Támadják a német biometrikus útlevelet
2007. december 7. 00:06, péntek
Az FDP felszólította a német szövetségi és a tartományi belügyminisztereket, hogy átmenetileg állítsák le a német biometrikus útlevelek kiadását.

Hirdetés

A német párt azt szeretné elérni, hogy a korábban felvetődött problémákra a szakemberek találjanak megnyugtató megoldásokat és csak ezután folytatódjon a program. "A belügyminisztereknek meg kell állapodniuk az erről szóló moratóriumról" - közölte Max Stadler, az FDP szakpolitikusa. Stadler szerint minden korábban ismertté vált hibát meg kell vizsgálni, és amennyiben valóban lehetővé teszik a rendszer kijátszását, haladéktalanul ki kell azokat javítani.

Korábban már Peter Schaar német adatvédelmi biztos értesítette a hiányosságokról a német belügyminisztériumot, amely viszont úgy tűnik, semmit sem tett az ügyben. Pedig Mecklenburg-Előpomerániában és Thüringiában is adatvédelmi szakemberek a már elkészített biometrikus útleveleknél szúrópróbaszerűen elvégzett vizsgálataik során több hiányosságot találtak. Többek között kifogásolták, hogy az okmányok elkészítéséhez fontos személyes adatokat nem kellően védik, amikor azokat a hivataloktól a német szövetségi nyomdába szállítják. "Erről a problémáról beszélnünk kell" - szögezte le Max Stadler.


Az FDP szakpolitikusa ezenkívül szeretné azt is elérni, hogy hivatalosan is mondják ki: a rendőrségi és a titkosszolgálati munka nem olvadhat egybe. Ez ugyanis eddig még nem történt meg. A szövetségi és a tartományi belügyminiszterek egyébként éppen most tartják kétnapos konferenciájukat, amelyen a legfontosabb témák: a fiatalkori erőszak, a belbiztonság és a nemzetközi terrorizmus elleni harc.

Németországban már megkezdték a biometrikus igazolványok kiadását, az új igénylők már ilyen útlevelet kapnak. Az integrált chip tárolja a két ujjlenyomaton kívül az illető arcát (semleges arckifejezéssel) elölről ábrázoló digitális fényképet is Tavaly augusztusban a Defcon biztonságtechnikai konferencián Lukas Grünwald német informatikai szakértő élőben mutatta be a saját úti okmányán, hogy milyen egyszerűen feltörhető egy elektronikus útlevél RIFD azonosítóchipje. Ugyan nem sikerült megváltoztatnia az elektronikus útlevelének chipjében tárolt adatokat, azonban képes volt azokat kiolvasni és egy másik RFID-chipre átmásolni.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
kvp  
2007. dec. 07. 12:52 | válasz | #4
Hala az rfid-nek mar nem kell fizikailag ellopni, eleg valaki melle odallni a villamoson es mar meg is van az utlevelenek a masolata. Sot a digitalis ujjlenyomat leolvasoknak koszonhetoen, ha valaki kepes a kimeno jelet modositani (pl. a halozatba belekotni), akkor eleg a lemasolt digitalis ujjlenyomatot beinjektalnia a rendszerbe es mar nyert is. Az rfid-s utlevel csak akka jo, hogy fizikai erintkezes nelkul lehessen ellopni valakinek az adatait es jobb minosegu hamisitvanyok keszulhessenek. (a digitalis ujjlenyomat sokkal jobb minosegu mint a poharrol leveheto)
mclevi  
2007. dec. 07. 11:38 | válasz | #3
hilter fc
Lame  
2007. dec. 07. 10:45 | válasz | #2
Arrol nem is beszelve, hogy tok elavult technologia az ujlenyomat alapjan valo azonositas.
Csak az nem hamisitja aki nem akarja.
Naponta nem egy helyen hagyja ott az ember, nem nagy szam "ellopni".
2007. dec. 07. 08:40 | válasz | #1
"Ilyet is csak azok a németek tudnak kitalálni!"

Szánalmas dolog szerintem ez az egész biometrikus igazolvány témája. A személyiségi jogok kétlábbal való tiprása. Gusztustalan, a németekkel együtt...