|
| ||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely | Áruház |
Szolgáltatások További cikkek |
Minden kiadóval megállapodott az Imeem
2007. december 10. 17:01, Hétfő
Pontosabban a legnagyobbakkal, hiszen immár az Universal is a közösségi oldalt erősíti teljes kínálatával. Ezzel az Imeem kiemelkedett a potenciális célpontok köréből és a kiadók legjobb barátja lett.
Érdemes megnéznünk, hogy honnan, milyen helyzetből indult a közösségi oldal, mielőtt meghozta a kiegyezésre irányuló döntését. Mintegy hat hónappal ezelőtt még komoly bajban voltak, mivel a szükséges licencek megléte nélkül működtették a szolgáltatást, ami természetesen kiváltotta a zeneipar haragját. A Warner Music be is perelte őket annak rendje és módja szerint, a MySpace pedig letiltotta az Imeem widgeteket, hogy távol tartsa magát az összeütközéstől. Ezt követően váltottak, ami okos húzásnak bizonyult.
Nemcsak hogy kiegyeztek a Warner vezetésével, de partneri kapcsolatra léptek velük és ezt követte a másik három naggyal történő megállapodás - a sort az Universal-egyezség zárta le. Ráadásul igen kedvező feltételeket tudtak kiharcolni, hiszen utóbbi kiadó az elmúlt hetekben korlátozta a közösségi oldalak lehetőségeit, már ami saját anyagait illeti. Példaként említik a közleményben, hogy a MySpace az egyes zeneszámokból mindössze 90 másodpercet sugározhat, az Imeem pedig megkapta a teljes számokat, gyakorlatilag az Universal teljes kínálatát. Olyan előadókat találunk a listában, mint Kanye West, Amy Winehouse, a Black Eyed Peas, Gwen Stefani, vagy a The Killers. A portál működtetőinek elmondása szerint jövőre további újításokra számíthatunk. Főleg a videókkal kapcsolatosan terveznek meglepetéseket, ám erről részleteket nem árultak el. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |