![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Az AMD kiesett az első tízből
2007. december 18. 08:45, kedd
A Gartner közzétette a félvezetőgyártók toplistájának legfrissebb változatát, amelyben hiába keressük az AMD-t az első tízben - a meglehetősen rosszul alakult év a helyezésén is meglátszik. Az Intel előretört.
A helyzet romlását egyértelműen mutatja a félvezetőgyártók legújabb toplistája is, amelyen az első tíz között már csak Góliátot, vagyis az Intelt találjuk meg. Nem is akárhol, hiszen a cég itt is az első helyen található a maga csaknem 33 milliárd dolláros bevételével, illetve 12,2 százalékos piaci részesedésével. A cég ezzel 8 százalékkal növelte tavalyi eredményét, jócskán megelőzve az ágazat többi szereplőjét. A második Samsung ugyanis 21 milliárd dollárt tudott bevételként felmutatni idén, a Toshiba pedig harmadikként 12,5 milliárdról számolt be. Előbbi cég a teljes piac 7,7, utóbbi pedig 4,6 százalékát uralja.
A negyedik a Texas Instruments 11,5 milliárddal, a többiek pedig már 10 milliárd dollár alatt teljesítettek, így az ötödik STMicro, a hatodik Infineon, valamint a hetedik Hynix sem érte el az álomhatárt. A sort a Nec zárja 5,8 milliárddal, illetve alig 2,1 százalékos piaci részesedéssel. Az AMD majdnem ennyit ért el, ám 5,7 milliárdos bevétele mindössze a lista 11. helyére volt elegendő - a cég jövőre javíthat, ám ahhoz az kell, hogy időben megjelenjenek további fejlesztései, főleg a 45 nanométeres generáció első példányai. A vállalat árcsökkentéssel igyekszik javítani helyzetén, több forrás ugyanis arról számolt be, hogy a nemrég megjelent Phenom 9500 és 9600 máris olcsóbbá válik. Előbbi 211 dollárt kóstál majd ezer darabos megrendelés esetén, utóbbi ára pedig szerényebb mértékben csökken, ám ezt támogatja majd a Black Edition sorozatba tartozó testvére, amely a cég ígérete szerint négymagos teljesítményt nyújt az ikermagosok árán - meglátjuk ez mit jelent majd a gyakorlatban. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|