AMD tervek: új chipek és nyereségesség
2007. december 15. 12:51, szombat
Ennyiben lehetne összefoglalni AMD terveit, amelyekben kiemelt szerepet kapnak a készülő új processzorok és grafikus chipek. Hosszas hezitálás után végre elismerték, hogy túl sokat fizettek az ATI-ért.

Hirdetés

A vállalat csütörtökön tartotta meg idei elemzői napját, amelyen számos előadás hangzott el, fontos részletekkel a 2008-ra, illetve 2009-re vonatkozó tervekkel kapcsolatban. Hector Ruiz kiemelte, hogy igen nehéz időszakon vannak túl, ám sikerült gyorsan reagálni a megváltozott helyzetre, és reményekkel telve néz a következő év elé. Véleménye szerint az évtized vége kedvező időszak lesz a vállalat történetében.



A nehézséget nemcsak az Intel erős ellentámadása, a saját termékek forgalmának visszaesése, hanem az ATI felvásárlása is jelentette. Tavaly 2 milliárd dollárra becsülték a cég értékét (eszközök nélkül), és egy teljes évig tartott, mire beismerték, hogy ez túlságosan magas ár volt. Egészen pontosan saját becslésük volt pontatlan, talán egy kissé túl jóindulatú, mindazonáltal most arra hivatkoznak, hogy 1-2 év kevés az egyesülésből származó gyümölcsök begyűjtésére. Ezzel nyilván a Fusionra céloznak, amely 2009-ben hozhatja meg első eredményeit.

Ezzel kapcsolatban szintén új részletek hangoztak el a beszámolókban. Megtudhattuk, hogy az első példányok a Swift kódnevet kapták és 45 nanométeren készülnek majd. Ezekben a hibrid chipekben több processzormag, egy DDR3-memóriavezérlő, valamint egy grafikus chip kap helyet, a feladata pedig a Shrike kódnevű mobil platform "meghajtása", mint a platform szíve. A Swift 2009 második felében mutatkozik be, így két évig kell még várni a hibrid processzorok megismerésére.



Ami a szerverchipeket illeti, itt az AMD már nyolcmagos példányokról beszél, dacárra annak, hogy meggyűlt a baja a natív négymagosokkal is. Az elsőként érkező 45 nanométeres szerverprocesszorok - a Shanghai család Opteronjai - megnyitják az utat a 8 maggal rendelkező utódok megjelenése felé, amelyek a Montreal kódnevet kapták. Ezek magonként 1 MB másodszintű gyorsítótárat, valamint 6, illetve 12 MB megosztott L3 cache-t kapnak, és négy-, valamint nyolcmagos kiszerelésben jelennek meg a boltok polcain. Hozzájuk természetesen új chipkészletek, az AMD RD890S és RD870S társulnak majd. Megjelenésükre optimális esetben 2009 elején kerülhet sor.

Ami a grafikus kártyákat illeti, a most megjelent Radeon HD 3850 és 3870 után újabb jövevények érkezése várható. Egészen pontosan három chip készül el januárra, ezek között megtalálható a belépő szintű RV620, az alsó-középkategóriás RV635, valamint a csúcskategóriás R680. Ez utóbbi két chipet foglal magába, gyakorlatilag két RV670-et használnak egy grafikus kártyán, amelyek a CrossFire révén kommunikálnak majd egymással. Ezek tartják majd a frontot várhatóan 1 GB memóriával, amíg 2009-ben megérkezik az R700. Érdekes helyzet lesz, mivel az nVidia tavasszal dobná piacra saját újgenerációs fejlesztését.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2007. dec. 20. 00:24 | válasz | #23
Megoldás: több programozó. De erre persze sajnálják a pénzt. Na ja, valamivel kisebb lesz a profit. Rég köze nincs ennek a művészethez, ez profitorientált ipari termelés.
2007. dec. 17. 15:46 | válasz | #22
Aztán meg kiabál, hogy miért ilyen nagyok a program követelményei (Pl. Vista ... aminél sokkal fontosabb lenne az optimalizáció mint egy játéknál)...
hiftu  
2007. dec. 17. 13:48 | galéria | válasz | #21
Nem fognak nagyon optimalizálni. (hacsak valaki ki nem hoz direkt erre készült lib-eket) Miért is? Egy termék fejlesztése (főleg játék) manapság már millió dollár nagyságrendű. Ha csúszás van, az még tovább növeli a költségeket. Ezt egyetlen kiadó sem nézi könnyedén. Tehát marad a szűk határidő, a programozók túlterhelése. Úgy gondolom látszik, hogy ebbe a megállunk optimalizálni és elszúrjuk az időt "lényegtelen" dolgokra már nem fér bele.
Ja és közben a közösség kiabál, hogy miért nem jelent még meg a termék.
2007. dec. 17. 09:30 | válasz | #20
Persze nem játszok sokat, csak néha egy kicsit...
2007. dec. 17. 09:29 | válasz | #19
Én elvagyok a laptopomban lévő HD 2400 XT vel (majdnem annyit tud mint az asztali társa kissebb folyasztással 600/800 az órajelekkel)... Amivel játszok az elmegy rajta (KartRider, Albatross18) és erősebb mint az asztali gépemben lévő kártya (Ati Radeon 9550) :)
OldJoe  
2007. dec. 17. 08:26 | válasz | #18
Én pl várom a legújabb alsó kategóriás ATI GPUkat.
Láttam tesztet és +35% gyorsabb, mint a mostani 2400PRO.
Kb olyan 1500 hoz a 2006 3DMarkban...
Mondjuk én a HD dekódolás miatt venném...
shabba  
2007. dec. 16. 21:26 | válasz | #17
Na igen a jővőben a software támogatottság ugyanolyan fontos lesz mint most vagy talán még fontosabb. Az integrált GPU-kat kvázi úgy használhatják majd a jővőben a software fejlesztők, mint ma az SSE kiegészítéseket és ezekbe az GPGPU egységekben igen komoly számítási lehetőség lakozik. A kérdés a software támogatottság lesz. Az Intel elég komoly dolgozik ezen a fronton, 1xű programozhatóságot ígér, pont azért hogy gyors lehessen a térnyerése, ehhez még hozzájön az hogy ő procijainak piaci részaránya a nagyobb számosságú, így igen jók az esélyei. AMD-nek előnyt jelenthet az hogy nem egy viszonylag teljesen új platformot vezet be, hanem egy olyat aminek a gyökerei egy jó ideje létező termékből eredeztethető. Kérdés software fronton mit lehet majd ebből kamatoztatni. Az már ellenük van hogy a piaci részarányuk jóval kisebb, azért remélhetőleg nem járnak úgy mint anno az 3DNow-val.

A jővőben pont nem lineáris skálázódás várható, hanem inkább ugrásszerű az integrált GPGPU-k miatt, amik SIMD számítási teljesítménye a jól párhuzamosítható feladatok esetén akár nagyságrendi is lehet. Egy mai CPU még több magos kiszerelésben is pár tíz gigaflops teljesítményre képes, egy GPGPU akár több százra is, de idővel akár a teraflops határt is elérheti. Nem véletlenül TeraScale az Intel platform elnevezése, mivel a TeraFlops számítási teljesítmény elérése a cél.

45nm-en az Intel még nem ezt a számítási teljesítmény célozza meg, ott még inkább az alsó szegmens lesz megcélozva, de az ott beépített GPGPU-k flops teljesítménye is felülmúlja majd a CPU-két. Az Intel szerint a 45nm még nem igazán alkalmas ekkora fokú integráltsághoz, de 32nm-en 2010-től már egyértelműen ez a kitűzött céljuk. A 45nm-es első példányoknak inkább szerintem csak az a szerepük hogy megkezdődhessen a software oldali támogatottság kiépítése, mert ha már vannak hardware termékek akkor meg fog indulni az ezekben rejlő lehetőségek kiaknázása is. Persze ez el fog tartani pár évig, de mire jön a 32nm-es generáció, talán az már jobban támogatott software környezetbe fog megérkezni.

Az Intel célja az első ilyen jellegű megoldásokkal szerintem csak a jővő alapjainak lefektetése. Elég nyíltan vállalják hogy a GPGPU-k nagy lebegőpontos teljesítményét a HPC és realtime raytracing területen akarják majd kamatoztatni. Ehhez először a kellő software támogatottságot kell megteremteni hogy a hardware önmagában mit sem ér. Ezzel az Intel tisztában is van software fejlesztés fronton is elég komolyan erősítenek, olyan cégeket vásárolnak föl amik a jővőbeli terveikhez jól integrálhatók.

Kérdés majd az AMD hogy fogja tundni elfogadtatni a saját megoldását, amiről ma még kevesebbet tudni. Ők kevésbé vázolnak föl olyan jővőbeli koncepciókat aminek elérésére törekednek. De igen nagy valószínűséggel a jővőben is megmarad majd a mostani leosztás, de már integrált GPGPU mellett. Max ha az AMD nem tudja gyenge pénzügyi helyzetén túltenni magát, akkor jön majd egy befektető és más néven, de ugyanazt a terméket fogja tovább vinni.
shabba  
2007. dec. 16. 21:03 | válasz | #16
Pedig pontosan a platformosodás a két gyártó célja. Az Intelnek ez a Centrinonál nagyon bejött, ráadásul a mobil térnyerése az idő előrehaladtával egyre nagyobb lesz, nem véletlenül koncentrál elsődlegesen erre a platformra. Az integrált CPU+GPGPU megoldásokkal az alsó és közép szegments jól le lehet fedni, később a gyártástechnológia fejlődésével akár felső is megtörténhet. Az Nvidia hosszútávon pont ezért lehet gondba, mivel neki nincs CPU-ja amivel össze tudná pakolni a GPGPU-ját. Az idő meg kevés lenne ahhoz hogy most CPU fejlesztésbe fogjanak, az Nvidia léte hosszútávon igen kétséges a jővőbeli trendek tükrében. Igazából most lenne egy nagy lehetőségük az AMD felvásárlásával, így nekik is lenne egy megvásárolt CPU+GPGPU párosuk, tőkéjük meg több van. Az Intel biztos nem fogja megvenni az Nvidia, nincs rájuk szükségük, ahogy #5-ben írtak ők már évek óta fejlesztik a saját TeraScale platformjukat, amivel rövidesen elő is fognak rukkolni.

A platformosodással pont az a célja mindkét gyártónak hogy az ő prociját,video vezérlőjét, alapi chipsetjét, egyéb általa gyártott részegységet kompletten tőle vásárolják. Az átjárhatóság biztos hogy csökkeni fog, azzal hogy a GPU is integrálódik.

Az Nvidia hosszútávú jővője nem tűnik olyan rózsásnak, mint chipset gyártó megmaradhatna mindkét platformhoz, de a chipsetből is egyre több minden költözik át a CPU-ba így ezen termékekért a jővőben egyre kevesebbet kérhet majd. Az integrált GPU-k révén a legtöbb bevételt hozó alsó-közép szegmenst veszítené el a cél, csak a felső kategória meg önmagában nem hoz akkora volument hogy csak arra alapozva gazdaságosan tudjanak működni. Igazából véleményem szerint nekik most az utolsó jó esélyük az lenne, ha az AMD rendkívül gyenge gazdasági helyzetét kihasználva bevásárolnák magukat egy az Intel termékével konkuráló fejlesztésbe.
2007. dec. 16. 19:55 | válasz | #15
nagyon szép lenne ha opimalizálnának, egy idő után muszáj is lesz majd nekik.. ugyanis a teljesítmény nem fog mindig lineárisan skálázódni a chipekbe pakolt sok csillimillió tranzisztor mennyiségével..
nagyon támogatom ezt a masszív integrálást, amit amd tervez, csak aztán ne felejtsenek el hozzá jó drivert is írni. nem tetszik pl, hogy a videókártya drivereikhez dotnet kell.. eddig sajna csak rossz tapasztalataim voltak ati videódriverekkel.

ha meg lassabban fejlődnénk, az per pillanat nem lenne túl jó. az átlag felhasználót ahogy előttem is írták, rákényszerítik a gyártók arra, hogy mondjuk max 4 évente cserélje a gépét. minél jobbak a számítógépek, annál tovább fogja használni az átlag user a megvásárolt gépet. például hűtőt is legtöbbször akkor vesznek az emberek, ha a régi tönkrement. nem utolsó sorban a zöldek is nyugodtabbak lennének, ha nem venne minden user 2 évente full új konfigot és nem dobálnánk ki több 10ezer tonna elektromos hulladékot évente a szeméttelepre.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. dec. 16. 12:14 | galéria | válasz | #14
pff álom. Akkor apró marhaságokat rakosgatnának a gépbe, ami semmivel nem kompatibilis, és minden cserélni kell, és bár nem lenne semmi fejlődés, jónak tűnő dolgok ürügyén azután is cserélgetni kéne a gépet. Gondolod hogy a gyártók belenyugodnának, hogy nem vetetnek 2-4 évente új gépet?
2007. dec. 16. 10:15 | válasz | #13
Azért abba is érdemes belegondolni, h mi lenne ha lassabb lenne a fejlődés vagy úgy ahogy van, megállna. Akkor pl lenne idő arra, h optimalizáljanak végre a fejlesztők, h bugmentes drivert írjanak, meg ilyen hasonló marhaságok amiket ebben a rohanó világban már nem divat csinálni.
2007. dec. 16. 03:32 | válasz | #12
egyébként tokozásról szabványról annyit hogy az AMD AM2 foglalata nagyon bejött. volt egy alaplap ami ugyanazon konfiggal, sempron procival kezdte, majd beleraktam egy athlon 64-et, most pedig egy x2 4000+ procit, és szépen a rendszer autómatikusan felismerte, nem kelett semmit állítani. Csak a szerverprocijaiknak van más foglalata. Ez számomra nagyon elfogadható hisz 3-4 generáció is belemegy ugyanazon alaplapba és jól működik.
2007. dec. 16. 01:21 | válasz | #11
nem rossz ez. Gondolj egy olyanba bele hogy minden vezérlő rajta van, tehát ha az alaplap tudja akkor akár egy 4 magos 4 memóriát, PCIE kártyát tud egyszerre megvezérelni. 4 kis teljesítményű vidkari ha jól leosztják a képernyőt, szintén jól eltudja látni amire tervezték. Főleg ha így továbbgondolva és ezt fejlesztve egyre több mag fog együtt dolgozni. Lehet eljön az az időszak mint a Cyberpunk könyvekben hogy veszel a lapka bővítőhelyére még processzort, és így a gép kapacitását növelheted. Nem videókártyákat, hanem processzorokat vásárolsz. Mint az SGI gépeknél, ahol x db processzor, és grafikai chip lehet. csak itt már nincs szétválasztva a kettő.
Su0my  
2007. dec. 16. 00:55 | válasz | #10
én meg úgy emléxem, hogy az AMD full-közép-low kategóriás kombókat (proci, videókari) fog kidobni..
2007. dec. 15. 18:52 | válasz | #9
arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy hogy fog kinézni egy 4magos szörnyeteg egy alsó-középkategóriás videókártyával.
2007. dec. 15. 18:50 | válasz | #8
ez a videokártya amit integrálnak igencsak kezdetleges lesz. már csak ha azt vesszük alapul, hogy a memória igen messze van tőle és a rendszermemóból csippent magának.
arra tökéletes lesz, hogy egy irodai gépet elvigyen akár vistával, arra is jó lesz, hogy egy kis htpc lelke legyen és dekódoljon hd videókat. de eszeveszett fps-ekről ne nagyon álmodozzunk. ->
ezért logikus, hogy a PCIe vezérlő beköltözik a memóriavezérlő mellé, így egy külső videóvezérlő architekturálisan "közelebb" kerül a procihoz.
ha az intel felvásárolná az nvidiát az kb olyan lenne, mintha derékba törnénk a videóvezérlők amúgy sem széles piacát. az intel ráülne a fejlesztésekre, kiadna esetleg valami jót, az amd még jobban lemaradna, az árak megállnának, a fejlődés úgy ahogy van lelassulna. ja és ne felejtsük el, hogy az nvidia per pill mindkét nagy gyártó cpuihoz gyárt alaplapi megoldásokat. ha beolvadna nvidia az intelbe akkor lenne intel lap meg amd lap. a szabványok pedig távolodnának egymástól, mint makó jeruzsálemtől, és egy idő után eljutnánk oda, hogy a két gyártó termékét még egy lan-ba sem lehetne kötni..
Jonah  
2007. dec. 15. 18:41 | válasz | #7
Tudom, csak nagyon nem értek vele egyet. Nem biztos hogy jó röghöz kötni a processzor körítését, bár bizonyos esetekben jóval összehangoltabbá teheti a kettő együttműködését. Viszont összetettebbé és bonyolultabbá is. Azért példálóztam ezzel, mert ez egy eltúlzott példa, hogy mi lehetne még, de nicns benne. Szerintem azt a kapacitást inkább a számítások idejének lefaragására lehetne fordítani. Pl. egyciklusos utasítások is csak logikailag azok. gyakorlatban jópár órajel míg kijön a pipeline kimenetén.... Ha kijön...
shabba  
2007. dec. 15. 17:41 | válasz | #6
Ez nem egy SoC(system on chip) processzor lesz, ahol minden alkatrész egyetlen szilikonra van integrálva. A chipet ugyanúgy megmarad különálló egységként, csak átköltözik belőle pár elem. AMD-nél pl. a memóriavezérlő már régóta átköltözött, ez most az Intelnél is meg fog történni az új Nehalem családnál. A chipsetbe eddig is integráltak GPU-t, most ez is a CPU mellé költözik és hozzá a PCIe vezérlő is. A chipsetben ugyanúgy megmarad, a HDD vezérlő, az USB, ethernet, wifi/wimax vezérlő, egyebek. Lásd a #5-ben belinkelt képet.
shabba  
2007. dec. 15. 17:37 | válasz | #5
Minek vegye meg az Nvidiát. Az Intel már évek óta fejleszti a saját megoldásának alapját adó Larrabee GPGPU processzort. Az Intel is hasonló chipet fog kiadni mainstream mobil és desktop szegmensben 2009 első félévében, nagy valószínűséggel hamarabb mint az AMD.

Intel féle 2 CPU mag + GPU megoldás vázlatos felépítése
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2007. dec. 15. 17:29 | galéria | válasz | #4
tiszta szégyen
2007. dec. 15. 16:38 | válasz | #3
de ugye tudod hogy nem ugyanannyiba fog kerülni mint egy mezei proci?
Jonah  
2007. dec. 15. 16:34 | válasz | #2
a nagy lóf.t jó ez. Egy gépcserét nem fog megoldani, csak több lesz vele a szívás. egy gépet nem csak a grafikus proci határoz meg, hanem a körítés is. Vajon raid kontroller miért nincs benne ?? pedig jó lenne az is, sőt az egész szutyok gép legyen egy már négyzetmiliméteren a kabátujjamban!!!
asdqwe  
2007. dec. 15. 16:17 | válasz | #1
Szerintem nagyon jó ötlet hogy a prociba legyen a videókártya. Így a teljes gépcsere megoldható egy procicserével. Mert végülis nem kell videókártyát venni és alaplapot(csipszet) cserélni. Valamint nagyobb teljesítmény is elérhető mivel igen közel lenne a kettő egymáshoz. Olcsóbb is lenne mivel kissebb áramkörön elférne és nem kellene mindehova hűtő és ventillátor. Az elképzelés igen jó , már csak az kéne hogy az intel megvegye nvidiát.