 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2 gépen használok Vistát. 1-es versenyző a kor követelményeinek általános célra megfelelő notebook Home Basiccel. Néhány hónap aktív használat után, a jó öreg vindóz gány kijött rajta, magyarul mondva érezhetően belassult, pedig egy centivel nincs több progi elindítva az indulásnál. 2-es versenyző 2005-ös asztali konfig, akkor is csak a közép kategóriába tartozott Business-t futtatok rajta, nah hát ez nagyon lassú rá. Két-három futó alkalmazás esetén már gondjai vannak, ugyanez xp-nél nem jelentkezik, bár a minimum követelményeket teljesíti a gép. Be kellett látnom, hogy bár tényleg szép a vista nem jó semmire, kb mint a millenium olyasmihez tudnám hasonlítani. Nemsokára visszateszem az xp-t mert nem akarok tovább szenvedni vele. Vistát, csak új gépre érdemes tenni...
|
Nem nagy rejtély, hogy miért tartott "ez" a Vista 6 évig. Próbáltak úgy javítani a biztonságon, hogy közben XP kompatibilis maradjon. Nos, hát egyik sem sikerült úgy istenigazából, úgyhogy maradt a hivatkozás a csillivilli-design felületre.
|
Úgy ni!! Példa erre az Acer Aspire 5315. (Persze azért meg lehet oldani...)
|
Az egy nagyon jó rendszer!!!! Még ma is azt használnám, ha tudná a felhasználó váltást. (Amikor úgy tudsz kilépni, hogy a futó programjaid ott maradnak, és végzik a dolgukat) Ez nekem rendkívül hasznos, végeredményben ez inspirált az XP-re váltásban...
|
És melyik volt az a frissítés? Mert én egy ilyenre emléxem, az pedig a WGA update volt. Azóta ott is legális a vindóze  
|
Fogalmazhatott volna finomabban is, de igaza van. Tinmannak meg legaláb A3 arca van, úgyhogy azért őt sem kell félteni...
|
Bocsánat, ez kimaradt: KB942763.exe
|
Íme:
KB898461.exe WindowsInstaller-KB893803-v2-x86.exe KB928843.exe KB890859.exe KB914389.exe KB920683.exe KB908519.exe KB894391.exe KB935839.exe KB923789.exe KB896428.exe KB937143.exe KB913580.exe KB923689.exe KB905749.exe KB908531.exe KB904706.exe KB930916.exe KB916595.exe KB886185.exe KB935840.exe KB920213.exe KB938127.exe KB900725.exe KB888302.exe KB926255.exe KB918118.exe KB922582.exe KB923191.exe KB901214.exe KB932168.exe KB917953.exe KB905414.exe KB917344.exe KB914388.exe KB919007.exe KB930178.exe KB920872.exe KB926436.exe KB890046.exe KB902400.exe KB918439.exe KB891781.exe KB920670.exe KB929123.exe KB925902.exe KB911564.exe KB910437.exe KB925398.exe KB896358.exe KB938829.exe KB887472.exe KB921503.exe KB931836.exe KB936357.exe KB924496.exe KB873339.exe KB936782.exe KB931261.exe KB924270.exe KB900485.exe KB896423.exe KB924667.exe KB938828.exe KB911562.exe KB936021.exe KB911280.exe KB923980.exe KB893756.exe KB920685.exe KB899591.exe KB901017.exe KB911927.exe KB931784.exe KB928255.exe KB923414.exe KB885836.exe KB885835.exe KB922819.exe KB927802.exe KB927779.exe KB899587.exe KB935708.exe KB933360.exe KB938828.exe KB927891.exe KB936782.exe KB935448.exe KB931678.exe KB923810.exe KB933729.exe KB941202.exe KB936357.exe KB939653.exe KB943460.exe KB941568.exe KB941569.exe KB944653.exe KB937894.exe KB942840.exe

|
Átlag felhasználó(húgomból kiindulva): Netezés explorerrel vagy firefoxval vagy bármivel amit defaultnak beállítok. Azon szavak hogy böngésző vagy browser,bit,byte,Mhz,Ghz, stb nem jelentenek neki semmit,nem is érdekli, hogy mit jelentenek! Chat a bnőkkel=msn live messenger teljes mértékben hidegen hagyja,hogy milyen más lehetőségek vannak,ez müködik és ezáltal neki tökéletes. Filmet nézni nem akar a gépen (arra van 1 házimozi rendszer), játszani dettó nem akar, dolgozni nem fog a géppel, max fényképeket nézegetni! A legteljesebb mértékben hidegen hagyja a számítástechnika világa, net is csak kapcsolattartásra kell neki (és mit ad isten, jól megvan ezek nélkül is...)
|
Nana! Ugyan 2007-et írunk, én viszont még mindig W2k-használok, mivel untig elég az is. Bár hardware-problémák miatt valószínű, hamarosan kénytelen leszek áttérni XP-re...
|
Mert a Firefox nem lyukas, mint az ementáli sajt, ellenben az IE-ben több a biztonsági rés, mint amennyi lyuk egy szitán van...
|
Átlagfelhasználó: KÉRDEZ!!! Haladó felhasználó: ÉRTELMESEN KÉRDEZ!!!
|
Ettől még "mrzool" visszavehetne az A2-es arcából vagy legalább összébb hajtogathatná... irritáló a szövege számomra is! De a takarítónős poén az jó volt! :)
|
Helyes! Linux-ot neki! :)
|
Filmet VLC-vel nézek, a hálót Firefox-al böngészem, szövegszerkesztésre és táblázatkezelésre Openoffice-t használok. Mindezt az átlagfelhasználó is megteheti, mint ahogy az általános munkák elvégzéséhez van megfelelően olcsó (freeware) és még ráadásul magyarul is beszélő program. Gyakorlatilag csak és kizárólag az operációs rendszert kell emberkénknek beszerezni pénzért meg persze a játékokat. Aztán meg egy jó vírusírtó, kémprogram-írtó és tűzfal birtokában jöjjön ide nekem bárki ugatni... KIKAPCSOLT FRISSÍTÉS MELLETT!!!
|
Nagyon érdekes volt számomra olvasni ezt a fórumot. Azt gondolom, hogy a dolgok nem mindig egyértelműek adott időpontban; néha csak utólag értünk meg ezt-azt. Jól emlékszem, milyen fanyalgással fogadták sokan az XP-t is. Magam is közéjük tartoztam: kb. másfél évvel később kezdtem el foglalkozni vele. Ezt utóbb erősen megbántam, és most nem akartam elkövetni újra ezt a hibát. Tavaly novembertől jött az RC1, február óta meg a magyar - a mai napig a D-n, mert hogy a C-n még ott az XP. Amit most is egy jól sikerült OS-nek tartok és kedvelek (ellentétben az elődeivel) - de hónapok óta nem láttam. Igaz, a vas elég a Vista-hoz is, ezt nem hallgatom el. És hadd hozzak egy autós példát... amikor elkezdődött kicsit komolyabban a környezetre való odafigyelés, és jöttek a katalizátorok, figyeltek az emisszióra, stb. - nos, akkor jócskán megtorpant (egy időre) a teljesítmények növekedése, a fogyasztások csökkenése. De ezt meg kellett lépni, haladni kellett a korral. Lehet, hogy a Vista nem hozott sokat az XP-hez képest, "csak" szebb, korszerűbb külsejű lett, atb. (bár ugye ezek szubjektív dolgok). De a világon mindennek ára van; ennek is. És hogy nagyobb a vas-igénye? Igen, de ezt a sokkal komolyabb vasat kb. ugyanannyiért (vagy inkább olcsóbban) kapom most, mint pl. öt éve az akkori komoly vasat. Én így látom (egy lelkes amatőr). 
|
na hát ez nagyon kemény volt xDD
|
úú pont ezt akartam még hozzáteni, sokaknál azért lassú, mert ezt a szolgáltatást nem kapcsolják ki...
és akkor +1: miért van alapból bekapcsolva? miért nem kérdezi telepítés után, hogy szükségünk van-e erre? mert minden bizonnyal sokaknak lesz rá szüksége, de legalább annyi felhasználónka nem.. vagy legalább XXL méretű betűkkel felhívhatnák erre a felhasználók figyelmét:)
|
Ugyan már, tessék a Vistát békénhagyni :DD
Programmieren verboten!
2004-2006: Az AMD nem jótékonysági intézmény!
2006-máig: Az Intel sem az.
|
Megint egy prefetches emberke mondja...: Amikor azt mondtam egy másik topikban, hogy a Vista előtölt, akkor úgy értettem, hogy nem az egész programot tölti be előre hanem egyes moduljait, dll-eket, stb... Tehát ha a Crysisről van szó akkor nem az egész exe-t. Amúgy ez a szolgáltatás is kikapcsolható ha nem érzed szükségét.
|
nézd meg a cikkek 90%-át és ennyiből látszik mekkora 'arcok' írják őket.. moderátorok nagy része meg hát ja.. ennyi hatalmuk van összesen az életben, szegénykéket hagyd, hadd játszanak:) majd egyszer úgyis megsimogatják őket is az életben, hátha attól megváltoznak..
|
hát az ie7 az majd az ms által hivatalosan kiadott verzióban lesz benne. a DX10 meg sosem lesz része az XP nek, ezt az ms ki is jelentette akkor nem tom mért kellet volna az sp3 ban benne lenie.
|
Üdv! Magyar nyelvűre fel nem megy, kizárólag angol verzióra:)
|
hy!
Eredetileg nem úgy volt, hogy a DX10 is az XP Sp3 része lesz ?
|
Szsztok!
magyar xp-re is felmegy, mármint úgy értem hogy magyar nyelvűre!?!?!
AMD Athlon X2 4800+ 3.00 GHZ, ASUS M2N-SLI, 2x2Gb DDR800 Kingmax, MSI GeForce 8800GTS 320Mb, Samsung 250Gb, Windows 7 x64
|
jah, amúgy akkor viszlát a jövőhéten 
(csak vicc, poén félre ne értsd :P )
|
na ja...én is csak 50%-ban érzem jogosnak az enyémet. Szerintük az spdif-házimozi összekötéssel kapcsolatos segítségkérés, és a nagy spdif (ahol szépen elmagyarázzák, mi is az az spdif) topic ugyanaz. Amúgy tényleg van itt egypár ember akik nagyon csúnyán elmennet személyeskedésbe...Aminek már persze semmi értelme nincs. Amúgy meg az igazságosság kihaló félben van ebben az országban is :)
|
Mindenkinek kell egy kis hely ahol királykodhat, otthon biztos más a "szokás"
|
Oh... nagyon egyszerű. Mondd el a véleményed, erre reagál egy tahó olyan alpári módon, ahogy azt kell. Ne válaszolj neki, helyette szólj egy magát moderátornak nevező egyénnek, aki a személyeskedőnek erre 1 jelet ad, neked kettőt, mert szerinte nincs igazad. Erre szólsz a moderátori topicban, hogy ismerik-e Mathias Rexet, ez persze nem tetszik nekik és újabb kettőt kapsz.
Egyre figyelj az sg-n, elmondhatsz bárkit bárminek, trágárság menő, úgysem veszik észre... ha meg szólsz kapsz. Pár napja a BF topicból banoltak 10-15 embert mert igazságérzetük az nem nagyon van a cenzoroknak /kettőt embert kellett volna, nem ennyit/. Persze Murphy az olyan, hogy most ezért megint kapok, ami már ugye ban egy hétre
Pls entertain me... loooong full-time job.
|
Mirt olyan jó a Firefox? Kipróbáltam, hát nem vagyok elszállva tőle...
Vistára addig nem fogok átállni amíg nem muszály. Az meg jó messze lesz. Jelenleg nincs SEMMI olyan ami ezt indokolná.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
|
Hihi értem. Szal elég programfüggő ez a dolog. Ha optimalizállva van SLI-re akkor gondolom 80%, amúgy meg csak 20. Hát ja =/
|
6600 GT SLI-ről beszélünk ^^. vhol 20% vol 80% javulás, vhol semmi :P egyébként télleg luxus. Ma már nem vennék 2 karit.
|
Van olyan xp amivel megy a több proci mag? /többmint 10%nál?/
|
Én találtam egy dolgot a Vistában, ami talán használható és okos újítás: a hangerőszabályzó újragondolása. Hogy nem azt választhatom ki, hogy MIDI, Wave, meg CD-player, hanem az éppen futó proggikat, és hogy azok egymáshoz képest milyen hangosak legyenek.
Na, annyit nem foglalkoztam vele, hogy el tudjam dönteni, ez így tényleg jobb lett-e, meg hogy a megvalósítás használható lett-e, de az tény, hogy a hangerőállítást mindig utáltam az XP-ben, és a téma új megközelítésre vágytam - ez most meglett.
A sakk meg nagyon jó ötlet, főleg, hogy a default 2-es szinten általában le is tudom győzni a gépet --> sikerélmény:)
|
A dx10 egyébként nagyon jó, de lehetett volna sokkal jobb is.
|
Már pár hete én is barátkozom a vista-val. Rendben van, hogy pár dolgot átrendeztek, hozzá kell szokni és kész. De az explorerben mi a halálf*xának kellett full row selected betenni? És miért nem lehet neki megmondani, hogy a MINDIG a név, dátum, méret, tipus oszlopokat szeretném részletes nézetben látni? Mikor megnyitok egy új ablakot, random eltünteti az ÖSSZES oszlopot a neven kívül, vagy berak olyan érdekes dolgokat hogy rating a kis csillagjaival.
|
Kérdés: Ha NEM teszek fel frissitéseket, de van pl sp2 fent antivirus progival (nod/avg/panda) meg tuzfallal (zonealarm/kerio/outpost) az elfogadhato, vagy az OS az altalad emlitett be nem foltozott lyukak miatt ugyanugy tamadhato?
|
júújj, ezt már én is akartam kérdezni :D Nekem csak egy van :( Megjegyzem az is nevetséges indokból...
|
Ilyen sok szép felkiáltójelet hogy lehet szerezni? :)
|
"Később mit teszel rá az mindegy..."
Itt szeretném megjegyezni, hogy előtte tájékozódj a driverek meglétéről! Igen sokat lehet szivni ezzel, mert a vistas laptopokra nem mindig adnak a gyartok xp drivereket...
|
Azért sz.tem van kül. Dx9-10 között csak még messze nem használlták ki! SLI meg szerintem nem éri meg. Ha jól olvastam akkor max 30-40% (de sz.tem még ennyi se) plusz teljesítményt ad dupla árért ugye...Szal sz.tem az nagy luxus :)
|
DX10 is kamu, nincs akkora különbség 9-10 között mint anno 8-9 között, sztem nem éri meg ezért váltani. win2000et használtam 2006ig amikor SLI miatt xp kellett neki :( És soha nem fogok eredeti wint venni. Köszönöm jól vagyok frissítések nélkül is. Az meg hogy milyen a külcsíny az éppen aktuál divatbuziknak számít. Mennyivel egyszerűbb bármit is csinálni egy letisztázott felületen mint egy köcsögszínű divatasztalon.
|
Az a baj, hogy nem azért hívnak fel hajnalok hajnalán, hogy az xy vírusírtó átengedett valamit, hanem azért, mert így kezdik: "volt egy újabb frissítés letöltöttem és azóta ......" a pontok helyé eddig már olyan dolgokat láttam, hogy azt mondtam, tuti a user béna, aztán mindig kiderült, hogy egyetlen hibája az volt, hogy frissített. Vannak kötelező jellegű, főleg biztonsági frissítések, ezeket naná, hogy én sem vetem meg, de az a helyzet, hogy ezeket én külön /darabonként/ gyűjtöm és ha kell telepítem.
Pls entertain me... loooong full-time job.
|
" nice try, értékelem" Az NT rövidítésről ez jut eszedbe? 
"Ja, csak én mellette is dolgoztam/zom IT cégnél..."
OK, nem akartalak megbántani, ha így van bocsánatot kérek! Csak ahogy elolvastam a CV-t, amit az elébb kanyarítottál önkéntelenül is a takarítós sztori ugrott be, olyan elemi erővel, nem nem tarthattam vissza, különben megromlott volna bennem.
Mindazonáltal úgy vélem, kicsit jobban felhúztad magad a kelleténél, mert mrzool-nak erőteljesen igaza van abban, hogy dőreség az autoupdate kiiktatására buzdítani a népet, mert nem mindenki olyan okos és fejlett, hogy firefoxot, mozillát, és egyebet használjon, és kerülje a médiapléjert, és manuálisan töltse le a diretkikszet... Az átlagjúzer biztosan nem, viszont átlagjúzerből van a legtöbb...
Az is igaz viszont, hogy jónéhányan megélnek az átlagjúzerek férgek tönkretette gépeinek viszonylagos helyrehozatalából, nyilvánvalóan szűkíti az ilyen piacot az autoupdate...
|
Ja, csak én mellette is dolgoztam/zom IT cégnél... nice try, értékelem.
Pls entertain me... loooong full-time job.
|
Egyébként meg amondó vok h lassacskán a mikorszoft jobban járna egy előfizetési modellel. Van egy gazdaságilag viszonylag stabil terméke, annak az éves bevételeiből bőven szpozorálhatná az újabb verziókat.
|
Nagyjából felért volna egy öntökönrúgással ha integrálták volna a dx10et a sp3ba. A jónépnek nagyjából ez volt az egyetlen érdeke... bár az is elég erőltetett
|
Háhá, van benne valami amit mondasz. De lehet h a haardversek addig se adnak Xp támogatást. Így aki újítani szeretne annak muszáj lesz a vista. Hja, meg amit írtál, memória igény Vista vs Xp, ez megvan prociban is! Amúgy már ezt a kérdést is feltettem valahol az indexen asszem és persze erre se jött válasz. A másik kérdésünkre se jött válasz :) max annyi h itt élem ki magam :) Szóval ennyit a sok előnyről... Ja és igen, majd ha Vista only játékok lesznek, akkor már tényleg lesz egy "előnye" :D
|
Akkor egyet értünk. És megvan (lesz) a vista előnye is igaz? ;)
|
Én egyébként nem vagyok abban olyan biztos hogy a vista úgy el fog terjedni mint az xp. Ma már az emberek nem annyira képzetlenek mint 98-ban voltak. Akiket én ismerek mind azt mondják hogy látván a vista mennyire gáz és hogy nem óhajtanak venni egy csúcsgépet 200-300 ezer forintért, nem váltanak vistára csak ha lejár az xp támogatottsági ideje. Ez pedig 2010 körül van azt hiszem de lehet hogy később nem emlékszem rá jól. De meg úgy egyáltalán nem tudom minek a vista... Én még mindig sajnálkozva néztem azokra a szerencsétlenekre akik felrakták 512 ramra a vistát a kicsit régebbi gépükre mert az milyen menő...
Ja és mégegy kérdés: ha a vista olyan überf@sza meg gyors, akkor miért van az hogy minden játékra a következő van irva: memóriaigény: xp 1gb, vista 1.5gb vagy xp 512 mb, vista 1gb...
Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.
|
Átlagjúzerről volt szó, fura ez a kirohanás. "A tudásomról meg annyit, hogy több évet húztam le infós cégnél, mint te drága barátom, a végzettségekről nem is beszélve. Ja, 1.5 évig voltam IT szakmai lapokban újságíró..." Biztos hallottad már a takarítónő sztoriját: "Ha végeztem a BME-n, megyek az ELTE-re."

|
Na ja ezt mondtam én is. Előbb utóbb ráfogják kényszeríteni az emberekre a vistát vagy így vagy úgy... Pár év és már csak vista driveres hardverek lesznek, főleg ha ekkora a nyomás, aztán csinálhat bárki bármit :)
|
Egyrészt ne személyeskedj öreg, mert kissé már sok az ilyenfélékből errefelé.
Másrészt: IE explorer javítás? Kinek kell? Operát vagy Firefoxot használok, erősen neked van nulla tudásod a témában, ha még mindig IE-t használsz.
Directx-et mindig manuálisan töltöm le, a dx létezése óta. MSN meg mediaplayer... hát elég hozzáértő lehetsz, ha te még ilyeneket használsz 
A tudásomról meg annyit, hogy több évet húztam le infós cégnél, mint te drága barátom, a végzettségekről nem is beszélve. Ja, 1.5 évig voltam IT szakmai lapokban újságíró, szóval légy oly kedves visszavenni az arcodból. Kösz.
Pls entertain me... loooong full-time job.
|
Na ugye. Amíg a kedvenc játékod nem kivánja kötelezően a DX10-et, addig jó lesz XP DX9-cel is. Legfeljebb szerényebb lesz a látványvilága, de most még ez sem tűnik biztosnak.
De amint megjelenik az a játék, ami XP alatt beint, mert 64 bitesnek mondja magát, és kell neki a DX10, és különben is csak vista-kompatibilis, mindjárt lesz előnye a vistának. Erről szól a dolog. Most még fölösleges(nek tűnő) újítások, csicsítások 1-2 év múlva megszokottá, elvárttá válnak, és mikor megjelenik a vista utódja, azt fogják úgy szapulni, mint most a vistát. És akkor úgy tekintenek majd az XP-re, mint most a Win2000-re. De addig...
|
Hát őszintén engem is a Dx10 vonzott :P Főképp a kiváncsiság. Mostanra meg ugye be lett állítva ami lehet, fel vannak telepítve a progik, otthoni hálózat stb...És lusta vagyok megint format, aztán Xp Sp2 vissza, aztán megmint mindent előről :D De már egy hete érlelődik bennem. Mostmár nemkell sok és ráveszem magam.
|
Persze, tehát amiért az MS a megjelenés előtt publikusan is kiad egy alapvetően csak szakértőknek szóló RC-t, és a saját hülyeséged miatt még arról sincs fogalmad, hogy ezt mire kell használni - nos azért ők a köcsögök. Nyilván.:)
Gyerekek, a hozzászólások alapján óriási frusztráció lehet bennetek.:)
|
Nem tudom, miért gondoltad, hogy felmászna a magyarra az angol frissítő? Aztán meg, ha a vindózod 2/3-ad része angolul kezd pofázni hozzád, a maradék meg magyar marad, akkor mewg azon háborodsz fel...
Magyar nyelvre mindíg is később jelent meg.
|
elírtam utcsót tehát: Mikrofos ismét!
|
Nagyon jó ez az SP3! AZ egy gond az hogy kifelejtette a cikkíró hogy ez csak angol XP re mászik fel magyarra nem! Hogy a rohadás egye meg azta jó ........ ....... eget....... Ekkora szart........... Mikrosof ismét:)
|
"Meg mondjuk a Call of 4-et amiket gyakrabban használok. Hány Gb memó kéne ehhez ? Hát persze h nem tud ennyit a memóban tartani. És akkor mivan? Ugyan az mint Xp-n, memó kiürít, Crysis beír azt csá. (persze mindenféle szakzsargon nélkül írtam mert így egyszerűbb) De totál mind1, hogy írjuk le a dolgot, a gyakorlatban nem vettem észre semmilyen különbséget. Max annyit, hogy a Crysis jobban megy Xp alatt pár Fps-sel. Sőt a Photoshop CS2 is picit lassabban töltődik Vista alatt mint XP-n. Szal erről ennyit. Aztán aki tud mondani, érdemi tényleges előnyt Xp-vel szemben az kérem ossza meg velem." Miért használod 4 hónapja a vistát, ha nincs előnye, és ennyire utálod???? Én sem hagyom el az XP-t, amíg nem muszáj. De néhány előnye azért van a vistának: a Call of 5;6, valamint a Crysis III, és a Photoshop CS4 már csak vistán megy!!!
|
Abból a 120-ból egy csomó folt-a-folton, tehát nem kell mind. Kb 80-90 db van effektíve.
|
Igen, ha kéred. Ha nem kéred, nem ;)
|
Firefoxhoz is kinyomtak, az is tudja. Linux meg senkit se érdekel, azért nem mozgat senkit hogy javitsa.
IBM T61 ND218HL *** Core2 Quad Q6600, Gigabyte 8800 GTX, 4 GB Kingmaxx, 1.6 TB SATA, TT Big Typhoon, SB X-Fi Fatal1ty Platinum Champion, CM Stacker, Dell 2007 WFP, Vista Ultimate BOX, Office 2007 BOX
|
nemtom nekem vista nem jött be, igaz szép meg minden, de ha belövöm az aero-t meg msn/torrent/firefox akkor már ram 40%-t megeszi, szép a rendszer az aero-val de döglassú és túl sokat gondolkozik. directX 10ért megnemtom miért van mindenki oda :)
|
Szóval ennek semmi köze a kiéléshez. Ha elolvastad volna a commenteket, akkor láthatnád, hogy van egy fajta véleményem. És vannak páran akik kb eggyet is értenek. És vannak akik ellenkezőleg vélekednek róla. Én csak kiváncsi vagyok a konkrét érdemi indokokra, hogy miért állnak ki ennyire a saját véleményük mellett. De eddig semmi értelmesset nem kaptam...Szal ennyi.
|
Ezt egy kicsit kifejthetnéd bővebben? Nem erről van szó. Csak sokan hypolják a Vistát, közben lövésük sincs róla. Látják a csillivillit azt kész. Megannyi helyen kérdeztem már meg, hogy ugyan ha annyira jó mondjanak érdemi különbségeket. És tudod egyetlen egy sem jött. Egy darab sem! És ez már vagy 3. vistás topic ahol megkérdezem. És mégegyszer mondom, nem gyúnyból vagy hasonlók, hanem tényleg kiváncsi vagyok. Az eddig kapot elenyésző válasz nagyrészét leírtam egy lenti commentben. Én meggyőzhető vagyok. Azért is próbáltam ki. Én nem tapasztaltam semmi előnyt, ezért vagyok kiváncsi mások véleményére. És persze kicsit komolyabb dolgokra gondolok, mint az, hogy átnevezésnél a kiterjesztés nem jelölődik ki.
@Su0my: persze, kell a kinézet. De ne az legyen a legfontosabb. "a másik meg az, hogy a videokártyát jófajta linuxos-mac os-es módon is használja az oprendszer is ki: na most se sikerült lófaxt se megvalósítani" igen, ez szerintem igaz több hardverre is. Pont ez lenne a fejlődés egyik lényege, hogy minnél jobban használja ki a hardvert! Persze ehhez jó driver is kell, ami a hardveresek hibája is. Meg a multi-taskingot hiányolom. Még mindig azt látom, ha mondjuk tömörítek, és menyitok közben egy másik nagyobbacska progit, mondjuk photoshop vagy akármi, akkor nem az van, hogy szépen lelassul mindkettő, és kicsit lassabban ugyan, de egy időben menne a folyamat, hanem a tömörítés jóformán megáll, aztán elindul a PS, akkor egy kicsit a ps is megáll, akkor megy a tömörítás, aztán fordítva, és amikor betöltött a Ps, akkor folytatódik a tömörítés szép lassan viszatérve a normál sebeségre. Hát ez nem multitasking. Szóval van még mit fejleszteni. De ettől függetlenül 1-2 év és eltrejed a vista nem kell félni. Szépen vagy hardveressen, vagy szotfveressen vagy mindkét módon rákényszerítik a júzert hogy vistát használjon azt csá. 
|
microsoft a király!!!! az sp3 után egyből kinyomnak egy hotfixet. Rulez. Ezt a linux nem tudja. A Mac sem! Ez csak a windows usereknek jár! És még lesz hotfix. Ez nem sp3, ez csak sp3 rc N. rc N+M lesz majd a faja, ahhoz már tényleg csak 2 nagyon fontos security patchet kéne felrakni a titkárnőknek, az egyik az outlook hibáját javítja, a másik meg az automatikusan telepedő keyloggert kapcsolja ki.
Ha már kivan a faszod az idióta szignókkal csinálj te is egyet.
|
úgy látom te itt éled ki magad! nagyon tudlak sajnálni
|
kicsit érdekesen töröm a nyelvet jaja, de hát 3 napja átlag 4 órával vagyok talpon 19-20 órákat, +ZH +ivászat, nézzétek el:)
húú azt az utsó zárójeles részt elbaxtam: nem az a baj ,hogy olyanjuk van, hanem, hogy ehhez ragaszkodnak, amikor lehetne másmilyet is használniuk.. áá ebből nem jövök ki jól, remélem lesz minimum 1 ember, aki megérti megyek aludni jó8.. :)
|
szerintem 2 jó kezdeményezés lett benne majdnem jól megcsinálva: egyik az új driver modell+az, hogy kell 1 digitális aláírás minden driverhez, különben nem települhet-> ugye evvel elvileg kiküszöbölhetőek lennének az olyan kaki driverek, amelyek később fagyáshoz, ne adj Isten, összeomláshoz vezethetnek, a másik meg az, hogy a videokártyát jófajta linuxos-mac os-es módon is használja az oprendszer is ki: na most se sikerült lófaxt se megvalósítani, mert a felhasználói programok nem kapnak belőle, az meg, hogy ezt a szépnek nevezhető, de 1általán nem csúcsteljesítmény felületet a videokari is hajtja, hát lexarom, abból én nem sokat érzek..
személy szerint fontosnak tartom, hogy a korral fejlődjön egy oprendszer kinézete is, lévén a kényelem/esztétikusság mindig is számított és számítani is fog (mindig jókat RÖHÖGÖK azokon, akiknek 1színű háttér/minél igénytelenebb oprendszerük van, hát ecsém saját lelki sivárságukról is tanúbizonyságot tesznek, nem csak igénytelenségükről és kockaságukról:) ), de azért 6 évig fejleszteni egy a kor követelményeitől elmaradó vizuális felületet és azt kidobni 6 István Királyért, az kicsit beteg xD 
|
Hja..csak megjegyzem, azóta se érkezett egy érdemi tényleges előny Xp-vel szemben...tehát várunk tovább :) ( #36 + #25 -ös hozzászólás. )
|
De most nem ? Gondolj csak bele! Ha valaki átmásolt volna kiadás előtt egy X száz megás fáljt, akkor egyből látta volna, hogy több idő a hátralévő idő kiszámítása mint maga a másolás. Szal még ennyit se csináltak ? Vagy biztos az ő gépükön ez nem jött ki...De a többezer béta teszterén se ? Vagy mindenki megakadt a csillivilli kinézet utáni ámulatban azt kész ? :) Vicc az egész...
|
Egy szóval nem mondtam, hogy máshol nincs ez :) Amúgy nemrég még azt lehetett olvasni hogy sp1-gyel méglasabb lesz, majd meglátjuk. Amúgymeg elég szégyen, hogy egy ilyen másolási hibát alapból nemtudnak kiküszöbölni megannyi tesztelés meg több ezernyi béta teszter tesztelése után. Pont ez a lényeg. 6 évig programozók (de inkább marketingesek) hada dolgozik az egyik legnagyobb szoftveripari cégnél egy oprendszeren, és a kiadás után updatek tömkelege kell ahhoz, hogy kijavítsa mindazt a sok hibát amit a 6év alatt elkövettek. Már vagy 2 teljesítményjavító update is jött a vistához, meg egy csomó másik persze... Én csak azt mondom, hogy kicsit jobban szemelőtt tarthatták volna a szakmai szempontokat! És akkor talán milliónyi update nélkül is normális rendszer lett volna. És tényleg inkább a hardvergyártók hibája, hogy nem készültek fel normálissan driverileg a vistára. Bár erről is lehetne vitázni, mert amikor az Xp kijött, nekem alapból felismerte a philipsh tocam xs webcamerát, pedig nem épp az volt a legnépszerűbb. De még a pci-os hangkártyámhoz se kellett egy deka driver, se semmi, azt is gond nélkül felismerte. Mind1, tényleg nem ez a gond. Emlékszek rá, amikor olyan hírek jöttek, hogy az MS hackerekkel teszteltetei a vista védelmét :D Már akkoris barominagy hülyeségnek tűnt, aztán persze rá kellett jönni hogy az is. Csinálnak valami szart, aztán updatekkel próbálják javítani, hogy aránylag elfogadható legyen. Az a gond, hogy már "mindenki" megszokta, hogy megvesznek valamit drága pénzért (én nem vettem meg) aztán meg epekedve várják az updateket, hogy kiküszöböljék a hibákat. És nem hiszem el, hogy olyan nagy dolog lett volna nekik a kiadás előtt venni egykét álltalános konfigú gépet, felrakni rá a vistát, aztán tesztelni egy kicsit! Vettek volna 10 különböző gépet, és mondjuk 10 ember 2 hónapi elgszórakozott volna vele! Biztos, hogy kijöttek volna a hibák! Nem mind1, messze nem mind, de egy csomó hibára rájöttek volna még kiadás előtt. De ezek még erre se voltak képesek! Ezek szerint egy fájlt nem másoltak :D Mert egyből kijött volna a lentebb említett hiba! Vagy lehet hogy tudták nagyon jól, de már sokba meg sok időbe került volna kijavítani aztán szartak rá majd az update kijavítja azt csá!

|
Akkor milyen update-ről beszélsz? Tán azt gondolod, hogy egy ilyen extrém komplexitású rendszert hiba nélkül meg lehet írni?
Amiket lentebb írtál hibákat már most is javítja az Sp1, igaz még béta, de állítólag jól használható. Pl. a másolásnál nincs hátralévő idő számítás stb.
Más pl. az Apple nem adott ki máris update-et a legújabb Leopard-hoz?
Miért kúrtátok el a Macet
|
agyameldobom. ezen ennyit szenvedni, hogy minek vista? hát me csak, mert ez az új támogatott win és kész. van egy 8 éves és egy 21 éves autóm. a 21 évessel is lenyomom az autósok többségét. akkor minek a fiatalabb?
én egyből megvettem a vistát, amikor megjelent. teljesen ok a 32 és 64 bites is. dolgozom vele igencsak intenzíven. nekem nagyon bejön. ja xp és debiant is használok :-) mindennek meg van a helye.
|
nem nem nem :) Most nem a driverekről beszélek. Félreértetted sorry. Az tényleg a hardvergyartók hibája. De az updatek nemcsak a driverekről szólnak...
|
"És Update nélkül ne csodálkozz ha szar ? Akkor mi fenét csináltak 6 év alatt?"
Az update nem csak a Vista-hoz ad frissítéseket, hanem a driverek-hez is, amiket nem a Microsoft ír, a Microsoft csak beteszi a frissítések közé. Mi köze van ahhoz a MS-nak és a 6 évnek ahhoz, hogy valaki még több, mint 1 évvel a Vista megjelenése után se tudott kompatibilis drivert írni vagy esetleg új hardver jött ki azóta és a Vista telepítő még nem ismeri fel rendesen?
|
Ott valami nagyon el lehet qurva. Mint mar tobbszor leirtam, nekem a 4 eves gepemen(Athlon fx 2500+, 1.5Gb ram) ugyanolyan jol futott a vista mint az xp. 1 perc korul bootolt mindketto.
|
|