítséget megúszhatod? Nahát.
Tény, ha a gyerek egész nap ilyen játékokkal játszik, akkor szociális kézsége nulla lesz. Na de ha a gyerekre odafigyel a szülő rendesen, akkor az a gyerek bármennyit játszhat ilyenekkel, sosem lesz elmebeteg. De ha már a bizonyított tényeknél vagyunk, egy fps játék nagyban fejleszti az ember reakciókézségét, a stratégiák és különböző logikai játékok meg a rögtönzést, gondolkozást. A szülő feladata nevelni és óvni a következő generációt. És nem pedig ledobni a tv vagy számítógép elé. De a szülő sem hibzatható maximálisan, mert a szülőt a társadalmi norma irányítja, a politikusok helytelen döntése. És ők azt mondják, dolgozz-dolgozz minél többet, mert különben éhen halsz. Ebből következik, a szülőnek kevesebb ideje marad a gyerekére saját hibáján kívűl. Ez egy ördögi kör. A politikusok a döntéseiknek az árát most látják meg.
2007. dec. 30. 00:26 | válasz | #23
> Az viszont baromság, h a valaki a játéktól kattan be.

Nem baromsag, hanem bizonyitott teny, ha egy suttyo ezen no fel, az empatiakeszsege a zero fele fog konvergalni az elet minden teruleten. Van 2 ilyen csaladtagom is aki igy nott fel. Meg is lehet nezni oket.
2007. dec. 29. 23:39 | válasz | #22
MIndenki felelős
-a beteg agyú programozó
-a kiadó ( aki a megrendelő is sokszor)
-a nem megfelelő tájékoztatás
-a nemtörődöm szülő, aki nem nézi, mivel is játszik a gyermek.

Az viszont baromság, h a valaki a játéktól kattan be.
Aki olyan, az bekattan bármitől. Ezt nem kellene a játékokra fogni.
2007. dec. 29. 22:38 | válasz | #21
Na igen de akkor megnézi a játékot a kiadó, látja hogy durva, ez amerikában aot kapna, tehát veszteség, németországban nem lehet eladni, tehát utasítja a fejlesztöt, hogy vágja meg, tehát az ilyen lépéseknek igen is van pozitív hatása, az ilyenek nélkül tele lennénk olyan játékokkal amik durvábbak mint a manhunt2 vágatlanul, a régi Belevalóvilágnak megfelelő szintű műsor menne nappal a tvben ha nem lenne az ortt stb...
2007. dec. 29. 19:14 | válasz | #20
A cikk címe megint félrevezető, utolsó sorokból kiderül. A jelőlés nagyobbítása meg jó ötlet, csak nem ér semmit. Akit eddig érdekelt a jelölés, az nem vette meg a gyerekének, akit eddig SE érdekelt, meg eztán is megveszi. pont.

Ellenben ha tiltják és büntetik is az ilyen játékokat, akkor az elég gáz lesz, mert rengeteg nagy fejlesztőbrancs van németeknél, és ha azok szépen átköltönek az EU értlemesebb vidékeire ... a bajor elnökúr újraválasztási vergődése meg senkit sem fog meghatni.
2007. dec. 29. 18:55 | válasz | #19
Na igen, de kormányzati szinten mit lehet tenni? Ha betiltják a cigarettát/alkoholt, akkor minden ebből befolyó pénz a maffiát gazdagítja. A kormányzat annyit tesz, hogy tiltja az erőszakos játékokat, az ortt tiltja a durvább műsorokat. Fenntart tévécsatornákat közpénzből, ami értékét közvetít, de azt meg nem nézi senki. Nem tudom miért rosszabb a mai társadalom mint ami pl a 60as években volt, de ezek a dolgok tűnnek rosszabbnak, ezek ellen kell tenni.
avman  
2007. dec. 29. 17:42 | válasz | #18
javaslom az irónia szónak történő utánanézést :D
2007. dec. 29. 16:15 | válasz | #17
Szégyen és gyalázat... egyetértek az előttem szólokkal...
2007. dec. 29. 15:55 | galéria | válasz | #16
:C so true..
Furky  
2007. dec. 29. 14:37 | válasz | #15
Így van. Nem is szabad letölteni, mert így miből lesz Master P gyerekének saját szigete? Vagy aranyberakásos bárszekrény a medence mellett? :D
assdf  
2007. dec. 29. 13:56 | válasz | #14
Végülis igazuk van. Hitler is sokat quakezett aztán amikor egyszer felállt idegesen mert szériában kikapott akkor találta ki a koncentrációs táborokat. MINDENÉRT a számitógép a felelős.
A letöltés meg egyenes terrorizmus...
2007. dec. 29. 13:45 | válasz | #13
Hadd tiltsák be, aztán majd ha 1-2 év múlva mindíg lesznek lövöldözések, akkor elkezdenek más bűnbakot keresni, mindíg ez volt (rockzene, szerepjáték...)
2007. dec. 29. 13:04 | válasz | #12
A neve Ursula.
Cat 02  
2007. dec. 29. 12:37 | galéria | válasz | #11
áh, hülyék ezek mind (el sem olvastam cikket :S )
2007. dec. 29. 12:19 | válasz | #10
Játszanak a játékokkal ugyis kinővik csak mondjuk nem 8 évesen a CoD4 el kéne kezdeni játszanak rts-t vagy autóversenyt vagy esetleg dobják ki őket az utcára menjenek igyanak nyomjanak el pár decket:D.
Nem tudom régen sokkat játszotam most meg nem és nem hiányzik egyáltalán nem.
Tehát ugyis kinővik aki meg nem az meg hát az menthetelen.
slade  
2007. dec. 29. 12:19 | válasz | #9
ja. persze az nem jut el a tisztelt fejesekig, hogy a mai gyerekek szocializálódási alapja a media, elsősorban a tv. abban pedig csupa érték köszön vissza ránk, pl: ugliG, lajka, valóságshow-k, kibeszélő.... bla-bla. csodálkozunk hogy a gyerek idióta lesz. vágjuk ki a filmekből a vért de lajka markolássza a csöcsöket nagytotálban. szép új világ. erkölcsi színvonal a bányászbéka hátsója alatt. de széttárjuk a kezünket ha a gyereknek 14 évesen rutin az orál, dohányzik, 80ezres mobillal 30ezres számlát generál, anyázza a szüleit, kedvenc műsora vmlyik valóságshow. nevelni minek, neveli a media. és ha legyakja csúzlival az osztálytársakat akkor a game a hibás. csatlakozom: láma világ. kicsit álszent képmutató hozzá állás a gamek kriminalizálása, mivel a roppant igényes tv programok sztem sokkal inkább gyíkítják a gyerek iq-ját, mint holmi lövöldözés. valamiből valakinek túl sok zsé pottyan le. cigit sem lehet betiltani.. valamiért:), pedig igen egyszerű tolvonás lenne.
2007. dec. 29. 12:08 | válasz | #8
Én a helyükben azokat a II. világháborús játékokat tiltanám be, amikben nem lehet a németekkel lenni. Mert milyen dolog már a saját népet írtani benne? :)
2007. dec. 29. 12:06 | válasz | #7
elkéne magyarázni a sok hülyegyereknek hogy az nem valoság és nem a 8 éves gyereket odaültetni vmelyik UT vagy akármelyik hasonlo játék elé...
azzal hogy ott a karika senkit nem érdekel ugyanugy megy a 12 éves gyerek és megveszi ugyanugy mint a bagot piát stb
2007. dec. 29. 10:48 | válasz | #6
talán nem a babysistert kéne a gyerek mellé odabaszni mikor kicsi, hanem az anyját meg az apját! nem más szeretete és közelsége kell a kisgyereknek, hanem a szülőké! úgy könnyen visszapofázik és nem engedelmeskedik ha nincs benne az ősei iránt érzett tisztelet, szeretet! és ha már őket nem tiszteli kit tiszteljen? a tanárt? a diákokat? hát innen jönnek problémák! a fater meg próbál faszagyerek lenni és megveszi a manhunt 2-t a gyereknek had szórakozzon, majd a gyerek meglátja a különleges ölési technikákat(amiket filmegben persze nem látott még... aha) és elindul ölni!
2007. dec. 29. 10:46 | válasz | #5
Hát én igenis bementem, és berettával agyonlőttem az egész osztályt. De aztán az ügyvédeim ráfogták, hogy a sok Unreal Tournament hibája (igen, valóban enforcert akartam venni, de csak beretta volt :-s ) szóval kiengedtek...
fu89  
2007. dec. 29. 10:20 | válasz | #4
Csatlakozom az előttem állókhoz, télleg "láma világ van", 10 évvel ezelőtt teljesen más volt minden.Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a szülők dolga elsősorban, hogy vigyázzanak a kölkeikre, és nekik kéne arra figyelni, hogy mivel játszanak, persze a gyerek könnyen visszapofázik, majdnem megveri a saját anyját
2007. dec. 29. 09:42 | válasz | #3
lol, sokszor tényleg a szülő a hibás, mert baszik a gyerekre azt könnyebb ráfogni, hogy a gém miatt hülye szegény. Most komolyan ki ne tolta vna valamelyik GTAt, vagy egy zúzós FPSt, és nem mentél be a suliba egy berettával agyonlőni a fél osztályt. Ez baromság. Meg mi is sok baromságot csináltunk anno a suliba de nem emlékszem hogy 4-5.es koromba anyáztam vna a tanárt, aztán bement mutterom/faterom hogy még a tanár mit képzel... Láma világ van
2007. dec. 29. 09:38 | válasz | #2
A programozókat nem érdekli, mi lesz a borítón feltüntetve... Az a marketing dolga=)
avman  
2007. dec. 29. 08:38 | válasz | #1
- nehogymá' erőszakra taníccsad a gyerekeinket, hé! - szólt a szülők megbízottja, majd fejberúgta a földön fekvő, véres programozót.