Bemutatkozik az új Orion kapszula, miközben megismerhetjük, milyen tényezők késztették a NASA-t arra, hogy visszakanyarodjon az Apollo-korszak felé.

Hirdetés

"Ez csak egy makett..." - hangzott a Gyalog Galopp híres mondása Camelotról, miközben ugyanezt mondhatnánk a NASA által bemutatott Orion "előzetesről". Egy űrhajóba azonban nem mindennapi dolog belépni, még ha csak egy egy élethű modellről van is szó. Ide kalauzol el Irene Klotz, a New Scientist tudósítója, miközben megismerhetjük, milyen tényezők késztették a NASA-t arra, hogy visszakanyarodjon az Apollo-korszak felé.

A készülő űrhajó négy évtizede az első új fejlesztés, ennek ellenére sokak szerint visszalépés az űrsiklókhoz képest. Általában a szűkös Apollo kapszulákhoz hasonlítják, pedig ég és föld a kettő, különösen, hogy a végleges változat nyolc év múlva hagyja el a bolygót, először csak a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) szállítva hatfős legénységét, majd következne a Hold. Nyolc év nagy idő, ez alatt számos fejlesztés kaphat még helyet az Orionban. A fejlesztők szerint kecses, ugyanakkor kényelmes ülésekkel szerelik fel, melyek egyszerűen behajtogathatók, ha helyre van szükség. A vaskos műszereket és kapcsolóerdőket a Boeing legújabb érintőképernyős pilótafülke rendszere váltja fel, ami a 787 Dreamlinerben mutatkozik be.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Természetesen egy kapszula a helytakarékos megoldások sorával sem tudja majd visszaadni az űrsikló kabinjának kényelmét. Az Orion - másik nevén Crew Exploration Vehicle (CEV) - azonban nem a luxusról szól. A cél hogy a legénységet biztonságban és a lehető legolcsóbban eljuttassák a Holdra, majd idővel a Marsra és a közeli aszteroidákra. Az új kapszula valójában egy erősen megkésett vérfrissítés a NASA kiöregedett űrflottája számára.

26 évvel ezelőtt szállt fel az első űrsikló, gyakorlatilag azóta toporog az emberi űrrepülés alacsony földkörüli pályán. Persze voltak vakmerő műholdmentések és nagy sikerű Hubble javítások, a két végzetes baleset azonban elhomályosítja az űrsiklók sikereit, különösen, hogy két olyan esetről van szó, melyek a szakértők szerint elkerülhetők lettek volna.


A Columbia 2003-mas katasztrófája végképp pontot tett az amerikai űrügynökség azon reményei végére, mely szerint még kitolható az űrsikló flotta élettartama, ugyanakkor elindította a NASA-t az új rakéták és űrhajók felé vezető úton. A tervek szerint jövőre nyugállományba vonul az Atlantis, az utolsó űrsikló repülésre pedig 2010-ben kerül sor. A flotta még befejezi az űrállomás utolsó harmadát, ami nem kis feladat és nem akármilyen kiadás. A NASA szinte mindent beszerzett már a fennmaradó repülésekhez, tehát lassan leállnak a gyártósorok. Amint ez bekövetkezik, már túl drága és időigényes lesz a program újra élesztése, talán még nagyobb falat lenne, mint az Orion megvalósítása. Bill Gerstenmaier, az űrügynökség űrrepülésért felelős igazgatóhelyettese szerint a NASA már nagyon közel van ahhoz a ponthoz, ahonnan nincs visszaút, mire a következő amerikai elnök elfoglalja hivatalát már túl késő lesz.

A NASA számtalanszor elismerte, hogy az Orion bizonyos tekintetben visszalépés az időben, egy kísérlet arra, hogy mindent ott folytassanak, ahol az Apollonál abbamaradt. "Már kiépíthettünk volna egy kezdetleges holdbázist" - mondta korábban Michael Griffin, a NASA igazgatója. "Az elkövetkező 15 év nagy részében azokat a képességeinket kell visszaszereznünk, amivel egykor rendelkeztünk és elkótyavetyéltünk."


Az összecsukható ülések
Bármilyen sokoldalú volt is az űrsikló, karakterisztikái miatt képtelen lett volna megfelelni a NASA által támasztott új kihívásoknak. Először is alacsony földkörüli pályára tervezték, nem holdutazásra. Másodszor végzetes hibát követtek el azzal, ahogy a külső gyorsítóhoz csatolták. A Mercury, Gemini és Apollo kapszulák hordozórakétáik csúcsán utaztak, így a rakétákról lehulló törmelékek nem tehettek kárt bennük, sőt egy kilövéskori meghibásodás esetén az egész kapszulát katapultálhatták, jelentősen növelve a legénység túlélésének esélyeit. A hatalmas, szigetelőhabbal bevont külső tartályon utazó, két gyorsító rakéta közé beszorított űrsiklónál erre esély sem volt. A rakétákat nem lehet leállítani, a lehulló törmelék okozta károkról pedig már túl sokszor szóltunk - a Columbia baleset óta mind a mai napig a szigetelésdarabok okozta károktól való félelmekről kell tudósítani minden egyes űrsikló küldetésnél.

Az új kapszuláknak nem kell ilyen veszéllyel szembenézniük, mivel újra a rakéta tetején fognak helyet foglalni. Az Orion legalább tízszer biztonságosabbnak ígérkezik az űrsiklónál, hangsúlyozta Scott Horowitz, a NASA egykori helyettes vezetője, aki ma az USA új emberi űrrepülés kezdeményezését felügyeli. Az Orion és a hozzá kialakított Ares rakéták valóban az Apollo korszakot fogják idézni, ezért talán már nem is lepődtek meg az emberek, amikor a NASA az Apollo veterán mérnökeihez fordult technikai segítségért. "Az Apollo a költségvetési kereteken belül és időre teljesítette a célkitűzéseket, ami viszonylag ritka az űrprogramoknál" - idézte fel a hatvanas éveket Frank Sietzen, űrpolitikai elemző.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Az Orion/CEV kapszulák hat embert szállíthatnak az űrállomásra, illetve négy főt juttathatnak el a Holdra. Az Apollo űrhajó csak három emberre volt hitelesítve, ezek egyikének a parancsnoki modulban kellett maradnia, ketten szállhattak le a felszínre egy külön egységben. Az Orion hat hónapon át önállóan el tudja látni feladatait a Hold körüli pályán, miközben mind a négy űrhajós értékes munkát végezhet a felszínen.

A kúpszerű alak egy újabb egyezőséget jelent, azonban a 21. századi modell méretben több mint kétszerese a legendás kapszulának. Az 1:1 arányú modellbe beülve mégsem tűnik tágasnak, mindössze hét lépéssel átszelhető a kapszula, foglalta össze röviden a méreteket a New Scientist tudósítója. A projektvezetők esküsznek, hogy a súlytalanság állapotában sokkal nagyobbnak tűnik majd a terület, amikor az asztronauták szabadon lebegve bármelyik falra ráállhatnak.

Az Orionban egy fürdő is helyet kapott, ami szintén nem nevezhető szokványosnak. A vizelés mindkét nem számára megoldott, és van egy külön toalett a nagyobb dolgok elvégzéséhez is - ez viszont már luxus az Apollohoz viszonyítva, ahol a legénység a csupasz hátsójukhoz erősített zacskókba üríthetett. Az Orion szolgáltatásai közé tartozik egy egyszerű konyha, legénységi lakrészek, a fentebb említett teljesen elektronizált pilótafülke, melynek érintőképernyős rendszerei és irányítópaneljei - akárcsak az ülések - behajtogathatók, ha éppen nincs rájuk szükség.


Az érintőképernyős vezérlőrendszer
A holdutazáshoz komoly rakétateljesítményre van szükség. Az Apollohoz a NASA megalkotta a nehézsúlyú Saturn V rakétát, ami egyetlen körben felemelte a kapszulát, a hajtóanyag modult és a felszíni járművet. Most a NASA egy homlokegyenest más megközelítést alkalmaz, ami az Ares rakéta két változatát foglalja magába, két különálló kilövéssel, melyekre néhány órás eltolódással kerül sor. A legénység és a kapszula a második kilövéssel jut ki a légkörből, ezt megelőzően az Ares nagyobb változata minden más szükséges elemet feljuttat. A kapszula összekapcsolódik a hajtóanyag modullal és a leszálló egységgel, majd együtt megkezdik 385 000 kilométeres utazásukat a Hold felé. Az első ilyen repülés 2020-ra van előirányozva, a költsége várhatóan 100 milliárd dollár lesz.

A NASA reményei szerint az új program idővel eljuttatja az emberiséget a Marsra is, de akár a Hubble biztonságos lehozatalához is bevethetik az Oriont. Az új rendszer első bevetése 2015 környékére tehető, a cél az űrállomás lesz. Az űrügynökség várakozásai szerint ekkor már egy vagy több magáncég is beszáll az űrhajózásba és megoldják a teherszállítást a Föld és az ISS között, sőt nagyon optimális esetben még a legénység szállítását is kiadhatnák alvállalkozóknak.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A költségek csökkentését szolgálja az is, hogy az Orion kapszulák egyenként tízszer lesznek felhasználhatók, illetve az Ares rakétákat is kihalászhatják az óceánból, majd egy felújítást követően újra repülhetnek, akárcsak az űrsikló gyorsítói. További költségcsökkenést jelentene, ha a kapszulák a szárazföldre érkeznének vissza, a vízi mentés ugyanis jelentős költségekkel jár. (Az Apollo kapszulák mint tudjuk vízen landoltak.) A földi leszállást ejtőernyők, kormányzó rakéták, és légzsákok kombinációjával oldaná meg a NASA, illetve a kapszulát tervező és kivitelező Lockheed Martin. A leszállás akárcsak a kilövés teljesen automatizált lesz.

"A sikerhez szükséges technikák ma már mind a rendelkezésünkre állnak és más küldetéseknél bizonyítottak is" - magyarázta Cleon Lacefield a Lockheed projektvezetője. "Úgy vélem elképesztően nagy az esély a sikerre". Ezt az Egyesült Államok is nagyon reméli, mivel az űrsikló flotta nyugdíjazásával a NASA-nak nem marad más alternatívája az űrrepülésre.

Laptopok Már 49 900 Ft-tól!	E-book olvasók Már 17 043 Ft-tól!	Tablet PC-k Már 23 140 Ft-tól!	LCD monitorok Már 19 800 Ft-tól!
részletek »	részletek »	részletek »	részletek »