Van-e jövője az OLED-nek a televíziók piacán?
2007. december 12. 00:06, szerda
Ezt a kérdést tette fel az iSuppli kutatócég, miután közelebbről is megszemlélte a Sony által elkészített első példányokat. A minőséget illetően nincs kétségük, ám abban már nem biztosak, hogy a felzárkózás gyors lesz.

Hirdetés

Mihez kellene az OLED-nek felzárkóznia, ha a legfejlettebb technológiára épül és a képminőség minden elődöt lepipál? Természetesen az LCD és a plazma készülékekhez, hiszen az mindenki számára világos, hogy sokszor nem a legjobb minőséget nyújtó fejlesztések terjednek el széles körben. A minőséget illetően az iSuppli nem is vonja kétségbe az új szabvány esélyeit, ám azt megkérdőjelezik, hogy az új jövevény könnyedén kiszorítja majd az LCD és a plazma kijelzőket.

A cég munkatársai az általuk megrendezett Flat Information Displays (FID) 2007 elnevezésű kiállításon vizsgálták meg a Sony fejlesztését, amely elsőként kerül a boltok polcaira. Megállapították, hogy a képminőség kitűnő, ennélfogva pedig a szabvány előtt óriási lehetőségek állnak, főleg a mobil szegmensben. Hozzáfűzték azonban, hogy a mainstream asztali piacon a két elődbe olyan nagy energiát és összegeket fektettek az érintett gyártók, hogy még jó ideig nem jelent majd igazi alternatívát az OLED ezekkel szemben. Valószínűsíthető tehát, hogy az asztali szegmensben lassú átállás megy majd végbe, fokozatos előrelépésekkel.


A legnagyobb problémát - ahogy az új fejlesztéseknél már megszokhattuk - természetesen az ár jelenti. A Sony alig 11 hüvelykes készüléke, amely nyilván nem szállhat versenybe a nagy kijelzőkkel, 1800 dollárt kóstál Japánban és a többi régióban ennél nyilván drágábban kerül majd forgalomba. A Sony azonban nemrég beismerte, hogy még ezen a meglehetősen magas áron is veszteséges számára a forgalmazás - nem csoda, hogy a gyártók nem kapkodják el a nagyobb változatok bevezetését és ezt többnyire 2008-2010-re ígérik.

Az iSuppli szerint tehát első körben a mobil alkalmazásoknál számíthatunk a terjedés felgyorsulására, az igazi rohamra - legalábbis az asztali piacon - még jó ideig nem kerül sor. Meglátjuk, mikor tudnak majd előállni az érintett gyártók olyan nagyobb készülékekkel, amelyek nem jelentenek számukra pénzügyi katasztrófát.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. dec. 13. 10:57 | válasz | #34
Én meg azt nem értem, hogyha mondjuk sokan néznek egy bizonyos pontot (mondjuk egy kellemes alakú hölgy kitüntetett pontjait) akkor ott miért nem lesz sötét? Hiszen a megfigyelők szemei fotonokat gyűjtenek be --> ha többen nézik, akkor ott kevesebb marad, ergó sötétebb lesz. :P
Lame  
2007. dec. 13. 10:23 | válasz | #33
Gondold vegig.
Kioltja egymast a 2 lezer sugar -bar akkor mar egyszerubb, ha abba a "keppontba nem is kuldenek-, de attol meg nem lesz sotet!
Sotetseget eloallito lampat meg csak az egyik Simpsons reszben lattam :)
Lame  
2007. dec. 13. 10:18 | válasz | #32
En is kb ugyan igy vagyok vele, csak en olyan 45-50 percig birom. Viszont utan mar a kotlezo 10 perces szunet se egitett sokat.
Vegul csinaltattam egy monitor nezo szemuveget. Ezzel most jo. Mar igy mar nem fajdul meg a fejem az LCD-tol.
 
2007. dec. 13. 06:35 | válasz | #31
plazma felejtős
LowEnd  
2007. dec. 13. 01:47 | válasz | #30
kvp: szerintem ezt most csak te találtad ki :))) (Lehet, hogy tévedek, akkor pirulok)

Amit mondtál nem vág össze azzal, amit a hologrammról őrzök az emlékeimben: az interferencia mintázat a fotópapír mélységében is rögzítésre kerül. Ezt egy 2d monitorral nehéz összehozni.
kvp  
2007. dec. 12. 23:37 | válasz | #29
"Nem értem, miért nincsenek még használható lézeres tévék. Ha a levegőben találkozik 2 lézer sugár akkor interferencia lép fel. Ez ad ugye egy képpontot.
Van olyan kivetítő ahol ez az elv működik, de ionizált levegőre lövik rá a lézert, és kell a fekete háttér mert a fekete színt nem tudják előállítani. Csak nem értem miért nem. Ha a két sugár találkozik és interferencia jön lére, a lézerek ki is olthatják egymást, ezt negatív árnyéknak is nevezik, és létrejön a fekete...fotontalan tér pont. De ezt miért nem csinálják meg???"

A 3d-s hologramos monitor ugy mukodik, hogy egy nagy felbontasu (300-600 dpi-s) 2d-s kijelzo jeleniti meg az interferencia mintat. Ezutan csak egy referencia nyalabot kell atkuldeni rajta, ami interferal a megjelenitett 2d-s keppel es letrehozza a 3d-s hologrammot, tehat megjeleniteskor csak 1 darab lezer van. Alapvetoen a 2d-s kep a teljes megjelenitett 3d-s kepsor interferenciakepeinek az osszege. A tenyleges kep amit at kell adni viszont mar csak egy nagyon nagy felbontasu fekete feher (1 bites melysegu) interferencia kep. Ilyen kep megfelelo szoftverrel, lezeres vetitofolia nyomtatoval es megfelelo frekvenciaju referencia lezerrel akar hazilag is eloallithato. Szines kephez kulon kell megjeleniteni a 3 alapszint, amit a 3 lezert gyorsan egymas utan felvillantva erdemes megvalositani.
2007. dec. 12. 21:42 | válasz | #28
való igaz, hogy a CRT szebb képet ad, de azért valljuk be, az LCD-nek is vannak előnyei.
Hogy mást ne is mondjuk, nincs neki mélysége. Mármint, fizikailag. A képcső miatt a CRT meg bazi nagy helyet foglal. Ami egy TV-nél még rendben, mert elrakod a szoba sarkába.
Viszont a CRT monitorok örök problémája az volt, hogy hogyan ne foglalja el az asztalt, hogyan fog eléférni még egy billentyűzet, meg egy egér is, stb.

Való igaz, hogy a képminőség jobb.
Ugyanakkor én még az életem felét rémes vibráló CRT-k előtt ülve töltöttem, amire annyira nem vágyom ismét... na, az LCD legalább ilyet sem tud. Igaz, 85-100 Hz-től már a CRT is jó, de én valahogy akkor is jobban érzem magam egy LCD előtt, mint egy direkt a pofámba nyomott katód előtt. :D

nade ez eléggé OFF.
Az OLED-et gondolom ha más nem, piaci megfontolásból is visszatartanák, ha lehetne már most gyártani, akkor is, egész egyszerűen azért, hogy kivegyék a pénzüket az LCD technológiából.
A Sony-nak meg gondolom inkább csak presztizs kérdés, hogy ő mutatta be először, aztán innentől meg majd nyugodtan elücsörögnek a fejlesztésen még pár évig. IMHO.
2007. dec. 12. 20:40 | galéria | válasz | #27
A régi CRT-k messze-messze jobb képet adnak, mint a legjobb LCD/TFT. Ennek ellenére mégis terjed.
2007. dec. 12. 17:52 | galéria | válasz | #26
kizárt
a plazmával tavaly állt le nem egy gyártó
2007. dec. 12. 17:36 | válasz | #24
Na es persze az optikai forgo-porgo rettenet meghajtot is kukazni kene, mint a floppyt anno :)
HDMI kimenettel jo lenne total csendes media pc-nek is, a filmeket meg szedheti kulso vinyorol (usb vagy gyorsabb csatlakozassal).
Egy dologra lenne alkalmatlan,a legujabb jatekok futtatasa.
2007. dec. 12. 17:32 | válasz | #23
En arra lennek kivancsi hogy felhasznaljak-e laptopokba, a laptopok legnagyobb gondja hogy gyorsan lemerulnek az olde meg allitolag alacsony fogyasztasu. Egy idealis laptopot ugy kepzelek el hogy egy vagy ket magos (2ghz alatti) 45nm-en gyartott proci, valami kis fogyasztasu vga ami ha nem hasznalok 3D-t akkor nem zabal (ha 3D-t hasznalok akkor eszik tobbet viszont van benne ero), oled kijelzo 14-15 colos (gondolom 1-2 ev es megfizetheto arban lesz ebben a "kis" meretben oled panel) es SSD vinyo (alacsony fogyasztas, csendes, 1-2 ev mulva rendes aron), es persze a teljesen csendes legyen a gep ha nem maxon jaratom pl. jatekkal hanem csak dolgozom rajta, birjon ki 8-10 ora uzemidot, tehat egy teljes munkanapot. Na egy ilyen idealis munkaeszkozben el tudnek kepzelni oled-et.
2007. dec. 12. 15:45 | válasz | #22
Ott is kell fekete háttér...
2007. dec. 12. 14:45 | galéria | válasz | #21
nem az elemző céggel van a bajom, hanem a kamu elemzésükkel, meg az így szerzett nyilvánosságukról
amiket megállapítottak annyira triviális, ilyeneket én is bármikor kiszopok a kisujjamból
NEXUS6  
2007. dec. 12. 14:08 | galéria | válasz | #20
Ez tényleg érdekes, mert amikor megvettem az első LCD monitoromat, akkor egy szinten csalódás volt. Először is a színhűség csapnivaló a CRT monitorhoz/TV-hez képest, a kontraszt meg az utánhúzás is szinte olyan volt mint egy 25 éves NDK-s fekete-fehér tv-n az élete vége felé. Ja és vibrált! Nem úgy mint a CRT de igen is zavaró volt.

Szerencsére meg tudtam szokni, a CRT vibrálását, meg életlenségét meg nem. Szal egyelőre nálam az LCD a nyerő, bár messze nem az a minőség, mint amire számítottam, de egy jobb minőségű, sajna ennek megfelelően drágább, nem TN technológiás monitorral élek együtt már egy fél éve, amivel viszont most már nagyjábból elégedett vagyok.
NEXUS6  
2007. dec. 12. 14:00 | galéria | válasz | #19
Persze a CRT sem arról híres, hogy az emberek fél év alatt rákot kapnak (bár ki tudja mitől emelkednek a rákos megbetegedések), de a SED-nél elektron van, ütközés van, emisszió van. Biztos hogy akár nagyságrendekkel még alacsonyabb a röntgensugárzás, de valaminek akkor is lennie kell.
NEXUS6  
2007. dec. 12. 13:55 | galéria | válasz | #18
Hát valami ilyesmi elven működik a magyar fejlesztésű 3D-s megjelenítő.
2007. dec. 12. 13:36 | válasz | #17
Nem értem, miért nincsenek még használható lézeres tévék.

Ha a levegőben találkozik 2 lézer sugár akkor interferencia lép fel. Ez ad ugye egy képpontot.

Van olyan kivetítő ahol ez az elv működik, de ionizált levegőre lövik rá a lézert, és kell a fekete háttér mert a fekete színt nem tudják előállítani.

Csak nem értem miért nem. Ha a két sugár találkozik és interferencia jön lére, a lézerek ki is olthatják egymást, ezt negatív árnyéknak is nevezik, és létrejön a fekete...fotontalan tér pont. De ezt miért nem csinálják meg???
szivar  
2007. dec. 12. 13:11 | válasz | #16
A plazmánál nem pixelenkénti elektronágyúkat használnak. Mondhatni hogy minden egyes pixel egy miniatűr fénycső, ahol elektromos kisüléssel gerjesztenek egy gázt, ami UV fényt sugároz ki. Az UV fény gerjeszt valami bevonatot, ami már a látható fény tartományában világít.
Zodd  
2007. dec. 12. 12:34 | válasz | #15
Hát a CRT-nek egy dolog miatt volt akkora sugárzása a NAGY energiájó elektron nyaláb miatt.
Na ez az ami a SED ben nincsen. Szóval sugárzás sincsen.
OLED meg bírja egy-két évig oszt dobhatod ki, én ennél azért hosszabb élletartamot várok el egy tv-től. Mobilba viszont tökénletes.
Cat  
2007. dec. 12. 12:34 | galéria | válasz | #14
Ja, szemét elemző cég, biztos nincs igaza. Akkor vajon a Toshiba miért halasztja el cakkumpakk az OLED bevezetését?

http://www.sg.hu/cikkek/56747/toshiba_kesnek_az_oled_tevek
2007. dec. 12. 12:27 | válasz | #13
Nexus igazad lehet a sugárzással kapcsolatban, viszont a képminőségét, felbontását, és számomra a fejfájásmentességet biztosítja a CRT... 10 percnél tovább LCD kijelzőt nem tudtam figyelni, ez akkor volt igazán kínos amikor a samsung tv-gyárban melóztam és a raktárból kiraktak az lcd összeszerelő részbe...
Zoli007   2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 
2007. dec. 12. 12:09 | galéria | válasz | #12
A plazma nem ugyanúgy működik mint a SED?
NEXUS6  
2007. dec. 12. 11:47 | galéria | válasz | #11
Én is inkább az OLED-re szavaznék, mert pl mindenki a mobilokat baxtatja a káros sugárzás miatt, miközben egy hagyományos CRT monitor sokkal veszéyesebb sugárforrás, mert ez tényleg kibocsájt bizonyítottan rákkeltő röntgen sugarakat (még ha nem is túl sokat), és a SED is hasonló elven működik.
2007. dec. 12. 11:02 | válasz | #10
megelőztél:)
2007. dec. 12. 11:02 | válasz | #9
SED

ha nem hypeolnák annyira az OLED-et akkor kb már kereskedelmi forgalomban lennének jóminőségű SED megjelenítők. a lényege, hogy amig a CRT-ken egy, pontosabban három elektronsugarat hoznak létre (csak hogy elég ereje legyen hatalmas áramfelvétellel és a sugarak jó pozicionálása érdekében magas feszültségű tekercsek hada is segít) és végigvillództatják a foszforos belső felületen és így lesz kép. a SED-eknél is a felület egy elektronok hatására fényt kibocsátó foszforos anyag, DE minden subpixel mögött van 1 apró kis elektron forrás. ezért aztán subpixelenként befolyásolható és ugye annál fényesebb egy pont így, minél több elektront kapott egységnyi idő alatt. nagyon szép színei vannak elméletileg és ugye nincs villódzás csak extrém kontraszt, nagyon gyors, elég vékonyka modulok gyárthatók ebből is és a fogyasztása is egész jó. ja és elméletben gyártható lenne nagy méretben is. pech, hogy az OLED kutatásba már sokkal többet öltek akkor mikor ez elkezdett kibontakozni, így naná hogy az oled felé kacsintgatott mindenki.
személy szerint én is inkább oledet látnék az asztalomon, mert láttam pár kicsit és azok nagyon tetszettek. tehát alapból egy matt fekete felület, ami ha áramot kap éxtrém szép színeket ad ki magából és ami nagyon nagyon más a CRT/PLASMA/LCD -hez képest az az, hogy kevésbé vakít. szerintem sokkal jobb lenne irodai munkára pl.
Zodd  
2007. dec. 12. 10:46 | válasz | #8
Itt utána nézhetsz:
http://en.wikipedia.org/wiki/Surface-conduction_electron-emitter_display
2007. dec. 12. 10:23 | galéria | válasz | #7
Mi az a SED? Soha nem hallotta róla.
Lame  
2007. dec. 12. 10:16 | válasz | #6
Hogyha 2010-re lesz belole valami az meg egesz jo.
Remelem tenyleg olyan jo mint ahogy hypeoljak.

Rohely, hogy mar csak lcd monitorokat lehet venni. Kell a *******.
Addig meg csak kibirja a crt-m ami most van.
Zodd  
2007. dec. 12. 08:41 | válasz | #5
Szerintem inkább a várható élletartamot kellene növelniük.
Furcsa hogy a SED-ről meg alig hallani. Szerintem egy picit élletrevalóbb fejlesztés.
hypno  
2007. dec. 12. 07:58 | válasz | #4
Szerinted egy kutató/elemző/közvéleménykutató/stb. cég mégis mi a fenét csináljon, minthogy esélyeket mérlegel?

A témához meg annyit, hogy majd akkor szóljanak, ha olyan 1m körüli képátlót versenyképes áron tud az OLED. Addig esetleg a kis szines hírek szintjén várom az infókat.
2007. dec. 12. 03:40 | galéria | válasz | #3
egyébkint meg, há hogy énis mondjék vmi okosságott, nagy jővőü előtt áll a LED
minden tírön, példáúl, világításra is, ugyi
mondjuk ez nem OLED de majnem, na meg OLED TV-vel is lehet világítanyi
2007. dec. 12. 03:38 | galéria | válasz | #2
birom hogy a Sonyra rátelepszik egy másik akármi némi hírnévért, mondanak vmi okosságot, aztán ők a bölcsek

kb. Kovács Géza kettő tizedes aszonta van az OLEDnek jővője, de nem mostan azonnal