Megjelent a Firefox 3.0 béta 2
2007. december 20. 09:41, csütörtök
Ahogy az várható volt, szinte percre pontosan a korábban beharangozott időpontban vált elérhetővé a böngésző legújabb bétaverziója.

Hirdetés

Alig egy héttel ezelőtt számoltunk be róla, hogy még az idén megjelenhet a Firefox 3.0 béta 2 és ez be is következett. A program újdonságai közül a legfontosabbak az új letöltési menedzser, amely egyúttal segít a világhálóról leszedett szoftverek és a származási információik megtalálásában is, illetve a "hatékony Top Level Domain" (eTLD) szolgáltatás, amely minden eddiginél jobban védi a felhasználók magánszféráját. A letöltési menedzserbe integrálhatók a számítógépeken telepített vírusirtók és képes folytatni a félbeszakadt letöltéseket is. Szintén a fontos változások közé tartozik, hogy a második bétába már bekerült a Places, amely a Kedvencek és a böngészési előzmények rendszerezésében segít.

Az új változat is a Gecko-motor 1.9-es kiadására épül, amely a korábbi verziókhoz képest a fejlesztők szerint nagyobb sebességgel és biztonsággal jeleníti meg a weboldalak tartalmát. Újdonság még az integrált kártevők elleni védelem, amely figyelmezteti az internetezőket, ha egy olyan honlapra tévednek, amelyről köztudott, hogy a bűnözők kémprogramok, trójai férgek és vírusok telepítésére használják. A modul alapját képező feketelista ugyanakkor jelenleg még nincs aktiválva, ennek okát azonban a Mozilla munkatársai nem árulták el.

Változás továbbá, hogy a könyvjelző már képes a látogatottsági adatok alapján rendszerezni az oldalak címeit, így a leggyakrabban felkeresett portálokat mindig a lista elején találhatják meg a felhasználók. Ezenkívül számos hibát kijavítottak, aminek köszönhetően még gyorsabb és stabilabb lett a Firefox 3 előzetes kiadása. Ennek ellenére ezt a verziót is egyelőre csak tesztelőknek ajánlják a készítők. A Firefox 3.0 béta 2-nek már egyaránt elérhető Windows, a Mac OS X és a Linux alatt futtatható változata. A Firefox 3.0 végleges verziója a fejlesztési ütemterv szerint az év végén vagy 2008 elején jelenik majd meg.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. dec. 21. 16:21 | galéria | válasz | #30
egyet értek, olyan állkapcsa van, mint a Terminátornak.
2007. dec. 21. 11:57 | válasz | #29
Nem valami ehet rengető újítások, igaz, én a mostanival is meg vagyok elégedve.

A csajnak a feje nagy aránytalanul, de lehet hogy csak a képen látszik így, amúgy nekem bejönne :-)
DjDano  
2007. dec. 21. 00:31 | válasz | #28
A "Minefield" a Firefox 3 fejlesztési kódneve! Pre beta3 annyit tesz, hogy a beta 3 előzetes verziója... Naponta jelennek meg ilyen verziók.

MeoH   2005. 12. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 12. 20. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 12. 20. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. dec. 20. 23:07 | galéria | válasz | #27
Es mi az a Minefield? Tegnap toltottem le es azt hittem az az uj FF... Nevjegynel:
FFb2: Mozilla/5.0 (Windows; U; Windows NT 5.1; en-US; rv:1.9b2) Gecko/2007121120 Firefox/3.0b2
Minefield:Mozilla/5.0 (Windows; U; Windows NT 5.1; en-US; rv:1.9b3pre) Gecko/2007122005 Minefield/3.0b3pre
2007. dec. 20. 22:56 | válasz | #26
váá még van románul is,de magyarul véletlen sem :S
wiseth  
2007. dec. 20. 19:45 | válasz | #25
Egy jó nővel mindent el lehet adni... el iss adják, jó bornak is kell a cégér.
tompka  
2007. dec. 20. 18:06 | válasz | #24
Nem akarják kijavítani azt a hibát hogy ha van összesen 80-100cím a könyvjelzőben és ha megnyitok
egy "felbukkanó" oldalt akkor kifagy az a sok cím.Nem lehet fel-le görgetni?? A 2.akárhanyasnál még
jó volt de az utolsó 3frissítés után már ez van.
kricsi  
2007. dec. 20. 18:05 | válasz | #23
Imádom...IMÁDOM!!! a melleket és a firefoxot is.(levezetve)

1.Mi lenne velünk firefox nélkül?
2.Mi lenne velünk nőimellek nélkül?

Csak gondolkozzatok és nézzétek a képet, habár ez egy kicsit ellentmondásos...
Cat 02  
2007. dec. 20. 17:20 | galéria | válasz | #22
hm mindenki gépén van tűzfal ...
2007. dec. 20. 16:28 | válasz | #21
kíváncsi lennék a hozzászólók közül hányan olvasták el a cikket:D
2007. dec. 20. 16:26 | válasz | #20
a hozzászólások azért mutatják hogy az internetre miért mondják hogy:
Internet for porn! :D
2007. dec. 20. 15:03 | válasz | #19
Egyébként úgy tudom, hogy a kép photoshoppolt, a Firefox logó rá lett szerkesztve, alapból egy sima fehér top van rajta. De jellemző, hogy egy ilyen kép van a cikk mellett és mintha nem a cikkről beszélgetnénk itt :)
2007. dec. 20. 15:00 | válasz | #18
Vajon a csaj tudja hogy mit jelent a kép a pólóján? :D
fflx  
2007. dec. 20. 14:37 | válasz | #17
64 bites windows verzio lesz-e?
Su0my  
2007. dec. 20. 13:02 | válasz | #16
kifejezetten aranyos a szeme.. na jó.. meg is van az új háttér.. xD
Su0my  
2007. dec. 20. 13:00 | válasz | #15
szerintem a srác meghibbanna, megzavarodna, sokkot kapna, csak hát mivel ilyen csajnál esélye sincs, keményebbnek érzi magát, ha ilyeneket ír... xD
Su0my  
2007. dec. 20. 12:59 | válasz | #14
pomáz+budapest, úúú... magyarország tényleg a legszebb ország:D
Alec  
2007. dec. 20. 11:45 | válasz | #13
semmi baja a fejének.. valószínűleg a tiédre húzták azt a zacskót azért nem látsz :)
szvsz ott vinnyognál egy ilyen előtt élőben.. :)
2007. dec. 20. 11:38 | válasz | #12
Lehet én vagyok szerencsés, de felénk tucatszám szaladgálnak ennél sokkal jobb karosszériás csajok. Bár ezt mondjuk télen már nehezebb megállapítani...
Amúgy a firefoxot imádom, de most mégis lecseréltem operára. És megmondom őszintén, hogy nem olyan rossz... sőt...
2007. dec. 20. 11:11 | válasz | #11
először nem értettem mi köze a csajnak az ff-hez, aztán 2-3 perc intenzív megfigyelés után rátaláltam a titok nyitjára
tproli  
2007. dec. 20. 11:07 | válasz | #10
Mondjuk ha a csaj is a felhasználói élmény fokozásának része, akkor mindjárt más a helyzet :)
tproli  
2007. dec. 20. 11:06 | válasz | #9
Majdnem írtam az előbb, hogy a FF lassan kezdi megközelíteni az Opera szintjét felhasználói élmény terén, de nem akartam háborút indítani :)
2007. dec. 20. 10:45 | válasz | #8
Ilyet akarok a fa alá, izé a faX alá

Ja, hogy firefox?

2007. dec. 20. 10:40 | válasz | #7
Ááááá, így nem lehet olvasni. Minden sor végén azon a két csöcsön landolt szemem

Várom már a végleges változatot. A megszakított letöltések folytatása hasznos volt.
2007. dec. 20. 10:37 | válasz | #6
Méghogy gáz a feje. Ne mondd nekem hogy józanul nem ápolnád le. Most akkor a cikket is elolvasom végre:)
2007. dec. 20. 10:13 | válasz | #5
"Újdonság még az integrált kártevők elleni védelem," >> pl ez a szolgáltatás az operáben mióta is van benne? legalább 2verzió óta ami több hónap, de ami a szégyen h még az IE7be is előbb került bele, mint ide ezek szerint...
Attól független ha ien csaj jönne feltelepíteni, még talán használnám is... (mármint a böngészőt)

Axon  
2007. dec. 20. 10:10 | galéria | válasz | #4
Cici szuper, fej gáz. Ez amolyan zacskós csaj, vagy három feles, három sör után jöhet típusú.
fachox  
2007. dec. 20. 10:06 | válasz | #3
4. bekezdés 2 sora: "Változás továbbá, hogy a könyvjelző már képes a látogatottsági adatok alapjéán rendszerezni az".
NEXUS6  
2007. dec. 20. 09:49 | galéria | válasz | #2
Bakker, de jó ... izé pólója van!!!;)

Miről is szólt a cikk?
assdf  
2007. dec. 20. 09:45 | válasz | #1
blokkolnám a csajt :)
Hát ha ezentúl igy néz ki az új firefox akkor kérek belőle egy tucatot :)