nVidia - elkészült a tripla SLI
2007. december 14. 11:30, péntek
A cég elkészült a három grafikus kártya egyidejű használatát lehetővé tévő változattal, amelytől csaknem háromszoros teljesítménynövekedést várnak. Szerintük az új játékoknál szükség is van erre.

Hirdetés

A technológia előnyeit hirdető hivatalos weboldalon immár a tripla SLI újításait ecsetelik. Ezt a megoldást mér novemberben részletezték, leszögezve, hogy ezúttal igenis tekintélyes előnyre tehetünk szert az egy-, illetve kétkártyás felállásokhoz képest. Az ígéret nem véletlenül hangzott el, ugyanis ezen a téren a négyszeres SLI egyszer már megbukott.

A négyszeres összeállításokról először még 2005-ben esett szó. A megjelenéskor azonban az nVidia szemérmesen hallgatott a konkrét adatokról, nem sokkal ezt követően pedig inkább dobták a fejlesztést, mivel annak teljesítménye - egészen pontosan a teljesítmény növekedésének mértéke - messze elmaradt a várakozásoktól. Így nem látták értelmét folytatni a munkát, viszont a háromszoros SLI rácáfolhat a korábbi rossz eredményre. Ígéretük szerint ugyanis ezúttal valóban számíthatunk előrelépésre.

Az előzetes mérések szerint a háromszoros felállás egészen pontosan 2,8-szoros teljesítménynövekedést jelent egyetlen grafikus kártya alkalmazásával szemben, ami már nem lebecsülendő. Ami pedig az igényeket illeti, Ujesh Desai, a cég asztali fejlesztéseiért felelős igazgatója úgy véli, hogy erre igenis szükség van a legújabb PC-s játékok kellő élvezetéhez, hiszen csak három grafikus erőmű egyidejű alkalmazásával érhetünk el kellő sebességet. Példaként említette, hogy a tripla SLI esetén akár 2560x1600-as felbontás mellett, 8x-os antialiasing bekapcsolásával is 60 fps-t mérhetünk, ám arról már nem szól a fáma, hogy ez mely játék esetében, milyen kártyák alkalmazásával valósult meg.

Az egyetlen feltétel jelenleg, hogy nVidia 680i chipkészletet kell használnunk, ugyanis ez teszi lehetővé három különálló grafikus kártya csatlakoztatását. Kérdés, hogy akár a fanatikusok számára mennyire éri meg egy ilyen beruházás, hiszen a GeForce 8800 GTX 550-600 dollárba kerül és három ilyen beszerzése már igen komoly összegnek számít még a szerencsésebb országokban is.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
tomsh  
2007. dec. 17. 13:09 | válasz | #37
"Ha már munka - barátom nincs még egy ilyen lusta ország mint Mo. mindehol másutt megesznek egy kávészünetért - profitorientáltabbak.
Na persze ha kőmüves az ember - megértem a gondokat."

Megérted? Akkor szerinted az a lényeg hogy legyen sok-sok ügyvéd jogász és paragrafusrágó és a tényektõl is független biró.
Kőművesre, szakmunkásra és müszaki értékteremtõ, ismétlem értékteremtõ(!!!) és nem csak felélõ emberek azok számodra senkik. Ne legyenek igényeik és nem is kellenek a társadalomnak. Látom megérted a gondokat...
2007. dec. 17. 11:47 | válasz | #36
Fűtsenek villannyal azok akiknek ez jó. Megérdemlik.
2007. dec. 17. 11:45 | válasz | #35
Na ja :) Tény, hogy van egy ilyen réteg is , akiknek anyuci apuci megveszi.
De őszintén szólva miért baj ez ? Attól még nem kell hogy elkényesztetett ficsúr legyen belőle.
Én örülnék neki ha apuci tripla SLI-t venne nekem ! :D
2007. dec. 17. 11:34 | válasz | #34
"nem beszélve egy feleség és egy gyerekről."

Hát igen, az asszony nem valószínű, hogy ilyenért nyafog, nade a gyerek már sanszos. És ekkor majd anyuci, apuci kicsit gyűjt és megveszik. Mert nehogymá az ő gyereküknek ne legyen, amikor a szomszédénak meg van, meg az isiben is még 5nek.
2007. dec. 17. 10:25 | galéria | válasz | #33
Aha ja pont hajadra kenheted a gyorsabb kártyát mert szépen lebutul a gyengébbik szintjére :))) megéri!!
2007. dec. 17. 10:23 | galéria | válasz | #32
Pont semmi értelme a 2 kártyás rendszernek, nekem volt CFben két 1900XT akkori csúcs kártya szart se ért volt ami el se indult CFben a kihasználtságát meg alább megfogalmazták már, elég egy csúcs vagy közel csúcs kártya egymagában, 2re baromság költeni na meg 2x akkora értékvesztés is bejátszik mindjárt.

3mat meg húzzon a fa**ára az nvidia :D gyári hűtést sem birnak rendesen csinálni kiváncsi lennék 3 kártya hány fokkal emelné a szombahőmérsékletet ha 1 gtx alapon gyári szarral is 80-90fok...
2007. dec. 17. 09:07 | válasz | #31
Pff, szép élete lehet annak, aki minden nap este 7-8ig dolgozik! Persze van akinek muszáj a megélhetés miatt. De aki azért van a munkahelyén este 7-8ig mert annyira szereti, és inkább dolgozik mintsem a családjával legyen...hááát...
Ezek azok a tipikus karrieristák, akik a jobb élet címszó alatt, agyon hajszolják a munkát, hogy többet keressenek, semmi sem érdekli szinte(!) csak a karrier, aztán majd 30-35 évessen azon kapják magukat, hogy még nem is éltek jóformán. Mert max a céges bulikra jár el oda is csak azért hogy benyaljon akinek lehet stb...
Ahol meg lekúrnak egy kávészünet miatt, az inkább rabszolgahajcsár, és nem munkaadó.
Amúgymeg, érdekes itthon is tömkelegével veszik a nemtommekkora LCD tv-ket több 100 ezer ft-os áron...Akkor 3x SLi-re is lenne pénz. Csak épp kérdés kinek kéne...
Su0my  
2007. dec. 16. 00:40 | válasz | #30
sokkal értelmesebb az AMD/Ati elgondolása, hogy új kártyák több magból fognak állni.. evvel jóval nagyobb teljesítmény növekedést lehet elérni! vagy pl mint lentebb is említették, CrossFire is sokkal jobb, mint az nVIDIA megoldása-de hát a péz az sajnos az enbetűseknél van
2007. dec. 15. 19:16 | válasz | #29
Nem tudom mit kell szivatni a cryteket meg a crysist. Én pölö leszarom, hogy hány fps, nekem az a lényeg, hogy elkocogjon a gépen. Most asszem 1680*1050-ben van és az autoconfig magas-ra állította a minőséget. Egyedül a lebegős pályánál vettem észre, hogy mintha kicsit akadozgatna néha, amúgy sehol. Nekem ATI-m van 2900XT, de tuti soha nem vennék tri sli-t mert az akadozásnál jobban idegesít a gép hangja ahogy zúg ....
bunny  
2007. dec. 15. 18:10 | válasz | #28
Azért ez tipikus magyar hozzáállás, ha van pénzed SLI-re tuti köcsög gazdag szülők gyereke vagy. Szánalmas.
Meg az is, hogy dolgozó embernek nincs ideje este játszani. Lóf*szt, arra van időd amire akarod. Nekem sincs SLI-m, de nem azért mert nem tudnám megvenni, hanem mert maf*sznak. Ja, "anyuci" a számtech karrierem támogatta. 14 évesen kaptam egy C plus/4-et. Azóta saját kezemmel keresem meg a géprevalót.

Nem baj, legyünk irigyek, rosszindulatúak, ilyen az egész ország.
2007. dec. 15. 16:48 | válasz | #27
én inkább crossfire-t támogatom.. akkor nem kell 3 ugyanolyan drága kari, elég ha az aktuális friss karit bedobom elsődlegesnek a másikat hozzákötöm oszt jóccakát. megvan a teljesítménynövekedés és nem halok bele anyagilag
2007. dec. 15. 10:26 | válasz | #26
Ne haragudj, nem megbántani akarlak, csak kérdezem, hogy Te melyik bolygón vagy naprendszerben élsz? Esetleg egy gyorstalpalós, és 5 év múlva kiégős, általad megalázott, megvetett emberek százai miatt esetleg lelkifurdalós és tükör előtt szembeköpős magyar manager vagy? Mert ösmerek már ilyet néhányat.

Vorpal  
2007. dec. 14. 22:32 | válasz | #25
Nagy Britannia - este 7 ig - USA este 8 ig - azért dolgozol mert szereted a munkád és ha jobb akarsz lenni benne, hogy jobban élj ... de nem is folytatom.
Ha már munka - barátom nincs még egy ilyen lusta ország mint Mo. mindehol másutt megesznek egy kávészünetért - profitorientáltabbak.
Na persze ha kőmüves az ember - megértem a gondokat.
2007. dec. 14. 20:59 | válasz | #24
add1:azért már ne hasonlíts egy scene demot egy gámához, meglehetősen máshogy épül fel a kettő, külsőre is belsőre is
add2: az optimalizálás mértéke attól függ hogy mennyire éri meg. Ha a hardver olyan sebességel fejlődik hogy az optimalizálás mértéke és sebessége nem arányos a fejlődéssel, akkor egéyrtelmű hogy a túlzott optimalizálás fölösleges.
Erre ékes példa a konzol vs PC esete: konzolos programok sokkal optimalizáltabbak, hisz 1 hardverre kell optimalizálni, és a élettartamának haladtával nyugodtan lehet csiszolni a kódon. Ezzel szemben PCn optimalizáltság kisebb, inkább azt kell megoldani hogy több hardveren is fusson, és közben a technológia túlfejlődi az enginet(ergo a az egyensúly megtalálása a cél, lehető legkevesebb optimalizálás mellett a lehető leghatékonyabb kódot elérni)
2007. dec. 14. 19:43 | válasz | #23
Inkább tanulnának meg a programozók takarékosan és optimálisan programozni. Nézzetek meg egy 64 K-s scene compót!
64 Kilobytban tudnak olyat tolni,mint egy átlagos játék grafikája.
Ezzel szemben energiapazarló gépeket kell vennünk,amit ténylegesen ki sem használunk a szoftverek kiforratlansága miatt.
Éljen.
2007. dec. 14. 18:46 | válasz | #22
jo sok technikai reszlet/adat volt a cikkben....
barret  
2007. dec. 14. 18:31 | galéria | válasz | #21
Ilyen gyenge megoldas nem erdekel...Autonal is minimum 6 henger az igazi!
Majd a hatszoros sli- utan mar meggondolom:)
neoG  
2007. dec. 14. 17:38 | válasz | #20
az nVidia-nak nem kis országunk a célközönsége.vannak olyan országok, ahol
bizony megtehetik az emberek!
Mellesleg ha jobban belegondolok Magyarországon is simán lehet olyan ember
aki ebbe öli a pénzét. attól még, hogy Te esetleg nem teheted meg, még más megteheti.
Pölö van egy haverom, aki az autóját tuningolja: turbo, sportkipufogó, bólogatós qtya, minden ami kell!
Miért ne lehetne olyan ember, aki a gépét fejleszti?
Az, hogy mennyire éri meg teljesítményben az már más kérdés.
De mindenkinek megvan a maga heppje.Nekem pölö nincs csúcs konfigom, de iszonyat szépen néz ki a ház ezekkel a fényekkel.szoktak is szivatni, hogy lassú, de legalább szép.de nekem ez kell:)
dez  
2007. dec. 14. 17:18 | válasz | #19
Az országokat sorold, és utána nézd meg, mi a különbség közöttük. (Segítek: fizetések, szabadidő, stb.)
dez  
2007. dec. 14. 17:14 | válasz | #18
Egy bug miatt, amit azóta talán már javítottak is.
asdqwe  
2007. dec. 14. 17:05 | válasz | #17
pfff nevetséges !!!!!!!
Három kártyát ad el háromszoros profittal. Itt nem a teljesítmény nő hanem a fogyasztás :) Látszik hogy nincs konkurenciája a nvídiának , aki hülye az meg is veszi legfeljebb éhenhal a családja. Ennyi pénzből már egy igazi autót is vehetnétek annak milyen szép a grafikája, és realisztikus. :D :D :D
Vorpal  
2007. dec. 14. 16:56 | válasz | #16
"Fura, de sok ember ha meglát egy jobb konfigot egyből arra következtet hogy anyu apu fizeti."

Nincs az az épelméjű és dolgozó ember - akinek erre ideje és felesleges pénze lenne - a többi meg káposzta - munkahely után 7 kor nagy vonalakban szarok a tripla SLI re - nem beszélve egy feleség és egy gyerekről.
Soroljam még?
2007. dec. 14. 16:52 | válasz | #15
Ennek semmi értelme.
Hol kapni olyan monitort, aminek a felbontása 2560x1600?
Mennyit fogyaszt három ilyen kártya?
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. dec. 14. 16:27 | galéria | válasz | #14
Külföldi fórumon olvastam, hogy kőkemény 37 FPS-el vitte ez a rendszer a Crysist, de helyenként fele se volt ^^
Azért, akkor kimondhatjuk remélem, hogy a Cryteknek nagyon van mit még hegeszteni a mocin, mert értem, hogy durva graf, de 3 GPU, meg egy 4 magos nehogy már kevés legyen... vicc is meg szánalmas is.
2007. dec. 14. 15:50 | válasz | #13
Ha ír az nvidia egy tisztességes drivert, miért ne lenne életképes a dolog? A cikkben is pontosan le van írva hogy sokkal nagyobb (2560x1600-as felbontás mellett, 8x-os antialiasing) felbontásokat el lehet érni egy ilyen rendszerben.
Nem csak a digit. fényképezőknél szempont hogy húúúúúúú veszek 8mp-set mert az kurvajó..

2007. dec. 14. 15:17 | válasz | #12
Azért nem kell egyből azt gondolni hogy anyuci fizetni az sli-t .
Fura, de sok ember ha meglát egy jobb konfigot egyből arra következtet hogy anyu apu fizeti.
De persze tényleg pénzkidobás. És nem hinném, hogy nagy rá a kereslet. Ezért v.színű, hogy túl nagy szoftveres támogatása se lesz.
De akkor mi okuk volt 3-asat csinálni ? Ha a kettőre sincs nagy kereslet, bár nemtom bizonyítani, de biztos vok benne h nincs, akkor 3 ra mért lenne ? :)
BiG G  
2007. dec. 14. 15:09 | galéria | válasz | #11
naja pont akartam írni hogy jellemzően azok védik akiknek olyan a rendszerük, de az a nagy büdös igazság hogy felesleges pénzkidobás. ami nem megy egy csúcskártyával oda a SLI is kevés lesz, ha pedig egy jobb vga helyett valaki 2 rosszabbat köt egybe annak szívből tudok gratulálni.
Csi9aa  
2007. dec. 14. 15:04 | válasz | #10
Érdekes nézegetni hogy akiknek anyuci fizeti a gépét, hogy kiáll az SLI mellett... :)
endale  
2007. dec. 14. 14:25 | válasz | #9
Elég szomorú, hogy 3 videokártya kell, hogy fusson a játék. 3*600$ az azért nem kevés. Ha meg 2 év múlva kijön a Crysis 2 akkor meg, megint cseréljem le a kártyákat hogy max-on fusson? Az ilyen hozzáállás a konzolok malmára hajtja a vizet. Van egy határ ami felett már mindenki meggondolja, hogy érdemes-e ennyit költeni.
Vogel  
2007. dec. 14. 13:25 | válasz | #8
SLIm van. 2 kártya összekötését támogatom. Minden megvan hozzá ami kell (hardveresen) már csak a szoftverre kéne ráfeküdni. Télleg borzasztó hogy egyes játékoknál 90% a plussz, máshol 20% vagy semmi. 3 kari kiforratlan driverekkel? ehhh... Azért ruháztam be második karira, mert reméltem, hogy kiadnak drivert hozzá amivel faszántos lesz és télleg minimum 70%ot ad hozzá, mindezt 1,5 éve. De nem igy lett. (egyébként pont a kedvenc gamemet dobta meg 80%al ezért nem mondom h fölös volt :))
2007. dec. 14. 13:06 | válasz | #7
a profi grafikusoknak pont nem erre van szükségük.. azoknak ott vannak a spéci célkarik ;) ez tipikusan a gazdag vérpistikéknek készült
2007. dec. 14. 12:40 | válasz | #6
És lesz mald olyan processzor, ami ki is hajt 3 csúcs kártyát ??
T0nk  
2007. dec. 14. 12:35 | válasz | #5
A profik inkább valami profi megoldást részesítenek előnyben. Nvidiáéknál ez a Quadro termékvonal, és inkább szoftveres támogatottság kell hozzá, mint egekbe szökő (fűtő)teljesítmény.
WinG  
2007. dec. 14. 12:35 | válasz | #4
3 kártya jelenleg 280%-os teljesítményre képes, legalábbis ahogy a cikkben van.
2007. dec. 14. 11:59 | válasz | #3
Játékra tényleg hülyeség. Majd ha 300%-os teljesítményt tud nyújtani a 3x megvett kártya akkor lesz némi értelme.
Amúgy nemtom, hogy játékra, ki a fene fizetne ki 2 kártya árát, holott max 30-40% plusz teljesítényt érne el....na mind1
2007. dec. 14. 11:53 | válasz | #2
sztem max profi grafikusoknak, vagy filmeseknek, Mayahoz vagy 3DS Maxhoz gámához hülyeség
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2007. dec. 14. 11:43 | válasz | #1
És erre ki a pöcsnek van szüksége?