Szupergyors akkumulátort mutatott be a Toshiba
2007. december 14. 21:08, péntek
Az akkumulátorok új generációját honosíthatja meg a cég számos területen új fejlesztésével, amely extrém körülmények között is biztonságos működést garantál és alig 5 perc alatt feltölthető.

Hirdetés

A Toshiba közleményéből kiderül, hogy a Super Charge ion Battery (SCiB) névre keresztelt új technológia célja pontosan ez, vagyis a gyors feltöltés és biztonságos működés, amelynek révén a megoldás a kerékpároktól kezdve a hibrid autókon át a munkagépekig számos területen helytállhat. A cég elsősorban ipari rendszerekbe szánja a technológiát, ám nincs semmi akadálya annak, hogy a hétköznapokban használt egyszerűbb megoldásokban is felhasználják. Ráadásul ezúttal nem kell éveket várni az első példányok megjelenésére.

A hagyományos lítium-ion akkumulátorokat leváltani hivatott SCiB több fontos újítást is ígér. Első helyen említik, hogy jelentős mértékben megnő az élettartam, ezek a készülékek akár egy évtizedig is ugyanazt a teljesítményt nyújtják. Fokozott biztonság jellemző a megoldásra, emellett extrém körülmények között is jól üzemel, a feltöltés pedig alig 5 percet vesz igénybe, ilyen rövid idő alatt 90 százalékra tölthetjük fel az akkumulátort. Ahhoz, hogy mindezt elérjék, a Toshiba gyakorlatilag minden komponenst lecserélt, illetve új gyártástechnológiát alkalmaz a szerelés során.



Egy-egy modul tíz darab 4,2 Ah (amperóra) kapacitású egységnek ad otthont. A battery management system (BMS) folyamatosan ellenőrzi az egységek állapotát, a feszültséget, valamint a hőmérsékletet és aszerint igyekszik megosztani a "terhelést", hogy mely egységek szorulnak némi pihenőre. Így egy esetleges vészhelyzetben nagy biztonságot nyújt a készülék, a modul pedig akár -30 Celsius-fokos hidegben is megfelelően üzemel. Az élettartam a gyártó szerint több mint 10 év, a 90 százalékos feltöltöttség eléréséhez pedig a már említett 5 perc szükséges.

A Toshiba tervei szerint a megoldást az elektronikus kerékpároktól és motoroktól kezdve a hibrid autókon át számos ipari alkalmazásig felhasználhatják, akár targoncákról, akár komolyabb munkagépekről van szó. Szerepet kaphat még tartalékegységként vészhelyzetek elkerülésére, bár a legnagyobb reményeket a jelek szerint az új autókhoz fűzik. Az első példányok már márciusban felbukkanhatnak a piacon, az ár azonban még nem ismert.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2007. dec. 20. 00:13 | válasz | #42
"Atomerőmű közelében több a rákbeteg gyermek?
MTI
2007. 12. 09., 15:25 | Frissítve: 2007. december 9., vasárnap 15:32

Több mint kétszerte gyakoribb a rákbetegség atomerőművek közelében élő gyermekeknél, mint erőműmentes területeken - állítja egy német tanulmány.

A mainzi egyetem felmérése szerint az atomerőművek öt kilométeres körzetében 37 gyerekben alakult ki fehérvérűség vagy más rákbetegség 1980 és 2003 között, míg a távoli területeken azonos populációs jellemzők mellett 17-ben, azaz feleannyiban sem.

A tanulmányt a Suddeutsche Zeitung című német lap hozta nyilvánosságra, és megszólaltatott egy névtelenségbe burkolózó szakértőt is, aki szerint a statisztikai adatok alapján az atomreaktoroktól még 50 kilométeres sugarú körben is fokozott a rákveszély gyermekekre nézve.

A német környezetvédelmi miniszter közölte, hogy megvizsgálják a tanulmányt."
link
Wittao  
2007. dec. 19. 12:06 | válasz | #41
Kicsit elkanyarodtunk az eredeti témától :)

Amúgy meg nem az atomerőművekkel van gond, hanem a kiégett fűtöelemekkel, amik onnan kijönnek...

Széneröműveknek meg csak annyi elönye van, hogy ott viszonylag koncentráltan meg lehet fogni a szennyeződéseket, szemben a több ezer rohangáló autóval. De Nexusnak valóban igaza van, hogy addig amíg nem megújulóból állítjuk elö a villamos energiát ezeknek az elektromos járgányoknak, addig csak adtunk a szarnak egy pofont :(
Akuma  
2007. dec. 18. 01:01 | galéria | válasz | #40
Végső sorban pedig megemlítem azt is, hogy a mai technikával olyan biztonsági szintet lehet előírni egy egy újjonan épülő atomerőműre, ami a legmagasabb mértékű biztonsági szempontokat is bőségesen teljesíti, azaz bőven a biztonsági szint alatt üzemelne. És még mindig az atomerőművek termelik magasan a legtöbb energiát, akármennyire is fáj.
Akuma  
2007. dec. 18. 00:57 | galéria | válasz | #39
Ideális pedig az lenne, ha minden adottságot kombinálni tudnánk és egyszerre használnánk fel a nap energiáját, a szél energiáját és ugyanakkor az energia tárolásáról is gondoskodnánk nagy teljesítményű akkumulátorok formájában...

Költséges, de én ebben látom a jövőt.

Akuma  
2007. dec. 18. 00:55 | galéria | válasz | #38
Szóval Greenpeace-es vagy, de mégse, hiszen simán dobálóznál itt a szénerőművekkel... atomerőművet legfeljebb a viziermővek, szélerőművek és a napkollektorok fogják kisegíteni, nem felváltani, mert arra képtelenek lennének, tekinte a világ energia étvágyát...
Másik oldalról pedig a teljesítmény igényt igyekeznek csökkenteni már régóta, energiatakarékos eszközök használvatával.

Természetesen kis hazánkban nagy vizierőműről le lehet mondani, mint ahogy a kedvezőtlen szélviszonyok miatt a szélerőművekről is, viszont Nap azért süt ide is eléggé gyakran, szóval a napkollektor egy jó alternatíva lehetne.
L3zl13  
2007. dec. 17. 19:04 | válasz | #37
Minek elfutni? A kasztni egész jó kis Faraday-kalitka.
Olyan lenne töltőállomás, mint az atomata kocsimosó, csak vízsugár helyett villámok csapdosnák a kocsit. :D
L3zl13  
2007. dec. 17. 18:47 | válasz | #36
"Milyen kábel (csatlakozó) bír ki 2000 Ampert?"

Vastag, réz.
De mivel autóakksiknál már eddig is hasonló áramerősségekkel dolgoztak...
(Tekintve, hogy az indítómotor meghajtásakor nagyságrendileg hasonló ütemben merül le az akksi.)
Persze egy pusztán elektromos autóhoz még ez a 200Ah is kevésnek tünik.
NEXUS6  
2007. dec. 17. 16:16 | galéria | válasz | #35
Nem kell oda kábel! Jó lesz az ívben is, csak jó messze kell futni elötte!;D
2007. dec. 17. 15:55 | válasz | #34
Gondolom az emelőkosaras daru nem 4,2Ah-ás aksival mőködött, hanem minimum 200Ah-val. Ha azt is 5 perc alatt tölti fel akkor a töltőáram 2000-2500 Amper körül lesz. Milyen kábel (csatlakozó) bír ki 2000 Ampert?
aateks  
2007. dec. 17. 13:22 | válasz | #33
"az aksiknak az elensége a hideg. ezt hogy fogják megoldani" Globális felmelegedéssel :)
NEXUS6  
2007. dec. 17. 12:35 | galéria | válasz | #32
Ó hogyne!!!;)))

Kyotó meg le van xarva!?
Én nézhetem a végfelhasználói hatásfokot, de unokáink meg elküldenek a csába, hogy akkor már inkább használtam volna dízelt, mint ezt a látszólagosan környezetbarát megoldást.
2007. dec. 17. 10:45 | válasz | #31
A kisebbik érdekesebb, mert az 10-ed annyit tárol 13,3-ad annyi tömeggel 17,5-öd annyi térfogaton.

Különben energiasűrűségre nem a legjobb tipp az tuti, de a gyors tölthetőség nagy előny lehet.
Akuma  
2007. dec. 17. 10:44 | galéria | válasz | #30
Te miről beszélsz??? Ki beszél itt szénerőműről? Szó sem volt arról, hogy mivel van előállítva az áram és ez tök mindegy felhasználó szempontból, mert az áram így is úgy is 35Ft/kW! Végfelhasználói hatásfokot nézz, mint kiadott pénz és elért teljesítmény! Ne keverd a szezont...
NEXUS6  
2007. dec. 17. 10:39 | galéria | válasz | #29
Hálózatról nyert, szénerőművel előaállított árammal működő villanyautó végső hatásfoka meg kb 10-20%!
2007. dec. 16. 20:03 | válasz | #28
ha már smart méretű elektromos kocsit gyártanak, akkor legalább menjen is annyival mint a smart. legutóbb 140-nél még leelőzött egy az m1-esen.. :):)
hoyuka  
2007. dec. 16. 15:09 | válasz | #27
Szal ugy kb. 100Wh energiat tarol 2kg-ban. Ez lofasz. Nem hiszem, hogy technikailag forradalmasitana az elektromos jarmuveket. Talan a szuperkondenzatorok es a "hagyomanyos" aksik kozott kepezhet vmi atmenetet.
2007. dec. 16. 14:54 | válasz | #26
Nem sok az a 45 A-es töltőáram, láttam elektromos kosaras darut, annak a töltője 75 amperrel töltött.
2007. dec. 16. 07:02 | válasz | #25
Ha egy 4,2 Ah akkut töltünk 4,2 amperrel 1 órán keresztül akkor tölti fel teljesen. 5 perc (1/12-ed óra) alatt 90%-os töltöttségre való töltésre 4,2*0,9*12=45,36A a töltőáram. Minden összetevőt 100%-os hatásfokúnak számoltam, ami nem létezik. Nem sok ez egy kicsit? 50A-ral szinte már hegeszteni lehet:). Vagy esetleg a töltési feszültség nagyobb, mint az akkufeszültség? A töltő lejesítménye se kutya lehet, 24V*~50A=1200W, mint egy kisebb hősugárzóé.
duke  
2007. dec. 15. 23:04 | válasz | #24
http://www.solo-duo.hu/
http://index.hu/tech/tudomany/matnh070901/
Ez egy zsenialis auto,ha elkeszul tuti veszek ilyet.Es magyar fejlesztes.

"A Solo-Duo hármas hibridhajtású jármű lesz. Mindegyik kerékbe elektromos agymotor kerül, ezeknek sokkal jobb a hatásfoka, mint a hagyományos meghajtásoknak. A motorok az akkumulátorból nyerik erejüket, amit a jármű tetejére helyezett napelemek is táplálnak majd."

De szerintem ez a legjobb resze:"
De a Solo-Duo meghajtásában szerepet kap a humán erőforrás is: a három utas taposópedálok segítségével adhat majd le fejenként 100 watt teljesítményt a generátoroknak. Nem lesz kötelező a taposás, de ezzel is csökkentjük majd a fogyasztást és megnöveljük a hatótávolságot. Meg van még egy haszna is a dolognak: utazás közben letudhatjuk a délutáni szobabiciklizést. Három ember kényelmes taposás mellett 10-15 kilométeres óránkénti sebességig tudja majd gyorsítani a járművet, úgyhogy a Solo akkor sem áll le, ha hirtelen megfontolásból elpusztul a Nap."
2007. dec. 15. 14:53 | válasz | #23
Ja, max mobilba. Tudod már mikor hagyják majd ezt bizonyos hatalmak.. Akik olajért háborúzgatnak most is... Na? Sztem szépen eltűnik a technológia pici kütyükben, és esély sincs az elektromos kocsi elterjedésére egy jó ideig.. Szerintem.
2007. dec. 15. 13:50 | válasz | #22
Nem rossz..
Akuma  
2007. dec. 15. 13:18 | galéria | válasz | #21
Egy robogó ilyen teljesítménynél a 100km/órát egy átlagos 80kg-os utassal eléri...

Ha egy autóba lenne, akkor sem lenne gond a városi közlekedés, országúti más tészta. Kinek milyenre van szüksége, szóval ahova nagyobb teljesítmény kell, oda több aksi, erősebb motor... egyértelmű! Én csak egy ajánlott minimumot vázoltam...
2007. dec. 15. 13:13 | válasz | #20
Mecsoda feeling lenne ezzel az érdin felfele menni.
Akuma  
2007. dec. 15. 13:11 | galéria | válasz | #19
Még egy érdekességet hagy áruljak el...
Benzin motor hatásfoka ~30%
Villany motor hatásfoka ~85-95%!!!

Akuma  
2007. dec. 15. 13:05 | galéria | válasz | #18
Amúgy már most is lehetne elektromos autot építeni...
Ami kell hozzá:
Li-ion akku 1-2kWh min ajánlott, vagy több. Ez talán a legdrágább az egész autóban...
Egyenáramú motor 1-4kW/h
PVM szabályzó
Visszatápláló fékkar
Kaszni, tengely, csapágy, kerék, kormány stbstb

Egy Suzuki árából szerintem simán kijönne... akár ma is.
2007. dec. 15. 12:40 | válasz | #17
ááá szerintem a töltö államásokon kell majd leadni vagy a szervizekbe. aztán megy majd a draráloba ott szetbontják leszedik rola a müanyagot(leégetik) és ujra hasznositják. ::D és a zöldek meg vissza mennek essötáncot járni.

de egy smart szerü autónak látnám esélyét kis 2 szeméélyes 5 szatyros csomagtartoval ami nemmegy többet 80 nál. legalább 200km hatótávolsággal. olyat még vennék is ami nem drága hosszura meg ott a másik.

node az aksiknak az elensége a hideg. ezt hogy fogják megoldani... de ezt a kérdést inkább nemtezsem fel.
Akuma  
2007. dec. 15. 12:30 | galéria | válasz | #16
Bízom benne, hogy lemegy az ára az aksiknak, mondjuk szerintem ezek veszélyes hulladéknak tekinthetők és majd jönnek a Greenpeace aktivisták, hogy be kell tiltani a tömegközlekedésben való részvételüket és maradjunk inkább a jól bevált benzinnél, mert az csak kétszer jobban fertőzi a környezetet
Akuma  
2007. dec. 15. 12:27 | galéria | válasz | #15
10-20 kicsit karcsú, szóval egyszemélyes könnyű kasznis autónak (könnyű utassal) kb ennyi kell, pl munkába járáshoz jó lehet, viszont családi nagy autohoz kb 5-10* ennyi aksi kell, és ha ennek is kb 50ezer forint/darab lesz az ára, akkor nem igen fog venni senki ilyen aksit...
2007. dec. 15. 12:25 | válasz | #14
2007. dec. 15. 12:24 | válasz | #13
2007. dec. 15. 12:20 | válasz | #12
hm 5 perc lesz egy töltés? nade ha egy nagy aksit kell akkoris 5 perc? akkor nemsokára az eon nyithatja meg a e-kutkat... és várakozás képp meg reklámokat nézhetünk... és mindenki áramot akar csinálni és a koditermekbe kis genertorokat tesznek és a suly emeléssel gerjesztjük az áramot és közbe töltjük a kocsikat.. a konditermek már nemis konditermek lesznek hanem elektromos töltö állmoások és akkor majd megadoztatják jövedéki adoval. a villamos áramot is .. akkor már mozgó szél utánis adózni fogunk és várni fogjuk a szélviharokat mert abbol is olcso tiszta energia lesz utána majd minket is megadoztatnak mert kifujuk a levegöt ezzel is szelet generálva tehát energiát szolgáltatunk szoval mi is jövedékit fizetünk és egyszercsak senkinek nemkell majd a drága villamos áram és ujra oljajl fogunk autózni és a benzin megint 300 lesz. és felakasztom magam :D
Akuma  
2007. dec. 15. 12:19 | galéria | válasz | #11
Majd akkor, amikor mindenki magának megépíti, illetve akkor amikor elfogyott az utolsó csepp benzin is...
JL666  
2007. dec. 15. 12:11 | válasz | #10
és mikor látunk belőle autót?
Akuma  
2007. dec. 15. 11:54 | galéria | válasz | #9
Na épp ezt hiányoltam a cikkből, a fesz értékeket, enélkül a cikknek nem sok mondani valója van... szóval kb 10-20 ilyen aksi kell egy elfogadható teljesítményű elektromos autóhoz... ami azért elvesz egy kis helyet a csomagtérből de nem vészesen sokat, hiszen egy hagyományos autónak is csökken a tere az üzemanyag tartály által...
2007. dec. 15. 11:49 | válasz | #8
SCiB Major Specifications

2007. dec. 15. 11:19 | válasz | #7
én még az árára is kiváncsi lettem volna hogy saccperkábé hány százalékkal drágább a mostani aksiknál.Bár márciusban úgyis kiderül...
2007. dec. 15. 11:13 | válasz | #6
Azt is jó lett volna meg tudni a cikkből, hogy pl. egy autóba mennyi akksi kell, mennyi helyet foglal, milyen tömeget képvisel, fűnyíró még befére a csomagtartóba stb.
2007. dec. 15. 09:36 | válasz | #5
Egyébként T modellig ugyan anyi elektromos autó volt mint belső égéső csak akkor jött egy Ford nevű csávó és............
2007. dec. 15. 00:23 | válasz | #4
Az ilyen dolgoktól szívesen dobom magam hanyatt! :-o
Hihetetlen...

2007. dec. 14. 23:09 | válasz | #3
Már megint elég szájbarágós cikk lett. Jó, jó, hogy többet kell írni mint 10 sor, de azért nemkellene ismételni a lényeget
dez  
2007. dec. 14. 21:34 | válasz | #2
Asszem erre lehet mondani, hogy mesébe illő.
duke  
2007. dec. 14. 21:23 | válasz | #1
"Az élettartam a gyártó szerint több mint 10 év, a 90 százalékos feltöltöttség eléréséhez pedig a már említett 5 perc szükséges."
Nagyon jo.Ezzel mar valodi altenativat nyujthanak az elektromos autok.Kar hogy az ilyen dolgokat nem 50-60 evvel ezelott kezdtek el fejleszteni,mert akkor nem pusztituk volna el a foldi elovilagot.