Az Externet felvásárolja a Vivanetet
2007. december 17. 19:57, hétfő - Forrás: SG.hu
Az Econet közölte, hogy egyik leányvállalata, az Externet megállapodást kötött a Vivanet 100%-nak megvásárlásáról. A 850 millió forintos ügylet 15 ezer ADSL ügyfelet érint.

Hirdetés

Az Econet közleménye szerint a mai napon keretmegállapodást írt alá, amelynek alapján kizárólagos tulajdonában álló leányvállalata, az Externet internetszolgáltató legkésőbb 2008. március 17-ig megszerzi a Vivanet Magyarország 100 százalékát. Az ügylet során az Externet a Vivanet 47%-os üzletrészét 400 millió forintos vételáron, míg az 53%-os üzletrészét újonnan, zárt körben, 1124 százalékos árfolyamon kibocsátandó, 450 millió forint össz-kibocsátási értékű Externet részvényért szerzi majd meg. Az ügylet összértéke ennek megfelelően 850 millió forint lesz.

Az Externet a felvásárlást részben saját forrásokból, részben a Vivanettel átvett tevékenység eredményéből és banki forrásokból finanszírozná. A nyereségesen működő Vivanet mintegy 15 ezer ADSL ügyfél kiszolgálása mellett egy korszerű szervertermet is üzemeltet, 2007. évi árbevétele várhatóan 1 milliárd forint körül lesz.

Az ügylet megvalósulása esetén, annak és a korábban a TVnettel kötött ADSL ügyfél átadási megállapodás teljesülésének függvényében, illetve a cég természetes fejlődése folytán az Externet ADSL ügyfélszáma a 2008. év közepére várhatóan a 45-55 ezres tartományban lesz. Ezzel a vállalat az egyik legnagyobb független internet-szolgáltatóvá válik, emellett továbbra is a hangszolgáltatási piac aktív, növekvő résztvevője lesz. A Vivanet Kft. akvizíciójával a cég - közepes méretű szereplőként - a co-location és szerver hosting piacra is beléphet. A megnövekvő szélessávú előfizető-számnak köszönhetően Externet helyi hurok bérleti konstrukcióval költséghatékonyan építheti ki saját szélessávú infrastruktúráját.

A két cég közötti szinergiák kihasználásával a létrejövő cégcsoport már a 2008. évben 4 milliárd forint körüli árbevétel és 400-500 millió forint közötti adózás utáni eredmény termelésére lesz képes. Az Externet tőzsdei bevezetését a tranzakció megvalósulása érdemben nem érintené, azonban a cég bevezetéskori tulajdonosi szerkezete megváltozna: a mindösszesen 316 millió forintos jegyzett tőkéjű Externet 76,83%-os tulajdonosa az econet.hu, 10,48%-os tulajdonosa az Externet menedzsment, míg 12,69%-os tulajdonosai a Vivanet eladói lennének. Az econet közleménye szerint a Vivanet ügyfeleinek kiszolgálását az ügylet a jelenlegi szakaszában nem érinti, az továbbra is a Vivanet keretein belül történik.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. dec. 18. 02:03 | galéria | válasz | #4
gondolkozz egy kicsit, ha nem lenne rá kiszámított keretük, nem vásárolták volna fel őket
tehát van pénzük, csak nem az összes ráfordítás történik saját erőből.
Cat  
2007. dec. 17. 23:49 | galéria | válasz | #3
ha olvastad volna a hírt, kiderül belőle hogy marhára nincs pénzük: a vivanet eredményéből és tőzsdei részvények kibocsátásából fedezik az ár jórészét.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. dec. 17. 23:39 | galéria | válasz | #2
Úgy tűnik az Externetnek elég sok pénze van talonban, ha a TVNET ADSL előfizetőit is felvásárolja, meg a többit is :D
shabba  
2007. dec. 17. 22:40 | válasz | #1
Úgy tűnik az econet csoport elég tudatos konsziládációt folytat a hazai netes piacon. Nemrég a TvNet ADSL ügyfeleinek átvétele és most a Vivanet. Ráadásul valóban okosan teszik, először akvizóciókkal kialakítanak egy kellő nagyságú ügyfélkört, és utána kezdenek majd LLU hurokátengedéses szolgáltatásba. Kíváncsi leszek mennyi pénzt lesz majd hajlandó LLU betelepülésre költeni az Econet, hány város, hány telefonközpontjában fognak jővőre vagy azt követő években betelepülni. Ahhoz hogy az ügyfélkör minél nagyobb százakékát át tudják migrálni saját infrastruktúrás LLU ügyféllé, ahhoz azért elég sok központba ott kell lenni saját eszközökkel.